A vágy a legősibb és legerősebb ösztön ami bennünk lakik. A vágy az amitől nem tudunk szabadulni akkor sem ha akarunk mert mindig visszatér még erősebben, még elsöprőbben. A vágy az amit csak kielégíteni lehet.

Megértem, hogyisne érteném, amikor nekem is megvoltak a magam fegyverei. Los Angelesben élt, és egyszer csak megtudtam, hogy dedikálni fog egy könyvesboltban a völgyben. Kérleltem apámat, hogy vigyen el, de inkább beiktatott még egy edzést pluszban. Sem az edzőm, sem ő nem volt hajlandó elengedni. És akkor mit csináltál? Lassan széles mosolyra húzódik a szája. Attól függetlenül elmentem a dedikálásra. Hány éves voltál? Tizenegy feleli. Mivel tudtál odamenni? Nem Inglewoodban laktatok? Mondtam apámnak, hogy lemegyek a teniszpályára, felugrottam a biciklimre, és megindultam Studio Citybe. Tizenegy évesen? Los Angelesben? Csoda, hogy túlélted. Hidd el, maga az út sokkal kevésbé volt veszélyes, mint apám, amikor megtudta, mit csináltam közölte szárazon. De az iszonyú messze van. Végig bringáztál? Csak huszonöt kilométer. De az emelkedők és a forgalom miatt lassabban haladtam, mint gondoltam. Úgyhogy mikor rájöttem, hogy elkésnék, stoppoltam. Mellkasomra nyomás nehezedik, és a fülemben visszhangzik anyám figyelmeztetése, hogy ne álljak szóba idegenekkel, és soha, semmilyen körülmények között ne vegyek fel stopposokat. Halálra rémülök, féltem a kisfiút, aki annak idején Damien volt, hogy ilyen szörnyű kockázatot kellett vállalnia, mert az apja, akit ő tartott el, akkora szarházi volt, hogy még egy ilyen apróságot is megtagadott tőle, pedig annyira boldoggá tehette volna vele. Nem sokon múlt mondja. De időben odaértem. Nyilvánvalóan már eleve tudom, hogy túlélte a kirándulást, de akkor is megkönnyebbülten görnyed előre vállam. És ott szerezted a könyveket biccentek a vitrin felé. Sajnos nem. Időben érkeztem a dedikálásra, de a könyvek addigra már mind elfogytak. Ezért megkértem Bradburyt, adjon autogramot egy könyvjelzőre, és elmeséltem neki, hogyan kerültem oda. Azt mondta, jobb ötlete van, és mire észbe kaptam, a sofőrje már be is tette a biciklimet a kocsija csomagtartójába, és a házához hajtottunk. Három órán át beszélgettem vele a nappalijában, aztán levett két kötetet a polcról, dedikálta őket, és a sofőrjével hazafuvaroztatott. Röhej, de kis híján elsírom magam a sztoritól, pislogva szabadulok meg a kibuggyanni készülő könyvektől. És apád? Soha nem mondtam el neki. Baromi mérges volt, de csak annyit közöltem vele, hogy kibicikliztem az óceánpartra. Megfizettem érte tette hozzá sötéten, de enyém lett a két könyv. Még most is megvannak biccentett a vitrin felé. Meg bizony bólogatok. Bradbury nagyon kedves ember lehetett. Így igaz. Ez aztán a klassz történet mondom, és így is gondolom. Azt szeretném, ha sok ilyen epizódot osztana meg velem. Hogy kitöltsenek Damien életének apró eseményei. De nem tudom, miért épp most mesélted el. Mert ebben a házban olyan dolgok vannak, amelyek sokat jelentenek nekem. Nem a parti idejére hozott kellékek, hanem az igazi holmik. Nem sok minden van itt, de ami igen, az mind drága nekem. Műtárgyak. Minden egyes kacat. Még a bútorzat is. Ahogy rám néz, szenvedély