Szenvedély

Azt hinni, hogy elvonulhatunk a szenvedély elől, éppen olyan őrület, mintha komolyan hinné valaki, hogy homokból házat és menedéket építhet a sivatag közepén a számum ellen.

A szenvedély éppen úgy értelme életünknek, mint az értelem, a mértéktartás és a megfontolt védekezés. Csak az lehet teljes és a természet rendjéhez okos engedelmességgel simuló ember, aki természetének megfelelő mértékkel és őszinteséggel tudja átadni magát teste és jelleme szenvedélyeinek. De nem lesz állat, mert ismeri a határokat, ahol foggal és körömmel meg kell kapaszkodnia a szélviharban, mely reá tört, az értelem korlátaiba. Ne tagadd a testet, de bánj vele méltányosan és fölényesen, mint az idomító a fenevaddal. Ne tagadd a becsvágyat, de jelöld ki határait. Ne tagadd az érzékeket, de úgy járj és kelj érzékeid lázadása közepette, mint a kapitány a viharba jutott hajó lázongó matrózai között: szigorral, megértéssel, kérlelhetetlenül és hősiesen. Mást nem tehetsz. Ez a legtöbb, amit ember tehet.

John Donne: Elégia a vetkőzésről

Jöjj, hölgyem, jöjj és vetkőzz le velem,

vágy kínoz, mikor nem szeretkezem.

S mint harcos, ha ellenségre talál:

lándzsám megfájdul, mert nem döf, csak áll.

Öved délkörét oldozd meg hamar:

minden tájnál szebb földövet takar.

Pruszlidat vesd le, olyan feszesen

tapad; más nem lát bele, de nekem

hadd suttogja a susogó selyem

esése, hogy most lefekszel velem.

Fűződre régtől féltékeny vagyok,

de megnyugtató, mikor kikapcsolod.

Oly szép vagy, ha ruhád leengeded:

kibukkanó nap nyári kert felett.

Cipődet rúgd le gyorsan; várja lágy

talpadat nászi templomunk, az ágy.

S le fejdíszed filigrán, csupa fény

hálójával; hajad szebb diadém.

Ily fehér ingben égi angyalok

szállnak a földre; magaddal hozod

azt, mit Mohamed Paradicsoma

ígér nekünk, örök gyönyört, noha

a kísértet is vászoningben jár,

de főleg égnek nem a hajam áll.

Engedd szabaddá szeretőd kezét,

hadd nyúljon alád, mögéd és közéd.

Amerikám! Frissen fölfedezett

földem, melyet bejárok, fölfedek,

aranybányám, országom, hol mohó

kényúr vagyok, egyeduralkodó,

s boldog pionír, miközben sötét

kincseskamrádon ujjam a pöcsét.

A lélek úgy teljes, ha testtelen,

s a test akkor egész, ha meztelen.

Az ékszer nem kell, az csak elvakít,

mintha Atlanta kincseket hajít,

s a bolond férfi szeme ottragad

gyöngyön, gyémánton, mert azt látja csak,

ami képkeret, könyvön díszkötés,

amatőr-öröm. De ennyi kevés.

Nyak, arc, derék, kar, láb, comb, csípő, mell:

a szeretőnek a nő teste kell.

A bűn nem bűn, és itt nem incseleg

az ördög sem. Engedd le ingedet.

Tárd szét magad, ne félj tőlem, ahogy

föléd hajlok. Gondold: bábád vagyok.

Mezítelenül is gondoskodom rólad,

vagy nem elég egy férfi takarónak?

Ukrajnai ősz

Az ukrajnai ősz korbácsként csapott végig rajtam, mintha csak az ortodox világ büntetné a meztelenségemet. Noha pesti lányként gyakran napoztam így még szeptemberben is, ez a hideg szél váratlanul ért. Oxánocska mellettem feküdt egy másik pléden, és mintha csak országa prüdériáját illusztrálná, egy bikini alsót magán hagyott, de váltig fogadkozott, hogy őt bizony nem zavarja, hogy én inkább fürdőruha nélkül napozok.

Oxána Mazur márpedig napozni akart. Ezen olyan apróság sem változtathatott, hogy a napot sötétszürke felhők takarták el. Az őszi este karmai végigszántottak a meztelen bőrén, és akaratlanul is elidőzött szemem az idomain. Azt megtanultam, hogy Ukrajnában sosincs hideg, csak gyenge ember, ezért ezt nem is hoztam szóba. Inkább meghívtam Oxánát vacsorázni. Amúgy is éhes voltam, meg aztán akkoriban minden olyan olcsónak tűnt Ogyesszában. Legfőképp az élet, de az egy másik történet.

Mialatt magamra kaptam a ruháim, a szemem sarkából a formás, feszes melleit figyeltem. Mintha észrevette volna, hogy őt nézem kissé elpirult, és eltüntette a csodálatom tárgyát egy csipkés melltartó mögé. Először magyarázkodni akartam, vagy megdicsérni a testét, de aztán azt gondoltam, félreértené, így inkább arra kérdeztem rá, hogy ismer-e egy jó vendéglőt.

Az ukrán lány persze ismert egy közeli vendéglőt, így hamarosan meg is érkeztünk. Ahogy kiszálltunk a kis Fordból, már hallottuk a mulatós foszlányait, ami a teraszon szólt. A zene nagyon illett a kis faházhoz, amit csak jóindulattal lehetett vendéglőnek nevezni. Kint ültünk le, és varenyikit rendeltünk. Mivel Oxána vezetett, ő nem ivott, én viszont kértem egy fél deci vodkát is, úgymond a hideg ellen. A terasz üres volt, a cigányok csak a maguk szórakoztatására, vagy talán vendégcsalogatóként muzsikáltak. Egymás mellé ültünk az egyik asztal melletti padon. Talán azért, mert egyikünknek sem volt mondanivalója. Kolléganők voltunk, nem barátnők. Az erdő alatt napozás közben se nagyon beszélgettünk, jobbára azért, mert én nagyon rosszul beszélek oroszul, vagy talán nem is volt mit mondanom.

Amint a pincér kihozta az italt, a prímás az asztalunkhoz jött, és valami orosz cigánydalt kezdett játszani. A kesergő dallama arra késztetett, hogy közelebb húzódjak Oxánocskához. Ahogy a vállam a vállához ért, valami különös, forró érzés kerített a hatalmában. Egyáltalán nem volt kellemetlen, inkább olyan, mint egy nehéz nap után elmerülni a forró és illatos fürdővízben. Akkor még nem gondoltam, hogy valaha szerethetek egy lányt. Nem tulajdonítottam különösebb jelentőséget annak, hogy voltak erotikus álmaim, amikben nők szerepeltek, hiszen nekem mindenféle fura álmom volt már. Egyikben például még egy vörös autóba is beleszerettem, olyannyira, hogy amint felém közeledett, már a látványától is élveztem. Ez mégsem jelenti, hogy autókkal akarnék szeretkezni. Mondjuk, el sem tudom képzelni, hogy lehetne kivitelezni az autós dolgot. Álmomban persze könnyű volt, csak ránéztem és elöntött a kéj.

