#Érzékek varázsa#

6 Reggel a fövő kávé és frissen sült croissant-ok illatára ébredek, és amikor nagy nehezen kinyitom a szemem, Damient találom az ágy mellett. Egy tálcát tart, amelyet azonnal az ínycsiklandó illatok forrásaként azonosítok. Mi ez az egész? kérdem. Ha valaki az első napjára indul egy új munkahelyen, az megérdemli, hogy ágyba kapja a reggelit mondja, és amint felülök, és hátracsúszom az ágytámlához, az ölembe helyezi a tálcát. Iszom egy korty kávét, aztán felsóhajtok, miközben az elixír kifejti varázserejét. Hány óra? Csak hat múlt mondja, mire elfojtok egy nyögést. Hányra kell bemenned? Tízre mondom. Azért mondta Bruce, hogy kezdjek csütörtökön, mert úgyis elviszi az egész napot a sok papírmunka, meg az, hogy beletanuljak a feladataimba. Ezután valószínűleg sokáig nem lesz ilyen igazi lazulós hetem, mint a mostani. Hétfőn már tuti, hogy be kell vonszolnom magam nyolcra. Meg se próbálj panaszkodni. Tudom, hogy imádod. Leül mellém az ágyra, és belekortyol a bögrémbe. Nem hiszem, hogy észrevette, mit is tesz, én pedig önkéntelenül elmosolyodom e keresetlen intimitás láttán. Ami azt illeti, igaza van, imádom ezt a melót. Még egy hónapja sincs, hogy Los Angelesbe költöztem, azzal a tervvel, hogy rohammal veszem be az informatika világát. A Carl cégénél, a C-Squarednél elvállalt munkáról kiderült, hogy cumi, de most baromira örülök az Innovative Resources-nál felkínált új pozíciónak. Ez a vállalat is ugyanolyan színvonalas munkát folytat, csak a főnök kevésbé elmebeteg. Eperlekvárt kenek a croissant-ra, és beleharapok. Meglepetten érzem, milyen meleg, leveles tésztája szinte elolvad a számban. Honnan szereztél friss croissant-t? Nem tudom elhinni, hogy reggel bekocogott a városba. Márpedig ez nem fagyasztott péksüti, amit megmelegítettek. Edward mondja Damien. Edward Damien sofőrje. Köszönd meg a nevemben. Te is megköszönheted. Ha nem akarsz gyalog menni munkába, akkor elvisz kocsival. Nem te viszel? Imádnék egy autóban menni veled, de attól tartok, ma nem tudok. Közel hajol, csókra számítok. Helyette megfogja a kezem, és azzal együtt a szájához húzza a croissant-omat, aztán beleharap. Rám vigyorog, csillog a szeme, mint egy rosszcsont kölyöké. Igazad van. Finom. Most már jön nekem eggyel, uram. Nem gondolod komolyan, hogy ellopod egy nő süteményét, és megúszod szárazon. Örömmel nézek a jogos, szigorú büntetés elé mondja, és feláll. Felém nyújtja kezét. Vagy talán a zuhany alatt jóvátehetem. Nem hiszem mondom pajkosan. Nem akarok az első munkanapomon elkésni. Azt hittem, csak tízre kell beérned. Bólintok, bekapom a croissant végét, aztán újabb korty kávéval öblítem le. Igen. De haza kell mennem átöltözni. Gonosz pillantást vetek rá. És le kell mosnom az előző éjjeli szex nyomait. Nagyon szomorú gondolat mondja. Persze, ha ilyen drasztikus lépésre ragadtatod magad, vedd úgy, hogy már fel is ajánlottam az itteni zuhanyt. Tetőtől talpig végigmérem. Frissen borotvált, gonddal vasalt pantallót és szokásos fehér öltönyinget visel. Zakóját az ágy végébe terítette, még finom szappanillatát is érzem. Úgy tűnik, jól elboldogultál nélkülem is mondom. Soha komolyodik el egy pillanatra. És érted kész vagyok duplán is megtisztulni. Kecsegtető ismerem el, miközben eltolom magamtól a tálcát, és kicsusszanok az ágyból. Hűvös van, de ez jól esik Damien miatt még mindig érzékeny bőrömnek. De nincs dolgod? Nem kell cégeket egybeolvasztanod? Világszínvonalú technológiát alkalmaznod? Megvásárolnod az egész galaxist? Elém tartja a köntöst, hogy felsegítse rám. Nem a vöröset, amelyiket eláztattam a medencében. Eltűnődöm, hány köntöst tárazott be abba a szekrénybe. Ezekkel már múlt héten elkészültem. Úgy tűnik, nincs mit megvenni. Szegénykém. Felé perdülök az ölelésben, és gyengéd csókot nyomok arcára, miközben meghúzza az övet a derekamon. Mint Nagy Sándor. Már nem maradt meghódítanivaló. Végigsimít karomon a selymen keresztül. 37 Hadd szögezzem le, nagyon is elégedett vagyok a hódításaimmal. Pillantása szenvedélyes, aztán némileg számítóvá válik. Ámbár igazad van. Nyolckor kezdődik a napom Palm Springsben, tele vagyok találkozókkal. És mégis együtt akartál zuhanyozni velem? Mit szóltál volna, ha belemegyek? Biztosíthatlak, nagyon élveztem volna a dolgot. És jól elkéstél volna a megbeszélésről. Nyugodtan mondhatom, nélkülem nem tudják elkezdeni. Ami persze nem ürügy a késésre. Mintha végszóra érkezne, hangos robaj tölt be mindent, még a ház is beleremeg. Mi ez a? Én ezzel megyek mondja Damien, miközben a helikopter megjelenik a tető vonalában, aztán folytatja a leszállást az erkély alatt. Kisietek, és figyelem a sík, pázsitos udvaron landoló szörnyeteget. Micsoda? fordulok Damienhez. Nem engedhetsz meg magadnak egy rendes helikopter-leszállópályát? Ellenkezőleg, ez itt egy csúcsszínvonalú, gyepborítású öko-leszállópálya a szemed előtt. Komolyan? pislogok. Mondom, teljesen forradalmi. A földréteg alá magas szakítószilárdságú hálórendszert fektetnek, amely egyben a kapaszkodógyökérzet kialakulását is segíti, így aztán a felszín figyelemre méltó súlyt bír el. És minthogy a malibui dombokban előfordulhatnak földcsuszamlások, külön óvintézkedést is tettem, megerősítettem a talapzatot egy föld alatti, mélyebben meghúzódó rácsozattal, amelyben megint csak megkapaszkodnak a gyökerek. A fenébe is, az eredmény eléggé lenyűgöző. Ha te mondod. Attól tartok, ez nem az én vállalkozásom somolyog. Legalábbis egyelőre még nem. Már elkezdtem tárgyalni a céggel, amelyik birtokolja a hálótechnológia szabadalmát. Meg akarod szerezni a céget? Lehet. Vagy talán csak csendestárs leszek. Állhatatos pillantást vet rám. Nem minden üzleti vállalkozásomba szoktam feltétlenül belekotnyeleskedni. Elengedem a fülem mellett a kimondatlan üzenetet. Azt az egymilliót, amelyet a festmény számára modellt állva kerestem, a saját üzletembe akarom fektetni a vállalkozásomba, amelyet rögtön beindítok, amint késznek érzem magamat rá. Damien segíteni akar nekem és azt hiszi, máris készen állok. Most nem akarok belemenni ennek a megvitatásába, de ő tovább erőlteti a dolgot. Készen állsz, Nikki. Meg tudod csinálni. Meglepő módon azt hiszem, jobban meg tudom ítélni a saját képességeimet, mint te mondom, élesebben, mint amennyire szerettem volna. A szándékaidat igen. A képességeidet nem. Ez sokkal inkább objektív szempont, és én sokkal tisztábban látlak, mint te magadat. Neked hiányzik a megfelelő távolság, hogy ráláss önmagadra. Vegyük szemügyre a bizonyítékot, rendben? Karba teszem a kezem, és dühösen méregetem, de ő tovább erősködik. Már van két eléggé profi okostelefon-alkalmazásod a piacon, amelyeket teljesen egyedül készítettél, hirdettél, és te nyújtasz hozzá szupport szolgáltatást. Ezt a vállalkozói sikertörténetet még egyetemista korodban hoztad össze, ami már önmagában jelzi, hogy rendelkeztél egy hatékony vállalattulajdonos összes lényeges tulajdonságával. Az elektromérnöki és informatikusi diplomád csak hab a tortán, ráadásul meghívtak az MIT-re és a CalTechre is, hogy végezd el náluk a doktorképzést, vagyis nem csak én látom az értékeidet. De nem iratkoztam be egyik helyre sem. Hogy dolgozhass, és a való világban szerezhess tapasztalatokat. Látom, nem tudom meggyőzni, úgyhogy nincs más választásom, rá se hederítek, és puha puszit nyomok az arcára. Megjött a járgány, Mr. Stark. El ne késs a napköziből. Fordulok, hogy bemenjek a házba, de megragadja a kezem, és visszahúz. Hosszan, mélyen megcsókol, elgyengül tőle a lábam, de ő figyelmesen megtart, hogy ne rogyjak a tócsákkal borított kövezetre. Ezt miért kaptam? susogom, mikor elereszt. Emlékeztetőül, hogy hiszek benned mondja. Ó. Hangja annyira büszke és magabiztos, hogy azt kívánom, bárcsak fel tudnám szippantani, mint valami drogot. És az eljövendő finomságok ígérete teszi hozzá szexi mosollyal. Felhívlak, mikor visszaérek. Nem tudom pontosan, milyen későn jövök. Nem olyan gyors a helikopter, mint amilyennek kinéz? cukkolom. Inkább a kollégáimról van szó: nem olyan célszerűen bonyolítják le az ügyeket, ahogy szeretném. Semmi gond. Amúgy is Jamie-vel kellene vacsoráznom ma. Mostanában totál elhanyagoltam mégiscsak a legjobb barátnőm. Elengedném a kezét, de újra szorosabban kapaszkodik belém. Mi az? Nem akarok menni. Kisfiúsan vigyorog, én pedig derűsen kacagok. Annyiféle ez a férfi egyszerre, és mindegyik arcához külön-külön is vonzódom. De ha nem mégy, akkor hogy töltsem azzal a napot, hogy várom a pillanatot, amikor újra látlak? Nagyon bölcs vagy mondja, és üde csókot nyom a számra. Viszlát estig. 38 7 Edward a ház előtt köszönt, egy impozáns ezüst-bordó kocsi ajtajánál. Olyan ez az autó, mintha a Masterpiece Theatre-höz tartozna. Új kocsi? Nem, hölgyem mondja Edward. Mr. Stark három éve újította fel. Tényleg? Végignézek az autón, és azon tűnődöm, ugyan hogy a csodába volt erre ideje Damiennek. Megpróbálom elképzelni a karosszéria alatt, koszos kézzel, az orrán egy zsírfolttal. Meglepő módon könnyebben tudom a lelki szemeim elé idézni őt így, mint gondoltam. Ahogy az időről időre újra kiderül, Damien nagyjából bármit meg tud csinálni. És marha jól is néz ki, miközben csinálja. Ami a jó kinézetet illeti, ezt a kritériumot a kocsi is egyértelműen teljesíti. Csupa lágy görbület, a stílusosság és a letisztult szépség kvintesszenciája. Szinte bűn, hogy Edward szimpla öltönyt visel, nem libériát, és egy cseppet sem lepne meg, ha hirtelen leheletnyi brit akcentussal kezdene beszélni. Fogalma sincs róla, mi jár a fejemben. A Bentley-t rendszerint ünnepélyes alkalmakra tartjuk fent, de Mr. Stark úgy gondolta, talán örül majd, ha stílusosan érkezik meg új munkahelyére. Miközben ezt mondja, a helikopter felszáll a ház mögött, elég messzire ahhoz, hogy alig kavarjon légörvényt. Túl messze van, semhogy láthatnám Damient, de ettől függetlenül felemelem a kezem, és némán intek neki, hogy köszönöm. Ami azt illeti, haza kell mennem. Nem munkába. De a többit illetően igaza volt Mr. Starknak mondom, és Edward mellett ellépve beülök a kocsiba. Mindenképp örülök majd ennek az autózásnak. Attól tartok, Mr. Stark nagyon világosan utasított, hogy egészen a munkahelyéig vigyem el biztonságban. Igen? felvetődik bennem, hogy előveszem a mobilom, és beolvasok Damiennek, de az végeredményben nem változtatna semmin. Végiggondolom, mik a lehetőségeim, aztán bólintok. Jó mondom végül, félretéve ingerültségemet. De először haza kell mennem. Természetesen, Ms. Fairchild. Becsukja az ajtót, én pedig kényelembe helyezkedem a bőr és fa utastérben, és belélegzem a luxus illatát. Arra figyelek fel, hogy az ablak nem elektromos, hanem régimódi tekerővel működik; mahagóninak tűnik, és csillogóra van fényesítve. A fehér bőrülés puha, mint a vaj, és az előttem levő támláról kis tálcaasztal hajtható le. Leküzdöm a megszokást, és a pöcök elfordításával leeresztem magam elé. Tökéletesen vízszintes, stabil írópultot alkot. Hirtelen sóvárogni kezdek egy töltőtoll és egy darab pergamen után. Melyik évben készült ez a kocsi? kérdezem Edwardot, miközben kifordulunk a kocsibehajtóról. 1960-as, a típusa S2 Saloon mondja. Csak háromszáznyolcvannyolc darab készült belőle, és attól tartok, már nagyon kevés van az utakon. Amikor Mr. Stark megtalálta ezt a példányt egy roncstelepen, eldöntötte, hogy visszaállítja korábbi fényét. Fogalmam sincs, mit kereshetett Damien egy roncstelepen, de az eltökéltségét egy pillanat alatt el lehet képzelni. Damien, amit akar, azt meg is szerzi, legyen az egy régi autó, egy szálloda Santa Barbarában, vagy én. Végigsimítok a lakozott asztallapon, s a mozdulat eszembe juttatja előbbi pillanatnyi szeszélyemet. Esetleg van ott önnél elöl papír és toll? Természetesen mondja Edward. Előrehajol, és kihúz valamit a kesztyűtartóból, aztán ideadja: egy irattartó. Kinyitom, és találok benne egy töltőtollat, meg vastag, merített levélpapírt. A DJS betűk állnak rajta Damien monogramja. Habozok. Valójában nem számítottam rá, hogy lesz Edwardnál, amit kértem, ezért most egyszerre lebénítja a kezemet, hogy papírra vethetem gondolataimat. Vagyis az ujjamra köt csomót. De túl édes a lehetőség, semhogy elpuskázzam, így aztán nagy levegőt veszek, a papírra biggyesztem a toll hegyét, és írni kezdek. Nagyon is kedves Mr. Stark! Mielőtt megismertem, eszembe sem jutott, hogy egy gépkocsinak is lehet érzéki karaktere. De most újra körülvesz a puha bőr, befészkelem magam e kecses és erőteljes jármű meleg ölelésébe. Mámorító a hangulata, és én Folytatom az írást, ömlik belőlem a hergelés, a kezem alatt a tinta közvetlen fordulatokkal népesíti be a papírt. Miközben takaros kézírásom megtölti az oldalt, szinte sajnálom, hogy lezajlott a technikai forradalom. Milyen csodás levelet kapni a szeretőtől. Felbontani, és látni, hogy a papíron kiönti szívét, bátor, erőteljes kézírással. Az SMS és az e-mail tagadhatatlan előnye, hogy azonnal elér a címzetthez, de a levél közvetlenségét nem lehet utolérni. Mire Edward megáll a Studio City-beli lakás előtt, amelyet Jamie-vel közösen bérlek, már befejeztem az üzenetet. Gondosan összehajtom, 39 becsúsztatom a hozzá illő borítékba, amelyet az irattartó rekeszében találtam, és a bal felső sarokba írom a feladó címét. Ekkor jövök rá, hogy nem tudom Damien malibui házának pontos címét, az utca- és házszámot. Különös, ha figyelembe vesszük, mennyi időt töltöttem már ott. De nem számít. Az irodájában ugyanolyan könnyen utoléri a levél, ráadásul a belvárosi lakása is ugyanabban az épületben található. Csinos, nyomtatott betűkkel a boríték közepére írom nevét és címét: Damien Stark, ügyvezető igazgató Stark International Stark Tower, Penthouse S. Grand Avenue Los Angeles, CA 90071 Nem emlékszem a torony házszámára, de az adott körülmények között biztos boldogul a feladattal a posta. Előveszek a pénztárcámból egy bélyeget, és a borítékra ragasztom. Aztán kicsusszanok az autóból, és rámosolygok Edwardra. Le kell tusolnom, át kell öltöznöm, és össze kell szednem pár holmit. Eltarthat egy darabig. Nem gond mondja, és látom, hogy visszaül a volán mögé, miközben a lépcső felé tartok. Egyáltalán nincs bűntudatom a tervem miatt. Edwardnak kétségtelenül van valami hangoskönyve, és nem kell sürgősen visszatérnie Malibuba, hogy ide-oda fuvarozza Damient. Mielőtt észreveszi, hogy a hátsó lépcsőn lesurrantam a saját kocsimhoz, gondolom, jól elszórakozik majd a könyvvel, amit éppen hallgat. Becsúsztatom a levelet a kimenő posta számára fenntartott nyílásba, aztán a lépcsőn felsietek a lakásba, és kiszámolom, mennyi időm van zuhanyozni és átöltözni, ha időben be akarok érni az irodába. A forgalom kevésbé haladós, mint azt Edward hitte baleset volt a 405-ösön, úgyhogy jobban kell rohannom, mint gondoltam. Tudom, hogy simán felvehettem volna a csillió szerelés egyikét, amelyeket Damien betárazott számomra, de ez az új munkahely az én terepem. Akár butaság, akár nem, a saját ruhámat akarom viselni, és a saját kocsimmal akarok odamenni. Arra számítok, hogy nem lesz zárva a lakásajtó, mert Jamie mindig elfelejti, úgyhogy meglepve észlelem, hogy a heveder és a kilincs alatti zár is rendesen be van zárva. Előhalászom a retikülömből a kulcsokat, aztán homlokráncolva lépek be a sötét lakásba. Nyilván alszik, és remélem, egyedül van. Valószínűleg igen. Igaz, hogy Jamie úgy hordja haza a fickókat, mint más a kóbor macskákat, de amint alaposan megnyekergették az ágy rugóit, egyből ki szokta rakni őket. Veszélyes ez az életstílus, aggaszt is, hiszen nála már szinte valamiféle játszma lett belőle. De azokkal a játszmákkal ellentétben, amelyeket én játszom Damiennel, azt hiszem, Jamie-nek nem áll rendelkezésére semmilyen megbeszélt jelszó, ha abba akarja hagyni. Csukva van a szobaajtaja, és átfut rajtam, hogy elmegyek mellette. De ma lesz az első munkanapom, úgyhogy látni akarom a legjobb barátnőmet. Halkan megkocogtatom az ajtót, aztán közel hajolok, és hallgatózom. Vagy nyögést várok, vagy ijedt bocsánatkérést, amely után az ajtóhoz rohan, és megölel az első munkanapom alkalmából. De süket csönd a válasz. James? hangosabban kopogtatok, de erre sem történik semmi. Lenyomom a kilincset, egyszerre próbálok belesni és nem nézni be, hátha most véletlenül mégis itt maradt egész éjjelre a fickó, akit hazarángatott magával. De sötét van odabent, a szoba üres. Rábeszélem magamat, hogy nem kell aggódni. Valószínűleg csak el kellett valahova mennie ma reggel. Vagy máshol dőlt ki az előző éjjeli bulizás után. Leszámítva, hogy nem igazán hittem el egyik magyarázatot sem. Jamie nem korán kelő típus, és ritkán marad ott éjszakára bárhol is. Nem az a fajta, aki kanapén alszik ehhez túlságosan is kedveli az otthon örömeit. Reméltem, túlreagálom a dolgot, de azért előhúzom a telefont, és bepötyögöm az SMS-t: Hol vagy? Expedíciót küldjek a felkutatásodra? A képernyőre meredve várok, de a mobil néma marad. Hű, a francba! Felhívom, de hangpostára kapcsol. Most tényleg görcsbe rándul a gyomrom. Nem hívhatom a rendőrséget talán nem tévézek túl sokat, de ahhoz elég bűnügyi sorozatot láttam, hogy tudjam, amíg el nem telik huszonnégy óra, nem csinálnak semmit. Majdnem felhívom Damient, de végül nem nyomom be a nevét. Talán egyáltalán nem tudna segíteni, de ha megérzi az aggodalmam, szinte biztos vagyok benne, hogy rövidre zárná a megbeszélést, és idejönne, függetlenül attól, hogy mennyire tiltakozom. Függetlenül attól, hogy Damien a lelki szemeim előtt peckesen ül a fehér lovon, nem vagyok én bajba jutott úrhölgy, és egyáltalán nem akarok úgy viselkedni. Minden rendben. Oké. Nincs gond. Jamie valószínűleg csak zuhanyozik, nekem is épp azt kellene tennem. Letusolok, átöltözöm, és ha még addigra sem hív vissza, mire készen állok bemenni a belvárosba, akkor felhívom, és küldök neki még egy SMS-t. És ha arra sem válaszol, felhívom Ollie-t. Nem tudom, mit tehetne, de ő a másik legjobb barátom, vészhelyzetben mindig számíthatok rá. És Ollie esetében jócskán kevesebb az esélye, hogy egy milliárd dolláros csúcstalálkozót szakítok félbe. Ami viszont a legfontosabb ámbár utálom elismerni a dolgot, előfordulhat, hogy együtt vannak. Tudok róla, hogy egyszer lefeküdtek. Igaz, Jamie esküdözik, hogy egyszeri eset volt, és Ollie is biztosított róla, hogy egyébként mindig hűséges menyasszonyához, de nem vagyok biztos benne, hogy tényleg hihetek-e nekik. Tele vagyok súlyos kétségekkel, mert Jamie és Ollie a két legjobb barátom, és nem örülök neki, hogy az egyéjszakás kalandjuk megbonyolította 40 mindhármunk viszonyait. Frusztráltan megyek be a hálószobámba, és az ágyra dobom a telefont. Alig hibázom el Lady Miaut, aki olyan jól beleolvadt a fehér paplanhuzatba, hogy nem vettem észre. Álmos tiltakozással emeli fel a fejét, és addig mered rám, amíg elnézést nem kérek, amikor is azonnal visszaalszik. A macskánk láthatólag nem osztozik aggodalmamban, hogy vajon hol lehet Jamie. Részint mert késésben vagyok, részint pedig mert nem akarok sokáig távol maradni a telefonomtól rohanvást zuhanyozom, a törülközővel félig megszárítom a hajam, aztán némi géllel pár göndör loknit a helyére igazítok. Rájöttem, sokkal egyszerűbb bánni a vállig érő hajjal, mint a hátközépig érő frizurával. Nem mintha meg akarnám ismételni az idegösszeomlásomat, de ebben az apróságban, azt hiszem, jó irányba terelt. Magam köré csavarok egy törülközőt, aztán kinyitom picike fürdőszobánk ajtaját. Kiszökik a gőz a folyosóra, kilépek, aztán nagyot ugrok, mert valami kerámia hangos csattanással törik darabjaira a konyhai járólapon. Egy pillanatra halálra rémülök, átfut az agyamon, hogy egy betörő vagy a mumus az, vagy isten tudja, mi. Már éppen sikítanék, de aztán a hang megkönnyebbült kacaj formájában hagyja el a torkom, mert meghallom Jamie hangját. Jaj, bassza meg a jegesmedve! Nikki! Épp most végeztem ki a kedvenc kávésbögrédet. Itt vagyok kiabálok vissza, és lesietek a két lépcsőfokon, az aprócska ebédlőt kihagyva rögtön a konyha és benne Jamie felé fordulok. Furcsán néz rám, talán mert még mindig nevetek. Felmutatja a Dallas Cowboys bögrém fülét. A bögre többi része szilánkokra törve hever a lábánál. Bocsánat mondja. Semmi gond még mindig nem hagyom abba a nevetést. Nem tudom, miért. Gondolom, a megkönnyebbülés teszi. Egyébként is röhej, hogy ez volt a kedvenced mondja, mintha zokon vettem volna a bögre elvesztését. Még csak nem is szereted a focit. Nagy volt mondom. Elfért benne a forró csoki meg a pillecukor anélkül, hogy lecsorgott volna az oldalán, ha az ember belenyomta a kanalat. Aha, de mi értelme van pillecukorral inni a forró csokit, ha közben nem vagy hajlandó egy jóízűt disznólkodni vele? Ezzel nem tudok vitatkozni, úgyhogy meg se próbálom. Helyette belebújok a lépcső mellett álló papucsba, aztán fürgén előkapom a konyhai kisseprűt meg a lapátot, amelyet a beköltözésem után rendszeresítettem a mosogató alatti szekrényben. Kösz mondja, aztán a szemét forgatja, amikor átadom neki a seprűt. Oké sóhajt fel. Rendben. Miközben leguggol mellesleg sokkal célszerűbben van öltözve a feladathoz, hiszen farmert visel, míg én egy szál törülközőben vagyok, megkérdezem, merre járt. Aggódtam vallom be. Másnál aludtál? A francba, dehogyis. A bögre utolsó szilánkjait is felsöpri, aztán oldalra hajtott fejjel mosolyog rám tisztára mint a macska, amelyik az előbb ette meg a kanárit. Ha úgy vesszük, nem voltam itthon egész éjjel, de aludni aztán végképp nem aludtam. Aztán lehervad a képéről az álmodozó vigyor, és fürkészve bámul rám. És te? Mert nekem úgy tűnik, mostanában nem túl gyakran történik valami izgi az ágyadban. Ha így folytatod, hamarosan bejelentheted szegény bútordarabot pszichológushoz. Tudod, a magány depresszióhoz vezet. Mindjárt rátérek arra is mondom szárazon. De ami azt illeti, én sem voltam itt. Cö-cö. Nem szóltam egy szót sem hadonászom védekezve. Ha be akarnék szólni, azt mondanám, hogy mikor nem alszom itthon, mindig ugyanazzal a pasival vagyok. Neked annyi különböző fickód van, hogy már csak azért megérné Facebook-oldalt csinálnod, hogy észben tudd tartani őket. Ez tényleg nem rossz ötlet. Leszámítva, hogy ez a csóka most úgy néz ki, különleges. Komolyan? tátom el a szám. Totál. Nem olyan basznivaló, mint Damien Stark, a világ királya, de nem menekülnék sikítva, ha egyszer megismétlődne az eset. Vagy akár kétszer is megismétlődne. Jamie szájából ilyet még nem hallottam: ez már-már párkapcsolatra utal, ami az ő fogalmai szerint nem létező kategória. Enyhén szólva lehidalok a bejelentéstől. Nem robbanthatsz ekkora bombát, miközben késésben vagyok. Gyere csak szépen. Miközben felöltözöm, beszélgethetünk. Bejön utánam a hálószobámba, és az íróasztalhoz ül, ahol a laptopom áll. Nyitva van, a képernyővédőn diavetítés fut a Damient ábrázoló képekből, amelyeket Santa Barbarában készítettem. Damien szeme mókásan ragyog a fotókon, ha csak rájuk nézek, máris nevetnem kell. Ha belépek a szobába, két okból is mindig felvidulok, tudatosul bennem a szerelmünk: e miatt a képernyővédő miatt és a különleges, eredeti Monetfestmény miatt, amelyet Damientől kaptam, és az íróasztal és a fiókos szekrény között lóg a falon. Jó érzés, nemigen szoktam hozzá. Egyetem alatt csak meghúztam magam a bérelt lakásban. Anyámnál a szobám volt az a hely, ahova be tudtam menekülni. De most itt van Jamie és az újdonsült szabadságom. Izgalmas. Van benne potenciál. És legfőképp itt van Damien. Ez a szoba a bizonyíték rá, hogy tényleg továbbléptem, és abba az irányba tartok, ahol valóban lenni akarok. Jamie kalapálva matat a laptopom billentyűzetén. Raine mondja végül. A ruhásszekrény mellett állok, egy kék és egy szürke szoknya közt vacillálok, úgyhogy beletelik egy pillanatba, mire leesik, hogy miről beszél. 