csillan a tekintetében. De nem szexuális vágy ez, sokkal mélyebb annál. Te sem vagy kivétel, Nikki. Azért hoztalak ide, mert azt akarom, hogy itt légy. Éppen úgy, ahogy a téged ábrázoló festmény. Megnyalom a szám. Mit beszélsz? Csak annyit: nem hiszem, hogy boldogabbá tehettél volna, amikor azt mondtad, féltékennyé tett, hogy Giselle háziasszonyként viselkedett. De szögezzük le. Nem ő itt a háziasszony, soha nem is lehetne. Tudod? Félszegen bólintok. Elfúlt a hangom. Legyűrnek az érzések. Csak azt akarom, hogy a karjába vegyen. Serceg az elektromosság közöttünk, Damien közelebb lép hozzám. Nagyon közel bújik, de mégsem ér hozzám. Még nem. Mintha mindkettőnket büntetni akarna vele. Mintha mindkettőnkben fel akarná idézni, miért nem szabadna soha elválnunk egymástól mert mikor újra találkozunk, az túl durva robbanással jár. Damien remegem. Csak ennyit tudok kinyögni. Lassan, ujjheggyel cirógatja a karom. Ajkamba harapok, és lehunyom a szemem. Ne kéri. Nézz rám. Teljesítem a kérést, összekapcsolódik tekintetünk, és közben ujjai egyre lejjebb siklanak, végül a combomon nyugvó kezemig jut, és befedi tenyerével. Lassan feljebb csúsztatja összefogódzkodó kezünket, felhúzza vele a szoknyámat a combom tövéig és a fenekemig. Idetartozol mondja. Oda, ahol éppen vagyok. Az enyém vagy. Mondd, hadd halljam! Igen. A tiéd vagyok. Zihálni kezdek, miközben elengedi a kezem, és lassan, lassan, őrületesen lassan feljebb lopakodik ujjaival. Kellesz. Rekedt hangja hallatán elönt a vágy. Megrándul a vaginám, minden erőmet össze kell szednem, hogy ne kapjak a nyomorult 82 szoknyához, és rántsam fel hirtelen a derekamig. Most rögtön. Atyaúristen nyögöm ki, alig tudom kipréselni magamból a szavakat. Igen, Damien, csináld már. Durván hátrataszít, beszorít a sarokba. Megkapaszkodom az üveges tároló lakkozott fájában, hogy el ne essek, ő pedig ajkaival ajkaimra tapad. Vadul, lázasan csókolózunk. Ki vagyok éhezve rá, mohón veszek el mindent, amit kínál. Még feljebb csúsztatja az ujját, én szenvedélyesen csókolgatom, a szájába tolom a nyelvem, harapdálom az ajkát. Aztán máris a résemet cirógatja. Felkiáltok, kéjes hangjaimat újult erővel lecsapó csókjai fojtják el. Nincs rajtad bugyi mondja, és belém csúsztatja egy ujját. Azt mondtad Füllentettem ismerem el, már azt sem tudom, hogy sikerül hangot kicsikarnom magamból. Fogd be, és csókolj. Csókoljam? Ms. Fairchild, én annál többet fogok tenni. És a parti? Leszarom morogja. Ha valaki lejön Nem fognak. De ha Nikki. Tessék. Csitt. Ennek a felszólításnak nem tudok nem engedelmeskedni, mert ajkamra tapasztja a száját, nyelvét a számba csúsztatja, én pedig megnyílok előtte, és elveszek benne. Durván megemeli a combom. Behajlítom a térdem, és combja köré fonom a lábam. A szoknyám újra felcsúszik, ő pedig még feljebb húzza, hogy teljesen kitárulkozzam. Félbehagyja a csókot, széttárt combjaim közé néz, és mély hangon, szinte fájdalmasan felnyög. Nem tudok hozzáérni mindkét kezemre szükségem van, hogy kapaszkodjak a fal és a vitrin között kínzó vágy tölt el, hogy megérintsem a farkát. Cirógatni akarom, érezni, hogy kíván, tudni, hogy a benne égő vágy vetekszik az enyémmel. Kezét