A zenészek egy korty erejéig abbahagyták a muzsikát. Erre az ukrán lány kissé arrébb húzódott. Én persze megbabonázva követtem egy apró mozdulattal. Már a combom is nekifeszült az övének. Ahogy testünk újra összeért, a pillanatok elvesztették a jelentőségüket. Az idő visszafelé kezdett folyni, és a hegedű még szomorúbban játszotta a kesergőt. Talán a szél is megilletődött, mert már egyáltalán nem éreztem a hideget. Oxánocska felém fordította a fejét, és rám nézett. A barna szeméről a sötétvörös ajkaira téved a tekintetem. A látványtól minden gátlásom elszállt, és legszívesebben szétmarcangoltam volna az ajkait, hogy örökre megfosszam a világot ettől a csodától. Önzőnek és féktelennek éreztem magam.

Ahogy közelebb hajoltam hozzá, talán mondani akart valamit, mert résnyire nyíltak az ajkai. Akkor lecsaptam rájuk. Hevesen csókoltam pár pillanatig… A terasz elkezdett forogni velem, és a cigányzenészek már heavy metált játszottak. El akart húzódni tőlem, de még utoljára beleharaptam az ajkaiba.

A prímás elejtette a vonót, a harmonika disszonánsan nyögött. Minden tekintet rám szegeződött. Megsebzettnek éreztem magam, és nagyon fáztam. Oxána fizetett, és betuszkolt az autójába. Már közel jártunk a bérelt otthonomhoz, mire kitisztult a fejem, és rájöttem, hogy valami nagyon rossz dolgot tettem. Nagyon megsajnáltam Oxánát, de magamat még jobban. Valahogy nem tudtam elhinni, hogy a lányokat szeretem. Legszívesebben hazarepültem volna Budapestre, még aznap éjjel. Sőt, azonnal. Ahogy egy alagúthoz értünk elképzeltem, hogy a Ford eltűnik benne, és túloldalt a Clark Ádám tér forgatagában bukkan fel.

Túl hamar értünk haza, bár sohasem éreztem otthonomnak azt a másfél szobát. Éreztem, hogy mondanom kell valamit Oxánának, ezért behívtam egy kávéra. Valahogy nem tudtam, hogyan kérjek bocsánatot. El akartam magyarázni, hogy én tulajdonképpen nem olyan vagyok, hogy egyáltalán nem… sőt kimondottan…

Mire találhattam volna egy elfogadható bocsánatkérést Oxánocska szorosan átölelt, és mohón a számra tapasztotta ajkait. A nyelvünk nem ficánkolt, inkább csak egymásra talált, mint két hamuvá omló fahasáb. Az ujjaim elvesztek az új szeretőm vállára omló fürtjei között. Mintha évezredes lemaradást akarnánk behozni, olyan eszeveszetten simogattuk egymást. Amikor Oxána felemelte a szoknyámat, a bugyim már nagyon nedves volt. Ahogy az ujjai végigszaladtak a bikinivonalon, egy pillanatra mocskosnak éreztem magam, de már rég túl voltunk a szavak, vagy a mocsok világán. Már csak az Oxána-világ létezett, és azt kívántam, bárcsak azt a másik világot örökre felváltaná ez. Egy olyan világba csöppentem, ahol egy másik lány finoman levetkőztethet. Előbb a szoknyám omlott a földre, majd egy határozott mozdulattal a sötétvörös tangám is a térdemre csúszott. A többi ruhát én dobtam le magamról, mintha csak a bőröm minden sejtje meg akarta volna mutatni magát a szeretőmnek. Ott álltam meztelenül, és valami örökre megváltozott.