41 Bryan Raine-nek hívják ismétli, mikor felé fordulok, mintha ettől majd máris mindent értenék. Arcomra nyilvánvalóan kiül, hogy fogalmam sincs, ki az, úgyhogy mímelt elkeseredéssel kocogtatja meg a laptop képernyőjét. Ő a fickóm. Ugyan rohannom kell, de elég kíváncsi vagyok ahhoz, hogy hagyjam a francba a ruhatáramat, és megnézzem, mit csinál. Az íróasztalhoz érve látom, előhúzott egy fotósorozatot; mindegyiken ugyanaz a pasi van. Iszonyú csinos, a legtöbb képen félmeztelen, rettentő basznivaló: hibátlan szem, szabályos arc és sötétszőke haj, mindene iszonyú fotogén. Ennek megfelelően a legtöbb kép valóban reklámfotó. Kocsik, férfiparfümök. Farmer. El kell ismernem, ez a fickó tényleg tudja, hogy adjon el egy farmergatyát. Ez ő mondja Jamie büszkén. Ezzel a krapekkal voltál valahol tegnap este? Ühüm. Huncutul vigyorog. Bár, ami azt illeti, nem nagyon mentünk sehova. Elég dögös, nem? Elképesztően felelem, és a fiókos szekrényhez perdülök, hogy előkotorjak egy bugyit és egy melltartót. Egy pillanatig tétovázok. A játszmában, amelyben részt veszünk Damiennel, be kellett tartanom a szabályokat. És az elmúlt két hétben egyszer sem volt rajtam sem melltartó, sem bugyi. Először furcsa volt, de tagadhatatlanul szexi érzés, különösen, amikor együtt voltunk, és tudtam, hogy bármelyik pillanatban a szoknyám alá csúsztathatja a kezét. Megérinthet, ingerelhet, még meg is ujjazhat. Volt valami végletesen erotikus abban, hogy a ruha alatt pucér voltam, és még amikor Damien nem volt a közelemben, akkor is fel voltam húzva ettől, külön éreztem, ahogy valami anyag hozzásúrlódott a fenekemhez, vagy ha a huzat végigsimított a muffomon. De ez most nem játszma, hanem az első napom egy új munkahelyen, és Elizabeth Fairchild Társasági Útmutatójának előírásai túlságosan hozzám nőttek. Egész életemben anyám elől menekültem, de még most is visszaszivárog a repedéseken át. Márpedig anyám világában a szexuális szabadság fölötti öröm nem jogosít fel arra, hogy az ember bugyi nélkül menjen dolgozni. Belebújok a bugyiba, felsóhajtok, és visszatérek a szekrényhez, hogy tovább vacilláljak, hogyan állítsam össze a szerelésemet. Jamie-re pillantok, hogy lássam, van-e valami ötlete ezzel kapcsolatban, de még mindig álmodozva bámulja a képernyőt. Rá ne csorgasd a nyálad a billentyűzetemre pirongatom. Szóval, hogy ismerkedtetek meg? Ő a másik főszereplő mondja a reklámfilmre utalva, amelynek lassan kezdődik a forgatása. Főleg modellkedik, de volt néhány vendégszereplése a tévében is, sőt az utolsó James Bond-filmben ő volt az egyik rosszfiú. Tényleg? történetesen láttam azt a filmet, de nem emlékszem a fickóra. Hát, csak ácsorgott pisztollyal a kezében, és baromi dögösen nézett ki pontosít. De a rosszfiúk csapatában volt. De hát még el sem kezdtétek a forgatást értetlenkedek. Na és hogyhogy már randiztatok? Melyiket vegyem fel? teszem még hozzá, és magasba emelem a két szoknyát, amit kiválasztottam. A kéket. Hát felhívott. Azt mondta, hogy ez a reklám végeredményben egy fél perces szerelmi történet, úgyhogy össze kéne jönnünk, hogy kisüssük, működik-e köztünk valami természetes vonzerő. Ezek szerint tehát jól működött a vonzerő, ugye? Forrt a levegő bólogat Jamie, és noha nem repesek az örömtől, hogy milyen könnyedséggel fickándozik egyik ágyból a másikba, nem tagadhatom, hogy ma reggel jó bőrben van. Majd kicsattan az életerőtől, és gondolom, ebben főként az új melónak és az új pasinak van szerepe. Elhatalmasodik rajtam az érzés: szeretném minden bántódástól megóvni Jamie-t, kicsit aggódom érte. Ugyan soha nem beszélt nekem erről, de gyanítom, hogy voltak fickók, akik nemcsak vonzódtak hozzá, hanem ki is használták, hogy olyan jószívű. Ha tényleg rendes párkapcsolat jön létre Jamie és Bryan Raine közt, én leszek a legboldogabb ember. De ha végül összetöri a barátnőm szívét ez a fickó, az az érzésem, porrá fogja zúzni magát az én erős, öntörvényű lakótársam. Ránézek, látom, hogy a homlokát ráncolja. Nagyot nyelek, attól tartok, kiültek az arcomra a félelmeim. Mi az? Tényleg szoknyában akarsz menni? Azt hittem, ti progmatosok folyton farmerben vagytok, és olyan pólókat hordtok, amikre egyenletek vannak felírva. Mérgesen nézek rá, mert történetesen tényleg van néhány pólóm, amikre nagyon mulatságos matekos viccek vannak felírva. Ez lesz az első napom a munkahelyen, és nem informatikus leszek, emlékszel? Vezető beosztásba vettek fel. Profin akarok kinézni. Felcipzáraztam a kék szoknyát, és most belebújok a kedvenc magas sarkúmba, aztán fehér selyemfelsőt húzok, a tetejére pedig egy cuki kis dzsekit, amit az egyik filmes kosztümkiárusításon találtam. Jamie vitt oda, egyből, amikor megérkeztem L. A.-be, és erőt vett rajtam a vásárlási láz. Hagyományos szabású darab, kék-szürke, anyagában mintás. A boltos azt mondta, egy tévéműsorban ezt viselte az egyik szereplő; soha nem láttam azt a műsort, de Jamie biztosított, hogy nagyon vicces volt. Mesélj még erről a krapekról mondom, és újra kimegyek a fürdőszobába, hogy baromi gyorsan végigfussak a sminkelésen. De most mennem kell. Utánam jön, az ajtónak támaszkodik, én meg gondosan kihúzom a szemem, és festéket kenek a szemhéjamra. Amikor elkészülök, megperdülök a mosdókagyló és a kád közti pici helyen. Rendben vagyok? Mikor nem? kérdez vissza. Ha bárki kíváncsi, ezt a dzsekit Lauren Graham viselte a Szívek szállodájában. Hidd el, baromi kúl. Bólintok, a szaván fogom. Akarsz találkozni munka után? Akkor majd mesélek Raine-ről, és te is elmondhatod, mi volt ez a sok nem itthon töltött éjszaka. Mindenről tudni akarok. 42 Jól hangzik mondom. Nem kötöm az orrára, hogy ha Damienről van szó, képtelenség lenne mindenről beszámolni. A Du-par sben? Most szórakozol? Inni akarok. Találkozzunk a Fireflyban mondja. Ez az a közelben levő bár a Ventura Boulevardon, ahova a városban töltött első estémen mentünk. Küldök SMS-t, amikor indulok a munkából mondom, aztán megölelem. Tényleg örülök ennek a pasinak. Alig várom, hogy többet halljak róla. Én meg alig várom, hogy újra lássam mondja gonosz vigyorral. Hidd el, egész álló nap tudnám nézegetni. Otthagyom a sóhajtozó Jamie-t, aki valószínűleg fejben újra lepörgeti az előző éjjeli közösülés gimnasztikai mutatványait, aztán lesietek a hátsó lépcsőn a parkolóba. Amikor kifordulok, a visszapillantó tükörben látom a limuzint. Rajta tartom a szemem, amíg rá nem fordulok a Ventura Boulevard-ra, és muszáj mosolyognom. Végül is nem mindennap sikerül kijátszanom Damien Starkot. Annak ellenére, hogy ásatag Hondámba már hálni jár a lélek, és újabban rászokott, hogy lerohad a közlekedési lámpáknál, nem egészen negyedóra alatt, egyetlen lefulladás nélkül sikerül eljutnom Studio Cityből az Innovative Resources burbanki irodájáig. Ezt fényes kezdetként értékelem. Leparkolok egy piros Mini Cooper mellett, amelyet féltékenyen méregetek, aztán bezárom az autót, és megindulok a ronda, négyemeletes, stukkós épület felé, amely az Innovative irodáinak néhány egyéb bérlővel egyetemben otthont ad. Csippan egyet a telefonom, a parkoló közepén megtorpanok, kiveszem a retikülömből, és elmosolyodom, mert látom, Damien üzent. Rád gondolok. Légy jó az első napodon. Játsszál szépen a többi csemetével. De a nyalókádból ne adj senkinek. Felnevetek, és bepötyögöm a választ. A nyalókámból csak te kapsz. Válasza láttán elmosolyodom. Nagy örömmel hallom. Gyorsan visszaírok. Most lépek be az épületbe. Kívánj sok sikert. Az ő válasza is éppilyen gyors. Járj szerencsével, bár tudom, nincs rá szükséged. Folytatódik a megbeszélés, mennem kell. Este látlak. Addig is képzeld azt, hogy odanyúlok. Mindig ezt szoktam, válaszolom, aztán boldogan felsóhajtok, és visszateszem a telefont a retikülömbe, csak előtte még megnézem rajta az órát. Még csak 9:45, ami azt jelenti, hogy negyedórám van, mielőtt jelentkeznem kell, hogy munkába álljak. Csörög a telefonom, előveszem. Megint Damien az. Épp elképzelem mondom, még mindig fülledt hangon. Mégis mi a francot műveltél? Az ő hangja viszont egyáltalán nem fülledt. Ami azt illeti, konkrétan zabos. Elfintorodom. Nyilván pont most beszélt Edwarddal. Munkába megyek felelem. Most épp egy megbeszélésen kellene lennem. Akkor miért nem vagy ott? A franc essen beléd, Nikki Nem csattanok fel. Ezt csak én mondhatom. Fene egye meg, Damien, magam is nagyon jól el tudok vezetni egy kocsit. Ha Edwarddal akarsz elvitetni valahova, akkor szólj előtte. Nem nagy ügy. Odajössz hozzám, és megkérded: Nikki, drágám, szemem fénye, elvihet a sofőröm dolgozni? Nem válaszol egyből, remélem, el fogja nevetni magát. És igent mondtál volna? Nem ismerem el. De neked akkor is így kellett volna tenned. Damien, állást kaptam. Magam akarok odavezetni. És magam is fogok. Nem akartam, hogy ott legyen egy rakás lesifotós, és senki ne védjen meg tőlük. Ó. Most már kicsit jobban érzem magam. Nem értek egyet azzal, amit tett, de most már legalább értem, mi vitte rá. Senki nincs itt mondom. De lehetett volna. És akkor megoldottam volna a helyzetet mondom, valószínűleg túl élesen. Elszámolok ötig. Nem lehetsz velem minden egyes nap minden egyes másodpercében. Függetlenül attól, hogy én is szeretném. Beléjük fogok botlani, amikor egyedül vagyok. Előbb-utóbb lesz rá példa, és ezt 43 mind a kettőnknek el kell fogadni. Hallom, hogy nagyot fúj. Nem örülök neki. Én sem. A franc essen beléd, Nikki. Nem válaszolok. Nem tudom, mit feleljek erre. Végül Damien szólal meg. Bemegyek a megbeszélésre mondja, de valójában úgy érti: Aggódom érted. Velem minden rendben közlöm. És, Damien Igen? Köszönöm. Tudom, hogy szeretetből tetted. Csak a kivitelezés volt fos. Erre elneveti magát. Egyet kell értenünk abban, hogy ebben nem értünk egyet feleli. Most innen Palm Springsből nem tudok vitatkozni ezen. Elkomorodom. Ezek szerint tehát Los Angelesben majd folytathatja a vitát. Szuper. Tényleg be kell mennie a megbeszélésre, úgyhogy véget vet a hívásnak, én meg ott állok, acsarkodva nézek a kezemben tartott telefonra most már tudom, nemcsak a paparazzókat kell tudnom kezelni, hanem Damient is, aki egész nap bábáskodni akar fölöttem. Elhessegetem a gondolatot, és berongyolok az irodaházba. Már egy kávéra sincs időm, nem baj, úgysem akartam megkockáztatni, hogy leöntöm a fehér blúzomat. Hallom a fejemben anyám hangját, amint azt ismétli, a kávéfolt nem a legjobb megoldás, ha az ember jó első benyomást akar tenni valahol. A recepció a negyediken van, megnyomom a hívógombot, és türelmetlenül várom, hogy megjöjjön a lift. Végre nyílik az ajtó, félreállok, hogy kiszállhassanak. Már épp belépnék a liftbe, amikor rekedtes hang üti meg a fülem hátulról. Nézzenek oda, Texas! Jól kirittyentetted magad. Odafordulok, és Evelyn Dodge-dzsal találom szembe magam. Ha valaha hordott a föld a hátán harsány némbert, hát ő az, de ezzel együtt ő az egyik legkedvesebb ismerősöm. Bő szárú fekete nadrágot visel, és aranyszínű szandált, ami úgy néz ki, mintha Marokkóból importálták volna. A nadrágra szinte teljesen rálóg harsány, sokszínű blúza, ez utóbbit, amennyire meg tudom állapítani, mintha több tucat összefércelt Hermes sál adná ki. Kicsit úgy néz ki, mint egy nagyon pénzes, jó ízlésű cigány. Hallottam, hogy ma van az első napod, de nem hittem, hogy lesz szerencsém összeakadni veled mondja. Észreveszem, hogy még mindig teljesen ledöbbenve bámulok rá és elállom a liftajtót. Oldalra lépek, hogy az összegyűlt kisebb csoport el tudjon menni, és az arcomra kiülő vigyor dacára erőt veszek magamon, és folytatom a beszélgetést. Mi a francot keresel itt? kérdem. Evelyn Malibuban lakik, nem messze Damien új házától, és nem az a típus, aki le akarna zarándokolni a völgybe, hacsak nincs a nyakán a világvége. Ugyanazt, amit te, Texas. Ámultan vonom fel a szemöldököm. Te is a technológiai ágazatban helyezkedsz el? iphone-alkalmazást tervezel, amin Blaine festményei jelennek majd meg? Megdörgöli az orrát, és felém bök. Ami azt illeti, nem is rossz ötlet, később majd kicsikarok belőled pár tanácsot, hogy pontosan hogyan is csináljam. De nem. Bruce-hoz jöttem. Miért? Már ki is csúszott a számon a kérdés, mire rájövök, milyen udvariatlan. Evelyn viszont nem sértődős típus. Egy kulcsért ugrottam be hozzá mondja, aztán torokhangon felkacag. De ne aggódj. Nem szex céljából. Azon a téren Blaine már eleve többet nyújt, mint amennyire kapacitásom van most viszont úgy döntött, még csinál néhány utolsó simítást a képeken a szombati kiállítás előtt, de kiderült, hogy le vannak téve a galéria külső raktárában. Most már egyáltalán nem értem a dolgot. Giselle nem tud beengedni? Giselle Bruce felesége, és néhány dél-kaliforniai művészeti galéria tulajdonosa. A szombati koktélpartin nemcsak az engem ábrázoló festményt mutatják be ámbár alig néhány vendég kivételével senki nem fogja tudni, hogy én álltam modellt a falon lógó képhez, hanem Blaine egyéb alkotásait is. Persze, hogy be tudna, ha nem hordta volna el a seggét Palm Springsbe. Már úton volt, amikor felhívott. A jelek szerint azért ment, hogy áthozzon pár képet az ottani galériájából, márpedig itt az asszisztensnek nincs pótkulcsa. Hogy Giselle mi a francért Bruce-nak adott tartalékot, nem az asszisztensnek, arról fogalmam sincs. Néha teljesen ledöbbenek azon a nőn. Damien is Palm Springsben van. Ma reggel odament. Kár, hogy Giselle nem tudott róla. Rálőcsölhette volna a képszállítást. Megspórolt volna magának egy utat. Őszintén szólva én is szívesebben mentem volna Palm Springsbe, mint Burbankbe csóválja a fejét Evelyn, és ezt biztos Giselle is tudja, de szerintem újra összekapott egy kicsit Brucey fiúkával. 44 Min veszekednek? Azt náluk sosem lehet tudni. Elhessegeti a dolgot, mintha lejárt lemez lenne, de nekem bármi, ami Giselle-lel kapcsolatos, az mindig kellemetlen, de érdekes. Nagyjából öt percig féltékeny voltam erre a nőre, amikor először találkoztam Damiennel Evelyn partiján, mert úgy tűnt, ő volt a hölgykísérője. Amikor aztán megtudtam, hogy férjnél van, a féltékenységet agyam hátsó szegletébe száműztem, oda is való. Nem mondanám, hogy visszatért a féltékenységem, de a remény, hogy Bruce és Giselle gyorsan visszaállítja házastársi boldogságát, nem altruista, hanem nagyon is önző okból járta át a szívem. És veled mi van? folytatja Evelyn. Folyton arra várok, hogy a fényképeződdel egyetemben végre elfogadod az ajánlatomat, aztán becsiccsentsünk, és pletykáljunk egy kicsit, de gondolom, most, hogy ott van neked a Damien házából nyíló kilátás, már semmi szükséged rám. Tényleg marha jó onnan a kilátás ismerem el. De attól még nagyon szeretnék átmenni hozzád valamikor. Amikor csak akarod. És ha van kedved, hozd a fényképezőt mondja. De azt is lehet, hogy csak piálunk és pletykálunk. Mindkét p betűs alapdolognak szabad folyást biztosítok az otthonomban. Ha tanácsra szorulsz, az is akad. De úgy hallom, szépen elboldogulsz. Blaine mindent kikotyog rólam vigyorodom el önkéntelenül. A cingár, fiatal festő és a terebélyes, nagyhangú nő első látásra mintha nem illene össze. Evelyn azt szokta mondani, csak ágymelegítőnek tartja Blaine-t, de az az érzésem, jóval többről van itt szó. Még jó. Különben miért küldözgetném ide-oda azt a krapekot, ha nem azért, hogy hazahordja a retket? És? Uncsi vagy. Rólad soha nem jön semmi retek közli. Ha megbízhatóak az értesüléseim, lubickolsz a boldogságban. Nem panaszkodhatom nevetek. Jó. Örülök, hogy nem én vagyok az egyetlen, akinek rendszeresen kijut a dögös szexből. Lángol az arcom, és összepréselem a szám, nehogy nevetésben törjek ki. De, ha jól értem, többről van szó, nem igaz? Blaine szerint úgy tűnik, megszelídítetted a zord szörnyeteget. Nem felelek, de annyira jólesik, amit mond, hogy nyilván ragyog tőle a képem. Szóval semmi új dráma a láthatáron? Semmi mondom gondterhelten, mert nem ez az alkalmas hely és idő, hogy beszámoljak Carl fenyegetéseiről. De a hangjából ítélve, attól tartok, talán már tud is róla. Miért? Van valami, amiről tudnom kéne? Ugyan, semmi legyint. Összehúzott szemmel nézek rá. Talán annak idején, amikor ügynökként dolgozott, még jól hazudott, de azóta elpárolgott a tehetsége. Egy darabig méreget, aztán horkantva felnevet. Jaj, a francba, Texas! Tényleg így van, ahogy mondtam. Semmi ok az aggodalomra. Egyelőre legalábbis. Miközben beszélgetünk, már több csoport ki- és beszállt, most újra kinyílik előttünk a liftajtó. Ideje bemenni dolgozni, ugye? mondja Evelyn. Nem szabadulsz ilyen könnyen vágok vissza, és belépek a nyomában. Mindenképp ki akarom faggatni, de erre nincs idő ezen a rövid útszakaszon, és mikor kinyílik előttünk az ajtó, már nem vagyunk egyedül. Rögtön feláll a recepciós. Velem egykorú lány. Emlékszem, Cindynek hívják. Hű, de klassz, hogy itt vagy mondja nekem, aztán elpirul. Úgy értem, biztos jól fogod itt érezni magad. Ha akarod, ebédelhetünk együtt. Kösz mondom, és vetek egy oldalpillantást Evelynre, akit láthatólag mulattat a helyzet. Azt hiszem, ma Bruce-szal ebédelek. Ja, persze. Mr. Tolley már vár téged. Egy pillanat, máris odakísérlek hozzá. Mielőtt még válaszolhatnék, hogy először a humán erőforrás osztályra kell mennem, Evelynhez fordul. Segíthetek? Evelyn Dodge vagyok mondja Evelyn. Én telefonáltam Bruce-nak, hogy el kellene hozni Ja igen, Ms. Dodge. Megkerüli az íróasztalt, és átad Evelynnek egy borítékot, amiben nyilván a kulcs van. Evelyn irdatlan retiküljébe süllyeszti, és rám mutat. Holnap találkozunk, Texas. Úgy van mondom jelentőségteljesen. Evelyn azon kevesek egyike, aki tudja, ki a Blaine festményén látható nő. Holnap aztán bőven lesz mit látnod belőlem. Evelyn hahotázva indul meg vissza a lift felé. Cindy után megyek az egyszerű szürke folyosón Bruce irodája felé, és még mindig Evelyn kacagása cseng a fülemben. 45 8 Még az ajtóhoz sem érünk, mikor Bruce előpattan. Amikor az állásinterjún találkoztunk, maga volt a megtestesült hűvös vállalati jó modor. Most tagadhatatlanul zaklatottnak tűnik. Nikki, de jó, hogy itt vagy. Kezet nyújt. Erős, céltudatos kézszorítása van, arra gondolok, passzol hozzá a főnöki szerep. Cindy visszamegy a recepcióra, Bruce pedig továbbindul a folyosón, egyre mélyebbre a vállalat bugyraiba. Gyorsan lépked, sietnem kell, hogy mellette maradjak. Ha nyomasztja is a veszekedés a feleségével, az most nem látszik rajta. Úgy fest, mintha a munkával kapcsolatos gondok aggasztanák, nem a házassága. Remélem, nem zavarlak most kezdem. Úgyis biztos várnak a személyzetisek is. Beszéltem Trishsel. Délután elkészíti a papírokat. Most viszont van itt valami, amit szeretném, ha megoldanál. Megáll az egyik ajtó előtt, ami be van csukva, képregények és különböző rockbandák logói vannak ráragasztva. Remélem, nem bánod, ha egyből a farkasok közé vetlek. Kíváncsian méregetem az ajtót. Az igazság az, hogy fogalmam sincs, miről beszél, azt viszont tudom, hogy az ember a főnökének az ilyen kérdésekre mindig azt kell felelnie: Egyáltalán nem. Miről van szó? Valamit elcsesztek az időpontok lekötésekor, és egyszerre két helyen kellene lennem. Be kellene menned a belvárosba Tannerrel, találkozni a Suncoast Bank informatikusaival. Érdekli őket a 28 bites titkosítási algoritmus, aminek a tesztjeit megcsináltuk. Amúgy is be fogsz szállni ennek a terméknek a marketingjébe, de előzőleg azt reméltem, lesz egy kis időnk először itt irodán belül, hogy belerázódj a dolgokba. Sajnálom, hogy az egészet rögtön az első munkanapodon rád zúdítom. Nem gond mondom. A hangom nyugodt, de magamban cigánykereket hányok az örömtől. Bruce az interjún már említette az Innovative világszínvonalú titkosítószoftverét, és tudom, előbb-utóbb a cég aranytartalékát képező termékké növi majd ki magát. Nem számítottam rá, hogy kapásból ilyen horderejű feladatot kapok, de ha már így alakult, feltett szándékom, hogy megmutassam a főnöknek, képes vagyok elvégezni a munkám, mégpedig jól. Valószínűleg nem lesz nehéz eladni teszi hozzá Bruce. Pontosan erre a termékre van szükségük, de oda akarjuk vinni hozzájuk a saját teamünket, hogy a helyszínen tanítsák be az ő IT-seiket, máskülönben nem tudunk meggyőződni róla, hogy tényleg elsajátítják, amire szükség van. Ráadásul így tudjuk a leggyorsabban kijavítani az összes esetleges hibát vagy lyukat, ami még ott van a programban. Persze. Ezért küldöm oda Tannert is folytatja, és megkocogtatja a képregénnyel letapétázott ajtót. Részt vett a projekt kifejlesztésében, és őszintén szólva úgy érzem, jót tenne neki hat hónap kihelyezett munkavégzés valamelyik ügyfélnél. Miért? Bruce elkomorodik. Ha nem bánod, hogy kicsit keverjük majd az üzletet és a kikapcsolódást, akkor ezt is elmesélem majd holnap. Most elég csak annyi, hogy amikor a farkasokról beszéltem, nem az ügyfélre céloztam. Ja, jó mondom, és gondolatban a homlokomra csapok: nyilván ő is ott lesz a partin. Az első óra szűk körű lesz csak azok az ismerősök lesznek ott, akik tudják, hogy én vagyok kifüggesztve Damien falára, de utána Damien megnyitja a harmadik emeletet Blaine nagy rakat kuncsaftja előtt. A még mindig csukott ajtó mögül egy hang szűrődik ki. Már mondtam, hogy bújj be. Bruce benyit, egy szőke fickó néz fel ránk, lebarnult, mint egy szörfös, de magatartása azt sugallja, üzletember. Íróasztala ki sem látszik a sok papír alól, a padlón pedig még jóval több irat hever ömlesztve. A fickó ránk pillant, és szélesen elmosolyodik. Tudom, hogy nem szabad elhamarkodottan ítélni, de már most, az első pillanatban sem szimpatikus nekem. Bruce! mondja túláradóan barátságosan. Épp most tettem le a telefont Phillel. El fogja küldeni a Continental Mortgage ajánlatának részleteit. Vigyázok rá, hogy figyelje a híreket. Jól hangzik mondja Bruce, de az az érzésem, csak fél füllel figyel. Nikki, hadd mutassam be Tannert. Tanner még szélesebben vigyorog, és egy különös pillanatra mintha magamat látnám a tükörben. Ez a mosoly semmivel sem valódibb, mint az enyémek közül az, amelyet szépségversenyekre gyakoroltam be. Vagy mint Társasági Nikki mosolya, amely épp most is az arcomon ül. Mindannyian sokat hallottunk rólad mondja Tanner. Mindenki látni akarta a hónap bulvárhírét. Félig-meddig nevetve pillant Bruce-ra. Úgyhogy üdv a fedélzeten, meg minden. Találkozik a pillantásom Tannerével, és szándékosan szélesebbre húzom a képemen a mosolyt. Megpróbálok felnőni a várakozásokhoz. Épp csak annyival fordulok odébb, hogy egyszerre nézhessek mindkét férfira, aztán nem fékezem magam, és rájuk villantom a tökéletesen kivitelezett csak azt akarom, hogy világbéke legyen a Földön szépségkirálynő-mosolyom. 46 Biztos menni fog mondja Bruce. Baromira örülünk, hogy csatlakozol a csapathoz. Egyértelműen hallatszik, hogy őszintén így is gondolja, és Tanner arcán látom, hogy ez neki is átjön. Tényleg mennünk kell mondja Tanner, aztán felkap egy rendetlen iratcsomót az íróasztalról, és begyűri bőr futártáskájába. Tessék. Bruce a kezembe nyom egy irattartót, amelynek fedelén dombornyomással a Suncoast felirat áll. A kocsiban fusd át a konkrétumokat. Közli, hogy neki is fel kell készülnie a saját tárgyalására, és megígéri, hogy az első napi közös ebédünket hétfőn ejtjük meg, aztán szerencsét kíván. Mire észbe kapok, már ott is állok a lift előtt Tannerrel. Na, igen, kicsit ideges vagyok. Persze meg tudom csinálni a melót. Értek a titkosítási algoritmusokhoz, és nagyon is alkalmas vagyok arra, hogy méltó módon képviseljem a vállalat arculatát egy ügyfél előtt. Nem a képességek hiánya zavar. Hanem az, hogy ez a fickó itt mellettem a jelek szerint valami megmagyarázhatatlan okból lenéz engem. Bruce valószínűleg nem vette észre, de én biztos vagyok benne, hogy nem értem félre a jeleket. Hirtelen enyhe émelygés fog el. Amint belépünk a liftbe, konkrétan hányingerré erősödik. Tanner a túlsó falnak támaszkodik, rám szegezi tekintetét, és gunyoros képet vág, mintha valami gusztustalan dolgot látott volna az út mentén. Elfordítom a fejem, igyekszem úgy tenni, mintha észre sem venném, de aztán hirtelen Damien jut eszembe. Alulbecsülném, ha azt mondanám, hogy ő a legsikeresebb üzletember, akit ismerek. Szóval mit tenne Damien, ha makacs, tiszteletlen kollégával kerülne szembe? Ő is elfordulna, úgy tenne, mintha észre sem venné? Ami azt illeti, ha Nikki Fairchild találkozna valami sunyi ribanccal társasági körülmények között, úgy tenne, mintha észre sem venné? Hát nem. Ugyan jól begyakoroltam, hogyan ne mutassam meg az igazi arcom nagy nyilvánosság előtt, de még Társasági Nikki sem tűrne el ilyen szemét bánásmódot. Damien Stark sem tűrné. Úgyhogy Üzletasszony Nikki sem fogja. Megnyomom a vészmegállító gombot, aztán lépek egyet Tanner felé. Nem élvezem a közelségét, de szándékosan nyomulok be a személyes terébe. A képén elhalványul a vigyor, látszik, hogy kissé kényelmetlenül érzi magát. Van valami gond? kérdem, és elengedem a fülem mellett a vészcsengő hangját, amely idegesítően azonos időközönként szólal meg. Az ajka elfehéredik, napbarnított arca cseppet sápadtabb lesz. Már-már azt hiszem, ennyi volt. Megtettem a magamét, ettől kezdve én vagyok a falkavezér. Aztán kinyitja a száját, arcába visszatér a szín. Van bizony mondja, te magad vagy az. Erőt veszek magamon, hogy ne lépjek hátra. Most legalább ki lett mondva a dolog. Én? Úgy érted, nem szívesen dolgoznál együtt velem? Együtt dolgozni? Együtt? Te ezt annak hívod? Ami azt illeti, egyelőre nem ismerem el. Egyelőre köze nincs a munkához. Mi nem együtt dolgozunk mondja, az ujjával idézőjeleket rajzolva a levegőbe. Mostantól te vagy a főnököm, baszki. Igen, én mondom. És melegen ajánlom, hogy használd az eszed, mielőtt ilyen hangot ütsz meg velem szemben. Tényleg, mi a franc ütött ebbe a pasiba? Nekem kellett volna megkapnom ezt az állást. Első pillanattól kezdve én dolgozom ezen a titkosítási rendszeren. Betéve tudom az egészet. Számtalanszor bebizonyítottam Bruce előtt, hogy képes vagyok vezetni ezt a csoportot. És mi történik? Valami protekciós kis kurva úgy dönt, beáll gombokért dolgozni, engem meg páros lábbal lőnek vissza az alagsorba. Gombokért? visszhangzom. Te mégis milyen évszázadban élsz? Most mi a hézag? Már unod, hogy a pasid pénzét költöd? Gondoltad, ide jössz, és kicsit felrázod a dolgokat? Tudod, hány telefon futott be Cindyhez? Tucatjával csörögtek ide a riporterek, tudni akarták, tényleg itt dolgozol-e. Csak rabolták az idejét, baszki. Felgyorsul a pulzusom, és érzem, hogy veríték gyöngyözik a dekoltázsomban. Hogy a francba tudta meg a sajtó, hogy itt