rám szorítja, ujjait finoman rácsúsztatja az ajkaimra, megremegek. Iszonyú nedves vagyok, teljesen megőrjít az érintése. Damien, légyszi Légyszi mi? Légyszi, dugj már meg. A hölgy óhaja parancs feleli, és közben lassan, ingerkedve belém csúsztatja egy ujját, én meg lehunyom a szemem, és hátrahajtom a fejem, elégedett mosoly ül ki az arcomra, mert zene fülemnek, hogy a másik kezével lehúzza a sliccét. Merevedése keményen feszül a combomnak. Aztán a makkjával ingerel, cirógat. Egyik keze beljebb furakodik bennem, a másikkal meg a fenekemet simogatja, kissé megemel, aztán visszaenged, hogy ráereszkedjek, ahogy belém hatol. Egyszer, kétszer egyre vadabbul döfköd, míg végül az őrjöngésig fokozódik a tempó, szinte egész testével döngöl, én pedig többet akarok, még ennél is többet. Pufogva csapódom a falnak, biztos rázkódik tőlünk az egész fal, hogyhogy nem hallják a vendégek a partin, amikor nekem ilyen erővel visszhangzik a fülemben a szenvedélyünk? Elakadt lélegzettel fogódzkodom a vitrinbe, mintha örvénylő villamos szikrák gyűlnének bennem, egyre szűkebb körökben kavarognak, és már robbanással fenyegetnek. Közel vagyok, nagyon közel, és Már éppen felkiáltanék, amikor a számra tapasztja a tenyerét. Hátrahajtom a fejem, visszanyelem a kéjes sikolyt, farka körül lüktet hüvelyem izomzata, egyre mélyebbre húzom magamba, ő pedig újra és újra belém csapódik. Kinyitom a szemem, látom, hogy engem néz, olyan szégyentelen szenvedéllyel fürkészi az arcom, hogy már pusztán attól el tudnék élvezni, hogy az arcát figyelem. Damien suttogom, és ezzel mintha meghúznám a ravaszt. Gyönyörteljes rángás fut végig testén, megfeszül, és forrón élvez belém. Nagyot fúj, aztán mellém roskad. Nikki mondja. Hát igen suttogom. Ajkával finoman cirógatja az enyém, gyengéd csókja ellentétben áll azzal, hogy milyen vadul szexeltünk, és ez így együtt tökéletes. Ragacsos a combom, és nem akarózik letörölnöm nedveit magamról, noha tudom, hogy kellene. Tessék mondja. Zsebkendő van a kezében, gyengéden letisztogat, aztán megigazítja a ruhámat. Mint újkorában közli. Még annál is jobb felelem. Cirógatja a hajamat, aztán a fülem vonalát követi végig ujjaival, hüvelykujjával simogatja az ajkam. Mintha bizonyságot keresne rá, hogy valóságos vagyok. Rossz érzés volt látni, hogy haragszol rám mondja végül. Engem is bántott a dolog ismerem el. Gondolom, a békülős szexnek megvannak a maga előnyei. Bizony. 83 Kézen fog. Komolyan gondoltam, amit mondtam, Nikki. Nem akarom, hogy vége legyen. Nem akarom, hogy mi ketten valaha is szakítsunk. Zavarodottan nézem szabályos vonásait, állhatatos, kérlelő tekintetét. Tudom felelem. Én sem akarom. Megsimogatja az arcom, aztán ujja köré csavarja egy hajtincsemet. De hadd fogalmazzak pontosabban: nem akarom, hogy vége szakadjon annak, amiben megállapodtunk. Az enyém vagy. A szabályok érvényesek. Azt akarom, hogy folytatódjon a játszmánk. 