Álom a szigeten

A Nap most is forrón sütött. Felhevítette az apró szemcsés homokot. Lába belemélyedt ebbe a forró, szinte tüzes szőnyegbe amikor kilépett a fák árnyéka alól. A tenger felé sétált. Ahogy közeledett a homok egyre nedvesebbé, egyre hűvösebbé vált és egyre jobban egymáshoz tapadtak a szemcsék. Nem gurultak szét a talpa alól és nem engedtek utat, felszaladva bőrén, hanem egyre szilárdabban tartották meg a súlyát. Ahogy közeledett a minduntalan eléje szaladó végtelen óceánhoz, az már néha el is ért a lábaihoz. Körbe szaladta, fel-fel csapott a lábfejére és vissza húzódott. Kicsit még előre sétált. Most már a hullámok megkerülték, végig simították a bokáját és a háta mögött a lábnyomait feltöltötték enyhén habzó szürkésnek tűnő vízzel. Amikor megint visszaszaladtak a nyomokban megmaradt egy kis darab óceán. Megállt. A hullámok a combjára vágtak, amikor előre törtek. Mintha űzték volna vissza a szigetre. Amikor ismét összehúzta magát a víztömeg, akkor sem hívta magával, hanem inkább a part biztonságát éreztette vele, ilyenkor növekvőnek érzete a súlyát. Állt. A végtelent nézte. A semmi-kékeket. A víz és az ég szinte egyszínű foltját, amint elterülnek és befedik a fentet és a lentet. Nem is volt más rajtuk kívül. Csak állt ott. Szeme belefájdult a nagy nézésbe. Összeszorította szemhéjait, az arcizmait hogy szinte fájt. Lassan hunyorogva nyitotta ki újra a szemeit. Nem látott most semmi kéket, csak színes karikák ugráltak a szemei előtt. Szédült. Nagyot lélegzett a kissé sós ízű levegőből. Kezeit a hűvös vízbe merítette és magára locsolt belőle néhány maréknyit. A vízcseppek kellemesen hűsítették forró bőrét és vissza zuhantak társaikhoz. Néhány azonban megtapadt a testén és csak lassan csorogtak vissza. Csillogtak. Visszatükrözték a fiúra eső napsugarakat. Nagyot sóhajtott. Megfordult és visszalépkedett a parti forró homokra, amelynek szemcséi, most szinte felkúsztak a lábán és nedves rétegként lapultak. A szinte vakítóan fehér homokon sötét, alaktalan foltokat hagyott maga után. Az árnyékba ért és az óceánnal szemben leült. Lábait felhúzta, a térdét átölelte és a vizet, a szigetre futó hullámokat figyelte. Milyen nyugodtak és milyen kitartóan szaladnak újra és újra előre, mintha húznák magukba a szárazföldnek ezt a kis darabját. Egy pillanatra felrémlett előtte, ahogy a szigetet elmossa a végtelen nedvesség, ahogy egyre kisebb a hely és Ő csak tehetetlenül nézi a semmibe eltűnő homokot, a fákat, a sziklákat. Míg végül már csak akkora helye marad, hogy állni tudjon rajta. Megrázta a fejét. A víz egyre csak jött és ment. Megpróbált kiválasztani egy hullámot és követni a szemével. E közben szinte ringatózott. Előre-hátra, előre-hátra... Hírtelen a hátára feküdt és lehunyta a szemét. Mennyi ideje is van már itt? Egy hete, egy hónapja, egy éve... 23 napja. Úgy rémlett neki, hogy jól emlékszik. Kinyithatta volna a szemét, hogy megnézze a mellette lévő fa törzsét. Hiszen minden nap ide járt, amióta a szigetre vetette a víz és minden nap húzott egy-egy vonalat a törzsbe. De nem nyitotta ki. Nem számít mennyi ideje van itt. Érdekes, de most is, mint minden nap azt érezte, hogy csak rövid időt kell a szigeten töltenie. Semmi alapja nem volt az érzésnek, hiszen amióta itt van, még soha nem látott hajót, vagy repülőt. Mégis bizton érezte, ha mostanában kicsit kevesebb meggyőződéssel is, hogy igaza van. Az óceán ostromló, monoton hangjai, mintha kissé megváltoztak volna. Valahogy furcsán megtörtek, mintha visszaverődnének valamiről. Hanyatt fekve, behunyt szemmel figyelt a hangokra. Igen a muzsika monoton egyhangúságát megzavarta valami. Felkönyökölt és a part felé nézett. Úgy érezte, azonnal fel kellene ugrania, de teste nem mozdult. Szinte megbénult a látványtól. Annyira hihetetlen volt az egész, hogy az agy nem adott semmilyen parancsot. Az óceán felől egy alak közeledett felé. Hajónak, csónaknak, vagy bármilyen tárgynak nyoma sem volt a közelben. A közeledő alak egy nő volt. Karcsú, ruganyos járású. Mást nem is igen tudott kivenni, mert a napfényben ragyogó víz és homok annyira elkápráztatta, hogy az árnyékos arcnak és testnek csak a körvonalait és a vállig érő lobogó hajat tudta kivenni. Fekve maradt. A lány oda ért. Megállt előtte. Most láthatta, hogy mosolyog. Letérdelt mellé. Bal kezét a tarkója alá tette, jobb kezével pedig gyengéden hátra nyomta a vállát. Engedelmesen lefeküdt. A lány megsimogatta az arcát. Derűsen nézett rá és egyre közelebb hajolt. Becsukta a szemét. Érezte, a forró ajkakat, érezte a csókot... Felemelte a kezeit. A lány haját érezte az ujjai alatt. Közelebb húzta magához, miközben egyre vadabbul csókolta. A másik keze a lány dereka felé indult. E közben furcsa érzése támadt. Valahogy, mintha csendesedett volna a tenger moraja, mintha a szél sem olyan erősen szalad volna végig a bőrén és a hátán is az apró szemcsék csiklandozása helyett valami simát érzett. Mindezek persze most nem számítottak, eljutottak a tudatáig, de elvesztek a csók mindent elsöprő élményében. A keze elérte a hát és a fenék közötti völgyet és lágyan siklott tovább. Hírtelen azonban megállt. Nem a selymes, forró női testet érezte a tenyere alatt. Illetve nem csak azt, hanem valami furcsa, meleget, ami izgatóan bizsergette a bőrét. Kinyitotta a szemét és gyengéden megszakította, az imént még végtelennek tűnő csókot. Szeme eltávolodott a lány meleg tekintetétől, le az ívelt és a csóktól duzzadtan piros ajkakon, a nyak kecses ívén és meglepetten nézett végig a csodálatos testen. A lány vékony pántú lenge sötétvörös selyem, hálóing szerű, ruhát viselt. Alatta kirajzolódtak testének körvonalai. Sokkal izgatóbbnak látta így, a lélegzetvétel ritmusára hullámzó idomokat. Mintha egy fátyol rejtene el előle olyan titkokat, amelyekről tudja, hogy hamarosan felderítheti valamennyit, de csak apránként akar haladni, hogy minden pillanat, mindig a hódítás újabb örömét hordozhassa. Pontosan emlékezett ugyan, hogy amikor az óceánból felé közeledett a lány nem viselt semmilyen ruhát, de nem tartotta fontosnak, hogy ilyen apróságokkal foglalkozzon. Megérintette az arcát és apró csókot lehelt a még mindig lüktető ajkakra. Kezével végig simított a vállakon és elindult vissza a csípő felé, ahol már az imént járt. Szája az ajkak után a lány, hátra hanyatló álla alól előbukkanó selymes bőrt csókolta. A keze a fenék íve után a combokhoz ért. Felemelte a fejét és szemével követte ujjainak kalandozó útját. Már azon sem lepődött meg, hogy a lábakon nem a csupasz bőr, hanem finom harisnya feszült. Végig futtatta kezét a comboktól a lábujjakig és szíve belesajdult a tenyerét izgató bizsergő érzésbe. Most pillantott csak körül. A part, az óceán, a fák képe, hangja, csak ablakokon keresztül jutott el hozzá. Egy szobában feküdt valami régi stílusú, hatalmas ágyon. Ezen sem csodálkozott igazán. Minden olyan természetes volt. A lány feltérdelt és úgy fordult, hogy egész testét láthatta. Haja ragyogóan csillogott, teste hullámzott és behajlított lábain még izgatóbban feszült a harisnya. Érezte hogy két kéz suhan végig a testén. A mellkasán szalad végig az érintés és halad lefelé. A csípő közelében a combok külső oldalára kanyarodtak az ujjak, majd végig osontak a lábszárak mentén. Behunyt szemmel élvezte ezt a csodálatosan cirógató szellőhöz hasonlatos érintést. A lábfején kicsit tovább időztek a kezek. Szinte érezte, hogy az érintés nyomán mint árad végig testében az energia. A melegség minden porcikáját átjárta. Az utat visszafelé is végig élvezhette. Megint a mellkasán és a nyakán érezte a másik bőrét. Újra