dolgozom? És miért nem kopnak le rólam? Még így, hogy Damien Stark a pasim, sem lehetek olyan érdekes. Jó a rosszban, hogy most már legalább kezdem érteni, mire mondta Tanner, hogy a hónap bulvárhíre. Tudod, mi bassza a csőröm igazán? kérdi, aztán válaszra sem várva folytatja. Hogy téged csak azért vettek ide, mert a főnök a felesége kedvére akar tenni. Most már tényleg nem tudom, hol áll a fejem. Fogalmam sincs, mi köze az egészhez Giselle-nek, de ezen a ponton nem vagyok hajlandó tovább szórakozni. A gombhoz nyúlok, újra beindítom a liftet, aztán visszafordulok a pasihoz. Ehhez a melóhoz kell bizonyos fokú rafinéria. Kell tudni kommunikálni az ügyfelekkel és a közönséggel. És legfőképpen tudni kell, hogyan mosolyogj valakire, noha legszívesebben leköpnéd. Rávillantom legragyogóbb Társasági Nikki-mosolyomat. Nem hiszem, hogy rád szabták ezt a pozíciót, Tanner. Az előcsarnokba érünk, nyílik az ajtó. Kijövök a liftből, hadd jöjjön utánam. Itt én vagyok a főnök, jobb, ha ezt feldolgozza. Talán nem vagyok képben mindennel, amit az imént említett, de annyit tudok, hogy ha nem ragadom magamhoz az irányítást egyből, mindent meg fog tenni, hogy elorozza előlem. A kijárat felé tartunk az előcsarnokon át, amikor meglátok egy kikent-kifent ázsiai nőt a büfé előtti asztalnál. Valami tőzsdei jelentésnek tűnő iratot olvas, lapoz, és egy pillanatra felnéz. Találkozik a tekintetünk. Életemben először látom, de valahogy imponál a puccos, magabiztos fellépése. Én kaptam meg ezt a beosztást, éspedig az eddigi eredményeim révén, nem Damien miatt, és végképp 47 nem Giselle miatt. Én vagyok itt a főnök, és ezt bárki előtt be is bizonyítom, mérget vehetnek rá. A kijárathoz masírozok, és magabiztosságom fényes buborékként pukkad ki fél pillanat múlva, amikor hat paparazzo ront ránk: fényképezőgépeikkel vakuzva, kiabálva rohannak felénk a parkolóból, ahol nyilván heverészve vártak eddig. Mielőtt még reagálhatnék, szózáporral árasztanak el. Igaz, hogy a Stark vállalat meg akarja venni az Innovative Resourcest? Nikki, pontosan mi a munkaköre az IR-nél? Küzdök, hogy megőrizzem az önfegyelmem. Meg akarom tartani az arcomon Üzletasszony Nikki maszkját. Utálatos helyzet, de nem akarom megadni nekik az elégtételt, hogy észrevegyék rajtam, mennyire gyűlölöm. Elmondja Stark vállalatának, amit itt megtud? Hogyan tudna védekezni az ipari kémkedés vádja ellen? Minden erőmet össze kell szednem, hogy ne szorítsam ökölbe a kezem. Nem a fájdalom hiányzik, hanem csak be akarom verni a képét a seggfejnek, aki szerint Damien küldött ide, hogy kémkedjek a cégének. Ez most csak csali, hogy felverje az árát a valóságshow-producerek számára? Mondjon valamit az igazi énjéről, Nikki igaz, hogy a nővére öngyilkos lett? Megtántorodom, oda az önfegyelmem, ez a kérdés mellbe vágott. Nem. Nem, nem, nem. Most tényleg ökölbe szorítom a kezem. Hiányzik a fájdalom. Hiányzik, hogy összetartson. Hogy erőt adjon. Az erő ahhoz kell, hogy újra szenvtelen arckifejezést erőltessek magamra. Hogy szembenézhessek ezekkel a lesifotósokkal. Aztán pedig elhúzzak innen a francba. Lassan kihúzom magam, megfeszítem a vállam. Ugyan minden erőmet össze kell szednem hozzá, de farkasszemet nézek velük, egyenként. Aztán rájuk villantom millió wattos mosolyom. No comment mondom, és keresetlenül körülnézek, hogy merre jár Tanner. Még mindig az épület ajtajában áll, és mikor ránézek, még látom, hogy képéről lehervad az önelégült kifejezés. Haladjunk, Tanner mondom, és átnyomakodom a paparazzók között. Oda kell érnünk a megbeszélésre. Te jó Isten! Hihetetlen, hogy ezzel a pöccsel párban kell dolgoznod! mondja Jamie. A fényes fa bárpultnál ülünk a Firefly Studio Cityben, és Dirty Martiniket iszunk. Jamie kieszi az italából az utolsó olívabogyót, aztán felém bök kis műanyag kardjával. Mintha valami szappanoperába kerültél volna bele. Nem is helyesbít, mozifilmbe. Valami feminista vígjátékba, amelyikben a talpraesett hősnőt egy teljesen agyalágyult idiótával rakják össze párba, és ezzel kezdetét veszi a baromságok sorozata. Leszámítva, hogy a krapek nem agyalágyult, hanem bosszúszomjas. És ezekben a vígjátékokban a hősnő nem szokott végül összejönni az idiótával? Nem feltétlenül mondja Jamie, és önelégülten hátradől. Csak akkor, ha nem fut be a másik történetszálon egy lovag. Egy nap Tannerrel hadonászik. Már látom is magam előtt a filmelőzetest. Hát, felőlem, lehetsz te benne a főszereplő fintorgok. Én személy szerint újrakasztingolnám a férfi főhőst. Szíved joga feleli Jamie. Bármennyire is szenvedek, hogy nem térhetünk rá nyomban a basznivaló pasijainkra, először ezt a sztorit akarom hallani. Honnan tudták a fényképezőgépes dögkeselyűk, hogy ott vagy? Tannertől? Említetted Damiennek, hogy ipari kémkedéssel is meggyanúsítottak? Teljesen idegbeteg volt tőle? Majd elmondom neki, amikor találkozunk felelem. Igen, idegbeteg lesz. Lenyelek egy fintort. Ha Edward visz munkába kocsival, az sem előzte volna meg ezt az incidenst, de az az érzésem, Damient ez egyáltalán nem fogja érdekelni; tombolni fog, ha meghallja, mi történt. Ami Tannert illeti vállat vonok, nem fejezem be a mondatot. Gyanús, hogy ő szivárogtatta ki a hírt, de ezt nem tudom bizonyítani. Igazából nem számít. Most már tudják. Hurrá teszem hozzá cinikusan. Jamie közel hajol hozzám, összevont szemöldökkel tanulmányozza az arcom. Jól vagy? Tényleg minden rendben? Kis híján felöltöm begyakorolt mosolyom, és bólintok, mondván, minden rendben lesz. De ez Jamie, ezer éve a legjobb barátnőm. Ami ennél is fontosabb, tudja, milyen sokat jelentett nekem a tesóm. Hogy mennyire sok múlott Ashley-n a tekintetben, hogy túl tudjak jutni a sok szarságon, amit anyám zúdított rám. Esténként rám zárta a szobám ajtaját, és nem tudtam villanyt gyújtani csak mert meg volt győződve róla, hogy sokat kell aludnom ahhoz, hogy szép legyek. Végeérhetetlen órákon át kellett járkálnom fel-alá könyvvel a fejemen. Minden hónap második hétvégéjén csak citromos vizet ihattam, hogy méregtelenítsek, és megzabolázzam azt az undok narancsbőrt. Nagyobb dolgok, apróságok, annyi minden más. Díjakat és tiarákat nyertem, mégis én irigyeltem Ashley-t, nem ő engem. Mert Ashley legalább normális életet élhetett vagy legalábbis azt hittem. Ashley mindig a saját szükségletei elé helyezte az enyéimet, és mindig támogatott. Eddig bele sem gondoltam, hogy anyánk rinyálása biztos neki is az agyára ment. Vagy legalábbis, mire belegondoltam, már túl késő volt, és Ashley búcsúlevelét tartottam a kezemben az öngyilkossága után. Gondos, csinos kézírással okolta a férjét, aki elhagyta, mert állítólag Ashley kudarcot vallott mint nő és mint feleség. Valamiképpen nem sikerült azzá a nővé válnia, akivé anyánk akarta idomítani. Hülye ribanc. 48 Lehunyom a szemem, és arra leszek figyelmes, hogy kezem a combomon pihen pontosan a heg fölött, amelyet szoknyám eltakar. Már Ashley halála előtt is vagdostam magam, de utána rátettem még egy lapáttal. Rengeteg emlék kapcsolódik ezekhez a hegekhez, minden egyes kis kitüremkedés mögött óriási érzelmi hullámzások állnak. Leginkább mégis Ashley kötődik hozzájuk. Nem válaszolom végül Jamie kérdésére. Nem vagyok rendben. De egészen addig jól voltam, amíg fel nem hánytorgatták Ashley ügyét. Addig tudtam kezelni a helyzetet. Nem szívesen ugyan, de tűrtem a zaklatást. Hamarosan rendbe jövök megint. Csak erre nem voltam felkészülve. Tudod, túl fogsz esni rajta. A sajtónyilvánosságnak van jó és rossz oldala is. Hamar lezajlik. Ahogy Tanner fogalmazott, én vagyok a hónap bulvárhíre. Elmosolyodom. Most őszintén mosolygok. Talán jövő hónapban már békén hagynak, és arra a feltörekvő kis celebre összpontosítanak, aki Byron Randdel jár. Bryan Raine-nel javít ki. De ne is próbálj témát váltani. Gyerünk, felejtsük el az ostoba lesifotósokat. Tudni akarom, mi történt azon a megbeszélésen. Ja igen mondom, és kiiszom a martinit. Azt kezdtem el mesélni, mi történt, amikor Tannerrel odaértünk a Suncoasthoz, és éppen odáig jutottam, hogy beszámoljak az ügyfelekkel folytatott találkozóról. Erre a kérdésre majd inkább én válaszolok mondta Tanner, amikor az ottani informatikusok főnöke kérdezett valamit az alkalmazás architektúrájával kapcsolatban. Ms. Fairchild inkább csak a hivatalos aspektusait látja át a projektnek. A kis pöcs jegyzi meg Jamie, amikor ehhez a részhez érek. Nem vitatkozom veled felelem. De valószínűleg szó nélkül hagyhattam volna a dolgot. Úgy értem, az volt a lényeg, hogy az ügyfél megvegye a terméket, és persze a szolgáltatást nyújtó csapatot. Akkor fél évig nem lett volna több gondom Tannerrel. Na és mit csináltál? Amikor befejezte, keresetlenül hozzátettem, hogy mindent teljesen jól foglalt össze, csak épp kihagyott egy kulcsfontosságú mozzanatot. Aztán negyedórán át ecseteltem, hogyan lehet feljavítani az algoritmust, és kitértem ezeregyféle változatra. Egyébként tényleg kitűnő a program architektúrája, de ha azt vesszük, le lehetett volna programozni sokkal hatékonyabban is, mert Oké emeli fel a kezét Jamie. A lényeget értem. Ezek már a progmatosoknak való részletek. Szóval vágták, hogy képben vagy oda-vissza az egész cuccal kapcsolatban. Hülyét csináltál Tannerből. Bizony-bizony ismerem el. De éppen az ebben a szép, hogy ő is nagyon jól érti a dolgát. Csak történetesen kifelejtett bizonyos fontos részleteket. Ami jó, mert ha idióta lenne, nem engednék, hogy hat hónapig ott üljön a nyakukon mondja Jamie. Pontosan. Azt hiszem, ha egy folyosón kellene dolgoznom Tannerrel, ott is hagynám az állást. Ebből a csókából ömlik a méreg. Márpedig azt nem szeretnénk, hogy ott kelljen hagynod az állást forgatja a szemét Jamie. Akkor ugyan miből élnél? Egymillióból nem lehet olyan sokáig kihúzni. Hozzávágom a szalvétámat, de közben mosolygok. Odajön hozzánk a pultos, és Jamie újabb martinit rendel. Én csak szódát. Nincs benned kalandvágy mondja. Bevillannak az igencsak kalandos dolgok, amiket Damiennel műveltünk, és vissza kell fojtanom egy nagyon is önelégült mosolyt. Szóval mikor kapod meg a pénzt? kérdi. Már az enyém. Csak még szólnom kell Damiennek, hova utalja. Na persze mondja Jamie. Vállat vonok. Az igazság az, hogy furcsa módon ódzkodom az összeg befektetésétől. Oly sok múlik azon a pénzen, és miután láttam, hogy anyám befektetései lefelé tartó spirálban kötöttek ki, és egyre csak fogytak, nyugtalankodom amiatt, hogy nekem kell döntenem róla. Persze tudom, hogy anyám azért vallott kudarcot, mert csődbe kormányozta a családi vállalatot, és nevetségesen túlköltekezett, de nem elég tudnom, hogy én nem ő vagyok ezt el is kell hinnem. Már beszéltem brókerekkel mondom, ami végül is igaz. Két recepcióssal beszéltem, hogy időpontot egyeztessek brókereknél. Jamie olyan tekintettel méreget, amiből egyértelmű, hogy nem sikerült félrevezetnem. Na, elég a pénzügyekből mondom, amikor a pultos megjön az italainkkal. Felemelem a szódát. Rád. Ma egy reklám, holnap az Oscar-díj. Erre iszom. Te bármire iszol. Az igaz mondja, és nyomban eltünteti a martini felét. Gondoltad volna? kérdi. Nem tudom, mire céloz. Mit? Amikor gimisek voltunk, és te folyton Sarki Benzinkút Szépe címekért indultál, én meg amatőr színházi társulatokhoz jártam 49 meghallgatásokra. Gondoltad volna, hogy Los Angelesben fogunk lakni, és én reklámfilmben fogok szerepelni, te pedig éppen a saját vállalkozásodat készülsz majd beindítani? Arról nem is beszélve, hogy lasszóvégre kapod a legtőkeerősebb agglegényt a városban. Nem mondom. Nem hittem volna. Úgyhogy mindkettőnkre mondja Jamie, és tartja az öklét, hogy nekikoccantsam a sajátomat. Lelkesen meg is teszem. Ahhoz képest, hogy texasi lányok vagyunk, akik saját erejükből költöztek L.A.-be, nem is muzsikálunk rosszul. Jamie gyalog jött a bárba, úgyhogy az én kocsimmal megyünk haza. Tovább tart, mint gondolom, mert a Hondám minden közlekedési lámpánál lefullad. Nézz szembe a ténnyel, Nik mondja Jamie. Ezzel a kocsival nem boldogulsz itt L.A.-ben. Attól tartok, igaza van, de nehéz lenyelnem a békát. Ez az autó az első vagyontárgyam, amit önállóan vettem magamnak. Büszke vagyok arra, amit szimbolizál, és önkéntelenül is kicsit babonásan állok hozzá, hogy épp most akar kipurcanni, amikor egyébiránt minden szinten beindulnak a dolgaim. Hamarosan elviszem megnézetni határozom el. Lehet, hogy csak a gyertyákkal van baj, vagy szutykos a karburátor. Tudod te egyáltalán, mi az a karburátor? Nem ismerem el. De remélhetőleg a szerelő tudja. Nyisd ki a szemed, érzékeld a valóságot, Nik. Szuper kis kocsi volt ez, de egy nap az autópálya közepén adja majd be a kulcsot, belőled meg vezető hír lesz az esti tévéhíradóban. A milliárdos barátnőjét eltiporták, mint egy bogarat a tizenöt autót érintő tömegszerencsétlenségben. Ne mondd, hogy nem figyelmeztettelek. Forgatom a szemem, de nem szállok vitába vele. Feltehetőleg jól látja a kérdést. Apropó, milliárdos pasi folytatja Jamie, ki mindenki jön a holnapi partiba? Végre megismerhetem Evelynt, igaz? Hát persze válaszolom. Na és ott lesz Blaine is. Aztán te meg én. Csak mi tudunk róla, hogy az ott én vagyok a festményen, úgyhogy ezt diszkréten kezeljük Jamie egy horkantással félbeszakít, én meg átkozom magam, hogy pont így fogalmaztam. Szóval nyolcig csak páran leszünk ott kezdem újból. Aztán kezd majd megérkezni a többi meghívott, hogy megnézzék Blaine összes festményét, és társasági életet éljenek. Klassz. És Ollie? keresetlenül kérdi, nem tudom megállapítani, hogy csak a beszélgetés kedvéért, vagy még mindig zajlik valami kettejük közt. Tudom, hogy simán meg kellene kérdeznem, de képtelen vagyok rávenni magam. Nem jön mondom. Legalábbis az első részre biztos nem pontosít Jamie. Tudom, hogy nem beszéltél neki a festményről. Vagy mégis? kémleli az arcom oldalvást. Nem felelem határozottan. Csak kíváncsi voltam, nem jön-e az este második felére. A kiállításra vagy hogyishívjákra. Koktélpartinak hívjuk mondom, miközben beállok a kocsival a számomra fenntartott parkolóhelyre. De nem, nem jön arra sem. Szerintem máshova mennek Courtney-val teszem hozzá. Courtney Ollie menyasszonya. Bűntudatom van, amiért füllentettem, de nem akarom elmondani Jamie-nek, hogy Damien nem hajlandó az otthonában vendégül látni Ollie-t. Zavar, hogy Damien és az egyik legjobb barátom nem jönnek ki jól egymással, de értem, mi a baja vele. Eleinte úgy szaglászták egymást, mint két falkavezér, aztán végül átmeneti fegyverszünetet kötöttek. De ennek hirtelen vége szakadt, amikor Ollie elmondta nekem Damien titkainak egy részét és ezzel megszegte az ügyvédi titoktartást. Damien belátja, hogy Ollie azt gondolta, az én védelmemben teszi ezt feltehetőleg ez az egyetlen oka annak, hogy Ollie még mindig praktizálhat ebben a városban. Vagy, ami azt illeti, a kontinensen. De az otthonában nem akarja vendégül látni, és én ezért nem hibáztathatom. Remélem, azért később majd valahogy kijönnek egymással, mert számomra mind a ketten nagyon fontosak. De még csak egy hét telt el az egész zűrzavar óta, úgyhogy nem volt idejük túllépni a kellemetlenségen. Jamie viszont az egészről nem tud semmit, és nem is tervezem, hogy elmondom neki. Ez azonban ismét éket ver kettőnk közé, még akkor is, ha csak én tudok róla. Mindjárt felérünk a lakásajtóhoz, elővakarom a kulcsot. A zárba illesztem, benyitok aztán kővé dermedek a küszöbön. Atyaég! kukucskál be a vállam fölött Jamie. Nem szólok semmit. Jamie nagyjából mindent elmondott, amit lehet. Ott terpeszkedik a nappali közepén az ágy. Az az ágy. A gyönyörű vaságy, amely mellett modellt álltam. A lélegzetelállító ágy, amelyen Damien tegnap éjjel és azt megelőzően sok éjjelen olyan alaposan megbaszott. Mikor felfigyelek rá, hogy döbbenten, földbe gyökerezett lábbal állunk mindketten, erőt veszek magamon, és lépek egyet befelé. Az ágyon egy ruhazsák fekszik a Fred s-től, üzenetet tűztek a műanyag borításra. Csak rápillantok a kézírásra, és máris várakozásteljesen feszülök meg. Lassan kiveszem az üzenetet a borítékból, és elolvasom: Értékelném, ha megtisztelne azzal, hogy holnap ezt a ruhát veszi fel, Ms. Fairchild. Aztán pedig esetleg abban a még nagyobb megtiszteltetésben is részesít majd, hogy le is veszi. 50 Túl későn veszem észre, hogy Jamie a hátam mögött áll, és a vállam fölött ő is olvassa a levelet. Mekkora mázlista vagy! Ettől a pasitól totál be kell ájulni! Totál bólogatok mosolyogva. Lehuppan az ágyra, miközben én kicipzárazom a ruhazsákot, aztán elnevetem magam. Ebbe a ruhába tegnap szerettem bele, miközben a boltokat jártuk. Combközépig érő fakó kék sifongyönyörűség. Nem testhez álló, de nagyon mókás és kihívó az elülső zsabók és a bő alj miatt; alig várom, hogy belebújhassak a kedvenc ezüstszínű telitalpú szandálommal, és egy hozzá illő retiküllel koronázzam meg az összképet. Megmutatom Jamie-nek. Mit szólsz? Szerintem überdögös leszel ebben a göncben mondja. Maga leszel a megtestesült paráznaság. Lenyúlhatok valamit a szekrényedből? A saját cuccaimat már unom. Jamie, a te méreted harmincnégyes. Rám az már akkor sem volt jó, amikor elmenekültem anyám mellől, és tudomást szereztem az étel nevű rejtélyes valami létezéséről. Sóhajt, és vágyakozva legelteti a szemét az új ruhámon. Nekem is kell egy milliárdos pasi. Nem vitatkozom mondom. Kifejezetten izgi kiegészítő. Nem akarsz eljönni vásárolni? kérdi Jamie. Komolyan mondom, hogy krízisbe került a ruhatáram. A telefonomra pillantok. Damien még mindig nem küldött üzenetet. Benne vagyok mondom. Csak átöltözöm, és megetetem a macskát, egy pillanat az egész. És ehetünk valami rendeset is, ha már elmegyünk itthonról? A vodkában nincs meg minden fontos tápanyag. Biztos? kérdez vissza Jamie, hangjában őszinte meglepetés tükröződik. Kolosszális színésztehetségét csillogtatja. A szobájába megy, én meg a konyhába. Lady Miau abban a pillanatban felbukkan, amint kinyitom a konzerv macskakaját, és addig dögönyözi a fejével a vádlimat, amíg le nem teszem elé a teli tányért. A szobámban kibújok a ruhából, amiben munkában voltam, amikor Jamie átkiabál. Hogy jutott be a lakásba? Gőzöm sincs felelem, noha van egy-két ötletem. Valószínűleg megkente a gondnokot, aki van elég agyament ahhoz, hogy jól elröhögcséljen azon, hogy valaki meglepetésül kiszállíttat egy ágyat. Felveszem az egyik matekos pólót, amiről Jamie korábban lesajnálóan beszélt barátok közt deriválni és derivalizálni tilos felirattal, meg egy farmert. Ami azt illeti, most először húzok farmert, amióta Blaine festeni kezdte a képet, és kicsit habozok is, mielőtt begombolom. Csintalan húzásnak érzem, mintha megszegnék valami szabályt. Ugyanakkor szó sincs erről. A játszmának vége. Ha farmert akarok húzni, akkor farmert húzok. És ha nem akarok bugyit venni a szoknya alá? Hát, azt is éppen úgy megtehetem. Vigyorogva jövök ki a szobámból, de a nappaliba érve, ahogy meglátom az óriási ágyat, amint betölti az egész teret, megváltozik a hangulatom. Olyan boldog voltam, amikor hazaértünk és megláttam, valósággal elárasztottak az intim emlékek. Most ez a boldogság valami kellemetlen utóízzel keveredik, és nem egészen tudom, mi bánt. Az ágyhoz lépek, és tenyerembe fogom a lábrész felőli oszlop sima, gömbölyű végét. Borzasztóan örülök, hogy nem szállították ezt az ágyat valami raktárba, vagy nem adták el egy régibútor-kereskedőnek, mégis tagadhatatlanul elszomorodom. Nem illik ide mondom, amikor bejön Jamie, és megkérdi, mi baj. Az ágy? A malibui házban kellene lennie. Nem itt ismétlem. Mintha ezzel valami véget érne. Emlékszem, mit mesélt Damien. Feláldozta az üzleti lehetőséget, amiért lelkesedett, hogy megmentse a kis gourmet élelmiszerüzemet. Már akkor sem tetszett a történet, most pedig még kevésbé tetszik. Jamie egy pillanatra csendben marad, és áthatóan rám mered. Jaj, basszus, Nik mondja végül. Meg ne próbáld. Mi van? Nehogy rám ereszd a konyhapszichológiádat. Most olyasmit magyarázol bele a dologba, ami nincs is ott. Mindig ezt csinálod. Nem is. Na jó, lehet, hogy nem mindig, de Milónál ezt csináltad. Az gimi elsőben volt. Oké, akkor az, hogy mindig, kis túlzás helyesbít. Csak azt akarom mondani, hogy beleestél, ő meg már végzős volt, emlékszel? bólintok, mert jól emlékszem. És egyik nap hűvös volt, erre kölcsönadta neked a dzsekijét. Mi meg egy héten keresztül elemeztük, vajon mi lehetett a mögöttes szándéka. Hát igen. Emlékszem. Míg aztán kiderült, hogy a mögöttes szándéka az volt, hogy fáztál, ő meg jó fej volt. És most mit akarsz ezzel mondani? Tetszik az ágy? kérdi. 51 Imádom ismerem be. Damien tudja, hogy imádod? Persze. Na látod. Tetszik az ágy. Damien pedig a kedvedre akar tenni ez az idei év legóvatosabb megfogalmazása, de akkor is, tessék. Biztos vagyok benne, ha majd összeköltöztök, visszaviheted hozzá az ágyat. Ha összeköltözünk? A gondolat egyszerre rémisztő és izgalmas. Ezt akarod, nem? Nem mintha ki akarnálak rúgni innen, de az embernek szembe kell néznie a valósággal. Majdnem azt mondom: Igen, de aztán lakatot teszek a számra, és inkább újragondolom a választ. Ez még felvetésnek is korai. A francba, Nik. Kell neked ez az ágy, és most már a tiéd. Na jó felelem. Tényleg kell. De nem mindig a legjobb ötlet idő előtt fejest ugrani a dolgokba. Néha jobban sül ki, ha az ember egy kicsit használja az eszét, és diszkrétebb. Most nem rólam van szó mondja Jamie, mert egyből leveszi, miért váltottam témát. Pedig talán rólad kellene beszélgetnünk sóhajtok. Nem tőled akar az ember először párkapcsolati tanácsokat kérni. Az igaz. De te kérdeztél engem. Akkor most melyikünk az idióta? Ráadásul folytatja, miközben én megpróbálok nem mosolyogni talán most új oldalamról mutatkozom majd be. A monogámia is lehet buli. Úgy értem, el sem tudom képzelni, hogy ráunok Raine-re. Álmodozó az arca. Ami azt illeti, a tegnap éjjel alapján azt sem tudom elképzelni, hogy Raine valamikor is kifáradjon. Nevetek, de be kell vallanom, ismerem az érzést. Akkor tartsam meg az ágyat? Naná, hogy tartsd meg! És ha már itt van, pár napig maradhatna is a nappaliban. Ma este vásárlás után csinálhatnánk pár margaritát, aztán itt alszunk rajta, mit szólsz? És filmnézés? Semmi csöpögős mondja. Nincs kedvem pityeregni. Akciófilm. Robbantgatást akarok. És abban a pillanatban ez egészen tökéletes esti programnak hangzik nekem. 