84 15 A játszmánk. Ez váratlanul ér, mellbe vág hátralépek. Felém nyújtja a kezét, én pedig tétovázás nélkül kézen fogom, de azon kapom magam, hogy ingatom a fejem. Nem kifejezetten ellenkezve, inkább csak értetlenül. Nem nem értelek. Dehogynem értesz. És szerintem te is így akarod. Mondd, Nikki, azért hagytad otthon a bugyid, mert jó érzés anélkül lenni, vagy mert élvezed a tudatot, hogy nyitva áll az út előttem? Hogy benyúlhatok és megbaszhatlak, ahol és amikor csak akarom? Nyelek egyet, mert igaza van. És most már értem, miért csillant szomorúság a szemében csütörtök éjjel, miután rabjává tett, hogy kiélhesse rajtam minden birtoklási vágyát, de aztán elérkezett az éjfél. Igaza van: az övé vagyok. Hogyne lennék az övé, ha már beköltözött a szívembe? De ez? Fürkészve néz, tekintete elemző, mintha üzleti tranzakcióról lenne szó, vagy egy pénzügyi jelentést vizsgálna át. Én viszont nő vagyok, az érzelmeim nem olyan szabályossággal következnek egymás után, mint telexszalagon a jelek. Persze ezt ő is tudja, és látom, hogy a szigorú, logikus, észelvű megközelítés látszata mögött ott húzódik a sebezhető lelkivilág. Ezt akarja. Sőt, talán kifejezetten rá van szorulva. És e pillanatban teljesen kezembe adta a hatalmat. Összefacsarodik a szívem, mert az igazság az, hogy én is ezt akarom. Hiszen nem emiatt éreztem egész este, hogy nem találom a helyem? Miközben tartott a játszma, személyiségemnek egy egészen új oldalát fedeztem fel, és noha övé voltam, felszabadultabb lehettem, mint előtte bármikor. Sokkal inkább ura voltam önmagamnak és az érzelmeimnek. Jobban sikerült összpontosítanom a lényem, gondolom magamban, miközben hüvelykujjammal megérintem az ujjam végét, amelyet nemrég elszorítottam a cérnával. Még mindig erősen kapaszkodom a vitrin szélébe. Lepillantok, meglátom a két Bradbury-kötetet, és önkéntelenül megborzongok, mert eszembe jut a történet, amit Damien elmesélt. A lelki szemeimmel látom: erős, fiatal, és biciklin teker, hogy elszabaduljon az apjától. Teker, hogy találkozzon a hősével, aki tintából épített világokat a képzeletével. Fantáziaszülemény létükre ezek elég valóságosak voltak ahhoz, hogy menedékként szolgáljanak számára. Most is ilyen mentsvárakat keres? Füstből és üvegből megalkotott, hamis valóságot hoz létre, és engem is magával akar csalogatni fantáziavilágába? Én viszont nem képzeletbeli kapcsolatot akarok vele. Azt akarom, hogy a valóságban legyünk együtt. Olyan pillanatokat akarok, mint a Bradburyről szóló történet, amikor Damien betekintést nyújtott múltja és szíve egy kis darabjába. Elszorul a torkom, amikor az üvegszekrényről Damien ugyanolyan áttetsző szemére siklik a pillantásom. Válaszra vár, én pedig hozzá akarok simulni, és suttogni: igen, igen, persze. De csak dermedten állok, megbénít a tudat, hogy ha beleegyezem, olyasmibe hagyom magam belerángatni, ami nem valós, és soha nem is fog valósággá válik. Miért? kérdem. Az előbb azt mondtad, kívánsz. De már most is a tiéd vagyok, játszma ide vagy oda. Megemelem a lábam, a smaragd bokaláncra mutatok. Most is rajtam van, Damien. Tudod, hogy mindig is viselni fogom. Akkor meg? Min változtatna? Félrebillenti a fejét, a vitrin irányába. Azt mondod, szeretnéd, ha jobban megnyílnék előtted feleli, én pedig elcsodálkozom, hogy mindig tudja, mi jár a fejemben. Én is ezt szeretném. Nem akarom, hogy titkok legyenek köztünk, Nikki. A teniszcentrumról már beszéltél mondom. De nem mondtam el mindent