elmerült egy erőteljes, de gyengéd csókban. Amikor az ajkak lágyan szétváltak, kicsit elernyedten engedte el magát. Most azt érezte, hogy ismét felfedezik a testét. De nem csak a két kezet, hanem egy száj gyengéden-puha csókjait is élvezhette. Amikor csípője felé közeledett a kutató puha párnácska hasa behorpadt, mélyet lélegzett és egész teste megfeszült. Azonban a felfedezők, most is elkanyarodtak és ismét a combok külső felén haladtak végig. Egyre inkább elöntötte a forróság, amikor a lány ajkai végig csókolták bokáját és érezte a forró leheletet és a lángoló érintéseket a lábfején, az ujjakon. Erősen zihált és férfiassága már nem csak érezhetően, de láthatóan is feltámadt. A kezek ismét felfelé indultak, de ezúttal a lábak belső oldalán, miközben az ajkak még kicsit elidőztek a lábfej ívein. Az ujjak lassan célba értek. A lány szája is utánuk indult és lassan, nagyon lassan haladt előre. A comb belső oldalának finom bőre a legapróbb érintést is hűen közvetítette és egyre ágaskodóbb vágyat szított. Érezte, ahogy a lány ajkai elérték férfiassága oszlopát. A tövét apró csókokkal borították majd a nyelv nedvesen kezdet siklani fel-fel a csúcs felé és amikor felért, újra kezdte lentről. Kinyitotta a szemét. Látta a lány emelkedő, majd süllyedő fejét. Végig simította a haját, a vállát, a derekát és megállapodott a térdelő és előre hajló testen, a bokánál. Tenyerén érezte a harisnya alatt a forró sima bőrt és ez valami végtelen nyugalommal töltötte el. Tökéletesen elernyedt, izmai lágyan omlottak el, szinte lebegett az egész teste, csak férfiassága volt egyre keményebb. Mintha egész lénye, minden energiája oda koncentrálódott volna. Érezte, a lány fel le csusszanó nyelvét, a forró leheletet, az ajkak puha íveit. Lassan eltűnt a meleg, síkos sötétben. A mozgás ismétlődött, egyre jobban feszült a teste, ívet formált és egyre hangosabban vette a levegőt. Férfiassága mintha egyre csak növekedett volna, magasodott, egyre jobban követelte a kitörést, a robbanást. Hírtelen felemelkedett átölelte a lányt és a hátára fektette és két karcsú kezét a feje, fölé emelte. Szétbontotta a hálóing masniját és végig nézet a tengerként hullámzó testen. Előre hajolt és megcsókolta a homlokát, majd óvatosan a szemek és az orr következtek. Miközben ismét csókban forrtak össze, kezét a lány csípőjére tette és a szinte égető bőrön haladva, óvatosan eljutott a mellek halmaiig. A lányon remegés futott át, amikor a mellbimbóihoz ért. Felemelt kezeivel megmarkolta az ágy függőleges rúdjait, mintha csak attól félne, hogy előbb utóbb felemelkedik és elrepül. Két lábát kissé behajlította és szétnyitotta. Ebben a helyzetben teljesen odaadta a testét, kínálta magát csókra, simogatásra, jelezte, nem fog ellenállni, bármi is történik, teljesen átadja magát. A fiú kezei a lány oszlopot szorító ujjaitól végig szaladt ismét a mellekig. Két markába fogta a őket, közel hajolt és nyelvével kis köröcskéket leírva vándorolt egyik ágaskodó mellbimbótól a másikig. A lány egyre mohóbban vette a levegőt, arca kicsit eltorzult. A fiú kezei lefelé indultak, miközben tovább csókolta a két puha halmot. A kezek végig csúsztak a csípőn, a combokon, egészen a lábujjakig és már indultak is vissza egészen a combtőig, és azután újra, elölről. Amikor felfelé haladtak, a lány teste érezhetően megfeszült. Majd amikor lefelé, kissé elernyedt. A fiú ajkai, most elhagyták a melleket és finom, perszelő nyomokat hagyva maguk után elindultak a hason lefelé. Eközben az egyik keze megállapodott a combtőnél és követelve kezdte keresni a kéj barlangjának bejáratát. A másik keze a lány testének különböző területein barangolt, mindenütt égető izgalmat kiváltva. Ujjai megtalálták a rést és finom, de erőteljes mozgással biztosították, hogy egyre tágabb, átjárhatóbb legyen a bejárat. Hírtelen a fiú nyelve rálelt a titkos kapcsolóra, amit izgatva a barlang már nem elzárni akarta a bejáratot, hanem egyre sürgetőbben követelte a behatolást. A lány teste egyre erőteljesebben remegett. Néha felemelkedett, majd hírtelen visszazuhant, hogy egy pillanat múlva újra a levegőben táncoljon. Mintha valami édes rabságban, vergődne tehetetlenül. Menekülne, lerázná magáról a köteleket, de megkötözve tartja a vágy, az őrült élvezet. A fiú férfiasságát erősen felkorbácsolta a ziháló, vonagló, vergődő test. Felegyenesedett és lassan, de határozottan hatolt be a lány testébe, amely sikamlós utat biztosított. Most valahogy minden egyszerűbb lett. A két test mozgása összehangolódott. Fel-le, előre-hátra azonos ritmusra. Nem kellett figyelni semmire. Tökéletes összhangban mozogtak. Mintha egyetlen test lennének. Mohón csókolták egymást és igyekeztek minél jobban részévé lenni a másiknak. Eggyé válni, egymásba bújni, a magáévá tenni, mindent átadni, birtokolni, őt, engem, minket... Felgyorsult az ütem, azután egyre erőteljesebbé vált a ritmus. A levegő egyre kevesebbnek tűnt, már nem lehetett tudni hol van az egyik, hol a másik test, már maguk sem tudták, hogy hol vannak... csupán a ritmus, az egyesülés ritmusa hajtotta őket. Kavargó káosz vette őket körül, egyre szédültebben forgott a világ, egyre jobban elveszítették önmagukat és amikor már semmi nem volt, hírtelen hatalmas robbanás rázta meg a testüket. Minden energiájuk, amit az Univerzum végtelenjéből gyűjtöttek egybe az egyesülés mámorában, hírtelen kiszakadt belőlük. Egymásba szakadtak. Felsőtestük hátra feszült, hogy az egyesülő két test minél mélyebben hatolhasson a másikba. A fiú ki akarta tölteni a lány testét, a lány teljesen magában akarta tudni a fiút. Egy pillanatra megdermedt a világ, majd néhány lüktetés és kiáltás hasította ketté a csendet. A ziháló testek, még vergődtek, még mozdultak. A megsemmisülés utáni fáradt-boldog újjászületés pillanatai voltak ezek. Minden ami felesleges volt elhagyta a testüket és a lélek sokkal szabadabban tölthette ki a megtisztult, elernyedt, kielégült testeket. Felemelkedett, oldalra fordult és a lány fölé hajolt. Meg akarta csókolni, üdvözölni ebben az új világban. Keze kissé belesüppedt a homokba. Pillanatra meglepetten nézett az ujjai közül elő szaladó szemcsékre. Az ágy, a falak minden eltűnt, a lány alakja is egyre halványabban rajzolódott csak ki. Érezte, ahogy teste emelkedni kezdett, a feje előre hanyatlott, két karja és lábai is erőtlenül lógtak. Szeme nyitva volt, de csak homályosan látott. Két férfi állt a két oldalán karjait a nyakukra fonták és vinni kezdték az egyre csak mormogó óceán felé. Lábai két hosszú csíkot hagytak a parton. Érezte a hűvös vizet. Megfordították és háta a csónak kemény aljához simult. Valaki vizet locsolt az arcába. Hírtelen minden kitisztult. Hallotta, amint az egyik férfi azt mondja a másiknak, hogy életben van és szerencse, hogy megtalálták még idejében. A másik férfi pedig azt kérdezte valakitől, hogy honnan tudta, hogy ezen a szigeten fekszik valaki. Éreztem. Hallott egy női hangot. Egy nedves ruha érintette az arcát. Szeme előtt megjelent egy mosolygó arc. Azonnal felismerte a lányt, akivel az imént még a szigeten szeretkezett. Nem tudta, hogy álom-e ez az egész, de meghallotta az evezők csapásait, érezte a csónak ringását és háta alatt kellemetlenül hideg és kemény volt a csónak fém szerkezete. Már biztosan tudta, hogy ébren van. A lány fölé hajolt. Bőrén különös izzadságcseppek szaladtak végig. A fiú a szemébe nézett. Azok furcsán csillogtak és mintha valami kielégült sóhaj hagyta volna el a száját. A fiú fejében visszhangoztak a szemekből sugárzó ki, nem mondott szavak: Ezt még sokszor megismételjük, de már nem itt...