52 9 Miután eleget tömtük a fejünket a Haru Sushi & Roll Caféban, és kiürítettük a zsebünket a Beverly Centerben, Jamie-vel letelepszünk a kanapéra, mellettünk egy teli turmixkancsó jeges limonádé pihen, tequilával és egy csepp Cointreau-val megbolondítva. Vacsorához szakét ittunk, úgyhogy mindketten be vagyunk csípve annyira, hogy együtt énekeljünk a Die Hard elején hallható karácsonyi témájú rapszámmal. Pont ott tartunk, ahol Bruce Willis begörbíti a lábujjait a fürdőszobában, amikor Jamie telefonja csörög. Rápillant, aztán felvisít, leugrik az ágyról, és a szobájába rohan, hogy maga lehessen. Gondolom, Bryan Raine az. Vívódom, hogy folytassam-e a filmet minden valószínűség szerint az egész estét végig fogja beszélgetni vele, aztán az én telefonom is csörög. Meg sem nézem a kijelzőt, csak lenyomom a headset gombját, és felveszem. Damien? Minden oké? Beletelik egy percbe, mire leesik, miért kérdi. A lesifotósok. Honnan tudsz meg minden ostoba apróságot, ami velem történik? Műholdas kamerát állítottál rám? Parányi jeladók vannak minden ruhadarabon, amit nekem vettél? Ma a világon mindenki, akinek van okostelefonja és regisztrált felhasználó valamilyen közösségi hálón, látott rólad fotót mondja. Ami a műholdas ötletet illeti, tényleg bírom. Majd szólok a vállalatom űrkutatási részlegének, hogy dolgozzák ki a részleteket. Szuper. De kérdeztem valamit, Nikki. Minden oké? Legszívesebben ráripakodnék, amiért nem hiszi el, hogy tudok vigyázni magamra, de hallom a hangján, hogy őszintén aggódik. Ezért csak annyit mondok: Igen. Megvagyok. Ashley-t is említették. Még soha nem hallottam ilyen gyengédnek, ez a hang és a tesóm említése együtt könnyeket csal a szemembe. Tudom, mi jár a fejedben, de tök mindegy lett volna mondom. Senki nem volt ott az irodaház előtt, amikor beértem. Később jöttek. Ha Edward vitt volna oda, akkor is régen elhajtott volna már addigra. Erről majd később beszélünk mondja, én meg tudom, hogy vitatkoznom kellene, de örülök, hogy elodázhatom a témát valami jövőbeni sohanapjára. Meséld el, mi történt még veled ma. Muszáj? Nem volt jó napod? Átgondolom a kérdést. Végül is nem volt rossz, de a nagy részét ezzel a Tanner nevű munkatársammal töltöttem, akiről kiderült, hogy egy álnok kis pöcs. Jamie szerint ő szólt a paparazzóknak. És bedobta ötletként az ipari kémkedést is? Meglepetten hallom, hogy Damien jól mulat. Meg kell mondjam, elragadó kémnő vagy. Nem vagy mérges? Eldurran az agyam mondja. Nem veszem fél vállról az efféle vádaskodást. Kiderítem, hogy az a faszfej kezdte-e el rebesgetni ott nálatok. Ja. A hangodból ítélve már azt hittem, szórakoztat. A helyzet nem. Csak már előre örülök, hogy leirtom majd azt, aki elindította ezt a szóbeszédet. Sok mindent eltűrök, de az ipari kémkedés vádja nem tartozik közéjük. És az a felvetés, hogy a barátnőm kémkedne nekem, tovább súlyosbítja a dolgot. Nyelek egyet. Állandóan azzal cukkolom Damient, milyen nagy is a birodalma, de néha elfelejtem, milyen messzire elér a keze, és valójában mekkora a hatalma. Ki fogja nyomozni, ki áll a pletyka hátterében, akár Tanner volt az, akár más. És nem fér hozzá kétség, hogy el fogja söpörni a felelősöket. Ahogy Ollie mondta: Damien veszélyes. Legalábbis az ellenségeire nézve mindenképp. De van ennél jobb beszédtémánk mondja. Van bizony vágom rá megkönnyebbülten. Mesélj, milyen volt a napod? Inkább mondd el te, mit csinálsz most. Hol vagy? A közös ágyunkon felelem. És rád gondolok. Tényleg? Látlak magam előtt mondja. Hátradőlsz, a hajad szétterül a párnán, meztelenül nyúlsz el a paplan tetején. Önkéntelenül elnevetem magam. Imádom a fantáziádat, de egy farmer és egy lepukkant póló közelebb áll az igazsághoz. Jamie itt van a szomszéd szobában. De jut eszembe te hol vagy? Már nem Palm Springsben, ugye? 53 Iszonyat hosszú volt a nap. Most a limóban ülök, közeledünk L.A. felé. Elküldöm érted a sofőrt, hogy hozzon át. Azt akarom, hogy otthon várj, mire hazaérek. Olyan forró a hangja, hogy ettől már önmagában is elolvadok, hátradőlök, lehunyom a szemem, és pihegve hallgatom, whiskeyként simogatnak a szavai. Az ágyban folytatja. Meztelenül. Féloldalasan vigyorgok, kicsit be vagyok nyomva. De az ágy itt van emlékeztetem. Oldalra hemperedem, és átkarolom a matracot, azt mímelve, hogy Damien után nyúlok. A belvárosi lakásomban mondja. A biztonsági őr majd megadja a kódot, amivel bejutsz. Meztelenül, Nikki. Hagyd a ruháidat egy kupacban az ajtónál, hogy lássam őket, amikor hazaérek. Tudni akarom, hogy odabent vagy, beindulva, és rám vársz. Elnyílik az ajkam, szaporán pihegek. Bőrömön villamos kisülések futkosnak, becsukom a szemem, teljesen hatalmába kerít a szavaival. Van bor a hűtőben. Tölts magadnak egy pohárral, lassan kortyolgasd. Vidd be a nappaliba. Rám fogsz gondolni, Nikki, miközben egyedül leszel a lakásban. Egyedül mindazokon a helyszíneken, ahol megbasztalak. Le fogsz dőlni a kanapéra, magad mellé teszed a pohár bort. Egyik kezedben a pohár, a másikkal a melledet cirógatod. Talán pár csepp bort is magadra kenhetsz az ujjaddal, ahogy lustán kalandozni kezdesz a testeden. Rám fogsz gondolni, nem igaz, Nikki? Igen alig hallható a hangom. A melled. A mellbimbód. A combod belseje. Azt akarom, hogy benedvesedj tőlem. Kicsit spicces légy, és totál nedves. Damien lehelem. A fejembe szálltak a szavai, mint a bor, amiről azt szeretné, hogy megigyam és a margariták, amiket már megittam. Fogam finoman hozzáér alsó ajkamhoz, és azon veszem észre magam, hogy enyhén körözni kezdek a csípőmmel, lüktető muffom a farmerem varrásának feszül, és már csak nagyon-nagyon kicsi hiányzik a csúcsig. Érted? kérdi. Mmm. És amikor megkapod az SMS-emet, hogy épp most állok be a garázsba, akkor menj be a hálószobába, és feküdj hasra az ágyon. Aztán terpessz be. És akkor hamarosan ott leszek, és az első dolog, amit látni akarok, amikor belépek a hálószobába, az legyen, hogy szélesre tárod a pinád, és nedves vagy. Miattam. Egész nap hiányoztál, Nikki teszi hozzá, mély hangon, dorombolva. Érezni akarlak. Fogni akarom a pinád, amikor elmész, magamhoz akarlak szorítani, amikor reszketve hozzám bújsz. De leginkább hallani akarom, hogy sikoltod a nevem. Nem tudom visszafogni magam hangosan felnyögök. Tessék? szól ki Jamie a szobájából. Hangja betölti az egész lakást. És teljesen kitörli az érzéki ködöt, amelynek átadtam magam. Felülök, a fejem lüktet a hirtelen mozdulattól, na és a felismeréstől, hogy kis híján elélveztem, miközben a legjobb barátnőm ott volt a szomszéd szobában. Semmi kiabálok vissza neki. Csak Damiennel beszélek. Hogy mondod? kérdez vissza, és kidugja a fejét az ajtón. Már letettem a telefont. Folytathatjuk a filmet? Hát tétovázok, és nagy levegőt veszek. Teljesen elernyedtem, és bizsergek Damien puszta szavaitól, és másra sem vágyom, csak az érintésére. De mostanában olyan keveset voltam Jamie-vel, és épp egy csajos este kellős közepén vagyunk, és Újabb nagy levegő. Várj mondom Jamie-nek. Még vonalban vagyok. Ja, bocs. Eltűnik a konyhában. Itt vagy még? szólok bele a telefonba. Mindig. Hallgass ide, amit az előbb mondtál, csodásan hangzik Nagyon örülök, hogy tetszik. De nem megy. Ma este nem. Csönd. Damien? Ott vagy? Itt vagyok. Semmi nem derül ki a hangjából. Csak most Jamie-vel csajos estét csaptunk, és Semmi gond mondja, és most már hallatszik a hangján, hogy mit érez. Igen, sajnálja. De azt hiszem, azért megérti. De csalódott vagyok. Én is mondom. Túléled az éjszakát nélkülem? teszem hozzá, hogy könnyedebb vizekre evezzek. Nehéz lesz mondja, de valószínűleg így a legjobb. Nagyon kösz mondom, és nevetek. Van egy halom jelentés, amit át kell néznem a hétvégén. Ha ma átrágom magam rajtuk, akkor a szombat-vasárnap a tiéd. Ez esetben nincs bűntudatom. Rajta, tájékozódj, vásárolj, kereskedj, üzletelj. Vagy akármi legyen is az, amivel a Damien Stark-univerzumot megmented az összeomlástól. Rajta leszek mondja kimérten. És holnap látjuk egymást. Akkor majd mesélsz az első munkanapodról. Oké. Akkor holnapig suttogja, gondolj rám, amint odanyúlok. Mindig az jut az eszembe mondom, aztán letesszük. 54 Vigyorogva magam mellé dobom a telefont az ágyra, aztán megfordulok. Jamie jön be a konyhából egy zacskó chipsszel meg egy tál szósszal a mártogatáshoz, mire önkéntelenül még szélesebb mosolyra derülök. Hogy bírsz még mindig evésre gondolni? Én dugig vagyok. Mintha létezne olyan, hogy valaki már chipset sem kér. Bemászik az ágyba, és a telefon felé biccent. Át akart jönni ma este? Azt akarta, hogy legyek ott a lakásán, mire megjön a sivatagból mondom. Hát igen, még mindig mosolygok. Igaz, hogy nem megyek, de a gondolat azért még mindig vonzó. Komolyan? Jamie odahajol hozzám, és megérinti a homlokomat. Elhúzom a fejem. Mit akarsz? Megnéztem, van-e lázad. Beteg vagy? Azt hittem, elég, ha Damien begörbíti az ujját, és te máris pattansz és mégy. Mondtam neki, hogy ma veled lógunk kettesben válaszolom. Aztán nem tudok ellenállni a kísértésnek, úgyhogy hozzáteszem: De, ami azt illeti, teljesen igazad van. Elég, ha begörbíti az ujját, máris elmegyek. Jamie rázkódik a nevetéstől, és egy újabb korty margarita után én is vele nevetek. Hátradőlök a párnákon, és nézzük, ahogy Alan Rickman is csatlakozik az egybegyűltekhez. Bruce hamarosan jó pár embernek szétrúgja a seggét, akiken ez sem segít, azoknak pedig elkéri az adatait mi meg a képernyőre ragasztjuk a tekintetünket. Ez Jamie kedvenc klasszikus akciófilmje, úgyhogy már legalább egy tucatszor láttam, de még mindig összerezzenek, amikor Rickman megöli a főnököt. Természetesen ezen a ponton csörög a telefonom újra. Ollie az. Helló mondom. Mizújs? Starkkal vagy? Ugyan viszonylag ártatlan kérdés, mégis feszült a hangja. Nem. Miért? Felsóhajt, ebből rájövök, kihallotta a hangomból a nyersességet. Csak nem akartam zavarni. Esküszöm. Bocs. Nem, itthon vagyok. Igen? Az klassz. Akkor kapható vagy egy italra? Most? Az igazság az, hogy volt idő, amikor nem haboztam volna. Mit számít, hogy elvileg egy csajos este közepén vagyok? Ollie simán átjöhetett volna, hogy beszálljon a maratoni filmnézésbe, vagy elmehettünk volna együtt hármasban, hogy leigyuk magunkat. De annyit változtak a dolgok köztünk, hogy most ahelyett, hogy mindenáron vele akarnék lógni, itt aggódom. És ez elszomorít. Mostanában valahányszor Ollie-val találkozom, mindig széthullóban van az egész világ körülöttem. Márpedig éppen most, ha van rá mód, nem szeretném, hogy megint szétessen valami. Ettől függetlenül barátok vagyunk, és felhívott, úgyhogy nem szeretnék végleg lemondani róla. Csak úgy lazulni akartál? kérdem. Vagy van valami, amit konkrétan meg akartál beszélni? Egy darabig hallgat, tudom, hogy ő is érzi a közöttünk állomásozó viharfelhőket. Túl jól ismerjük egymást. Mindkettő vallja be végül. Jaj, Nikki, a francba! Ez baromság, te is tudod, hogy az. Történetesen tudok róla, csak nem akartam szóba hozni. Mi baromság? kérdem. Charles mondta, hogy holnap lesz egy parti Starknál feleli. Charles Maynardról beszél, a főnökéről, aki több mint tíz éven át volt Damien jogtanácsosa. Azt hitte, én is meg vagyok híva, merthogy a barátod vagyok. Próbál tárgyilagos lenni, de hallom a hangján, hogy meg van bántva. Ollie Mellettem Jamie már nem az iphone-jára figyel, hanem rám. Ollie-val folytatott egyoldalú beszélgetésem láthatólag érdekesebb, mint az, hogy kitörölje a kéretlen reklámleveleket az e-mail fiókjából. Azt hiszem, most először rendezel úgy partit, hogy nem hívtál meg mondja Ollie. Nem én rendezem közlöm, de annak ellenére, hogy igazat mondok, szavaim üresen kongnak. Ha megkértem volna Damient, akkor Ollie eljöhetett volna a partira. Ha fontos lenne nekem, biztos vagyok benne, hogy Damien félretette volna a rosszallását. De nem kértem meg, mert értem, Damien miért nem akarta, hogy Ollie ott legyen. Azt a férfit választottam, akivel megosztom az ágyam, nem azt, aki egész életemben jó barátom volt, és nem bántam meg a döntést. Felsóhajt. Nézd sajnálom, tudod? Értem, hogy vele jársz. Igen, vannak vele gondjaim, de ha ez azt jelenti, hogy többé nem vagyunk barátok Nem fejezi be a mondatot, én meg szorosan lecsukom a szemem. Én sem akarom elcseszni a barátságunkat mondom végül, és hagyom, hogy szavaim ott lógjanak a levegőben. Szerintem éppen Ollie kezdett falat húzni kettőnk közé, úgyhogy akkor a francba is, kezdje csak szépen ő a lebontását is. Na, akkor hogy legyen? kérdi. Gyerünk, igyunk meg valamit. Lógjunk. Improvizáljunk párbeszédeket, amiket a szomszéd asztalnál ülők 55 szájába adunk. Akaratom ellenére elmosolyodom. Jogász egyetemista korunkban Ollie-val ez volt a kedvenc olcsó szórakozásunk. Elmentünk Austinban a Magnolia Caféba vagy a Z Tejasba, és figyeltük a többi asztalnál ülőket. Hogyan mozognak, hogyan beszélgetnek. Aztán megírtuk a dialógusaikat, az ismerősökből szerelmespárt csináltunk, veszekedéseket koholtunk, szívhez szóló szerelmi vallomásokat rögtönöztünk. Soha nem ültünk elég közel hozzájuk ahhoz, hogy halljuk, valójában miről beszélnek. Az egésznek a fantáziajáték volt a lényege. Ma nem a legjobb mondom, és Jamie-re sandítok. Várj csak egy pillanatot. Elnémítom a telefont, és Jamie-hez fordulok. Mit szólsz? Akarsz hármasban lenni ma este? Nem indulok be az ilyen mocskos kis szendvicsekre. Na, de tényleg forgatom a szemem. Ollie el akar hívni bennünket piálni. Mindkettőnket? kérdi Jamie hitetlenkedve. Csak engem hívott, de ha most nem tudtok jó képet vágni egymáshoz, akkor minek kellett egyáltalán lefeküdnöd vele. Tényleg, James. Lépj már túl rajta. Megadóan emeli égnek a kezét. Na jó, rendben. De nem én vagyok az egyetlen, aki furán viselkedett. Mostanában te sem voltál kimondottan lelkes Ollie-val kapcsolatban. Akkor talán mindhármunkra ráfér ez a beavatkozás. Elmegyünk, mulatunk egy kicsit. Úgy csinálunk, mintha minden olyan lenne, mint régen. Azt hiszem, habozik ez kicsit, de talán csak képzelődöm. Szóval Courtney nem jön? kérdi. Ollie barátnőjére céloz. Ollie nem mondta. Szerintem nem. Biztos elutazott ezen a héten. Na, benne vagy? Jó, persze feleli. De ne igyunk alkoholt. Jamie, ha nem akarod Nem, nem szakít félbe. Benne vagyok. Ma este is jó. Csak azért nem tudtam, mert mára te meg én már amúgy is elígérkeztünk. Végül is Ollie is jöhet. Miféle terveink? Még nem is szóltál. Raine meghívott bennünket egy partiba a The Rooftopban, és Garreth Todd is ott lesz. Ki az a Garreth Todd? kérdem. Neked fogalmad sincs semmiről. Ő a legdögösebb pasi Hollywoodban. Mi pedig találkozni fogunk vele. Ha Alan Rickman vagy Sean Connery lenne ott, akkor beizgulnék. Garreth Todd miatt nem annyira. Na mindegy, azért gyere. Tudod, úgy volt, hogy ma együtt szórakozunk. A tévére pillantok. Teljesen rá voltam indulva a következő Die Hardra, amiben repülőgépen vannak, de el kell ismernem, ez a buli is jónak ígérkezik. Még sosem voltam hollywoodi partin, és csak mert fogalmam sincs, kik a legmenőbb új sztárok, a csillámpor és a ragyogás azért még királyság lesz. Viszont ha sztárok mennek oda, akkor a paparazzók is ott lesznek, és az már mindjárt nem olyan jó móka. Nem lesznek ott újságírók? Most végképp nincs kedvem bajlódni velük. Á, nem, Raine elmondta, hogy hogyan működik. Valószínűleg ott lebzselnek majd a bejárat környékén, de minthogy nem számítanak rád, csak a fejedbe húzol egy nagy kalapot, és leszeged a fejed. Ollie és én jobbról-balról körbefogunk. Nem nagy szám az egész. És amint beérünk a partira, onnantól már csak Garreth PR-csapatának a fotósai lesznek ott. Úgyhogy dögkeselyűmentes éjszaka lesz. Esküszöm. Csörög a telefonom, és látom, hogy Ollie az, nyilván úgy döntött, már túl régóta várakoztatom, és letette. Bocs mondom, aztán elmesélem, hogy lesz ez a Garreth Todd-féle hollywoodi parti. Velem ellentétben Ollie nem él kő alatt, úgyhogy pontosan tudja, ki az a Garreth, és szívesen velünk jönne. Mint kiderült, Courtney-val kapcsolatban igazam volt, bár más okból. Azt hittem, üzleti útra ment, de Ollie azt mondja, San Franciscóba repült, hogy menyasszonyi ruhát nézzen az édesanyjával. Ollie közli, hogy alig egy óra alatt át tud érni hozzánk, menjünk együtt. Kicsit feszengek, hiszen most először leszünk hármasban, mióta Jamie és Ollie összeszűrték a levet, ezzel együtt várom a dolgot. Végül is ők ketten a legjobb barátaim. Igenis hiányozni szoktak nekem. Veszem a telefont, hogy szóljak Damiennek, változott a program. Ha nem ásta bele magát nagyon a munkába, talán el is jöhetne velünk. De aztán tétovázni kezdek, megáll az ujjam a neve fölött. Damien nem akar együtt lenni Ollie-val. Nem bánta, hogy Jamie-vel töltöm az estét, de úgy érzem, ha Ollie is bekerül a képbe, már nem lesz annyira lelkes. Másrészt alapvetően nem változott a helyzet továbbra is Jamie-vel töltöm az estét. Csak bővül a társaság még egy személlyel. Visszaejtem a telefont az ágyra, aztán felkelek, és a szobámba megyek, hogy találjak valami szerelést az estére. A korábban érzett sugárzó jókedv hangyányit megfakult, és ez bosszant. Nem csinálok semmi rosszat. Akkor miért van bűntudatom? Egy nő halad el mellettem, súrol, csak bikini van rajta, hozzá bolyhos szárnyat visel, és egy tálca szivárványszínű pezsgőt visz. Ha jól látom, a pezsgőt úgy színezték, hogy passzoljon az úszómedencéhez, amelynek félpercenként megváltozik a színe aszerint, hogyan kapcsol át a világítás a teljes színskálán. 56 Ha fegyvert fognának rám, hogy álljak elő a lehető leginkább rongyrázó hollywoodi partival, akkor sem hiszem, hogy el tudnék képzelni súlyosabbat, mint ez. A pincérek és pincérnők aprócska aranyszínű fürdőruhát viselnek, amely semmit nem bíz a fantáziára, és mutatós szárnyakat, amelyekkel nehéz manőverezni a tömegben. Los Angeles belvárosában vagyunk, az egyik legmagasabb épület tetején, és feltételezem, az a kimondatlan üzenet, hogy mi, vendégek olyan előkelő helyet foglalunk el a mennyekben, hogy maguk az angyalok a felszolgálóink. Jamie perdül mellém, és egy pohár élénkvörös pezsgőt nyom a kezembe. Elképesztően rövid, vörös szoknyát visel, és vörös melltartó fölé fekete csipkeblúzt húzott. Mint mindig, most is szédületesen fest. Rajtam fekete szárong szoknya van és hozzá illő fekete top, egyetlen színes ruhadarabot viselek, a nyakam köré tekert rózsaszínű sálat. Elnézve, milyen szerelésekben mászkálnak körülöttünk, összességében Jamie öltözéke legalább olyan konzervatív, mint az enyém. Bámulatos, ugye? kérdezi. Pontosan olyan, mint amilyennek egy hollywoodi partit képzel az ember mondom szárazon. Mellettem Ollie ugatva nevet, és Jamie mindkettőnkre rosszallóan néz. Ne gúnyolódj mondja. Raine azt mondja, ez a nyár egyik legfontosabb partija, rémisztően exkluzív. Steve meg azt bök hátra valami beazonosíthatatlan irányba, hogy hónapokig kuncsorgott, mire sikerült meghívót szereznie. Steve is itt van? lábujjhegyre állok, és a tömeget pásztázom. És mi van Andersonnal? Steve az első fickó, akivel Jamie megismerkedett, miután lelépett mellőlem egyetem alatt, és Los Angelesbe költözött, hogy színésznőként hajhássza a hírnevet, a vagyont és az éhhalál határait. Sokszor ruccantam át ide látogatóba, mielőtt lediplomáztam, és akkoriban rendszeresen találkoztam Steve-vel, de amióta itt élek, még egyszer sem láttam. Ő is itt van. Mondtam nekik, hogy a kapszuláknál leszünk feleli Jamie, a különös külsejű vízágykapszulákra gondolva, amelyek mellett állunk. Most néznek körbe, köszönnek minden ismerősnek. Ez nem lep meg. Steve foglalkoztatott forgatókönyvíró, noha még egy könyvéből sem valósult meg produkció. Jamie szerint ez nem szokatlan Hollywoodban. Az élettársa, Anderson ingatlanügynök. Imádom Steve-et, de hacsak nem könyörül meg rajtam, és nem kezd régi filmekről mesélni, tíz perc után fennakad a szemem, ha vele beszélgetek. Házakkal kapcsolatban viszont mindig akad valami érdekes téma. Iszonyat felvágós a buli mondja Ollie, de ezzel együtt állati király. Basszus, nézzetek ide! Egyetértek, tényleg baromi klassz a helyszín. Derült az ég, mintha lebegnénk a felhőkarcolók között. A távolban a grafitszürke ég előtt kirajzolódnak a hegyek, nagyok és feketék, gombostűfejnyi fények lepik be őket. A tető túlsó szélén levő bokszból egy DJ szolgáltat táncolható zenét, és az óriási táncteret benépesítik a vendégek. A közöttünk járkáló angyalok italokat osztogatnak, de a medence mellett levő bárpultnál is lehet inni. És mielőtt elfelejtenénk, hogy ez egy hollywoodi parti, különböző mozifilmekből összevágott klipsorozat pereg a két emelet magas kivetítőn nyilván Garreth Todd a főszereplő mindben. Oké mondom. Meggyőztetek, tényleg elég laza a buli. Nagyot kortyolok a pezsgőből, ki is ürítem a poharam, elvégre azért vagyok itt ma este, hogy jól mulassak a barátaimmal. Szóval hol a pasid? kérdem, mire Jamie a nyakát nyújtogatva néz körbe. Itt kell lennie valahol, hacsak le nem zúgott a tetőről. Várjuk meg itt Steve-et és Andersont, aztán tehetünk egy kört, hogy megkeressük. Szóval tényleg alakul a dolog ezzel a fickóval? kérdi Ollie. Úgy értem, azok után, hogy én is megvoltam neked, nehéz elképzelni, hogy beéred mással is. Világos, hogy csak ugratja Jamie-t, de a vicc mélyén lehet némi sebzett büszkeség. Remélem, csak képzelem. Ollie kedvéért, Jamie kedvéért de leginkább Courtney érdekében. Aha mondja Jamie, és lassan mosolyra derül. Szépen lassan alakulgat. De még időbe telik. De jó lesz. Akkor jó feleli Ollie kurtán. Elkomorodom, és szeretnék valami magvas és metsző megjegyzést tenni, de nem jut eszembe semmi. De ha igazán komoly kapcsolatról akarsz hallani Jamie nem fejezi be a mondatot; rám szegezi a szemét, szemöldöke csúfondárosan felszalad. Úrinő nem beszél ilyesmiről mosolygok ártatlanul. Még akkor is túl korai fortyan fel Ollie. Nagyon is korai. Ráadásul Mi az? csattanok fel. Aggaszt engem ez a dolog. Stark aggaszt. Jézus atyaúristen fakad ki Jamie. Már soha az életben nem szállsz le róla? Hálás vagyok Jamie-nek, hogy beavatkozott. Azt hittem, azok után, amiket korábban már megbeszéltem Ollie-val, az Ollie Damien csatározás nem lesz ma napirenden, de a két pohár zöld pezsgő láthatólag megoldotta barátunk nyelvét. Ezért szeretem a csajt mondja Ollie, és átkarolja Jamie-t. Megmondja kerek perec, senkitől nem tűr el semmit. Hogyhogy? kérdem. Courtney nem szól be neked, amikor faszkalap módjára viselkedsz? Tisztában vagyok vele, hogy undok húzás a részemről Courtney-t szóba hozni. De mérges vagyok. Mellesleg elvileg én leszek a tanú Ollie közelgő esküvőjén. Ámbár még életemben nem vállaltam ilyen szerepet, nagyjából tiszta sor, hogy az lesz a feladatom, lehordjam a vőlegényt a sárga földig, ha gorombáskodni kezd. Nem feleli Ollie komolyan. Ő nem. Lehajol, és beül a kapszulában levő vízzel töltött matrac szélére. Megbillen, odébb gurul, meg kell kapaszkodnia a kapszula íves tetejét alkotó piros fröccsöntött műanyagban. Kivárja, amíg elég galádság lesz a rovásomon, aztán majd szakít 57 velem. Leülök mellé; rá sem hederítek, hogyan hullámzik alattunk az ülés. Azt hittem, ezentúl gondoskodsz róla, hogy ne gyűljön fel túl sok minden a rovásodon. Ollie és Courtney éveken át se veled, se nélküled kapcsolatban éltek. Most először jutottak el a hivatalos eljegyzésig. Nagyon bírom Courtney-t, és remélem, hogy jóra fordulnak a dolgaik. De minél inkább telik az idő, annál jobban tartok attól, hogy Ollie megint elcseszi. Vagy pontosabban, hogy már el is cseszte. Olyan vagyok, mint a disznóól mondja Ollie. Sose lehet kiganézni az összes szart. Nem mindenki él olyan kiváltságos életet, mint egyes közismert milliárdosok. A franc essen beléd, Ollie! Védekezve emeli fel a kezét. Bocs, bocs, ez tényleg szemét megjegyzés volt. Hát igen, az volt bólogatok. Nézd fújok nagyot, sajnálom, hogy nem jössz ki Damiennel, de ő nagyon fontos nekem. És ha tényleg a barátom vagy, akkor majd találsz rá módot, hogy ezt tiszteletben tartsd. Ebben igazad van mondja Ollie. Hiszen tényleg a barátom vagy. Majd csak találok rá módot. Még azt is megtehetem, hogy rá se hederítek arra a rengeteg szemétségre, amit elő tudnék szedni Starkkal kapcsolatban, ha akár csak egy órán át bogarászok a Bender és Twain irattárában teszi hozzá. Ez az az ügyvédi iroda, ahol dolgozik. Nem is magával a fickóval van gond Vagy legalábbis nem vele van a legnagyobb gond. Hanem azzal, ami körülveszi. Miről beszélsz? Ugyan már, Nikki, konkrétan álcáznod kellett magad, hogy ide tudj jönni ma este mondja a kalapra célozva, amit Jamie javaslatának megfelelően nyomtam a fejembe. Így akarsz élni? A francba, egyáltalán képes vagy kezelni a helyzetet? teszi hozzá, és finoman végigsimít a combomon, mielőtt ujjait az enyémbe fűzi. Csak aggódom érted, ennyi az egész. Gombóc van a torkomban, lesütöm a szemem, kerülöm a tekintetét. Tudom, őszintén beszél látta a sebeimet, és azt is, amikor darabokra hullottam. De ami még ennél is fontosabb: segített összeraknom magam. Damien ugyanezért aggódik ismerem el halkan. De én bírom a nyomást teszem hozzá, és felnézek, hogy lássam a szemét. Állom a sarat, és elszántam magam rá, hogy állni is fogom, mert Damien ér ennyit. Lehorgasztja a fejét. Ki gondolta volna, hogy bármi közös van bennem és Damien Starkban? Elnevetem magam. Ollie is vigyorog. Komolyan folytatja. Annak ellenére, hogy vannak kifogásaim Starkkal szemben, tudom, hogy törődik veled. Az biztos mondom. Már épp hozzátenném, hogy tudom, hogy ő, Ollie is törődik velem, de ebben a pillanatban megjön Steve és Anderson két totálisan gyönyörűséges pasi kíséretében, úgyhogy bennem reked a szó. Hála istennek! mondja Jamie. Tökéletes időzítés, srácok. Minthogy már nagyon szerettem volna témát váltani, teljes szívemből egyetértek, és ölelésekkel meg légpuszikkal köszöntjük egymást Stevevel és Andersonnal, akik bókolnak, miközben Ollie kezet ráz velük, de máskülönben morcosan néz. Megismerem a fickót, aki karjába kapta Jamiet: Bryan Raine az, és nem kell hozzá nagy agytorna, hogy beazonosítsam a mentőalakulat negyedik tagját is: ő Garreth Todd. Végtére is mást sem mutattak a kivetítőn egész este, csak őt. Hát szia mondja, és egészen közel jön hozzám. Még nem találkoztunk. Nikki mondom, újra szorosan a helyére illesztve maszkomat. Már nem bulizós üzemmódban vagyok, ebben a pillanatban csak arra vágyom, hogy lefussam a kötelező társasági köröket, aztán már iszkoljak is a francba innen. Remélem, jól mulatsz mondja, és még közelebb nyomul. Lépek egyet hátra, és Ollie-nak ütközöm. A vállamra teszi a kezét, megtámaszt, és a puszta érintéstől sírhatnékom támad. Régen is így volt Ollie utánam kapott, és támogatott, bármikor, amikor úgy éreztem, hogy menten összeroppanok. A mennyei jelleg a buli központi témája mondja Todd. Veszed az adást? Pompázatos mondom. De a te szépséged játszva elhomályosítja mondja. Alig pár centire van tőlem, beszorultam közé és Ollie közé. Átfut az agyamon, hogy ha ezt Damien mondta volna, biztos elolvadnék. Garreth szájából viszont simán csak idegesítő. Remélem, hogy Jamie közbelép, de őt rohammal gyűrte le Raine, egyhamar nem fog a segítségemre sietni. Magamra maradtam, és csak egyetlen holtbiztos módszert ismerek arra, hogy kiszálljon a személyes teremből. Hátrányba kerültem hozzád képest, cukorfalat mondom legragyogóbb mosolyommal, elnyújtott, vaskos texasi tájszólásban. Te tudod az én nevem, nekem viszont halovány lila dunsztom sincs, hogy a tied mi lehet. Ó hátrahőköl, nyilván kell egy kis szabad tér, hogy kapkodhasson levegőért az egója. Garreth Todd vagyok. Nagyon örvendek. És mivel keresed a kenyered? Mögöttem Ollie fészkelődik, tudom, hogy majd felrobban a visszafojtott röhögéstől. Hála istennek Jamie nem figyel. Azt hittem, megyünk táncolni mondja Ollie, és kézen fog. 58 Naná, hogy megyünk mondom, miközben elrángat. Jót beszélgettünk, Mr. Todd. Ebben a pillanatban koptattál le egy filmsztárt mondja Ollie, és a tánctérre cibál. Vagy úgy? kérdezek vissza ártatlanul, és