válaszolja. Rezzenéstelenül várom, hogy folytassa, mert tudom, ez az igazság. Fogódzókra van szükségem, Nikki. Különösen most. Tudnom kell félbeszakítja magát, elfordítja a fejét, állkapcsán kidudorodik az izom, birkózik a szavakkal. Tudnom kell, hogy mellettem leszel, függetlenül minden egyébtől. Annyira sebezhető, én pedig elfogódottan veszem tudomásul, hogy ilyen hatalmam van e fölött az erős férfi fölött. De hát ezt már eleve tudnod kéne. Melletted leszek. Rám néz, a pillantása sötét. Hogy mondhatod ezt, mikor még annyi mindenről fogalmad sincs? Erre persze már én is gondoltam, így azonban, hogy az ő szájából hallom, egy pillanatra megrémülök. Miféle sötét titkokat tartogat még Damien? Az a helyzet, mindenki másnál jobban értem, miért van szüksége a játszma külsőségeire ahhoz, hogy megnyílhasson előttem. Én vagdostam magam, hogy megbirkózzam gyermekkorom szörnyűségeivel, de Damien mit csinált? Semmit, csak leigázta a világot, és megtanulta, hogy temesse titkait jó mélyre. Az üvegvitrinbe kitett könyvekre pillantok, és önkéntelenül elmosolyodom. Damien számára még az apróságok is nagy előrelépést jelentenek. De a múltbeli ügyek, mint például Sara Padgett öngyilkossága és Damien bűntudata a szegény lány halála után Ezek miatt van szüksége Damiennek védőhálóra. Belém hasít: ez az igazság. A játszma számára védőháló. És ha a védőháló a helyére került, máris értelmet nyer az, hogy a testi kapcsolat megerősíti az érzelmi köteléket. Talán csak önigazolásra van 85 szükségem, azért álltam elő ezzel, de az kétségtelen: élni akarok az ajánlatával. Ez a vágy azonban nem veszi elejét a még mindig bennem munkáló félelemnek. Damien biztosan látja rajtam, hogy habozok, mert megfogja a kezem. Csak most veszem észre, hogy önkéntelenül is azt az ujjamat gyurmázom, amelyiknek a hegyét korábban elszorítottam. Elmondod? kérdi szelíden. Nagyot nyelek, próbálom kipréselni magamból a választ. Félek vallom be. Mitől? Tőled felelem, aztán rögtön megbánom, hogy kimondtam, mert látom a szemén, hogy zavarodott és megbántódott. Nem úgy értettem. Hozzábújok, és két tenyerem közé fogom az arcát. Te vagy a legjobb, ami történt velem életemben. Ez tényleg rémisztően hangzik. Elvigyorodom, hálás vagyok, hogy próbálja oldani a feszültséget. Néha attól tartok, kihasznállak. Elhallgatok, várom, hogy élcelődni kezdjen azon, hogy igenis mennyire örülne, ha bármilyen módon kihasználnám. De csendben marad, várja, hogy folytassam, és ebből megértem, tudja, milyen nehéz is ez most nekem. Mármint úgy, mint valami mankót. A combomat elcsúfító sebhelyekre gondolok. Meg a cérnaszálra, amit az ujjam köré csavartam. Arra, milyen nehéz volt annak idején a kezemben a kés, és milyen eksztázist hozott magával az első tüzes szúrás, amikor megmetszettem a saját bőrömet. De még inkább arra, milyen nagy szükségem volt mindezekre a dolgokra és a sebekre, amelyeket most gyengeségem jeleinek tartok. Nyelek egyet, lesütöm a szemem, nem akarok ennek a férfinak a szemébe nézni, hiszen jobbára már így is keresztüllát rajtam. Attól félek, hogy veled kezdem pótolni a fájdalmat. Értem mondja. Hangja érzelemmentes. Nincs benne sem düh, sem megbántottság. Semmi. Aztán