Találkozás

Nemrég összefutottam az utcán egy régi szerelmemmel. Nem tudom miért, de valahogy megrázott a dolog, s felébredtek bennem az emlékek.
Kb. 7 évvel ezelőtt történt. Egy ismerősöm ismerősének a szomszédja keresett a lánya mellé olyasvalakit, aki korrepetálná történelemből. Én elvállaltam.
Amikor első nap becsengetett Anita, és kinyitottam az ajtót, a lélegzetem is elállt. Gyönyörű, fiatal, csinos tünemény állt előttem. Magas volt, szőke (festett) hajzuhatag, tengerkék szemek, gyönyörű telt keblek, vékony derék, kerek fenék. Mint ahogy a nagykönyvben van megírva. Egy igazi Barbie baba. Beleborsódzott a hátam, ha ránéztem.
Megismerkedtünk, beszélgettünk, tanultunk. Annyira vonzó volt a maga pimasz ártatlanságával, hogy szinte megőrjített.
Éjjel róla álmodtam, és alig vártam már az újabb találkozást. Mindig izgatott voltam, amikor jött, és igyekeztem úgy viselkedni, hogy megkedveljen. Így is lett, egyre kevésbé volt téma a történelem, mindinkább a barátság került előtérbe. Már augusztus első napjai voltak, amikor eljutottunk odáig, hogy teljes lett a bizalom, és a szexről is beszélgetni kezdtünk. Akkorra már teljesen be voltam indulva rá, sosem tudtam másra figyelni, csak a domborulataira, elképzeltem milyen lehet vele szerelmeskedni, szerettem volna megcsókolni a nyakán lévő pihéket, kívántam őt, de nagyon.
Elmondta nekem, hogy nemrég vesztette el a szüzességét, és nem ilyennek képzelte. A pasi biztos valami amatőr lehetett. Azt mondta, fájt is neki, meg a srác hamar elment, nem elégítette ki az én kis aranyomat. Nagy levegőt vettem, és bevallottam neki, hogy én leszbikus érdeklődésű is vagyok. Láttam a szemén, hogy megrettent. Zavarban voltunk mindketten, és megakadt a társalgás.
A következő megbeszélt alkalommal nem jött el. Szomorú voltam, és átkoztam magam, amiért így alakultak a dolgok.
Aztán egy este felhívott. Megkérdezte, hogy átjöhet-e.
Arra számítottam, hogy meg akarja mondani, hogy vége a barátságunknak. Rettenetesen féltem. De másként alakult.
Eljött és azt mondta, hogy végiggondolta a dolgot, és rájött, hogy azért, mert én más vagyok, mint az átlag, attól még kedvel. Nem érdekli, hogy milyen vagyok, a barátság az barátság. Nagy kő esett le a szívemről. Újra felszabadulttá vált a hangulat, őszinték lehettünk egymáshoz. Elővettem egy üveg martinit, és iszogattunk egy kicsit, a hangulatunk nagyon jó lett. Megint szóba került a szex, én pedig elmeséltem neki azt a történetet, amit már te is ismersz. De biztosítottam róla, hogy semmilyen formában nem fogom őt zaklatni a szexuális beállítottságommal. Ő huncut tekintettel rám nézett, és azt kérdezte, hogy: „ha akarnám akkor sem”? Mintha villám csapott volna belém. Szívem mélyén megéreztem, hogy van esélyem, de nem akartam lerohanni, és témát váltottam. De ő mindig megpróbálta a beszélgetést visszaterelni az erotika felé.
Aztán megkérdezte, van leszbi filmed? Hát persze, mondtam. Kért, hogy mutassam meg. Nem akartam belemenni, mert féltem, hogy elveszítem a fejem, hisz az ital már így is túlzottan felfűtött. De annyit erősködött, hogy betettem egyet a videóba.
Figyeltem a reakcióit, ahogy a filmet nézte. Egyáltalán nem undorodott, orrcimpája kitágult, légzése felgyorsult, szemét a tv-re meresztette, és azt is láttam vékony pólóján keresztül, hogy a mellbimbói megkeményedtek. Alig bírtam magammal. Már azt tervezgettem, hogy mit fogok tenni, amikor hallottam, hogy anyám hazajött. Gyorsan kikapcsoltuk a filmet, és úgy tettünk, mintha semmi sem történt volna.
Már eltelt néhány nap, és lassacskán feledésbe merült az egész, amikor is a fürdőkádban lazítottam, és egyszer csak belépett Anita. Kicsit megijesztett, mert azt hittem, hogy egyedül vagyok otthon, de elmondta, hogy a lépcsőházban találkozott a nővéremmel, és ő engedte be. Kicsit zavarban voltam.
Leült a kád szélére, kezét belelógatta a vízbe, s közben véletlenül megérintette a mellemet. Úgy éreztem, hogy már nem bírom tovább elviselni ezt a helyzetet, és döntöttem; lépni fogok. Belenéztem abba a gyönyörű kék szemébe, és megkérdeztem, hogy nem akar-e velem fürdeni. Remegett a hangom, mert féltem a visszautasítástól, de ő szó nélkül levetkőzött, és beült a vízbe, velem szemben. Kicsit leengedtem a vízből, mert így nagyon tele lett a kád, és kevertem egy kis meleg vizet is.
Nem szólt egy szót sem, és én is hallgattam. Szemem minduntalan a melleire, és a víz alatt felsejlő puncijára tévedt, és tudtam, hogy ez nem kerüli el a figyelmét. Tusfürdőt tettem a kezemre, a szivaccsal habot csináltam, és mosdatni kezdtem először a vállait, aztán a melleit is. Láttam az arcán, hogy élvezi a gyengédségemet.
Tudtam, hogy ez az utolsó pillanat, amikor még vissza lehet fordulni. Megkérdeztem tőle, hogy nem fogja-e megbánni, nem szeretném, ha ezért később megutálna. Azt válaszolta, hogy már sokszor átgondolta, és akarja.
Nem akarom sokáig húzni a dolgot, lényeg az, hogy megcsókoltam, simogattuk egymást, megfürdettük egymást, szárazra törölköztünk, és ágyba bújtunk. Kicsit félénk volt, és határozatlan, de én irányítottam, fülébe súgtam, mit kell tennie. Hatvankilences pózban szeretkeztünk, ő nyalizta az én pinusomat, én pedig az övét. Olyan finom volt, a szőrzete szinte pihe, csiklója kicsike és érzékeny, a nedvei illatosak, szeméremajkai, mint egy kis virág.
Sikoltozott, amikor elélvezett. Én utána még nyalogattam egy kicsit a segglyukát, csak úgy levezetésképpen. Összebújva feküdtünk, hosszú időn át, amikor azt mondta, hogy még szeretné. Elővettem a vibrimet, és azzal is eljátszogattunk. Csodálatos nap volt az.
Utána néhányszor voltunk még együtt, és két alkalommal a barátját is magával hozta. Nem csípem a hapsit, de Anita kedvéért megtanítottam a női test rejtelmeire. Nem volt könnyű eset a srác, de végül is sikerült belénevelnem az örömszerzés titkait.
Aztán egy idő múlva Anita azt mondta, hogy bár csodálatos élményeket adtam neki, ő mégis megmarad a fiúknál. El voltam keseredve, de tiszteletben tartottam a döntését. Régóta nincs kapcsolatunk, de én titkon remélem, hogy egyszer majd meggondolja magát, felkeres, és újra a szeretőm lesz.