hatásvadász módon rebegtetem a szempillámat. Hát filmsztár lett volna. Ollie-ról lepereg a hülyeségem. Jamie ki fog nyírni. Tudom felelem. Jamie elvárja, hogy bárkit, aki segíthet neki abban, hogy feljebb kapaszkodjon a létrán, végletes tapintattal kezeljük. De ismerd el, hogy megérdemelte. Semmit nem ismerek el mondja Ollie, de mosolyog. Na, megjöttünk. Akkor táncolunk? Vagy ez, vagy a hazamenetel, és e pillanatban örömmel tölt el, hogy enyhülés állt be Ollie és köztem. Persze mondom, utána megyek a tánctérre, és hagyom, hogy hatalmába kerítsen a zene. Hangosan dübörög, súlyosan puffognak a basszusok, és épp erre van szükségem, hogy mindent kiverjek a fejemből. Önkéntelenül mégis azt kívánom magamban, bárcsak lassú szám menne, és Damien lenne itt velem a tánctéren, nem Ollie. Konkrétan olyan hevesen vágyom erre, hogy a képzeletem oda is varázsolja délceg alakját. Átvág a tömegen, szája egyetlen szigorú vonal, arca kifejezéstelen, tekintetében tengeri vihar tombol. Csak amikor az összes körülöttünk álló tekintete rá szegeződik, mert magára vonzza őket Damien Stark sármja, akkor jövök rá: nem képzelem, hanem valóban ő közeledik a színes fénykavalkádban egyenesen Ollie és felém tart. 59 10 Menj innen mondja Damien Ollie-nak. Még soha nem hallottam ilyen hidegnek és ellentmondást nem tűrőnek a hangját. Ollie már nyitná a száját, hogy vitatkozzon, de elkapom a tekintetét, és intek neki. Erre elkomorodik, és olyan lesújtó pillantást vet Damienre, hogy összerándul tőle a gyomrom. Damien észre sem veszi. Alig méltatta figyelemre Ollie-t, le sem vette a szemét az arcomról. Damien kezdem. Ne mondja. Durván magához húz, átölel. Konkrétan reszket a dühtől, én pedig a mellkasára hajtom a fejem, hálásan ezért a rövid haladékért, mielőtt kitör a vihar. A zene még mindig gyors, hangos, a basszus olyan erővel puffog, hogy szinte a tető is lüktet a lábunk alatt. Biztos röhejesen nézhetünk így ki, összekapaszkodva, mintha lassúznánk, de nem izgat. Aztán meglepetten hallom, hogy változik a zene, és éppen a mozgásunkhoz idomul. Kíváncsian felpillantok, és látom, hogy kisebb tömeg gyűlt körénk. Damien Stark legalább olyan híres, mint Garreth Todd, úgyhogy eloroztuk a Mr. Toddra irányuló reflektorfényt. Nem tudok másra gondolni, mint hogy a DJ is bennünket figyel, és úgy döntött, a hangulatunkhoz alkalmazkodik a zenével. Nem csinálunk egyebet, csak ringatózunk egymás karjában, úgyhogy az érdeklődés hamarosan alábbhagy. A csődület egy része máshova indul, mások mellénk szegődnek a tánctéren, úgyhogy már kevésbé érzem úgy magam, mint egy hal a gömb alakú üvegedényben. Egy megszeppent hal, aki tudja, hogy dorgálás következik. Átkarolva tart, miközben végigmegy egy szám, aztán még egy. Ugyan boldogan tölteném a karjában az egész életemet, de eljutottam arra a pontra, hogy már nem tudom tovább elviselni a várakozást. Mondj valamit kérlelem. Szótlan marad, mire hideg borzadály költözik belém. Már épp elismételném a kérést, mikor megszólal, de olyan halkan, finoman, hogy erőltetnem kell a fülemet, hogy meghalljam, és még így se vagyok biztos benne, hogy valójában beszél. Ne haragudj. Hogy ne mi? hátralépek, hogy lássam az arcát, mert biztos vagyok benne, hogy rosszul hallottam. Ne haragudj ismétli. Mostanra abbahagytuk az imbolygást, és csak állunk a tánctéren. Ez valami fordított pszichológia? Mert elég jól ismerlek, Damien Stark, és amikor keresztülszántottál a tömegen idefelé, az nem megbánás volt a tekintetedben. Hanem inkább ijesztő, tomboló, megalomániás düh. Mellesleg fintorodom el, te ne haragudj. Damien arckifejezése nem változik, de töredék másodperc alatt átsuhan az arcán, hogy mulattatja a dolog. Először is nem szántottam keresztül a tömegen mondja. A körülményeket figyelembe véve egész higgadtan lépkedtem. Nyelek egyet. Tudtam, hogy mérges. Másodszor pedig folytatja, szerintem megalomániás az, akinek tévképzete van a hatalmával kapcsolatban. Hidd el most biztos vagyok benne, hogy könyörület csillog a szemében, nekem nincsenek ilyen tévképzeteim. És utoljára: elképzelhető, hogy van okod bocsánatot kérni, de nekem még inkább van. Ja Ó. Fogalmam sincs, mit mondjak. Egyáltalán nem úgy alakul a beszélgetés, mint vártam. De igaz, amit mond, tényleg van okom bocsánatot kérni. Szólnom kellett volna, hogy Jamie-vel eljövünk otthonról, és Ollie-val leszünk együtt. Mert akkor már tudtad? Nem. Raine később telefonált, ő hívta el Jamie-t a partira. Aztán telefonált Ollie is, és végül velünk tartott. Igazából kis híján felhívtalak emiatt. De végül mégsem fejeztem be vállvonogatva. Mert tudtad, hogy bosszantana. Bólintok. Na, szóval ezért ne haragudj. Egy cipőben járunk feleli. Nem szólok, az arcára függesztett tekintettel várom, hogy kifejtse. Nem akarok olyan seggfej lenni, aki elzárva tart téged a barátaidtól folytatja. És nem akarom, hogy azt érezd, el kell titkolnod előlem ezt-azt, hogy találkozhass velük. Elnézést kell kérnem, mert nyilván épp ezt váltottam ki belőled. Udvarias Nikki már éppen tiltakozna, de igaz, amit mond. Lassan bólintok. Nem foglak elzárni a barátaid elől, Nikki. De ezt a szarházit nagyon nem bírom, a fene essen bele. Ez nem kimondottan mellbevágó meglepetés, de azért eltart egy másodpercig, mire kitalálom, hogyan feleljek. Értem mondom. Ollie enyhén szólva nem érdemelte ki a bizalmadat. Én viszont ezer éve ismerem, ő az egyik legközelebbi barátom. Látott téged meztelenül, Nikki. Megérintette a sebeidet. Értetlenül pislogok. Nem létezik, hogy 60 Féltékeny vagy? Ezen teljesen ledöbbenek. Már mondtam Damiennek, hogy soha nem feküdtem le Ollie-val. Egyáltalán nem volt köztünk semmi. A fenébe is, persze. Bárkire féltékeny vagyok, aki képes rá, hogy támaszod legyen. Aki átölel, hogy enyhítse a bánatod. Annak idején te meg én még nem is ismertük egymást suttogom. Féltékeny vagyok még az időre is, amit veled együtt töltött, én pedig nem. Ez nem méltányos. Egyáltalán nem vagyok méltányos. De ez nem változtat a tényeken. Több ő neked, mint egyszerű ismerős. Már régóta több. Legalább azóta, hogy segített kilábalnod abból a seggfej Kurttel folytatott pokoli ügyletből. Becsukom a szemem, eszembe jut a pasi, aki évekkel ezelőtt annyira megkínzott. Annak idején Ollie segítségére volt szükségem, hogy összerakjon apró darabokból. Szerelmes beléd, Nikki. Ez az egyetlen dolog, amit becsülök benne folytatja Damien. Nők terén rettentő jó az ízlése. Ezt nem szívesen hallgatom. Ollie soha nem jelentett mást számomra, csak barátot, még ha borzasztó közel is álltunk egymáshoz, legalábbis nem sokkal ezelőttig. Nem örülök annak, hogy ez megváltozott, és az sem tetszik, amit Damien mond. De leginkább az nincs ínyemre, hogy hirtelen ráébredjek: hosszú időn át ostoba módon vak voltam egy tényre. Courtney-ra gondolok, és émelyegni kezdek. Jegyben jár valakivel, Damien mondom, de ez nem hat elég meggyőzően, önkéntelenül magam előtt látom Jamie-t. Ollie-nak nem erőssége a hűség. Tudom mondja Damien. Ráadásul talán még szereti is a menyasszonyát, de fogalmam sincs. Azt viszont biztosan tudom, hogy szerelmes beléd. És ebből előbb-utóbb nagy gond lesz közte és köztem. Sikerül erőtlenül elmosolyodnom. Nem kell ez a vadnyugati tempó. Bár, amennyi pénzed van, gondolom, inkább a Stark-kúriában játszódna a sztori, nem valami lepattant vadnyugati csehó előtt, és párbajra hívnád: egy colttal lövöldöznél. De vigyázz, Damien. Ollie Texasban nőtt fel. Jól bánik a fegyverrel. De nem olyan jól, mint én feleli Damien cseppet sem vicces tónusban. Úgy örülök, hogy itt vagy. Én is. Baromi jó, hogy átölelhetlek. Húzós napom volt. Eszembe jutnak a lesifotósok, akik megleptek a munkahelyem előtt, és az ipari kémkedéssel kapcsolatos hülye vádaskodás. Fintorgok. Sajnálom. Nem miattad cirógatja meg az arcom. Egyéb ügyek miatt. Felsóhajt, én pedig meglepődöm, milyen elkeseredett. Éveken át szőttem a szálakat, és most mégis felfeslik a művem. Nem bírom, ha nem a tervek és az elvárásaim szerint mennek a dolgok. Halványan rám mosolyog. Talán még nem vetted észre, de akkor vagyok elememben, ha ellenőrzés alatt tartom, amit akarok. Megdöbbentő, Mr. Stark. Teljességgel megdöbbentő. Lepereg róla a szarkazmusom. Ami azt illeti feleli halkan, kimérten, ez azt is jól leírja, ahogy veled viselkedtem. Azt akartam, hogy otthon várj engem. Erre nemet mondtál, aminek nem örültem. Hozzábújok, és átkarolom a derekát. Ha annyira zavar, akkor miért nem kötözöl meg? Úgy mindig melletted lennék. Érzem, ahogy nekem feszül a teste, örülök, hogy ölelkezünk. Rogyadozik a térdem. Olyan könnyen fel tudjuk szítani egymásban a szenvedélyt Damiennel. Még ha veszekedünk, akkor sem igen lohad le bennünk a késztetés, és oly kevés választ el bennünket attól, hogy kitörjön a tűzvész. És mindig, egyszerűen mindig meg akarom simogatni, hozzá akarok érni, tudni akarom, hogy valóságos, és az enyém. Ejnye, Ms. Fairchild mondja az az érzésem, csintalanságokon töri a fejét. Bizony bólogatok. Meglehet, hogy élek a javaslatával közli. Meghúzza a rózsaszín sálam végét. A szövet simogatva siklik végig a bőrömön. Megkötözöm folytatja, és közben csuklója köré csavarja a sálat. És magam mellett tartom. Hirtelen erősen megrántja a sálat, mire felé billenek. Elkap, nehogy elessek, és fölém hajol. Száját a fülemhez tolja. De azt hiszem, előtte alaposan el kell fenekelnem. A szemébe nézek. Én inkább egy alapos baszásra vágyom. Felnyög, amiből tudom, ezt a kört én nyertem. Te jó isten, Nikki. Mit művelsz velem Nem felelem, és egész testem lángban ég. Inkább te műveld velem. És kérlek, Damien, minél előbb. Indulunk mondja, én pedig némán bólintok. Hova megyünk? kérdem a lefelé tartó liftben. Még két pár van velünk a felvonóban. Csak az ujjunk hegye ér össze, mégis olyan bensőséges az érintés, hogy meztelennek érzem magam előtte. A lakásomra mondja kurtán. Hála istennek. Ha most el akart volna menni egészen a malibui házig, abba beleőrülnék. Még abban sem vagyok biztos, hogy pár saroknyira képes vagyok eljutni. De amikor nyílik a liftajtó, és előttünk kilépnek útitársaink, kamerák és mikrofonok rontanak ránk, s egyszerre legalább 61 tucatnyi kérdés záporozik felénk. Damien kezét szorongatom, közelebb húzódom hozzá. Mr. Stark! Damien! Nikki, nézzen ide! Hogyan kommentálja, hogy nem hajlandó felszólalni a Richter Teniszcentrum avatóünnepségén? Mivel magyarázza a döntését, Mr. Stark? Szorosan kapaszkodom Damienbe, leszegem a fejem, és nyomulunk előre az utcán. Először arra gondolok, ezek nyilván ugyanazok a riporterek meg fotósok, akik már az érkezésünkkor is itt lebzseltek. De aztán látom, hogy a TMZ és az E! emberei mellett a CNN, sőt még a Wall Street Journal mikrobusza is itt parkol. Valaki biztos látta Damient megjönni, és futótűzként terjedt a hír. Még erősebben szorítom Damien kezét, remélve, hogy a közelben áll a kocsija. Lehet, hogy csak egy sarokra lakik innen, de nem akarok gyalog menni a nyomunkban ezekkel a dögkeselyűkkel. Mi van a Németországból érkező pletykákkal, Mr. Stark? kérdi valaki, mire Damien is keményebben fogja a kezem. Szótlanul vezet a parkolóinasok felé. Nikki, Damien Starkot ezennel lehúzhatjuk az agglegények listájáról? Damien! Hogyan érinti az Európai Unióban működő holdingját a küszöbönálló németországi vád alá helyezés? Kizárt totálisan kizárt, a fene egye meg őket, hogy az orrára kössem ezeknek a dögkeselyűknek, hogy fogalmam sincs, miről van szó. Valami jogi gikszerbe szaladt bele a Stark International? Ezt értette Damien felfeslő szálak alatt? Nikki! Mr. Stark! Németország! Vád alá helyezés! a hangok visszataszító kakofóniában mosódtak egybe. Richter! Avatóünnepség! Damien! Damien! Damien! Damien biztosan úgy hívta Edwardot, hogy észre sem vettem, csak azt látom, hogy a limó lágyan fékez a parkolóinasok állomása előtt, és Edward száll ki belőle. Nem kell inti le Damien. Majd én. Edward visszaül a volán mögé, Damien maga elé tol, aztán kinyitja a hátsó ajtót, és testével véd meg a vakító fény- és kérdésáradattól. Már épp beszállnék, amikor Damien elengedi a kezem, aztán szembefordul a csődülettel. Csend támad. Tekintve, hogy Damien soha, semmilyen körülmények között nem áll szóba a sajtóval, azt hiszem, a lesifotósok is legalább annyira megdöbbentek, mint én. Nem fogok részt venni a Richter Teniszcentrum avatásán mondja Damien tisztán, határozottan, ahogy üzleti tárgyalásokon szokott beszélni. Teljes mértékben támogatom, hogy ilyen létesítményeket építsenek és hasznosítsanak, ugyanakkor nem tudom jó lelkiismerettel olyasvalaki emlékének ajánlani a centrumot, akit nem tisztelek. A többi kérdést sem Ms. Fairchild, sem én nem kommentáljuk. Rögtön kiabálni kezdenek, próbálják túlharsogni egymást, de nem vehető ki, mit mondanak. Tovább kérdezősködnek, igyekszenek magukra vonni Damien figyelmét, hogy forduljon feléjük egy fotóhoz, szólongatnak, hogy jöjjek el a limuzin nyitott ajtajától. Damien rájuk sem hederít, felém fordul. Azon kapom magam, hogy még mindig földbe gyökerezett lábbal állok, kissé meggörnyedve, ahogy már épp beszállni készültem a kocsiba. Aztán egy sztentori hang üvölti túl a többieket az utca túloldaláról. Damien Jeremiah Stark! Damienre pillantok, arckifejezése szigorú, nem árul el semmit. Felegyenesedem, és átnézek a limó teteje fölött. A riporterek arra fordultak a fényképezőgépekkel és kamerákkal, mindenki a Flower Street túloldalán baktató idősebb férfira irányítja fényeit. Szállj be ripakodik rám Damien. Beszélnünk kell kiabál a férfi. Dermedten állok. Szállj már be sürget Damien, de most már szelídebb a hangja. Engedelmeskedem, de a túloldali ablakból tovább bámulom a férfit, aztán Damienhez fordulok. Ki az? Feszülő állkapoccsal, szigorúan állja a tekintetem. Az apám. 62 11 Damien becsusszan mellém az autóba, és berántja az ajtót. Indulás mondja Edwardnak, aki bólint, és kikanyarodik az utcára. A riporterek tolongva próbálnak a kocsi elé kerülni, fotózzák a limót és Damien apját, aki most az oldalsó ablakon dörömböl; azt üvölti Damiennek, hogy álljon meg. Megragadom Damien kezét, aztán oldalra nézek, az öregember arcába. Damien mondom. Engedd be. Ha nem, a riporterek élve falják fel. Semmi válasz. Damien mondom szelíden. Derítsd ki, miért jött ide. Damien arca feszült, lélegzetvétele egyenletes, bárcsak tudnám, mire gondol. Végül megszorítja a kezem, és bólint. Álljon meg szól Edwardnak. Nyissa ki a zárakat. Aztán, amint beült, ha muszáj, gázold is el azokat a nyavalyás pirájákat. A következő pillanatban az öreg már bent is van a limóban, Edward balról kerül mindenkit, és gyorsít. Visszafojtom a lélegzetem, nem nagyon izgatna, ha eltaposunk egy riportert, de azt nem szeretném, hogy Edward bajba kerüljön. Aztán már tiszta a levegő, a limó simán halad a Flower Streeten. Kerülje meg a háztömböt mondja Damien. Apjára néz, aki velünk szemben ült le. Mit akarsz? Az öreg rá sem hederít, engem néz. Nyilván te vagy Nikki mondja. Láttam a fotódat az újságban a fiammal. Jeremiah vagyok, de szólíts csak Jerrynek. Mit tehetünk önért, Mr. Stark? kérdem. Tehetünk hangsúlyozza a többes szám első személyt, hol Damienre nézve, hol rám. Tehetünk ismétli, aztán konkrétan hahotázni kezd. Erősebben szorítom Damien kezét. Már hírből sem volt szimpatikus az apja, de most, hogy megismertem, még kevésbé tetszik. Ms. Fairchild kérdezett valamit mondja Damien. Mit tehetünk érted? Érzem, hogy fortyog a dühtől, kapaszkodom a kezébe. Biztosan tudom, hogy ez a férfi, aki most olyan lazán terpeszkedik velem szemben, vagy molesztálta a fiát, vagy cinkosa volt a molesztálónak. Nem egyértelmű, azért kapaszkodom-e Damienbe, hogy erőt adjak neki, vagy azért, nehogy eljárjon a keze, és megpofozza az öreget. Jerry vert helyzetben csóválja a fejét. Damien mondja, aztán nem folytatja. Első pillantásra behízelgőnek, megbízhatatlannak láttam, de közelebbről szemügyre véve észreveszem, hogy egészen vonzó, ámbár kissé túl simulékony. Mintha túl későn fedezte volna fel a luxust, és élete hátralevő részét azzal töltené, hogy pótolja, amit elmulasztott. Megkérdezem újra: mit tehetek érted? mered rá Damien. Jerry hátradől, arcára taszító, számító kifejezés ül ki. Kezdem megérteni, hogyan sikerült ennek a férfinak alacsony jövedelme és munkásszármazása ellenére beügyeskednie fiát a nemzetközi teniszkörökbe. Hogy mit tehetsz értem? Te énértem? Most már semmit, a fene egye meg. Nem rólam szól a dolog, hanem rólad. És sikerült rendesen elbasznod. Valóban? kérdez vissza Damien hidegen. Hadd magyarázzam el a körülményeket. Csak azért ülsz itt velünk a kocsiban, mert a hölgy ragaszkodott hozzá. Ha van valami mondandód, akkor ki vele! Beszélj világosan, különben a találkozónak vége. Világos beszédet akarsz? Damien Stark, úgy viselkedsz, mint egy nyüves idióta, márpedig én sok minden vagyok, de agyalágyult apja nem. Most szépen fogod azokat az elsőrangú PR-osaidat, hogy átértelmezzék a baromságot, amit az előbb sikerült kiköhögnöd. Olyan szép beszédet írsz, mint egy kisangyal. Aztán odavonszolod a segged az avatóünnepségre pénteken, a képedre varrod a fotogén mosolyodat, és ha kell, még írsz egy nagy, kövér csekket is. Ez áll az érdekedben, fiam. Végig kell csinálnod. Ezzel mosod magad tisztára, a fene egyen meg. Ne szólíts fiamnak. A franc essen beléd, Damien! Nézem őket, és próbálom megérteni, hogy mi folyik itt valójában. Próbálom kikövetkeztetni, hogyhogy ilyen fontos az idősebb Starknak Damien döntése, miszerint nem megy el az avatóünnepségre, és erről hivatalos stílusban tájékoztatja a sajtót. Damien nem jelentette ki egyenesen, hogy Richter molesztálta, arra pedig végképp nem célzott, hogy ehhez az apjának is köze volt. Attól fél Jeremiah, hogy Damien ezután ezt is nyilvánosságra hozza? Hogy ha egyszer napvilágot látnak az igazság részletei, lassanként mindenre fény derül? Ha egyáltalán igazam van, és tényleg így történt. Fogalmam sincs, mi folyik, csak annyit tehetek, hogy szorítom Damien kezét. Damien nem reagál apja litániájára. Csak összehúzott szemmel bámulja az öreget, mintha annak arcvonásai valami többismeretlenes egyenletet tartalmaznának. Mikor végül megszólal, nem értem szavai hátterét. 63 Mennyire van benne a kezed a dologban? Nem tudom, miről beszélsz feleli Jerry, kihúzva magát; pupillája kitágul, mint a gyereknek, ha leszidják. Még számomra is egyértelmű, hogy hazudik. Egy biztos: nem érdekel a véleményed, és nem szorulok a segítségedre közli Damien. Most pedig szállj ki. Edward, álljon félre! Három háztömböt kerültünk meg, most a Pershing Square-en vagyunk, két sarokra attól, ahonnan elindultunk. Nem is itt áll a kocsim. Nem érdekel mondja Damien. Kiszállsz. Edward máris ott áll, nyitja az ajtót odakintről. Jerry habozik, pillantása Damienről énrám vándorol. Tud róla a lány? A helyedben nem mondanám meg neki, Damien mondja malíciával. Ha nem akarod, hogy elhagyjon, egy szót se neki. Kiszáll, Edward rögtön becsapja az ajtót, mintha ő is legalább annyira várta volna az öreg távozását, mint Damien. Damien a hajába túr, és felsóhajt. Sajnálom mondja. Hát akkor most már apámmal is megismerkedtél. Ezek szerint már tényleg járunk egymással. Egy pillanatra azt remélem, azért mondja ezt, hogy megnevettessen, de nem változik az arckifejezése. Ugyan már, Damien. Minden rendben mondom. Az este elenyésző része volt rendben. Hát, nem is tudom felelem. Élveztem, hogy táncoltunk. Igen, azt én is mondja. Gyere ide. Már eleve ott vagyok mellette, de még közelebb csusszanok, és hozzábújok. Átkarolja a vállam, lassan cirógatja a karom. Lejjebb csúszok, az ölébe hajtom a fejem. Lerúgom a cipőmet, összegömbölyödöm az ülésen, Damien a hajamat simogatja. Egyfelől örökre így akarok maradni, melegben és biztonságban, az ölében. Másfelől viszont tele vagyok kérdésekkel. Meg szeretném érteni, miről beszélt Damien apja miért izgatja annyira, hogy a fia hozzájárul-e a teniszcentrum-avatáshoz, vagy nem. De semmiképpen nem akarok rákérdezni azt akarom, hogy ő közölje velem hogy számítson neki, hogy én is tudok róla. Ha nem akarod, hogy elhagyjon, egy szót se neki. Megborzongok. Nem tudok semmi olyan borzasztó dologra gondolni, amelynek hallatán elhagynám Damient. Vajon azért, mert nincs a világon semmi, ami el tudna választani bennünket egymástól? Vagy csak szegényes a fantáziám, és nem jut eszembe olyasmi? Damien higgadtan ölel magához a rövid autóúton, amíg elérünk a Stark Towerben levő lakásáig. Hűvös és összeszedett marad, Edward pedig beáll a torony alatti parkolóba. Szenvtelen magatartása kitart az épület előcsarnokában, aztán az ötvenhetedik legfelső emeletig is. Ezen a szinten egyik oldalon az irodája található, a másikon pedig a lakása. Csak amikor feltárul a lakásajtó, és belépünk a lakosztályba, változik meg a viselkedése, és a nyugodt álarc lehull. Van valami kétségbeesett a tekintetében, megragadja a nyakam köré csavart sál mindkét végét. Mit is mondtál, hogy kötözzelek meg? Durván beszél velem, érzem, hogy még mindig dühös. Igen mondom, mert tudom, hogy szüksége van rá. Szüksége van arra, hogy belevesszen a szenvedélybe, amely kettőnk közt mindig pillanatok alatt felszítható. Hogy elfelejtse, ami az imént történt a lesifotósokat, az apját, Ollie-t, meg persze azt is, hogy nemet mondtam neki, amikor eredetileg arra kért, hogy jöjjek ide, és itt várjam, amikor hazaér Palm Springből. Muszáj tennie valamit azok ellen a felfeslő szálak ellen. Muszáj tökéletesen uralkodnia a helyzeten, én pedig ebben a pillanatban azt szeretném a legjobban a világon, hogy átadhassam magam neki. Igen ismétlem berekedve. Igen, légyszi. A sálnál fogva húz a falig, megtámaszkodom, ő nekem dől, várakozásteljesen zihálok, máris felizgatott. Egyik kezével tartja a sál mindkét végét, miközben a másik kezével lassan végigsimít rajtam lefelé, a mellemen, a hasamon, a csípőmön. Lassan cirógat, hogy teljesen elolvadjak az érintésétől. Beválik a számítása. Ajkam elnyílik, bőröm felforrósodik, érzékeim élesednek. Ha nem támaszkodnék már eleve a falnak, és Damien nem tartana meg, azt hiszem, a padlóra csúsznék; a testem ernyedt, alig állok meg a lábamon. Szárong szoknyám redői közé csúsztatja kezét, a bugyimba nyúl, és érzi, hogy átnedvesedtem. Remegek, enyhe borzongás fut végig rajtam, mint egy közelgő robbanás előhírnöke. Nocsak, Ms. Fairchild mondja, nagyon úgy tűnik, megkívánt engem. Alsó ajkamba harapok, és nem szólok semmit; nincs szüksége válaszra. Anélkül is tudja, hogy igaza van. Lassan fájdalmasan lassan elkezdi lehámozni rólam a ruhákat. Kicsomózza a szárongot. Letolja az apró bugyit. A felsőmet finoman húzza át a fejemen. Még a sál is a padlón heverő kupacba hullik. Látom, ahogy ott hever, magányos, apró rózsaszín folt a tengernyi fekete közt. Felsóhajtok. Gondterhelt? Azt hittem, meg fogsz kötözni. Lehet, hogy meggondoltam magam. Ó. Csak nem panaszkodik, Ms. Fairchild? Ha önnel lehetek, soha, Mr. Stark. Jó válasz. Ezért jutalom jár. Arckifejezése veszélyes élt kap. Jöjjön velem. 