Nyári kaland

A nyarakat azzal a kitartó szeretettel várni csak Ágnes néném tudta, amikor megállt a rozsdás kerticsap előtt, kezét idegesen tördelve, és azt mondta: Minden nyár itt van a ruhám ráncaiban, kedvesem. És akkor a szoknyáját néztem, ezt a virágmintás, világos színű szoknyát, amit aztán Ludovika néném vitt el a temetés után.

De nem ezek az első emlékeim Ágnes nénémmel kapcsolatban. 1974-et írtunk, amikor a kaviccsal szórt udvarra befordult egy ütött-kopott autó, és a volán mögül Edmond szállt ki, akit azután bácsikámnak kellett neveznem.

A bácsikám hatalmas erővel csapta be a kocsi ajtaját, s ahogy odafurakodtam az autóhoz, és a visszapillantóba néztem, láttam, semmi más nincs e mögött az ember mögött, csak hatalmas illatfelhők, amelyek kissé felkapva az aszfaltozatlan út porát, ekkor fordultak be a kapun. Megjött a nyár, mondta ilyenkor Ágnes néném, és besietett a belső szobákba.

Edmond sohasem maradt három napnál tovább, poggyásza sem volt több egy zöld kézitáskánál, amit akkoriban sporttáskának hívtak, mert volt egy hosszabb fogója is, amit az ember a vállára csaphatott lazán, és úgy vihette a táskát, ha kedve tartotta.

Edmond bácsikámat csak másnap reggel láttam általában viszont, amint egy piros rövidnadrágban, ami alig ért combja közepéig, és bő volt, úgyhogy ha leült, fehér alsója is látszott, szóval piros rövidnadrágjában kimegy az udvarra, körülnéz, és nevetve azt mondja: Ha úgy esik jól...

Ilyenkor Ágnes nénémet néztem, aki szintén kijött, és az ajtóból figyelte a nyújtózkodó férfit. Edmondnak sok nője van, mondta egyszer vacsora közben Ágnes néném. De Edmond már akkor nem volt, így hát ez a mondat nem is szólhatott senki másnak, csak úgy elhangzott, amitől még a leves sem rebbent meg az asztalon a rózsaleveles tálban.

Amikor négy évvel később sok kínlódás után kinyitottam a csapot, és a slagból kicsapó víz prüszkölve, meg-meglendülve, spriccolva áztatta el Zoltán könnyű nyári ingét, a tarkómon, ahol mindig is olyan kevés, és nagyon vékony szálú tincseim voltak, megéreztem, hogy néhány mondat lassan-lassan a helyére csusszan, és később, amikor Zoltán benyúlt a lábam közé, tudtam, hogy a szövegtengerekben szigetek élnek, és ott már nem kell beszélni, csak hagyni, hogy a mélység és a felszín között legyen valami, ami a lifthez hasonlít.

Zoltán minden ruhát letépett rólam, s ahogy ott vergődtünk a fűben, és éreztem, négyszer-ötször elönt a forróság alig néhány percen belül, hallottam Ágnes néném minden egyes mondatát, éreztem a letépett szoknya ráncait, az érkező nyarat, és tudtam, ez most így esik jól. A férfiak hamar kifáradnak, Zoltán is, de azért mégiscsak este lett. Zoltán egy újságot olvasott, amikor bejött Ludovika néném, és az ágyra dobta a bőröndjét.

Ekkor jutott eszembe az a délután, amikor Ágnes nénémmel ketten feltelepedtek az ágyra, s nekem ki kellett mennem játszani. Akkor sokáig azt hittem, mert néhány szót azért elcsíptem, hogy a lovakról beszélgetnek.

Később, ahogy a szavak mind jobban és jobban kezdtek összeállni, kitaláltam, hogy egy férfiről volt szó. Egy hatalmas férfiről, akivel mindkettőjüknek volt dolga. Csendben beszélgettek, de lehet nem is beszélgetés volt, hanem hosszú, kitartó mesélés, amit felváltva űztek, ahogy valószínűleg a férfival is tették.

Ágnes néném több gyereket is szeretett volna, más-más apáktól, de végül sohasem sikerült, még csak férjhez sem ment soha. Azon a délutánon, amikor az ágyon hevertek Ludovika nénémmel, azt mondta, semmit sem szeretne jobban, mint teherbe esni egy olyan férfitől, mint a bácsikám. Ekkor megsimogatták egymást. Ágnes néném óvatosan szétnézett, majd felhajtotta Ludovika néném szoknyáját. Nem volt rajta semmilyen alsónemű. Fejét hátraszegte először, majd felegyenesedett, és maga bátorította tovább Ágnes nénémet.

Ágnes néném ekkor megállt, és kibújt a ruhájából, és visszafeküdt az ágyra. Sokáig simogatták egymást, felváltva, vagy egyszerre, ahogy időnként a mesélés is összegabalyodik, ha túl sok mindent próbálsz elmondani. Később megint csak beszélgetni kezdtek, hangjukban még azzal a lihegéssel, ami csiklójukat is körbenyalta néhány perce.

Emlékszem, Ludovika néném arról beszélt Ágnes nénémnek, hogy mennyire kívánja már, hogy valaki ismeretlen tegye magáévá. Ha valaki megerőszakolná, ezt akarta mondani, és ezen az estén, ahogy ledobta az ágyra a bőröndjét, láttam is, amint Ludovika néném súlyos teste puffan és rugózik az ágyon a bőrönd helyett, amint valaki letaszítja, hogy aztán könnyűszerrel rávethesse magát.

Zoltánt néztem, tudtam, este meg fogom kérni, hogy erőszakoljon meg, hogy úgy tegyen magáévá, mintha akaratom ellenére lenne. Ellenkezni fogok, amikor ledob az ágyra, sikítok is, mintha félnék, összezárom a térdeim, egyenként kell szétfeszítse, és közben rúgok, harapok, mintha csak egy kanca volnék.

Hagyom, hogy minden mondat megtalálja a saját helyét.

Csak veled

A tóparton csend volt, a fák között csak a szél susogása hallatszott, míg a lemenő nap sugarai bíborszínbe öltöztették a tájat. A fák alatt egy padon két ember ült. Egy férfi és egy nő. Már vagy egy órája mozdulatlanul, lehunyt szemmel ölelték egymást. Úgy, mintha örökre búcsúznának egymástól.

Reggel, amikor autójuk bekanyarodott a szálloda udvarára, kissé zavarban voltak, hiszen életükben először találkoztak intim kettesben. Amúgy hónapokkal ezelőtt ismerkedtek meg, azóta leveleztek, és több telefonbeszélgetés is elmélyítette kapcsolatunkat. Az elmúlt időszak alatt valami különös, mély vonzalom alakult ki köztük.
Sokszor átgondolták, ha végre találkoznak, hogyan is kellene kezdeni... több változatot is elképzeltek, de a valóságban egészen másként történt.