64 Követem a hálószobába, ahol leterít egy takarót a padlóra, aztán felnyitja az egyik bőr utazóládát. Kihúz belőle két kötéldarabot, és lassan összecsavarja őket. Érzem, hogy kitágul a pupillám. A puha rózsaszín sálhoz képest ez nagy ugrás. Mit akarsz csinálni? De Damien nem válaszol. A padló felé int fejével, így utasít, hogy feküdjek le. Pillanatnyi habozás után engedelmeskedem, fejem az ágy lábához kerül, kinyújtózom a takarón. Kezet a fej fölé utasít. Kinyújtom a karom, izgatottságom kíváncsiságommal együtt növekszik a rövidebb kötéllel összekötözi a két csuklómat. Aztán megkötözött kezemet a nagy franciaágy középső rácsához rögzíti. A kedvedre fogok tenni, Nikki mondja, aztán lassan, ujjheggyel cirógatni kezdi a karom. A csuklómtól kezdi, aztán finoman ingerli az alkarom belső oldalát, majd a könyökhajlatomat, felkaromat fedezik fel ujjai, míg el nem ér csiklandós hónaljamig. Ajkamba harapva vonaglok. Nagyon finoman nyúl hozzám, tollpihe az érintése, szinte csiklandoz, mégis elkeseredetten, vadul erotikus. Látod, hogy vonaglasz? teszi szóvá. Ez a mozgás segít, hogy ellenőrzés alatt tartsd, mennyire erős az érzéklet, így aztán nem tud teljesen legyűrni. Érted? Bólintok. Most ettől is megfosztalak közli, és rögzíti a testhelyzetemet. Két talpamat egymáshoz illeszti, és lassan egyszer majd még egyszer köré tekeri a jutakötelet. Megrángatom a lábam, és rájövök, hogy egyáltalán nem tudok moccanni. Különös tehetetlenség kerít hatalmába, egyszerre nyugtalanító és izgató. Nem lesz itt vonaglás mondja Damien, miközben gyengéden szétterpeszti a térdem, és feljebb húzza összekötözött lábfejemet a takarón. Sem fészkelődés. Nincs hova bújni. Most tehát lényegében a jógában pillangó tartásnak nevezett pozitúrában vagyok, térdem szétfeszítve, a padlótól alig pár centiméterre. Nem vagyok különösebben sportos, de anyám elég sokáig járatott jógára és balettre is ahhoz, hogy viszonylag hajlékony legyek, úgyhogy nem jelent gondot Damien számára, hogy beállítsa tagjaimat. Homorítok, és a belső combom teljesen megfeszül, úgy nyújtózkodom. Úgyhogy igen, teljesen kitárul a nyílásom. Tagadhatatlanul erotikus ez a tartás, és nem csak azért, mert szélesre vagyok terpesztve. Ahogy Damien mondta, nincs hova mennem. Már most sem, amikor pedig befejezi, amit elkezdett, végképp nem lesz hova. Teljesen ki leszek szolgáltatva kényére-kedvére hiszen éppen ez a cél. Damien annyi mindent elvesztett ma este, de azáltal, hogy lekötöz és hatalmába kerít, részben visszakaphat egyet s mást. Bár ez nem csak arról szól, hogy Damien mit akar. Ezt én is akarom. Meg akarom adni magam neki. Le akarok mondani a kéjről Damien parancsára. Lebegni akarok, úgy, hogy ő legyen az egyetlen horgonyom. Találkozik a tekintetünk, Damien tetőtől talpig végigmér, és olyan tűz ég a szemében, hogy csoda, hogy nem perzselődik meg tőle a bőröm. Az előbb a hosszabbik kötél közepével kötötte meg a lábamat, most az egyik szabad végét a bal vádlim és combom köré tekeri. Egyszerre adok neked kéjt, fájdalmat és szépséget mondja. Így akarok rád nézni, ahogy vagy, széttárva, felhúzott lábbal, ahogy gyémántként ragyogva kínálkozol fel nekem. Szorosra húzza a kötelet, amely ezáltal a húsomba vág, és megfelelő szögben rögzíti a lábszáramat. Aztán kiköti a másik végét. Most félig meg vagyok kötözve és teljesen beindultam. Olyan vagy, mint a portré mondja. Látomás az erotikus szépségről. De a portré nem hús-vér ember, és nem érez kéjt. Ajka a mellemre zárul, szívni kezdi, mire hirtelen felvillanyozó zsibongás fut végig a mellbimbómtól a pinámig. Ágyékom megfeszül, figyelemre éhes, de Damien nem sieti el, szopogat és ingerel, érzékeny mellbimbómat finoman harapdálja, szívogatja, amíg össze nem rándul és be nem ráncosodik a bimbó udvara. Nyalogat, izgat, és igaza van elkeseredetten próbálok alákerülni, ha csak kicsit is, de kibújni rohama letaglózó édessége alól. De csapdába estem, folytatódik az érzékeim elleni támadás, amellyel Damien egyre durvábban felhúz, egyre feljebb srófol, olyan magasságba, ahonnan tudom, hogy nincs más választásom, mint alábukni. Amikor már biztos vagyok benne, hogy sikítani fogok, ha nem hagy fel vele egyre lefelé haladva nyom csókokat a hasamra, amíg el nem jut a köldökömig. Hirtelen játékosan belém kap fogával, aztán felül, és visszatér a kikötözésemhez. Megint veszi a kötelet, és most a másik lábszáramra fordítja figyelmét. De mielőtt nekikezd, végigsimít a szeméremajkaimon. Lángolok, ki vagyok éhezve, és elfog a reszketés. Azt akarom, hogy folytassa, akarok még egy simogatást, a száját, akarom, hogy mélyen belém hatoljanak az ujjai. Azt akarom, hogy a remegésem teljes erejű robbanásba torkolljon. És a francba! Damien tökéletesen tisztában van vele, hogy ezt akarom. De nem tesz érte semmit, a másik lábszáramra koncentrál. Nedves vagy, Nikki. Minden egyes rándulásod, minden jel, izgatottságod minden harmatos rezdülése szemlére van téve előttem. Mondd, hogy bírod, Nikki kéri, mikor végzett a kötözéssel. Mondd, hogy szeretsz széttárva lenni, készen állni a számomra. Miközben beszél, fel-le cirógatja a lábam, aztán végighúzza az ujját a kötelékemen. Reszketek, lúdbőrzök, érintése nyomán szikrák sülnek ki a bőrömön. Alig kapok levegőt, szóhoz még úgyse jutok. El akarok mondani mindent, ami bugyborékol bennem. Hogy micsoda különleges öröm megadnom magamat neki. Átadnom magam az ő kéjének, és megbízni benne, hogy majd gondoskodik az enyémről. Közölni akarom vele, hogy a bírni szó még csak hozzávetőleg sem írja le azt, ahogy most érzem magam, és végképp nem enged képet alkotni arról, mennyire felizgultam. Ki akarom önteni neki a szívem, de csak egy szót tudok kinyögni: 65 Igen. Már végzett a lekötözésemmel, feszülnek a kötelek. Épp annyira vágnak a húsomba, hogy az már túl van a kéjen, és a fájdalom birodalmába ér. Lehunyom a szemem, mély lélegzetet veszek, és azon tűnődöm, más nőknek vajon kell-e idő, hogy hozzászokjanak ehhez. Nekem nem kell. Simán csak hátradőlök, és kéjelgek. Amilyen esténk volt, az után kifejezetten kívánom; mindent kívánok, amit csak Damien hajlandó adni. Kívánom a fájdalmat, a kéjt, és minden egyebet, ami a kettő között van. Damien lassan, módszeresen a vállamra teszi a kezét, aztán ujjbeggyel cirógatja mindenem, a mellem, a csípőm, combom belső oldalát. Ajkamba harapok, küzdök az édes fájdalom ellen, de igaza van; így, hogy teljesen lekötözött, nincs menekvés és a kéj valami csúcs felé tör, és a fájdalom határára ér. Mikor végre elveszi rólam a kezét, zaklatottan, reszketve fújom ki a levegőt, és csak ekkor tudatosul bennem, hogy eddig visszatartottam a lélegzetemet. Hullámzó mellkassal zihálok, tágra nyílt szemmel figyelem, hogy Damien felemelkedik, és megkötözött lábfejemhez áll. Lassan, fájdalmasan lassan levetkőzik. Kemény és vastag a farka, mély lélegzetet veszek, reszketve szívom tele a tüdőm, vágyaim szélesre tárt vaginámba gyűlnek. Aztán lassan, eltökélten közelebb jön, és összekötözött lábamhoz térdel. Finoman két combom belsejéhez érinti két hüvelykujját, szimmetrikusan, és mindkét kezét felfelé csúsztatja. Megborzongok, hajszál híján felrobbanok, de nem nyúl oda, ahol a legjobban sóvárgok érintésére. Magamra hagy, s egy szakadék szélén függök. Kegyetlen ember maga, Mr. Stark. Az lennék? Közelebb hajol, és kezével, amelyet elkeseredetten szeretnék a lábam közt érezni, megfogja a mellem. Elakad a lélegzetem, ahogy megcsípi a mellbimbóm, újra forró szálakon futja át mindenemet a vágy. Ajkamba harapok, és összeszorítom a szemem. Esküszöm, ha még egyszer ezt csinálja, tényleg elmegyek tőle, némán kérlelem, ugyan csinálja már. Természetesen nem csinálja, én meg ott billegek a képzeletbeli sziklán, nagyon is készen állok rá, hogy leugorjak a mélybe, de teljesen képtelen vagyok rá, hogy magam tegyem meg. Kegyetlen? suttogja. Vagy éppenséggel nagyon-nagyon jól bánok veled. Kegyetlen vagy mondom határozottan, aztán amikor felnevet, elmosolyodom. Keze mellemről oldalvást siklik. Érzem törékeny bordáimat erős keze alatt, megint egy emlékeztető, mennyire a markában is tart e pillanatban. Megkötözve. Tehetetlenül. Övé vagyok, hogy kínozzon, hogy parancsoljon nekem. Gyengéden megcsókolja az apró sebet a szeméremcsontom fölött. Borostája durván súrolja érzékeny bőröm. Mondd, mit akarsz kéri. Hallani akarom, hogy kimondod. Nyitom a szám, de nem jön ki hang a torkomon. Téged nyögöm ki végül. Berekedtem. Hatolj belém. Ugyan-ugyan, Ms. Fairchild morogja, és ajkával az ágyékom cirógatja, olyan halk a hangja, hogy szinte ki sem tudom venni a szavait. Azt mondja, azt kívánja, hogy meg legyen baszva? Atyaúristen, azt hát. Tetszik a válasz. Gyengéden rátapasztja tenyerét kiéhezett pinámra. Forró a tenyere, de én nála is forróbb vagyok. De azt hiszem, ön még nem áll készen teljes mértékben. Egyáltalán nem kizárt, hogy belepusztulok, annyira frusztrált vagyok. Nagy levegőt veszek, és visszatér a hangom. Mr. Stark mondom szigorúan ha nem tudja megállapítani, mennyire állok készen, akkor attól tartok, nem is olyan nagy szakértelmű szerető, mint hittem. Ellenkezőleg suttogja. Kivételes szerető vagyok. Légy csak még türelemmel, hadd bizonyítsam be, lassan, módszeresen és nagyon-nagyon alaposan. Nem szólok semmit. Teljes érzékelésem, az utolsó, porszemnyi érzéseim és vágyaim is betolultak a lábaim közé. Elnehezültem, duzzadt vagyok és elkeseredett. Azt akarom, hogy bennem legyen. Ha nem basz meg hamarosan, száz százalék, hogy egyszerűen összeomlok. Damien, kérlek. Ezt kéred? Betolja a vaginámba két ujját, elakad a lélegzetem, izmaim mohón összehúzódnak körülötte. Önkéntelenül körözni kezdek a csípőmmel, és ez különös, bámulnivaló érzéssel tölt el, mert igaza van, megkötözött lábszárral teljesen más. A vágynak még a legkisebb rezdülését sem lehet elrejteni. Igen préselem ki magamból a választ. De jobban. Gyere belém. Belém nyomja még egy ujját, és lassan, érzéki módon, ki-be kezdi húzogatni a kezét. Hátrahajtom a fejem, elhatalmasodik rajtam a kéj. A csúcs közelében járok, nagyon közel, összehúzódnak az izmaim, hogy egyre erősebben és mélyebben húzzam magamba. És ekkor végül megadja, amit igazán akarok. Fölém csusszan, egyik kezével a csípőm táján megtámasztja magát. A másik keze besiklik a fenekem alá, épp csak egy kicsit megemel. Furcsa érzés, mert nem tudok segíteni. Nem érzem a térdem és a lábfejem, de nem különösebben aggódom emiatt ami azt illeti, nemigen aggódom már semmi miatt, mert Damien most belém hatol, csípője előrelendül, farka keményen belém vágódik. Két kézzel megragadja a csípőmet, maga felé ránt, hogy elé jöjjek a lökésnek. Állhatatosan, egyenletesen mozog, a minden porcikámat átható bizsergés villamosságként épül ki, masszív lesz, dübörgő, hatalmas. De ilyen dolog ez az elektromosság: könnyen meglepheti az embert, és amikor Damien ritmust vált, felkiáltok, egész testemben belereszketek, és mindenemet átjárja a bődületes, váratlan orgazmus, amely úgy továbbítja végiggyűrűző rezgéseit, mint a tóba dobott kő. 66 Damien nem hagyja abba. Továbbra is löki előre csípőjét, egyre keményebben és gyorsabban, újra és újra, amíg ő is fel nem robban. Ráadásul vele együtt én is megint elélvezek. Jaj, Nikki mondja, és mellém omlik. Ez pazar volt mondom, meglepetten, hogy egyáltalán képes vagyok artikulálni. Felkönyököl, és rám néz. Minden rendben? Mmm nyögöm elégedetten. Rendben? Az nem kifejezés. Csak kicsit lemerevedtem teszem hozzá. Kuncog, aztán lágyan megcsókol, és türelemre int. Egy pillanat múlva már gondosan tisztogat, aztán lassan eloldoz, minden helyet megmasszíroz, ahol a kötél belém vágott, és gyengéden segít kinyújtani a lábamat. Felemel, az ágyba visz, aztán mögém bújik, úgy fekszünk, mint két egymásba fordított kanál, átkarolja a derekam. Felsóhajtok, egészen beleveszem a kéjbe, a kivételes bánásmódba. Úgy érzem, elkényeztettek, dédelgettek. Mi több: biztonságban érzem magam. Egy pillanatig egyikünk se szól, de aztán gondolataim újra az este felé terelődnek, és nem tudom tovább magamban tartani a kérdést. Damien. Igen? Fáradt a hangja. Hamarosan mindkettőnket el fog nyomni az álom. Miről beszélt az apád? Miért kell tisztára mosnod magad? Sokáig hallgat, pisszenni sem merek. A láncomat rángatja mondja végül. De ez nem igaz, és biztos vagyok benne, hogy Damien is észrevette, hogy nem hiszem el. Damien Felém fordul, és látom a szemén, hogy itt a lehetőség. Ha tovább erősködöm, most el fogja mondani. Nagyot nyelek. Nem is az a lényeg, hogy megtudom-e az igazságot, hanem az, hogy Damiennek számítson, hogy meg akarja osztani velem. Honnan tudtad, hogy hol leszek ma este? kérdezem végül. Egy pillanatig kifejezéstelen az arca. Aztán mosolyogni kezd a szeme, bár az ajkát nem húzza mosolyra. A fejemre teszi tenyerét, és olyan rajongással néz rám, hogy elakad a lélegzetem. Hát nem tudtad, Nikki? Mindegy, hova mégy, úgyis megtalállak. 67 12 Amikor szombat reggel felébredek, kéjesen sajog a lábszáram. A másik oldalamra fordulok, hogy lássam, hol van Damien, de már nincs itt. Felvetődik bennem, hogy ágyban maradok végül is egyszer csak vissza kell jönnie, de a kávé jobban vonz, úgyhogy kimegyek a konyhába. Jól ismer az emberem, mert a kávéfőzőhöz ragasztotta az üzenetet. Közbejött pár intézendő dolog. Odaát vagyok az irodában. Őrületes volt a tegnap éjjel. Beleégett a látóidegembe, amint meztelenül, kikötve terpesztesz előttem. Azt hiszem, nem nagyon fogok tudni koncentrálni. Lehet, hogy később el kell fenekeljelek, amiért folyamatosan elvonod a figyelmemet Elmosolyodom, és a retikülömbe dugom a cetlit. Aztán lezuhanyozom és átöltözöm, csak utána indulok a lakást az irodával összekötő ajtóhoz. Labirintusszerű folyosórendszeren haladok át, aztán végül kilyukadok a recepción, ahol Ms. Peters mosolyogva fogad. Jó reggelt. Éppen Mr. Maynarddel beszél telefonon. Megvárja? Semmi baj. Biztos sok a dolga. Eszembe jutnak a riporterek, meg hogy vádemelést említettek. Ha Charles van itt, akkor biztos valami jogi huzavona zajlik, ami a Stark International egyik részlegét érinti. Edward munkaideje csak később kezdődik, de Ms. Peters szerez nekem egy másik kocsit. Amikor hazaérek, csak a macska fogad. Jamie, gondolom, Raine-nel van. Mostanában nem sok időt töltöttem egyedül, úgyhogy klassz kicsit elidőzni a szobámban, a tárgyaim között. Főleg amióta ennyi minden van itt, ami Damienre emlékeztet. Felnézek a Monet-festményre, amit tőle kaptam. Szénaboglyák alkonyatban. Lenyűgöző alkotás, és hála istennek biztosítva van. Ettől függetlenül nyugtalankodom miatta, de mégsem tenném sehova máshova, csak abba a helyiségbe, ahol alszom. Legalábbis ahol akkor alszom, ha nem Damiennel vagyok. Leülök a számítógéphez, és nézegetni kezdem a rajta levő képeket. Dolgoznom kellene, de olyan ritkán van időm a Damiennek készítendő ajándékkal foglalkozni fotóalbumot akarok neki adni, amiben a közös időszakunk emlékei sorakoznak. Fotó a Monet-festményről. Tucatnyi naplemente fényképe, és számtalan felvétel kettőnkről. Bármennyire is utálom a lesifotósokat, el kell ismernem, elkaptak pár klassz, keresetlen pillanatot. Pár órát ezzel töltök, képeket válogatok, képaláírásokat írok, aztán úgy döntök, ideje kitakarítani a lakást, mielőtt letusolok az esti buli előtt. Furcsa módon a takarításba az is beletartozik, hogy bevetem a nappaliban levő ágyat. Porszívózás közben a szomszédból nyögdécselés és nyöszörgés hallatszik át, a zúgás ellenére is jól kivehető. Becsukom a szemem, és némán köszönetet mondok azért, hogy Jamie már nem szokott lefeküdni Douglasszel, túl hangos, túl sok nővel baszó szomszédunkkal. Legjobban annak örülnék, ha egyáltalán nem feküdt volna le vele, különösen amióta a fickó arra célozgat, hogy szívesen felújítaná az ügyet Jamie-vel. Mire Jamie hazaér, Douglas legújabb szexpartnere már elment, én pedig a konyhapultnál állok. Hű mondja. Felveszlek házvezetőnőnek. Felvonom a szemöldököm. Jamie-nek az a takarításkoncepciója, hogy teljesen le kell pusztítani a kérót, aztán egy teljes napon át panaszkodni kell, mennyire rühell takarítani. Agyamra megy. Lesz kaja ma este? kérdezi. Csak falatkák és pia mondom. Benyomjunk egy késői ebédet? Vállat vonok. Persze. Edward hatra jön értünk, úgyhogy hagyjunk időt arra is, hogy visszaérjünk ide, és még át tudjunk öltözni. Limóval jön? élénkül fel Jamie. Nem tudom felelem, és odanyomom neki a szivacsot. De ha letörlöd a fürdőszobában a mosdókagyló környékét meg a polcokat, írok SMS-t Damiennek, hogy a limót küldje. Így kell bánni az ember szobatársával, gondolom magamban, miközben Jamie már inal is takarítani. Beszarás, akarom mondani, ez aztán a cifra palota mondja Jamie, miközben a Damien által a parti idejére bérelt személyzet egyik tagja ajtót nyit nekünk. Belépek, és a küszöbön egyből megtorpanok. Damiennek a jelek szerint házitündérei vannak, mert az óriási helyiséget, amely tegnap még üresen állt, mostanra gazdagon és otthonosan berendezték. Ragyognak a fehér márvány padlólapok, amelyek az előtértől egészen a ház végéig húzódnak, és tökéletes alapot adnak a helyiséget betöltő, ugyancsak hófehér bútorokhoz. Az egyetlen színt a bal és jobb oldali falra akasztott 68 vibráló műalkotások jelentik. Szemközt egy üvegfal található, amely egyben ajtóul szolgál a harmadik emeleti teraszhoz. A panelek egyesével elcsúsztathatók, a helyiség a medencével és a körülötte levő verandával nyitható egybe. A mennyezet egészen a negyedik emelet magasságában van, és ez is üveg, amitől a helyiség átriumszerű jelleget kap. A két nagy térszervező elem odakint a medence és a robusztus márvány lépcsőház kiegészíti egymást, mintha hívogatnák a látogatót, hogy induljon felfedezőútra, és mindenféle gyönyöröket ígérnek, függetlenül attól, hogy milyen irányba indul el a vendég. Eszement ez a hely folytatja Jamie színpadiasan suttogva; szavai feltehetőleg a harmadikra is felhallatszanak. Tudom felelem, és átjár némi tulajdonosi büszkeség. Semmi közöm ahhoz, hogyan lett megépítve és berendezve, de tagadhatatlanul otthon érzem magam benne. Körbevezesselek? Előbb igyunk egyet mondja. Aztán majd tarthatsz egy túravezetést. Akkor rajta. A márványlépcsőhöz megyünk, és felsétálunk a harmadikra. A második emelet inkább csak erkély vagy félemelet, itt nincsenek zárt szobák. A konyha melletti, székekkel teli térségből, vagy a kis szolgálati lift felől lehet megközelíteni. Ennek a szintnek a különlegessége, hogy itt található a könyvtár, és amikor idáig jutunk a lépcsősoron, Jamie elképedten leheli: Hű. Bámulatos, ugye? A melósok csak pár napja készültek el a polcsorral. Fogalmam sincs, eddig hol tárolta Damien ezt a rengeteg könyvet. Innen, ahogy a lépcsőn állunk, úgy tűnik, teljesen körülvesznek a cseresznyefa polcok, amelyeket padlótól plafonig mindenféle könyv tölt meg, amit csak el lehet képzelni, a ritka első kiadásoktól a Damien által számtalanszor újraolvasott, agyonnyúzott sci-fikig. A ház többi részéhez hasonlóan az egyik fal itt is teljes egészében üveg, és az óceánra néz. Ezt az üveget azonban egyedileg úgy képezték ki, hogy a könyvekre ártalmas sugarakat kiszűrje. Az olvasgatásra kialakított térben négy stratégiailag elhelyezett bőrfotel áll. Csokibarnák, és olyan vajpuha bőrrel vonták be őket, amelynek érintése és ezt történetesen tudom nagyon jólesik a meztelen bőrnek. A könyvtár még külön dekoráció nélkül is szemet gyönyörködtető lenne. Ma azonban egyszerűen varázslatos. Damien egész csapat munkást foglalkoztathatott itt egész nap, mert a míves vaskorláton most fehér égőfüzérek ragyognak. Lágyan, hívogatón fénylenek, olyan, mintha végig csillagok közt haladnánk, és amikor fellépcsőzünk pislákolásuk közepette, mintha a mennybe érnénk. Ma este magammal hoztam a Leicámat pedig a fényképezőgéptok nem dobja fel a bámulatos új ruhát, amelyet Damientől kaptam, és egy pillanatra megállok a lépcsőn: csinálok egy fotót Jamie-ről, mögötte az izzókkal. Visszateszem a fényképezőgépet a tokba, és tovább lépdelünk, fel a harmadikra. Mellettem elakad Jamie lélegzete. És az enyém is. Mert az első, amit rögtön meglátok, én magam vagyok, meztelenül, amint megkötözve, büszkén állok a világ színe előtt. Nem rossz ezzel fogadni a látogatókat, mi, Texas? mosolyog rám szélesen Evelyn, s elénk siet, hogy L. A.-re egyáltalán nem jellemző medveölelésbe zárjon. Evelyn nem az a nő, aki légpuszikat ad. Festményen is ugyanolyan dögös vagy, mint élőben mondja, s jól megszorongat. Elenged, és Jamie-hez fordul. Bizonyára te vagy Jamie. Bizonyára én. Fordulj, hadd nézzelek meg magamnak. Még soha nem láttam félénknek a lakótársamat, de azt hiszem, most Evelyn teljesen lenyűgözte, mert nem tiltakozik, körbefordul, fitogtatva a szűk, piros ruhát, amit erre a partira vásárolt. Jó a segged, és a melled is szép. Nagyon csinos az arcod, a hajad is klassz. Hogyhogy? kérdi Jamie kifejezéstelen arccal. És mi a gond a lábammal? Evelyn felhorkan, és rám néz. Bírom a csajt. Visszafordul Jamie-hez. Texas azt mondja, színésznő vagy. Próbálkozom feleli Jamie. Nos, feltéve, hogy tényleg értesz a színjátszáshoz, megvan a szükséges berendezésed a hivatáshoz. Köztünk szólva, van annyira jó a csomagolásod, hogy valószínűleg még anélkül a fránya tehetség nélkül is sikerül majd befutnod. Értek a színjátszáshoz biztosítja Jamie. Később találkozunk. Majd beszélünk. Ugyan már nem vagyok aktív, de azért még messzire elér a kezem. Gondolom Jamie olyan szélesen mosolyog, hogy aggódom, nehogy megsérüljenek az arcizmai. Köszönöm. Nagyon jó lenne. Evelyn elfordul, hogy intsen az egyik pincérnőnek, és Jamie felém hajol. Hű, formálja az ajka hang nélkül. Tudom, felelem. Amikor megjön a pincérnő, aki a borokkal és pezsgőkkel teli tálcát hozza, Evelyn mindkettőnknek átnyújt egy-egy poharat. Kerüljetek beljebb, lányok. Ne ácsorogjunk egész este a lépcsőházban. A helyiség felé gesztikulál, amelyet ugyanolyan szellősen bútoroztak be, mint a földszintet. Abból kiindulva, milyen gonddal rendezte be Damien a könyvtárat, feltételezem, ez a bútorzat csak mára szól. Valószínűleg bérli egy cégtől, amely ingatlanokat készít fel eladásra. A szerteszét álló asztalok, székek és kiskanapék között festőállványokat helyeztek el, ezeken tekinthetők meg Blaine művei. A rólam festett képpel ellentétben ezek a festmények ma itt konkrétan meg is vásárolhatóak. Maga a művész igazgatja az egyik állványt, beállítja, milyen szögben álljon a kis vászon, amelyen perzsaszőnyegen heverő akt látható. Evelyn odainteget Blaine-nek, de a férfi nem veszi észre. Gyerünk mondja, és karon fogja Jamie-t. Bemutatom az ünnepelt festőnek. Nikki, te Damient keresed? Azt mondta, átöltözik. Apropó, úgy 69 látszik, nagy elmék egymástól függetlenül ugyanazokra a felismerésekre jutnak. Kiderült, hogy segített Giselle-nek elhozni a festményeket Palm Springsből. Edward tegnap hozott be valamennyit a limóból, mikor készülődtem. Ó. Ez meglep, mert Damien nem említette, hogy találkozott Giselle-lel, kicsit munkálni is kezd bennem a bosszúság. Megpróbálom túltenni magam rajta. Csak azért vagyok túlérzékeny, mert Palm Springs és Tanner különös megjegyzése folytán Giselle hirtelen, megmagyarázhatatlan módon rákerül a radaromra. Ezzel aztán bizonyos régebbi alkalmakról bennem maradt apróbb féltékenység is felüti ocsmány fejét. De nem akarok undok lenni, egyből lenyomom a kis, zöld szemű szörny buksiját. Miközben Evelyn odaviszi Jamie-t Blaine-hez, a konyhába megyek; azt tervezem, hogy leteszem a fotóstáskámat, és belépek a gardróbba. De nem jutok olyan messzire, ugyanis éppen akkor, amikor a vállamra akasztom a Leicát, és beteszem a táskát az egyik szekrénybe, meglátom Damient, ahogy a hálószoba felől közeledik a folyosón. Félbeszakítom a mozdulatot, dermedten állok, és csak bámulom. Fekete nadrágban és gallér nélküli fekete zakóban van, utóbbi alatt keményített fehér inget visel, amit annyira szeretek. Nem gombolta be, a zakó és a nyitott ing révén egy karizmatikus lázadó benyomását kelti. Lélegzetelállítóan szexi, alig tudom elhinni, hogy valóságos személy, az meg végképp felfoghatatlan, hogy ő az enyém. Olyannak látszik, mintha csak képzelném. Mintha egy álom elevenedett volna meg. Egy tökéletes álom, amiből nem akarok felébredni. Kezében telefon, halkan beszél, alig egy-két szót tudok kivenni. A hangján viszont hallom, hogy sürgős az ügy, és Damien nyugtalan. Eszembe jut a tegnap este, és azon tűnődöm, vajon megint veszekszik-e valakivel. Talán az apja. Vagy talán a Stark Internationallel kapcsolatos németországi jogi bonyodalmakról van szó. Egy pillanattal később a homlokát ráncolva befejezi a hívást, és zsebébe csúsztatja a telefont. Ingerültség suhan át az arcán. Aztán eltűnik, mintha az egész univerzumot megrendszabályozta volna, és annak nincs más választása, bele kell mennie a döntésbe. Damien Stark mindig megkapja, amit akar, pontosan úgy, ahogy szeretné. Ekkor rám néz, és látom a szemén, engem akar. Rám mosolyog, és ez a mosoly van olyan markáns üdvözlés, mint akármilyen csók. Egyből ellágyulok, és felé vetem magam, hogy tárt karjába temetkezzem. Magához húz, és az öleléstől a féltékenység utolsó foszlányai is elillannak. Amikor beteltem testi közelségével ámbár ezzel valójában soha nem tudok betelni, hátrébb lépek, és elmosolyodom. Hiányoztál. Te nekem jobban. Minden oké? Különös pillantást vet rám. Persze. Miért? Láttam, milyen képet vágtál. Mármint telefonálás közben. Most egy pillanatra újra bosszús az arckifejezése. Semmiség mondja. Azt hittem, megoldódik az ügy, most viszont úgy néz ki, kényesebb, mint hittem. De aggodalomra semmi ok. Állam alá nyúl, és olyan hosszan néz a szemembe, hogy már azt gondolom, beleveszek a tekintetébe. Aztán lassan, mérhetetlenül kedvesen rám mosolyog, mire önkéntelenül felsóhajtok. Gyönyörű vagy mondja végül, mikor már úgy tűnik, egy teljes emberöltő óta ott állunk, egymás tekintetébe mélyedve. Kösz a ruhát. Megperdülök, hogy dicsekedjek vele. És az ágyat is. Folyamatosan a szemébe nézek, és pontosan látom, ahogy egy árnyék suhan át az arcán. Mi baj, Damien? Nem válaszol egyből, valami komor kifejezés ül a tekintetében. Végül elmosolyodik. Semmi. Nagyon örülök, hogy tetszenek. Persze, hogy tetszenek. Aggodalmasan nézek a szemébe, a sötét mintha magába szippantana, a borostyánszínű pedig meleg, szeretetteljes ragyogásban fürdet. A tétovázás, amelyet korábban véltem látni a tekintetében, már a múlté, de nem nyugodtam meg teljesen. Valamit el akar mondani, de még nem kezdett bele. Nyaggatnám, de visszafogom magam. Ennek nem most van itt az ideje. Csatlakozzunk a társasághoz mondom. Egy perc. Magához húz, mellem a mellkasához nyomódik, állam a vállára fészkelődik. Mély lélegzetet veszek, beszívom az illatát, hogy örökre megjegyezzem pézsmás, férfias aromáját. Hogy hiányozhatsz ennyire, amikor nem vagy mellettem? kérdi. Nem tudom suttogom. De én is kérdezhetném ugyanezt tőled. Jaj, Nikki. Még jóformán ki sem mondja a nevem, már durván rá is préseli száját az enyémre. Nekidőlök, érzem, hogy kinyílok. Kívánom. Most azonnal, itt, helyben. Ha muszáj, akkor akár azon a nyavalyás tűzhelyen, de tudni akarom, hogy ez a férfi az enyém. Igényt tartok rá. Baszni akarok vele. Iszonyú frusztrált vagyok, mert most nincs rá esély. Képtelenség, a barátaink itt vannak a másik szobában, alig pár méterre tőlünk. Kelletlenül szakítom meg a csókot, aztán felé nyújtom a kezem. Na, akkor eljárhatunk az etikettnek megfelelően, Ms. Fairchild? El, Mr. Stark. Felnevet, puha csókot nyom a tenyeremre, amitől a combom megremeg, és szinte fájdalmasan megkeményedik a mellbimbóm. Damien szép arcán önelégült mosollyal méreget. 