A fiú a vonatnál várta a lányt. Kiszállt a kocsiból, és ott állt nekidőlve, míg a pályaudvarra befutott a szerelvény, és az utasok áradata megindult szerte, száz irányba. Ahol ő várt, szinte kihalt volt a környék, és csupán egyetlen tétova alak jelent meg hátizsákját kezében lóbálva. Körülnézett, majd amint meglátta az autót a mellette álló férfi alakjával, sietni kezdett felé. Szíve hevesen vert, izgalma határtalan volt. Ott állt, akire annyi ideje gondolt társaként, szerelmeként, akire kimondhatatlanul vágyott. Megpróbálta visszafogni lépteit, nehogy elárulja kitörő örömét és vágyakozását, hogy megérinthesse végre a férfit, aki most kilépett a valóságba, be egyenesen az élete kellős közepébe.
A férfi - nevezzük Jánosnak - elgyönyörködött a repesve felé szaladó alakban, és alig tudta mosolyát visszatartani. Amint Virág közelebb ért, elé ment, lágyan magához ölelte, futó csókot nyomott a szájára, majd kivette kezéből a táskát, és a csomagtartóba rakta. Mozdulatai enyhe zavaráról árulkodtak. Szemei ragyogtak, mosolya mélyről jövő, őszinte örömről vallott.
Elindultak, de az első országúti pihenőnél János lehúzódott, és egy félreeső zugba kormányozta a kocsit.
-Meg kell néznem a térképet. - mondta magyarázatképpen.
Amint félreállt, átnyúlt térképért, de keze félúton megállt. A lány felé fordult, aki kipirult arccal, várakozástelin nézett vissza rá. Szája elnyílt, nedvesen csillogott. Magához ölelte, és hosszan, szenvedélyesen megcsókolta. Máris érezte a rátörő vágyat, nadrágja kényelmetlenné vált, szíve szerint itt azonnal szerelmeskedni kezdett volna vele, de türtőztette magát. Nagy sóhajjal visszaült a helyére, és beindította a motort.
-Szeretnék minél előbb odaérni...
-Én is - suttogta a lány kiszáradt torokkal, aki még mindig teljesen az iménti csók hatása alatt volt.
Kábán ült, szinte azt sem tudta mi történik körülötte. Szíve hevesen zakatolt, szája őrizte az oly kedves csók ízét, és nem tudott másra gondolni, csak arra, hogy itt van mellette végre ez a csodálatos ember, és épp úgy vágyik rá, mint ahogy ő kívánja. Alig akarta elhinni, hogy ez lehetséges. Még azt sem vette észre, amikor túlfutottak a megfelelő útelágazáson, és vissza kellett fordulniuk.
Amint a recepcióhoz mentek, mint házaspár jelentkeztek be. Fürdőkádas szobát kértek. Egy kétszobás apartmanban helyezték el őket.
Amint bezáródott mögöttük az ajtó, táskáiktól megszabadulva összeölelkeztek. János két tenyerébe fogta a lány arcát, gyönyörködve nézte vágytól csillogó szemeit, majd az ajkára hajolt. Finoman, először alig érintette a nyelvét, de ahogy vágya egyre hevesebb lett, úgy tüzesedett szenvedélyessé újra a csókjuk. Elkezdték ledobálni ruháikat, majd kézen fogva megindultak a fürdőszoba felé. Megnyitották a kád csapját, majd a fiú egy illatos fürdőgolyót vett elő, és a vízbe dobta. Szinte azonnal rózsaszínre változott a víz, és kellemes illat töltötte be a helyiséget. Beléptek a kádba. Izgalomtól remegő kézzel simogatták, mosogatták egymás testét, ismerkedtek hajlatokkal, domborulatokkal és rejtett zugokkal, miközben újra és újra csókban forrtak össze.
Letérdeltek egymással szemben, és összeölelkeztek. János férfiassága keményen feszült közöttük, határtalan izgalmat keltve a lányban. Végigsimította a fiú mellkasát, hasát, majd az előtte ágaskodó szépséges testrészre helyezte a kezét. Selymes bőrének tapintásától elakadt a lélegzete. A fiú viszonozta az érintést az ágyékánál, a combjai között. Érzéki simogatása máris vágytól izzó titkos zugra talált. A lány mellére hajolt, csókaival dédelgette, közben simogatta az ujjai alatt rejtekéből előbúvó kincset. Amit Virág lélegzete akadozni kezdett az élvezettől, felállította a lányt, és a lábai közé térdelve csókolni kezdte a legérzékenyebb pontján. Virág számára megszűnt a világ, csak ők ketten léteztek, gyönyörű, szerelmes egyesülésben, egyé válva. Észre sem vette, hogy sikong, amint testén átcikáznak a gyönyör villámai.
Belefáradva a gyönyörűségbe ismét letérdelt, hosszan ölelte kedvesét, majd végig csókolta a testét, míg el nem ért az előtte büszkén meredő szerelmi obeliszkhez. Rátalálva ajkaival, nyelvével kényeztette, magába szippantotta, csókjaival saját gyönyöre lassan elcsituló hullámait visszaélesztve szeretgette. Mielőtt beteljesülhetett volna a fiú vágya, lágyan eltolta magától a lányt, kissé megtörölgette, kézen fogta, és bevezette a hálószobában megvetett hatalmas franciaágyhoz. Hátradöntötte a lányt és átölelte. Testük egész felületén összesimult, egymás minden rezdülését érezték. Csókolták, ölelték egymást, simogató tenyerük, nyomán, bőrükön szikrák gyúltak... a fiú keze ismét a lány ágyékát kereste, és rátalálva szinte néhány mozdulattal újra a teljes gyönyörrel ajándékozta meg. Nem elégedett meg ezzel sem. Szájával ismét ráhajolt, és nyelve utat tört a szeméremajkak közé. Ujjaival behatolt a forró, síkossá vált asszonyi kehelybe, nyelve rálelt ismét az örömbimbóra, kimondhatatlan élvezetet okozva. Érintése és csókja nyomán újra a gyönyör hangos sikolyai törtek föl a lányból. Ekkor hanyattfeküdt, és megkérte üljön az ölébe. A lány beléereszkedett. A behatolás a teljes egyesülés gyönyörű érzésével újra a csúcsra vitte őt. Lassan, óvatosan, szinte a fiú ölében ringatózva kezdtek szeretkezni. A lány gyönyöre szünet nélkül jelen volt... János, amíg csak tudta visszatartotta a kielégülést, majd amikor már a végletekig feszítette a húrt, átadta magát végre a csodálatos élvezetnek.
Sokáig feküdtek némán, egymást átölelve.
-Mi volt ez? Ehhez hasonlót még sosem éltem át. - kérdezte a lány.
-Láncorgazmus. - válaszolta mosolyogva a fiú. - Még én sem tapasztaltam soha, senkinél, csak olvastam róla. Már legalább tudom, hogy tényleg létezik.
-Én nem is hallottam róla. És nem tudtam, hogy ilyesmire egyáltalán képes vagyok. - súgta a lány meghatottságával küszködve.
Amint ott pihentek, Virág furcsa bizsergést kezdett maga körül érezni. Mintha a hátán majdnem megérintené valami... talán egy kéz.
-Mit csinálsz? - kérdezte lehunyt szemmel.
-Miért? Semmit. - válaszolta a fiú.
-De érzem! Na... mi ez? Valami bizserget. - és mutatta a karján felálló szőrt.
Ekkor a fiú kezét a lány fölé helyezte, úgy 20-25 centire a bőrétől, és végigsimogatta az auráját.
-Ezt érezted? - kérdezte.
-Igen... talán...
-Azt hiszem, egy időre közös lett az auránk. Mint egy közös burok vesz körül, így egymás minden rezdülését érezhetjük.
Furcsa, semmihez nem hasonlítható élmény volt.

Aludtak kicsit, majd felöltöztek és lementek sétálni. A közelben egy erdei sétaút indult, dús aljnövényzet, halkan csörgedező kis ér... a természet vette őket körül. Mindketten szerették az erdőt. Alig szóltak egymáshoz, nem akarták megtörni a varázslatot, ami körülölelte őket.
Jó fél órás séta után visszafordultak, mert rájöttek, hogy mindketten nagyon megéheztek. Az elegáns étterembe lépve halk zene fogadta őket. Csak néhány asztalnál ültek.
Mialatt ettek, a lány le sem vette szemét a fiúról. Tudta, hogy zavarja őt kissé... de nem tudott parancsolni magának. Szerette volna minden vonását, mozdulatát magába inni, hogy elvihesse, örökre megőrizhesse. Bár ki nem mondták, tudták, hogy talán ez lesz az egyetlen találkozásuk.

Ebéd után kimentek a tó partjára. Ráakadtak a padra, amiről szinte az egész víztükör látszott. Összeölelkeztek, és hosszan ültek némán, élvezve a különös meghittséget, mélységes összetartozást. Vagy másfél óra elteltével, egy hűvös fuvallat térítette őket magukhoz. Fölálltak, kézen fogva megindultak vissza, a szálloda felé. Bár szó alig hangzott el köztük, mindent tudtak, mindent értettek.
Virág, érezve a közeli elválást, szomjasan, néhány lépésenként itta János csókját. Nem tudott betelni vele...

A szobába érve vágyuk ismét fellángolt, újra szeretkeztek. Hosszan, szenvedélyesen, kiélvezve az együttlét minden boldogító pillanatát. A lány ismét határtalan gyönyöröket élt át kedvese karjaiban. Teljesen megnyíltak, fenntartások nélkül átadták magukat egymásnak. Úgy, mint eddig soha senki másnak.

Hazafelé csak keveset beszéltek. Félszavakból is értették egymást. Nem kértek és nem ígértek semmit. Megpróbálták elfogadni, hogy együttlétük az élet különös ajándéka volt, ami talán soha többé nem ismétlődik meg.
János majdnem hazáig vitte a lányt. Nem búcsúzkodtak. Csak egy rövid csók, egy félszeg mosoly, egy félbehagyott mozdulat maradt a tovagördülő kocsi után.