70 Én nem vagyok ebben olyan biztos, Ms. Fairchild. Prűd képpel mosolygok vissza rá. Nem tudom, miről beszél. De meg kell mondanom, szokás szerint lélegzetállítóan vonzó, uram. A szomszéd helyiség felé intek a fejemmel. Csatlakozzunk a vendégekhez? Kijövünk a konyhából, és a többiek felé tartunk, akik közben kimentek az erkélyre. Evelyn a régi tévés és mozis szerződéseiről mesél Jamie-nek, ezzel szórakoztatja, Blaine pedig álságos bosszankodással fordul hozzánk, amint közelebb érünk. Lemondhatunk róluk mondja. Amint Hollywoodról kezd locsogni, nem lehet leállítani. És azt hiszem, tökéletes közönséget talált magának. Bizony bólogatok. Felemelem a fényképezőgépet, és készítek pár fotót a beszélgetésbe merült két nőről. Jamie napokig képes csacsogni a régi idők tévéjéről és filmjeiről, de azt sem bánja, ha mai szappanopera-sorozatokra terelődik a szó. Ami azt jelenti, hogy egész estére elfoglalják magukat kettesben fűzi hozzá Blaine. Egész estére azért nem felelem. Én is kérek egy kicsit Evelynből. Derűsen mondom, de teljesen komolyan gondolom. Igaz, tegnap beszélgettünk a munkahelyem előtt, de olyan, mintha már évek óta nem láttam volna. Evelyn tudja, hogy van valami Damiennel. Azt mondja, nem kell aggódnom emiatt. De én aggódom. És tudni akarom, miről van szó. Blaine-re nézek. De most lássuk a többi képedet mondom erőltetett mosollyal. Megmutatod őket? Persze. Hármasban visszaindulunk. Blaine körbevezet bennünket a teremben, megállunk a különböző vásznak előtt, hogy elmondhassa, mi volt a célja egy-egy megjelenített helyzetben. A színhasználat és a téma minden festményen hasonló. Blaine így vagy úgy minden modellt megkötözött, és noha egyikről sem állítható, hogy rossz ízlésre vallana, némelyik annyira intim helyzetet ábrázol, amelybe én sosem egyeztem volna bele. Még olyan is van köztük, amelyik arra a pózra emlékeztet, ahogyan Damien tegnap este a magáévá tett. Egy festményen különösképp megakad a szemem. A modell ómódi, díszes széken helyezkedik el, lovaglóülésben. Mindkét lábát egy-egy fekete szalag rögzíti. Egy másik szalag pedig az egyik kezét a feje fölött. Csak fél keze szabad, és azt úgy nyomja a lábai közé, hogy abból egyértelmű, épp magához nyúl. Mellbimbói ágaskodnak, a bimbók udvara összeráncolódik. Hasizma feszül. Ámbár arcát részben kifordítja, hogy ne látsszon, izgatottságát nem rejtheti el. Meg sem kérdem Blaine-től, mi volt a szándéka ezzel a művel, túlzottan is jól tudom. Ha megkötözik az embert, az izgató. Izgató tehetetlennek lenni. Érzéki örömöt ébreszt, ha valaki teljesen megbízik szertőjében, és annak parancsára leszámol a visszafogottsággal. Damien finoman a hátamhoz érinti kezét, én pedig megborzongok, és elképzelem, hogy én vagyok az, aki magához nyúl, miközben Damien néz. Megfeszülök, hirtelen a bőröm túl érzékennyé válik és fel is forrósodik. Érzem, hogy a hajvonalamnál gyöngyözik az izzadság, lépek egyet előre, mert muszáj vagy elszakadnom Damientől, vagy ott helyben megbaszatnom magam vele a padlón. Ahogy odébb húzódom, elkapom a tekintetét. Igen, formálja a szót hangtalanul, és akkora gonosz ígéret van a mosolyában, hogy megroggyan a térdem. Őszintén csoda, hogy nem olvadok el csak úgy simán. Hála istennek, Blaine annyira belemerült saját művészetének ecsetelésébe, hogy nem veszi észre üzekedésünket. Egyik vászontól a másikhoz lépünk, Blaine részleteket sorol a kompozícióval és a színekkel kapcsolatban, és elmesél egy-egy történetet, hogy miképpen kereste meg egyik-másik modell. Legtöbbjüknek csak egy kis mellékes bevétel kellett. Némelyik ingyen pózolt, mert gyakorlatra akart szert tenni. Damien minden egyes festmény előtt a hátamon tartja kezét, bennem pedig egyre gyűlik a vágy, az elkeseredett kiéhezettség. Ágaskodik és érzékeny a mellbimbóm, minden lépéssel hozzádörzsölődik puha sifonruhámhoz. A nyílásom körül duzzadt, érintésért kiált. Iszonyúan beindultam, nem tudok mit tenni. Kín ez, de kínzásnak voltaképp igencsak édes, a fene essen bele. Evelyn épp akkor hívja ki Blaine-t újra a teraszra, amikor egy következő festményhez lépünk, úgyhogy önkéntelenül megkönnyebbülten sóhajtok. Damien mögém lép, és átkarolja a derekamat. Mintha visszatérne az az este, amikor először találkoztunk, Ms. Fairchild. Te és én, körülöttünk az erotikus művészet, és akkor is, most is képtelen voltam másra gondolni, mint hogy meg kell basznom téged. Reszketeg a lélegzetvételem. Legelőször hat évvel azelőtt találkoztunk, Mr. Stark. Na igen mondja, ajka súrolja fülemet. De én már akkor is meg akartalak baszni. Mindig megkapod, amit akarsz? cukkolom. Igen mondja, és hátulról hozzám tapad, a fenekemhez nyomja merevedését. Azt hittem, ezt már tudod. Ejnye, Mr. Stark vetem közbe. Úgy rémlik, öntől hallottam, hogy illetlenség álló farokkal házigazdáskodni. Ez igaz feleli. Talán kimenekülhetnénk, hogy bepúderezzük az orrunkat. Kifejezetten élvezetes módokat tudok arra, hogy elkerüljük ezt az illemsértést. Mondjad csak, a végén még kísértésbe esek. Végigsimít szoknyámon, érzem, hogy lassan húzódik feljebb a szövet a combomon. Hagyd abba mondom halkan, és eltolom a kezét. Kicsit fészkelődöm a karjában, aztán ledermedek az emelet túlsó végében történtek láttán: Giselle lép a helyiségbe a konyha felől. Rögtön feszült leszek, mert ő nem tartozik azok közé, akik tudják, hogy én vagyok a festményen szereplő lány, és nem értem, miért érkezett ilyen korán. Azzal nyugtatom magam, hogy ő a galéria tulajdonosa. Nem most lát életében először aktokat. És 71 biztos nem jön rá, hogy engem ábrázol a kép. Damiennel megállapodtunk, hogy megőrzi a titkot, márpedig ő állja a szavát. Ezzel nyugtatgatom magam, és szinte sikerül is elűznöm a kételyt. De aztán bejön utána a helyiségbe Bruce is, erre teljesen ledermedek; halálra váltan állok, mint egy masszív jégtömb. Ott lóg a falon a meztelen képem, és a főnököm pont azt nézi. Milyen feszült vagy ugrat Damien. Mondom, hogy sok különböző módszert ajánlhatok, amiktől ellazulsz. Rájövök, nem vette észre őket, nem tudja, miért hallgattam el. Az arcomat sem látja, sem azt, hogy milyen zavarodott a tekintetem. Vajon tudják? Honnan tudhatták meg? Hüvelykujjával végigsimít a filmszerűen vékony sifonruhán. Mondja, Ms. Fairchild motyogja. Mit találok, ha a szoknya alá nyúlok? Van magán ma bugyi? Hogyhogy Giselle és Bruce már itt van? kérdem. Egész testében megfeszül. Micsoda? Kicsusszanok az öleléséből, és szembefordulok vele. Nem tudják, hogy engem ábrázol a festmény, ugye? Nem néz rám, de látom, hogy most már észrevette a párt. Állkapcsa megfeszül, de ez az egyetlen látható reakciója. Nem kellene itt lenniük közli higgadt, szenvtelen hangon. Nem, ugye? felelem. Mert nem tudják. Igaz? Kicsit odébb fordulok, hogy szemtől szemben legyek vele. Különös, eszelős érzés fog el, mintha elveszíteném az egyensúlyom, és ha nem vigyáznék, védőháló nélkül hullanék a mélybe. Damien? Elmondtad nekik? Az arca egy pillanatra rideg lesz. Kibújik belőle az üzletember, tárgyaló üzemmódba kapcsol. Ez az az arca, amelytől Ollie óvott, mondván, veszélyes. Evelyn már említette, hogy Damien profin tud titkot tartani. Aztán meglágyulnak a vonásai, az az érzésem, minden más eltűnik a szeme elől, csak engem lát. Igen, Nikki, de Már csak ez hiányzott. Atyaúristen. Hogy tehetted a számhoz kapok, és sziszegve szedem a levegőt az orromon. Most lebucskázom igazam volt védőháló nélkül zuhanok lefelé. Forr bennem a méreg. Dühös vagyok, sértődött és megalázott, minden elsötétül körülöttem, hideg és magányos lesz. Ez volt a megállapodás egyik leglényegesebb pontja: hogy nem leszek beazonosítható. Meztelenül látszom a falon lógó képen. Sőt, nemcsak meztelen vagyok, hanem fel is tárulkozom; aki megnézi a festményt, az rögtön látja a sebeimet, és egyből tisztába kerül a démonaimmal. Hogy lehetett Damien ilyen otromba? Az első nap, mikor modellt álltam Blaine-nek, láthatta, hogy teljesen kiborultam. Épp ő nyugtatgatott, azt hittem, hogy megért. Ez most úgy ért, mint egy arculcsapás. Pislogok, nehogy elsírjam magam. Helyette arra koncentrálok, hogy dühös vagyok. Kés gyanánt szeli ketté a lényemet a méreg, erővel tölt el és felfegyverez. Mert esküszöm, én is meg akarom sebezni Damient, ha már ő is megtette. Mély vágás ez, elevenen érint, mert ő az, akiben a legjobban bíztam, hogy soha nem okozna nekem fájdalmat. Felém nyújtja a kezét, életemben nem láttam még ilyen szelídnek az arcát. Nikki, kérlek. Nem. Elkapom a kezem, a fejemet rázom, és visszafojtok egy kis zokogást. És csak hogy tudd közlöm, hidegen a szemébe nézve, természetesen van rajtam bugyi. A játszmának vége, emlékszel? Már nem érvényesek a szabályok. Látom rajta, hogy megbántottam, és bennem is rögtön éles rossz érzés terjed szét. Egy pillanatra megbánom a hazugságot. Rám tör a vágy, hogy a karjába vessem magam. Magamhoz szorítsam, vigasztaljam, és én is megvigasztalódjam. De nem visz rá a lélek. Képtelen vagyok. Egyedül kell lennem, úgyhogy hagyom, hadd függjenek kettőnk közt csípős szavaim, és emelt fővel, rendíthetetlenül vonulok el. De nem okoz elégtételt a távozásom. A játszmánk ugyan véget ért, de nem akarok szakítani Damiennel. Eszembe jut, hogy valóban előjel volt, amikor megláttam a nappalinkban az ágyat, és megrettentem. Eszembe jut, hogy Giselle és Bruce közt egy pillanat alatt odalett a bizalom, ahogy egy tükör törik szét. Arra gondolok: tudom, hogy Damien titkol előlem bizonyos dolgokat, hogy mennyi mindent tartogathat még személyisége mélyén, ami a mai napig rejtély számomra. Ez az egész rettentően nyugtalanító. És igen, félek. Nem a múlt kísérteteitől, hanem attól, hogy talán nincs is közös jövőnk. 72 13 Nikki! Megpróbálok kimenekülni a második emeleti könyvtár felé. Bruce az utolsó, akit látni akarok ebben a pillanatban. Vagyis legalábbis majdnem az utolsó. Hiszen Damient végképp nem szívesen látnám. Viszont elképesztő bárdolatlanság lenne, ha se szó, se beszéd továbbmennék a szolgálati lift felé. Így aztán bevárom, hogy felzárkózhasson. Próbálom a képemre illeszteni a Társasági Nikki-maszkot, de őszintén szólva nem tudom megerőltetni magam. A mosoly, amivel a főnökömet üdvözlöm, kétségtelenül fakó. Meg akartam köszönni, hogy ennyire profin elintéztél mindent tegnap a Suncoastnál mondja. Ó. Nem számítottam munkahelyi témára. Köszönöm. Örülök, hogy ilyen kihívást jelentő feladatot bíztál rám rögtön az első nap. A válla fölött látom a festményt, ahonnan a képmásom tekint le mindkettőnkre. Nem tudom, ha Bruce meztelenül látna, közszemlére téve, akkor egy fokkal kevesebbre értékelné-e a hozzáértésemet. Vagy tizenkét fokkal. A munka természete miatt volt kihívás, vagy a munkatárs miatt? Egy kicsit ez is, egy kicsit az is ismerem el. Megígértem, hogy majd beszélünk folytatja. Most alkalmas neked? Természetesen nem. De kíváncsi vagyok. És egyelőre úgy veszem ki, csak munkahelyi okok miatt kezdeményezett beszélgetést. Lehet, hogy Damien csak Giselle-nek mondta el, hogy a festmény engem ábrázol, és Bruce-nak fogalma sincs róla. Végtére is nincs nagy neonnyíl a fejem fölött, amelyen rajta áll: Ő az. Persze mondom, és kicsit megnyugszom. Most is jó. A kandalló előtt van egy ülőgarnitúra asztallal, fotelokkal, Bruce odavezet. Miközben oda tartunk, Damien elkapja a tekintetem. Kiment a teraszra, most Evelyn és Giselle között ácsorog. Elfordítom a fejem, aztán Bruce-ra mosolygok, és leülök. Szóval miért Tanner a farkas? Bruce mély lélegzetet vesz. Figyelj csak, mielőtt rátérünk erre, hadd kérjek elnézést. Értetlenkedve nézek rá. Tanner miatt? Nem volt olyan vészes hazudom. Nem. A mai este miatt. Giselle elárulta, hogy te vagy a képen. Szóhoz sem jutok, csak bólintok. Ennyit a szép új elméletemről, hogy Bruce-nak fogalma sincs a dologról. Hogy őszinte legyek, nem igazán törődtem vele. De amikor megérkeztünk, rájöttem, nem tudod, hogy tudom. Semmi gond felelem, pedig éppen hogy nagyon nagy gond van. Dehogyis. Véletlenül sincs rendjén. Giselle-nek nem lett volna szabad elmondania nekem. Nem hiszem, hogy rosszindulatból tette, néha egyszerűen nem gondolkodik. Rám néz, nem szólok semmit. Egyáltalán nem érzem úgy, hogy semmi gond, és nem tudnék újra a képébe hazudni. De most azért hoztam szóba, hogy tudd: ez nem érinti a munkakapcsolatunkat. Persze, hogy nem. Miért érintené? Nyilván érzi, hogy baromságot beszélek, mert még csak meg sem próbál válaszolni. Simán témát vált. Beszélt neked Damien a húgomról? Ööö, nem. Még biztos nem találkoztál nála ragyogóbb elmével. Fejben oldja meg a matematikai egyenleteket, amik nekem számológéppel is alig mennek. Most az MIT-n, a Massachusettsi Technológiai Intézetben tanít. Jessica Tolley-Brown? kérdem félrehajtott fejjel. Ismered? Hallottam róla mondom, nem rejtegetve lelkesedésemet. Kis híján beiratkoztam egy PhD-programra az MIT-n, csak hogy járhassak az óráira. De mi köze van neki a Tudod, miből volt pénze egyetem alatt? Nem. Gondolom, kapott ösztöndíjat. Általában igen feleli. De szeretett drága dolgokra költeni, úgyhogy modellkedéssel egészítette ki a bevételeit. Ó. Most már értem, hova akar kilyukadni. Nincsenek problémáim a női testtel folytatja. És nem gondolom, hogy valaki kevésbé intelligens, csak mert modellt áll egy akthoz. 73 Képmutatás lenne a részemről, nem igaz? Hiszen elég a húgom portfóliójára gondolnom. Márpedig ő bármilyen kérdésben, amihez ész kell, játszva lealáz engem. Hát igen, lehet, hogy képmutatás lenne. Még mindig zavarban vagyok, de már sikerült kicsit lenyugtatnia azok után, hogy az első pillanatban teljesen halálra váltam. És kösz, hogy félrevontál megbeszélni. Izé értékelem. Akkor jó. Megveregeti a térdem. Ami Tannert illeti, még egyszer bocs. Gondolom, kicsit kesergett. Nem csinált titkot belőle, hogy a te állásodra hajtott. Most viszont kereshet másikat. Micsoda? Arculcsapásként ér a hír. Hosszú ideig elviseltem a dolgait, talán túl sokáig is. Már akkor velem volt, amikor belekezdtem az Innovative-ba, és kitartott olyankor is, amikor hónapokon át nem tudtam neki fizetést adni. A homlokát ráncolja, aztán letép a zakója szegélyéből egy kilógó cérnaszálat. A köztünk levő asztalkára pottyantja, aztán habozás nélkül folytatja. Mindig azt hittem, hogy a szívén viseli a vállalat érdekeit, de ma délelőtt kiderült, micsoda alamuszi faszkalap. Ó. Próbálom kitalálni, mit is lehetne erre mondani, de semmi ideillő nem jut eszembe, úgyhogy kivárok. Miután beszámoltál Damiennek a tegnap történtekről, felhívott pár embert, és bebizonyosodott, hogy Tanner értesítette a sajtót, hogy munkába állsz az Innovative-nál. Már önmagában is elég ciki, hogy kitett téged ennek a hajcihőnek, de mindennek a tetejében ő hintette el az ipari kémkedéssel kapcsolatos pletykát is. Jaj, ne suttogom alig hallhatóan. Nem normális. Nem bizony mondja Bruce vidáman. És most már munkanélküli is. Aztán nehogy megharagudj Damienre, amiért beavatkozott bök felém ujjával. Nem fogok felelem. Damien pusztán feltárta az igazságot, és közölte az illetékessel. Bruce-nak igaza van: Tanner egyetlen lendülettel baszott ki az Innovative-val és velem. Damien pedig mindkettőnket megvédett. A szívem körül a hideg ököl szorítása kicsit meglazul. A jelek szerint Tanner azt hiszi, azért adtad nekem az állást, hogy szívességet tegyél a feleségednek. Ez még az előtt kibukik a számon, hogy jobban meggondolhatnám. Bruce éles pillantást vet rám. Önkéntelenül is eltűnődöm, milyen ingoványos talajra tévedtem. Tényleg? kérdez vissza. Ez különös. Szerintem is. Mit gondolsz, miért gondolja így? Bruce szája sarka legörbül. Fogalmam sincs morogja, de nem néz a szemembe. Na, mindegy felelem könnyedén. Elvégre Tanner úgysem normális. Nyilván ennyi az egész. Feláll. Na, vegyüljünk egy kicsit. Lassan biztos megjön a többi vendég is. Igaza van. Beszélgetésünk közben sorra érkeztek a vendégek. Pár embert megismerek, Evelynnél is ott voltak, mikor hasonló partit rendezett, alig pár hete. Még egy fotós is itt van a helyi újságtól, Damien jóváhagyta. Sorra kattintgatja a képeket, nyilván a holnapi vasárnapi melléklet belső dupla oldalára készülnek. Megtalálom Jamie-t, Rip Carringtonnal és Lyle Tarpinnel beszélget, két szappanoperasztárral, akiket biztos Evelyn hívott meg. Minthogy Jamie-nek bevallottan a nyála csorog tőlük, ezt korábban már említette, tudom, hogy az eseményektől függetlenül tízből tízesre fogja értékelni a partit. Szemben vele én közel sem adok majd erre az estére magas pontszámot. Bruce kicsit oldotta a zavaromat, de még mindig bosszant, hogy éppen Giselle az, aki tisztában van azzal, hogy én vagyok a képen. Tanner különös megjegyzését pedig így utólag sem értem, és ez nyugtalanít ráadásul Bruce legalább olyan furcsán reagált rá. Bruce-t elsodorta mellőlem a tömeg, én viszont még mindig a kandalló mellett állok. Felveszem az asztalról a kis cérnaszálat, és körülnézek a helyiségben, amelyet korábban melegnek, ismerősnek éreztem, de mostanra hideg, steril lett; már nem érzem magam otthon benne, különösen így, hogy nincs mellettem Damien. Végigpásztázom a tömeget, keresem a szememmel, de csupa idegent látok. A harmadik emelet most már tele van sugárzóan fényes vendégekkel, akik ragyogóan mosolyognak. Frissek, tökéletesen kifinomultak. Önkéntelenül átvillan rajtam, van-e köztük, akibe ennyi fájdalom szorult e pillanatban, mint belém. Még mindig a hüvelyk- és mutatóujjam között sodorgatom a cérnát: úgy tekereg a kezemben, mint valami kígyó. Lefoglalom magam a babrálással, de nem ezért szedtem fel a cérnaszálat. Tudom, hogy vissza kellene raknom a fehér asztallapra, és odébb kellene mennem, de nem így teszek. Nem ok nélkül vettem kézbe. Lassan, módszeresen az ujjhegyem köré csavarom. Szorosra húzom, és a cérna körül rögtön elfehéredik a bőröm, az ujjbegyem pedig előbb sötétpirosra színeződik, aztán lilára vált. Minden egyes további csavarintással nő a fájdalom. Minden egyes csavarintással kicsit jobban érzem, hogy két lábbal állok a földön. Olyan vagyok, mint valami felhúzható baba, amelyben a kulcs elfordításával összpontosul a fájdalom tulajdonképp maga a lényem összpontosul. Csavarás csavarást követ, olyan szorosra húzom, amennyire csak bírom, aztán amikor már majd elpattan a kulcs, elengedem, és kezdődhet Csini Parti Nikki produkciója, járkálhat jobbra-balra a vendégek között, mosolyogva, nevetgélve, miközben arra az egyetlen fényes pontra, a sötétvörös fájdalomra összpontosít, hogy az majd hazavezesse. Nem. A francba, nem! Olyan hevesen rántom el a bal kezem a jobbomról, hogy megtántorodok, és felborítom a kisasztalt. A közelemben áll egy bordó sportzakós 74 fiatalember, lép egyet felém, mintha segíteni akarna, de elfordulok, és eszeveszetten kaparnám le az ujjamról a cérnaszálat. Túl zaklatott vagyok, semhogy nyugodtan kibontsam és letekerjem. Helyette a körmömmel feszegetem. Vadul dübörög a szívem, és mikor végre lejön, és a padlóra hull, ott hagyom, és úgy hátrálok el, mintha valami mérges jószág lenne, skorpió, amely meg akart marni. Átfurakodom a bordó zakós fickó mellett, és a kandalló terméskő szegélyének támaszkodom. Kényelmetlen, ahogy csupasz vállamnak nyomódik a kő, de nem izgat. Kell valami, ami megtart. Amíg nem lesz meg Damien, a fal is meg kell, hogy tegye. Minden oké? kérdi a bordó zakós. Igen mondom, bár ez nem igaz. Egyáltalán nem vagyok jól. A pasi még mindig ott áll mellettem, de alig figyelek rá. Damient keresem a szememmel, és amikor megpillantom, olyan erővel söpör végig rajtam a megkönnyebbülés, hogy meg kell kapaszkodnom a kandallószegélyben. Oldalt áll, a tömegtől elkülönülve, a hálószoba felé vezető átjárónál. Csak Charles Maynard van mellette, az ügyvédje, aki zaklatottnak tűnik. Damien háttal áll, nem látom az arcát. Egyik keze a nadrágzsebében, a másikban egy pohár bor. Tartása lezser, de a vállát feszülten felhúzza. Eszembe jut, vajon rám gondol-e, hiszen én is rá gondolok. Damien. Mintha megérezné, mi jár a fejemben, felém fordul, és azonnal észrevesz. Minden ott van az arcán. Aggodalom. Szenvedély. Szükség. Gondolom, keményen küzd, hogy biztosítsa a személyes teremet. De most már nem akarok távolságot, felé lépek. Ahogy közeledem hozzá, látom, hogy Maynard vállon fogja. Idegesen csattan fel. nem hallgat rám. Németországban egyszerűen Damien az ügyvédjéhez fordul, én pedig megtorpanok; megszakad kettőnk között az összeköttetés. Megfordul a fejemben, hogy ennek ellenére odamegyek hozzá, de aztán elvetem az ötletet. Végül is elvileg haragszom rá. Akkor meg miért muszáj koslatnom utána? Lepillantok bal kezem mutatóujjára. Még mindig látszik a cérnaszál nyoma, és az ujjam vége kicsit belilult. Szükségem volt arra a fájdalomra. Segített, hogy ne omoljak össze, és hogy gátat szabjak a dühnek, rettegésnek és megaláztatásnak, amit éreztem. Erőt adott, hozzásegített, hogy összpontosítsak, és erről most eszembe ötlik, vajon Damien is ugyanezt nyújtja-e nekem. Ő az én új fájdalmam? Ebbe a gondolatba beleborzongok, minden erőmmel azon vagyok, hogy elhessegessem. Elhalad előttem egy pincérnő, intek neki. Muszáj innom valamit. Egyből felhajtom az italt, aztán elveszek a tálcáról még egyet, amikor odaszáguld hozzám Jamie. Nagyon vicces ez a pár. Elmesélték azt is, hogy a jövő héten mi fog történni a műsorban. Elkapja a könyökömet. Soha nem bocsátok meg, ha nem figyelmeztetsz, hogy állítsam be a DVD-felvevőt. Oké felelem. Fotóztál, ugye? Fel akarom rakni őket Facebookra. Bocs teszi hozzá rögtön. Tudom, hogy nem bírod a közösségi oldalakat. Ez így van. Sosem használtam őket sokat, de amint pletykálni és találgatni kezdtek rólam és Damienről, az összes közösségi alkalmazást letöröltem a telefonomról, tűzzel-vassal igyekeztem hadakozni minden ellen, aminek bulvárszaga volt. Ami a paparazzók fotóit illeti, amelyeket Damienről és rólam készítenek, Jamie-re bíztam, hogy vagy küldje el őket e-mailben nekem, vagy vágja ki őket az újságból. Kísérőszöveg nélkül. Semmi baj felelem. Igen, csináltam pár képet. Bár nem valami sokat teszem hozzá. Összehúzott szemmel néz. Minden oké? Kis híján derűsen rámosolygok, és biztosítom, hogy természetesen minden oké. Miért ne lennék rendben? De elvégre ez Jamie, és még ha átejthetném is, akkor sem szeretném ezt megtenni. Furán alakult az este ismerem be. Akarsz beszélni róla? Dehogyis emelem fel a poharam. Hol van a lovagod? Vagy ez is része annak, amiről nem beszélünk? Házigazdáskodik. Körülnézek, és látom, hogy Damien már elvált Charlestól, most egy kisebb csoportosulás közepén beszélget a vendégekkel. Na és ő kicsoda? biccent Jamie a csoport felé, amely most átrendeződik; Damien oldalán feltűnik egy karcsú barna nő. Hirtelen kényelmetlenül megfeszülnek az izmok az arcomon. Giselle felelem. Ő Blaine galériájának tulajdonosa. Á, szóval Damien házigazdáskodik, ő meg háziasszonyoskodik. Nem csoda, hogy szar kedved van. Nincs szar kedvem ellenkezem, pedig nyilvánvalóan igaza van. Ámbár ez így még eszembe sem jutott ebben a formában, az, hogy Giselle a háziasszony, máris a sértődés- és ingerültséglistám élére ugrott. Hű, Jamie. Nagyon kösz. Tudom, hogy rángassalak ki a nem szar kedvedből. Kézen fog, és kicsit megráncigál. Rip és Lyle annyira viccesek. Imádni fogod őket. Ha pedig mégsem, akkor is csinálj úgy, oké? Lekicsinylő arcot vágok, mert nagyon is tisztában van vele, micsoda tehetségem van ahhoz, hogy jó képet vágjak egy bulin. Nem fárasztom magam azzal, hogy szóvá tegyem, korábban már találkoztam Rippel és Lyle-lal, és másról sem beszélnek, csak Hollywoodról, én meg abból egy szót sem értek. Most viszont Jamie szemével nézem őket, és igaza van tényleg jól mulatok. A legjobb partiarc -maszk mögött sétálok be a körbe Jamie-vel. Mosolygok és pezsgek, könnyen bekapcsolódom a beszélgetésekbe, elég csak előhúznom a fényképezőgépem, és szólok, hogy 75 mosolyogjanak, vagy nevessenek, vagy bújjanak közelebb egymáshoz. Milyen könnyen feléled újra a régi beidegződés. Magamban hallom anyám szavait: Mindig a nőnél van az irányítás. Soha ne mutasd, ha megbántanak. Ha észreveszik, akkor tisztában lesznek a gyengeségeiddel. Anyám tanácsa számító és hideg, de ragaszkodom hozzá. Mindig is menekültem előle meg a szépségversenyeken töltött időszakomtól, a borzalmas élettől, amit őmellette éltem, de tagadhatatlanul kényelmes visszatérni ahhoz, amit ismer az ember. Mert anyámnak igaza van. Ha nem látják, mi van velem, nem sebezhetnek meg. Márpedig ebben a helyzetben csak álarcot vagyok hajlandó mutatni. De egész idő alatt, miközben csacsogok, magamon érzem Damien perzselő tekintetét. Figyel. Miatta tudatosul bennem minden egyes apró mozdulatom. És az is, ahogy a ruha a bőrömhöz dörzsölődik. Ahogy a talpammal érzem a cipő belsejét. Nyugtalankodik miattam talán még dühös is, de ez mit sem változtat azon, hogy tapinthatóan kíván. Ami azt illeti, én is tapinthatóan kívánom őt. A félelmek és az idegesség várhat. E pillanatban nem akarok semmi mást, csak Damient. Éppen eldöntöm, hogy csatlakozom hozzájuk, amint a kép előtt álldogálnak, amikor Evelyn vetődik mellém. Nem tudom, Damien vagy Giselle nyakát tekerjem-e ki, amiért csak bor és pezsgő van jegyzi meg. Gyerünk, Texas, biztos tudod, hova dugták a többi piát. Ami azt illeti, tudom bólogatok. Valószínűleg nem vall a legjobb modorra hátrasétálni Evelynnel a konyhába, de én is elfogadnék egy pohárka bourbont. A konyhában éppen a mára bérelt személyzet tagjai töltik fel a kiürült falatkás és italos tálcákat. Kikerüljük őket, és lehorgonyzunk egy apró reggelizőasztalnál. Na, ki vele, Texas szól rám, miután leültünk és kitöltöttem a két italt. Látom, hogy bosszant valami. Lecsúszóban vagyok válaszolom. Régebben jobban el tudtam rejteni a gondjaimat. Talán pont azzal árultad el magad, hogy próbálsz jó képet vágni a dologhoz. Ezen eltöprengek. Arra jutok, hogy mindennek a tetejébe Evelyn nagyon bölcs nőszemély. Ugyan már. Evelyn nénikédnek elmondhatod. Elmondhatom? mosolygok. Mintha úgy emlékeznék, hogy éppen azt akartam, hogy te mondj el nekem valamit. Hú, a francba feleli, aztán felhajtja az italt. Megint elém tartja a poharat, én pedig újratöltöm. Csak jártattam a szám. Ne is hallgass rám. Dehogynem hallgatok rád. De most nem hiszek neked. Mi az, amiről nem tudok? Legörbül a szája sarka, és elkeseredve rázza a fejét. Utálom, amikor előre látom, hogy gáz lesz, és nem tudok mit tenni. Carl? Á, ő bekaphatja legyint a név hallatán. Nem, Damiennek csaknem két évtizeden át sikerült saját tulajdonban megtartani a vállalatát, de ennek lassan vége. Nem tudom, egyáltalán tudatosult-e már benne a dolog. Nem sok minden kerüli el a figyelmét mondom, mert így igaz, és mert lojális vagyok Damienhez. De mi a francról beszélsz? A Padgettbotránnyal kapcsolatban már túlesett a kármentésen teszem hozzá. Nemrég egy Eric Padgett nevű háborgó üzletember azzal vádolta meg Damient, hogy köze van a nővére halálához. Szerencsére Damien csírájában elfojtotta a szóbeszédet. Szóval mi ez az egész kérdezném, aztán hátradőlök, mert hirtelen magamtól is rájövök. A teniszcentrum. Neked mit mondott? hajtja oldalra a fejét Evelyn aggodalmasan. Nagyjából ugyanazt, mint az újságíróknak. Hogy Richter egy seggfej, és nem megy el az avatóünnepségre. Nem mondta, miért folytatom Evelyn arcát fürkészve. De én gyanakszom valamire. Evelyn leheletnyit felvonja a szemöldökét. És mondtad neki, mire gondolsz? Igen vonok vállat. De nem közölte, hogy igazam van-e. Beszéd közben figyelmesen nézem Evelyn arcát. Tudom, hogy annak idején, Richter halála előtt és után ő volt Damien ügynöke. Ha valaki tudja, hogy Richter molesztálta-e Damient gyerekkorában, akkor az ő. De kifejezéstelen marad az arca. De azt sem állította, hogy tévedsz, igaz? Válaszra sem vár, összekapcsolódik a tekintetünk. Tényleg beléd esett, Texas, és én ennek rettentően örülök. Mindkettőtök miatt. Nem tudom, láttam-e őt valaha is ilyen jó formában. Ettől függetlenül azt szeretném, bárcsak legalább odadugná a képét arra a tetves avatóünnepségre. Azért a baromságért pedig, amit tegnap este művelt, legszívesebben tökön rúgnám. Többet érdemel, mint hogy a komplett bulvársajtó úgy lógjon rajta, mint egy beizgult pirája. Ez tényleg olyan nagy szám? Nem értem, miért gondolja Evelyn is, és Damien apja is, hogy Damien közleménye annyira borzasztó ötlet volt. Talán nem a legjobb húzás megosztani a nyilvánossággal, hogy nem bírja Richtert, de pusztán annyit tesz, hogy nem vesz részt az ünnepségen. Ehhez képest úgy bánnak vele, mintha legalábbis az angol királynő meghívását utasította volna vissza, és ráadásul még be is szólt volna neki. Én csak azt mondom, hogy néha az embernek be kell tartani bizonyos játékszabályokat, nehogy a nyakába kapja a szart közli Evelyn. És most attól félek, hogy halál pontosan fog a nyakába zúdulni az egész. Halvány fogalmam sincs, miről van szó. Miféle szar? Damient kérdezd feleli Evelyn. Én már csak abban reménykedem, hogy nem lesz igazam. De lefogadom, hogy igazam lesz. 76 Majdnem azt válaszolom, hogy még beszélek vele, és megpróbálom rávenni, hogy vonja vissza a közleményt, és jelenjen meg az ünnepségen. De nem mondanék igazat. Soha nem kérnék tőle ilyet, nem várnám el tőle, hogy meggondolja magát. Richter nem érdemli meg, hogy Damien akár egy szalmaszálat is keresztbe tegyen az emlékéért, és ha egy egész rakás szar omlik Damien fejére, akkor is mellette fogok állni, és szembeszállok mindenki mással. De téged nem ez foglalkoztatott mondja Evelyn, miután legurítja az itala maradékát. Ugyan már, Texas. Egész este figyeltelek téged és Damient és alig töltöttetek együtt időt. Gyakorlottan mosolyt húzok a képemre, de tudom, hogy művinek tűnik, mert belülről is olyannak érzem. Ami a koktélpartit illeti, én csak vendég vagyok. Damien és Giselle a két házigazda. Cö-cö. Hátradől, aztán ujjheggyel felém pöccinti a whiskey-s poharat. Újratöltöm. Majdnem rátöltök a saját adagomra is, de Evelyn pillantásából kiindulva szükségem lesz a tiszta fejre. Rá sem hederít a pohárra, előrekönyököl, és addig bámul a képembe, míg kényelmetlenül nem kezdem érezni magam. Mi az? kérdem végül. Az égvilágon semmi feleli. Megesküdtem volna rá, hogy kék a szemed, nem pedig zöld. Kicsit megingok. Giselle szerepén kicsit megütődtem vallom be. Újabban a csapból is ő folyik, már nem is értem, teljesen összezavar a dolog. Elképedek, hogy milyen könnyen mondom ki mindezt. Sokkal kényelmesebbnek szoktam érezni, ha maszk mögé rejtőzöm, és Damien, Jamie meg Ollie kivételével senkinek nem is fedem fel, mi van mögötte. Evelynnel viszont túl könnyedén elcsevegek, és azon kapom magam, hogy elmondom, amit egyébként meg szoktam tartani magamnak. Gondolom, emiatt kényelmetlenül kellene éreznem magam a társaságában, félnem kellene, hogy egy nap átlát majd rajtam. De nem ez a helyzet, és ennek nagyon örülök. Damien nem szólt, hogy segít Giselle-nek elhozni a képeket folytatom. Tudom, emiatt még nincs okom féltékenységre, csak Csak most ő áll ott mellette, nem te? Talán igen. De ez sem valami méltányos a részemről, ha ugyanis nem dühödök be, és nem viharzom el, akkor én állnék ott. Damien most csak tiszteletben tartja a kérésemet, hogy hagyjon nekem egy kis levegőt. Á, szerelmesek civódása. Semmi gond, Texas. A második felvonásban mindig fokozódik a drámai feszültség. Milyen galád tettel sebezte meg a szíved? Célba talál, amit mond, mert Damien pontosan ezt tette: megsebezte a szívem. Elmondta Giselle-nek, hogy engem ábrázol a festmény. Pont olyan súlyos kimondani, mint amilyen súlyosnak érzem a dolgot. Ő meg továbbmondta Bruce-nak. Értem. Evelyn hanghordozása felkelti a figyelmemet. Mi van? Szerinted simán napirendre kellene térnem fölötte? Próbálom mondogatni magamnak, hogy nem nagy ügy, talán tényleg nem is az, de megszegte a szavát. Igen, ez joggal kavar fel. Nekem is felbaszná az agyamat. Konkrétan ebben az esetben viszont, azt hiszem, meg kell bocsátanod neki. Önkéntelenül ironikus félmosolyra húzom a szám. Meg is fogok. Őszintén szólva el sem tudom képzelni, hogy sokáig haragban legyek vele. De egyelőre még nem vagyok kész rá. Kissé törékenynek érzem a kedélyállapotomat. Mintha meg sem hallaná, amit mondok. Meg kell bocsátanod neki ismétli. Ugyanis nem ő szegte meg a szavát, hanem Blaine. Micsoda? Magamban végiggondolom, mit is mondott, de még így sem értem. Giselle-nek Blaine mondta el közli Evelyn tárgyilagosan. De nem akarattal. Utána teljesen elszörnyedt, hogy mit művelt. Épp arról beszélgettek, hogy kell-e felhasználási szerződéseket aláíratni a modell és a galéria között, és aztán valahogy a portréfestésre terelődött a szó. Pontosan már nem is emlékszik, hogy fogalmazott. Tudod milyen, ha rájön a locsogás. Mire észbe kapott, már el is árulta Giselle-nek. Akkor hazarohant, és elmesélte nekem az egészet. Utána egész éjjel nem aludt. Iszonyú sokat kellett nyaggatnom, hogy ne hívja fel egyből Damient, pedig hajnali két óra volt. Mondtam neki, hogy ez várhat. Szegény teljesen beparázott, amíg el nem érte Damient másnap hajnali ötkor telefonon. Ez mikor volt? kérdem döbbenten. Négy napja. De én én egy az egyben rákérdeztem Damiennél, hogy ő árulta-e el Giselle-nek, és azt mondta, igen. Fedezni akarta Blaine-t a hazugsággal? De miért? Jaj, drágám, Blaine nem Damientől parázott, hanem attól, hogy te mit szólsz. Elcseszte a dolgot, megbántott, és bűnbánatot akart gyakorolni. Tanácsot kért Damientől, hogyan hozza szóba előtted, és ő azt javasolta neki, hogy ne szóljon róla. Damien azt mondta, beszél Giselle-lel, meggyőződik róla, hogy nem terjed tovább az infó, és ha kell, magára is vállalja, hogy ő volt. De miért? Erre az előbb magad adtad meg a választ, Texas mondja Evelyn gyengéden. 77 Ezt nem értem meg egyből. Aztán felidézem saját szavaimat. Őszintén szólva el sem tudom képzelni, hogy sokáig haragban legyek vele. Blaine-t védi mondom inkább magamnak, mint Evelynnek. A barátságunkat. A számhoz kapok, és könnybe lábad a szemem. Szóljak Blaine-nek, hogy megtudtad? Nem, nem rázom a fejem hevesen. Nehogy azt higgye, hogy ezen rágódom, vagy mérges vagyok rá. Talán egyszer később majd én magam mondom el neki, de egyelőre még korai lenne. Én sem tudtam, jó ötlet-e elárulnom neked feleli Evelyn. De örülök, hogy megtettem. Én is bólogatok. Hogy őszinte legyek, baromira meglepődtem, hogy itt látom Giselle-t. Blaine a lelkére kötötte, hogy csak véletlenül kottyantotta el a dolgot. Biztos tudja, hogy zavarba hoz, ha eljön, és Damient is felbosszantja. Hihetetlen, hogy direkt olyasmit művel, amivel felidegesíti a legjobb vevőjét. Viccen kívül helyeselek. Most esik le, hogy értette Tanner, amit mondott. Ha Damien Giselle legjobb vevője, azzal értelmet nyer a vád, hogy Bruce azért adta nekem az állást, hogy a felesége kedvére tegyen. Hogy kedvére tegyen a felesége legjobb vevőjének, hogy a galériának továbbra is befolyjon a bevétel. Talán félreértettem tanakodik Evelyn. Talán épp Giselle féltékeny. Rám? Miért? Mert Damien veled jár feleli Evelyn. Nem pedig vele. Mint régen. Ez a leleplezések éjszakája. Damien Giselle-lel járt? Annak már jó pár éve. Pár hónapig együtt voltak, mielőtt Giselle hozzáment Bruce-hoz. Na, ez már tényleg érdekes sztori. Damien és Giselle? Ezt nem biztos, hogy hallani akarom. Evelyn a fejét ingatja. Giselle és Bruce. De ezt a mocskot majd máskor mesélem el. Felhajtja az utolsó pohárka bourbont, aztán az asztalra koppantja az üres poharat. Na, készen állsz, visszamenjünk a sűrűjébe? kérdi, és feláll. Nem vallom be, de én is felállok. Mert most nem társaságra van szükségem. Hanem csak Damienre. 78 14 Várok egy pillanatot, miután Evelyn elment, aztán futok egy gyors kört a jelenlevők közt. Páran rám mosolyognak vagy biccentenek, kicsit odébb lépnek, jelezve, szívesen fogadják, ha csatlakozom a beszélgetésükhöz. De nem állok le senkivel, Damient keresem, úgyhogy eltökélten vágok keresztül a tömegen. Amikor végre észreveszem, megtorpanok. Kis csoportban álldogál, ahol épp egy testes, göndör barna hajú nő mesél valamit, őt hallgatják. Damien, mintha megérezné, hogy nézem, felém fordul. Összekapcsolódik a pillantásunk, és úgy érzem, mintha minden szertefoszlana körülöttünk. Az emberek színes pacákká olvadnak, a beszélgetés kifejezéstelen morajra bomlik le. Csak mi ketten vagyunk a helyiségben, révülten állok, minden porcikám zsibong, hirtelen kiszárad a szám. Mintha varázsereje lenne fölöttem ennek a férfinak, én pedig készakarva átadom magam a varázslatnak. Lubickolni akarok a köztünk támadt hőben. Annyit voltam már ma hidegben, jeges szél és sodró áradat ostromolta testem. Itt akarok maradni, ki akarok lépni az időből. Beleveszni Damienbe. De nem vagyok rá képes. Viselkedni kell, beszélni kell. Úgyhogy erőt veszek magamon, és megmozdulok. Lépek egyet előre, és újra kiélesedik a kép, emberek mászkálnak körülöttem, párok beszélgetnek, pohárcsörgés hallatszik. De még mindig Damient nézem, pillantásomban sajnálkozás és megbocsátás. És hívás. Aztán vadul dörömbölő szívvel sarkon fordulok, és elsétálok. Jókora önfegyelembe telik, hogy ne forduljak hátra és ne nézzek vissza, de sikerül. Visszamegyek a konyhába, aztán a rövid folyosón át a személyzeti lifthez jutok. Egy szinttel lejjebb megyek, a második emeleti könyvtárban szállok ki a felvonóból. A háznak ez a része nincs megnyitva a partira érkezett vendégek előtt. Ez Damien magánszférája, és ideges ingerültségem ellenére tudom, én is idetartozom. Mosolyogva hagyom el a liftet, és lépek be a kis beugróba, ahol egy számítógépes munkaállomás található. Ide senki nem lát be, ha felfelé lépcsőzik, de cserében én sem látom azokat a varázslatosan parázsló fényeket. Pedig éppen erre van most szükségem: valami varázslatos, parázsló élményre. Kijövök az alkóvból, elhaladok a halványan megvilágított polcok mellett, aztán kiérek a félemelet nyitott részére. A lépcsőkorláton tündöklő fények ebből a szögből is éppen olyan látványosak. Leveszem vállamról a fényképezőgépet, és közelre fókuszálok vele. Teljes látómezőmet betöltik a szórt fénypontok, minden egyes pötty a prizma vibráló színeiben pompázik. Kattintok, aztán újra, és hamarosan belemerülök a fotózott világba. Imádom, hogy ilyen tökéletes szögek vannak ebben a házban. Egy Philip K. Dick regény viharvert borítójára leszek figyelmes, a könyvet Damien hagyta egy kisasztalon. Vagy épp a koktélpartin jelen levő vendégek, legalábbis ami keveset látok belőlük, úgy tűnik, mintha lebegnének fölöttem. Innen nem tudom kivenni a hangjukat. Látni is csak a fejét és a vállát látom annak a néhány vendégnek, aki a lépcsőhöz közelebb áll. A saját magamról készült portrét sem látom innen, és e pillanatban örülök is ennek. Annyira örülök, hogy Damien nem élt vissza a bizalmammal, de ettől függetlenül kiszolgáltatottnak és pőrének érzem magam. Mielőtt megszólal, máris érzem, hogy ott áll mögöttem. Talán félig tudatosan hallottam a lépteit. Vagy az is lehet, hogy a parfümje csapta meg az orrom. Még valószínűbb, hogy annyira egymásra vagyunk hangolódva, hogy a közelsége már rögtön azt is kiváltja belőlem, hogy szomjazni kezdem az érintését. Remélem, ez azt jelenti, hogy már nem haragszol mondja. A lépcsőkorlátnál állok, háttal Damiennek, és önkéntelenül is elmosolyodom kicsit. Haragudnom kéne? Surrog a ruhája, közelebb húzódik. Közvetlenül mögöttem áll, felforr köztünk a levegő. Tényleg sajnálom mondja. Nem akartam, hogy Giselle megtudja. Arra pedig végképp nem számítottam, hogy Bruce-nak is elmondja. Lehunyom a szemem, Blaine-re gondolok, és a titokra, amit Damien megtartott. Kivételesen jó ember vagy, Damien Stark mondom. Teljesen mozdulatlanul áll mögöttem egy pillanatig. Nem, dehogy. Csak egyszer-egyszer teszek valami jót. Finoman megcirógatja csupasz vállamat, reszketeg lélegzetet veszek. Evelyntől tudod? Igen. Hallatszik a hangomon, hogy kívánom. Biztos vagyok benne, hogy ő is hallja. Átkarolja a derekam, magához húz, aztán belecsókol a hajamba. Bárcsak ne mondta volna el. Nem akarom, hogy mérges legyél Blaine-re. Nem haragszom rá. Ha rögtön megtudom, hogy ő kotyogta el, akkor talán dühös lettem volna, de így eltérítetted a mérgem. Felé fordulok az ölelésben, aztán felnézek rá. Mondom, jó ember vagy. Ettől függetlenül sajnálom. Azt meg még inkább, hogy Giselle korán érkezett. Nem akkorra hívtuk, és tudom, hogy zavarba hozott téged a jelenlétével. Túlélem mondom, aztán, minthogy arra gondolok, Evelynnek talán igaza van Giselle indokait illetően, hozzáteszem: Miért nem mondtad el, hogy jártál Giselle-lel? Sosem kérdezted feleli őszintén elképedve. 79 De tudod, hogy morfondíroztam ezen válaszolom. Azon az éjjelen. Az első együtt töltött éjszakánkon. Egy pillanatig töpreng, aztán mosolyra kunkorodik az ajka, mintha szórakoztatná a kérdésem. A francba, Damien mondom, és finoman rácsapok az alkarjára. Egy darabig randizgattunk Giselle-lel, még jóval az előtt, hogy összeházasodott Bruce-szal. És ha jól emlékszem, amikor Giselle neve felmerült, éppen próbáltalak elcsábítani. Nem hiszem, hogy a párkapcsolati előtörténetem jótékonyan befolyásolta volna a hangulatot, amit ki akartam alakítani. Önkéntelenül elmosolyodom. Enyhén szólva ínycsiklandó emlékeim vannak arról, amikor együtt utaztunk Damien limójában. Utána pedig szóba sem került a dolog folytatja Damien. Miért is került volna? Engem csak egy nő érdekel közli olyan szuggesztíven, hogy megremeg a térdem. Felemeli az állam. Így már jobb? Igen. A homlokom ráncolom, ez inkább magamnak szól, mint neki. Nem szeretem, ha kibújik belőlem a féltékeny hárpia ismerem el. De hirtelen már a csapból is Giselle folyt. A festmény, a visszaút Palm Springsből, Tanner célozgatása, aztán a tetejébe még ki is derült, hogy tényleg jártál vele. Fogalmam sincs, mit mondott Tanner, és azt sem értem, mi köze az egészhez Palm Springsnek, de a festménnyel kapcsolatban megint megígértettem Giselle-lel, hogy senkinek nem árulja el, ki a modell. Szeleburdinak szeleburdi, de a szavát nem szegi meg. Ma este beszéltél vele? Igen. Ja, akkor ennek örülök felelem. Szerintem Bruce sem fogja továbbadni senkinek. Szeretnéd, hogy beszéljek vele? Vele még nem került szóba. Nem. Megbízom benne. Damien elégedetten bólint. És mi van Tannerrel? Beszámolok Tanner elméletéről, hogy csak azért vettek fel a munkahelyemre, hogy Bruce örömöt szerezzen Giselle-nek, és látom, hogy Damien tekintete haragra gyúl. Már kirúgatta magát nevetek, kösz a közreműködést, de most már ne csinálj mást. Ugyan mit csinálnék? Hát nem is tudom válaszolom, mert eszembe jut a régi pasim, Kurt. Ráuszítod a jakuzát. Beprogramoztatsz egy műholdat, hogy lője az űrből lézersugárral. Őszintén, mit nem tudnál elintézni? Ez a lézersugár kezd tetszeni. Ígérd meg. Megígérem. Már nem dolgozik az Innovative-nál, többé nem fog a szemed elé kerülni. Ennyi, vége. Akkor jó mondom, bár őszintén nem borítana ki nagyon, ha Tannert eltrafálná egy lézer az űrből. És Palm Springs? kérdi. Én mindig is tök nyugis, kellemes helynek találtam. Kíváncsi vagyok, mi kivetnivalót találtál abban a jóravaló településben. Most csak csúfolódsz. Nem egészen. Mondhattad volna, hogy Giselle-t te fuvarozod haza onnan a limódban. Ja, tényleg biccent nyájasan. Értelek. Mondhattam volna. Sőt, illő is lett volna. Ha én fuvaroztam volna haza. Persze lekezelő a hangja, de nem izgat, mert még most is fennakadtam azon, hogy nem is Damien kocsijában jött vissza Giselle. De hát limóval jöttél. Azt hittem, azért, mert felajánlottad neki, hogy veled jöhet, és segítettél elhozni a festményeket is. Ha nem, akkor miért nem jöttél helikopterrel? Nem úgy tervezted? Eredetileg úgy volt, csak aztán meglepően korán véget értek a megbeszélések, és mint mondtad, egy egész világmindenséget kell irányítanom, márpedig azt helikopterből nehéz. Akkora a zaj, hogy nem lehet diktálni, és a külföldi üzletfelek sem veszik jó néven, ha azt hiszik, kiabálok velük. Ráadásul a közúton haladva sokkal könnyebb spontán megállásokat beiktatni. Amikor rájöttem, hogy belefér az időmbe, még megálltam pár helyen Fullertonban és Pasadenában. Összefonom a kezem a mellemen, és oldalra döntöm a fejem. Következésképp, Mr. Stark? Következésképp, amikor kiderült, hogy megváltozik az időbeosztásom, beszóltam az irodába, hogy küldjék értem a limót. Az asszisztensem mondta, hogy Giselle már keresett, szerette volna, ha ajánlok neki egy Palm Springs-i szállítót, aki el tudná hozni a képek egy részét. A jelek szerint annyi képet hozott haza, hogy nem fértek volna be a kocsijába. Te pedig, ha már ott voltál, felajánlottad neki, hogy elhozod őket. A festményeket ismeri el. De Giselle-t nem. Mint mondtad, néha nagyon szívélyes tudok lenni. Az biztos nevetek. Ha nincs ellenedre, van egy javaslatom. Ki vele. Legközelebb, ha kíváncsi vagy, nőket szállítok-e a limómban vagy nem, simán csak csörögj rám, és kérdezd meg. 80 Jó, így lesz felelem. Elkenődve ingatom a fejem. Tényleg ne haragudj. Háklis voltam. Én is feleli. A viharfelhőkre gondolok, amelyek a tekintetében tükröződtek. Nyilván a folyamatban levő jogi bonyodalmak miatt. Majd elmondod, miért? kérdem halkan. Hosszan néz rám, és attól tartok, nem fog válaszolni. Nem akarom, hogy véget érjen, ami köztünk van. Ó. Nem erre a válaszra számítottam, de nem tagadom, elsöprő megkönnyebbülés vesz erőt rajtam. Hát én sem. felelem, és a bőröm már a hangjától felforrósodik. Fürkészve néz rám. Te sem? suttogja végül, pillantásába ugyanaz a sebezhető, melankolikus kifejezés tér vissza, amit tegnap éjjel láttam benne. Uramisten, Damien, persze, hogy nem. Nagy levegőt veszek, próbálom pontosan megfogalmazni az érzéseimet. Ma minden félrement, semminek nem így kellett volna alakulnia. Még a ház is másmilyen. Úgy hozzászoktam, hogy idejövök, megállok az erkély előtt, pózolok, Blaine fest, és tudom, hogy te is figyelsz, aztán ha Blaine elmegy, kettesben maradunk a házban, az ágyon. Halványan rámosolygok. Annyira bírom, hogy nekem adtad, olyan végérvényes érzés volt megkapni. Mintha becsuktunk volna egy ajtót. Csak sima ajándék volt mondja. Hogy ott legyen veled, hogy ráfeküdj, hogy ránk gondolj. De ma este, azt hittem, tényleg be akarsz zárni egy ajtót. Hogy is mondtad? Már nem érvényesek a szabályok, a játszmának vége? Dühös voltam ismerem el. Rossz belegondolni, hogy megbántottalak, felzaklattalak. Á, nem mondom. Annyira azért nem volt vészes. Biztos? Hát, nem tudom A szemöldökét ráncolja, fürkészi az arcom, de nem tudom, mit keres benne. Damien. Figyeltelek ma este mondja. A hangja kimért, óvatos. Nem szólok semmit, csak állok, fogalmam sincs, hova akar kilyukadni. Nem tudtam megállni folytatja. Amikor egy légtérben vagyunk, nincs más választásom, muszáj, hogy nézzelek. Magadra vonzod a tekintetemet. Ellenállhatatlan vagy. És készakarva adom át magam a varázslatodnak. A szeme mosolyog, de látom, így is ott marad a pillantásában az aggodalom. Láttalak Jamie-vel. Figyeltem, ahogy Bruce-szal beszélgetsz. Hallottam a nevetésed, amikor azokkal a röhejes tévésztárokkal csacsogtál. Láttam rajtad, hogy meg vagy bántva, amikor otthagytad a társaságot Evelynnel. És minden egyes mosolyod, minden elkomorodásod, a nevetésed, a szemedben megvillanó fájdalom mind-mind megsebzett engem, Nikki, mert nem velem osztottad meg őket. Összeszorítom a szám, nyelek egyet, még mindig nem szólalok meg. De legjobban ez bántott mondja, és bal kezemért nyúl. Pislogok. Egy könnycsepp gördül le szemhéjam alól, és lassan végigcsorog az arcomon. Hát láttad? Az ujjam hegye már visszanyerte egészséges színét, és a bemélyedés is eltűnt. Ennek ellenére még ott lüktet benne a fájdalom emléke. A fájdalomé, amelyet most Damien egyetlen puha csókkal enyhít. Elmondod, miért? Szívem szerint lehajtanám a fejem, de erőt veszek magamon, és a szemébe nézek. Damien jelenlétében nem érzem gyengének vagy megviseltnek magam, de szégyellem magam, mert már megkért rá, hogy ha valamikor is újra hiányozni kezd a fájdalom, menjek hozzá. És most másodjára is megszegtem ezt az ígéretet. Az ujjam legalább jobban megúszta az ellene intézett támadásom, mint múltkor a hajam. A nagyját már el is mondtam felelem. Iszonyúan összezúzott ez a nap. Na jó. Akkor most mondd el a többit is. Könnyed, keresetlen a hangja, megnyugtat. Akkor ez a buli is folytatom. Látni Giselle-t a háziasszony szerepében. Szétnézni, és idegen bútorokat látni. Csak most, hogy hangosan kimondom, jövök rá, mennyire zavart. A harmadik emeletet meg sem ismertem. A szobát, itt ebben a házban, amely oly sokáig kettőnké volt. Ma este azonban nem az. És én sem lettem a tiéd ezt az utolsót csak gondolom, nem mondom ki. Helyette vállat vonok, kicsit zavartan, amiért ennyi mindent összezagyválok. Sebezhetőnek, törékenynek érzem magam, és ennek nem örülök. Azt várom, hogy mondjon valamit, amitől megnyugszom. Beletelik egy kis időbe, mire megszólal, és meglepődöm a szavain. Gyere velem mondja rejtélyes mosollyal. Kezét nyújtja, aztán a keleti fal mentén elhelyezkedő rejtett olvasósarokba vezet. Ez a félemelet legeldugottabb csücske, ide nem lehet belátni a harmadikról. Sötét van, csak a korláton parázsló fények szolgáltatnak gyér világosságot. Mit művelsz? kérdezem, miközben a falhoz húz, aztán felkattint egy kapcsolót. Azonnal lágy fény tölti be az előttünk levő hosszúkás üveges vitrint. Csak két tárgy van benne, mintha kincseket állított volna ki. Kincseket, amelyek számára a legfontosabbak. A Fahrenheit 451 és a Marsbéli krónikák egy-egy viharvert példánya, mindkettőt Ray Bradbury írta. Nem értek semmit, de tudom, hogy Damien nem ok nélkül hozott ide. Bradbury az egyik kedvenc íróm kezdi. Tudom. Már elmesélte, hogy gyerekkorában imádta a sci-fiket. Bizonyos értelemben ezzel a fegyverrel küzdött az apja, az edzője és az egész élet ellen.