hallgatunk. Mély lélegzetet veszek, de nem nézek fel. Túlságosan félek attól, mit is látok majd az arcán. Csak pár másodperc telik el, de súly nehezedik ránk, a kimondatlan dolgok súlya. Ujjheggyel állam alá nyúl, és felemeli a fejem, úgyhogy ha nem akarnék ránézni, be kellene csuknom a szemem. Rápillantok, és rögtön pislognom kell, hogy visszatartsam a sírást. Mert nem düh, nem megbántottság, de nem is sajnálat van a tekintetében. Hanem imádat, és talán még egy kevés tisztelet is. Damien. Jaj, Nikki. Lép egyet felém, aztán látom, hogy erőt vesz magán, és megáll, tiszteletben tartja a személyes teremet, de ott van mellettem, hogy támogasson, hogy erőt adjon. Mondd csak, pontosan mire használod a fájdalmat? De hát tudod. Már korábban is elmondtam neki. A kedvemért ismételd meg. Alapot ad, amin megállok felelem, és legördül arcomon egy könnycsepp. Középpontot ad az énemnek. Erőt. Értem. Hüvelykujjával letörli a könnycseppet. Sajnálom mondom. Én nem. Szája sarkában mosoly villan, és érzem, a félelmem szertefoszlik. Ami azt illeti, eltölt a remény. Melletted, Nikki, egyszerűen megjuhászodom. Tudod, ugye? Biztos látja az arcomon, hogy fogalmam sincs róla, mert tovább mondja. Ha én tényleg képes vagyok minderre: lenyugtatlak, középpontot kölcsönzök az énednek, erőt adok neked, akkor ez a tudat többet jelent számomra, mint mindaz a pénz, amit a Stark International felépítésével megkerestem. Én kezdeném, de nem tudok semmit kinyögni. Ezt még így soha nem fogalmaztam meg magamban. De ez nem így van, Nikki folytatja. Benned van az erő. A fájdalom csak eszköz, amit arra használsz, hogy előhívd. Én pedig, szeretném azt hinni, tükör vagyok számodra. Amikor engem látsz, az arcomon tükröződik mindaz, ami valójában vagy. Most már nem is próbálom visszatartani a sírást, Damien a közeli dohányzóasztalhoz lép, és hoz nekem egy zsebkendőt. Megtörlöm az orrom, szipogok, teljesen eluralkodnak rajtam az érzelmek, bugyutának, mégis idillien boldognak érzem magam. Ezt úgy mondod, mintha szerelmes lennél belém szólalok meg. Nem válaszol, de lassan mosolyogni kezd a szeme. Közelebb jön, átfogja a tarkómat, és szájon csókol, édesen, szelíden induló csókja olyan szenvedélyes, követelőző lesz, hogy minden porcikám bizsereg tőle, még a lábujjam is. Mondj igent, Nikki győzköd a csókot megszakítva. Mondd, hogy az enyém vagy. Mennyi időre szól? kérdezem elfúlón. De nem válaszol. Nincs rá szükség. Látom a szemén, mi a válasz. Ahogy az élet hozza. Ameddig akarjuk. Ameddig az övé akarok lenni. Nem szólal meg, csak áll előttem. Olyan sok múlik a feleleten, mégis higgadt a pillantása, tartása lezser. Damien az az ember, akin semmi nem látszik, ha nem akarja. És mégis olyan sok mindent meg akar mutatni nekem, és én is neki. Már csak egy pillanatig habozok tovább, ezt is csak azért, mert szeretném megnézni magamnak. Be akarom inni a látványát annak, aki, dacára, hogy erőteljesebb, mint bárki más, akivel valaha találkoztam, előttem mégis megjuhászodik. Hogy is hihettem, hogy nem mond el nekem eleget? Talán konkrét történésekről nem mindig számolt be. De a szívét feltárta. Igen mondom, és felé nyújtom a kezem. Áll az alku, Mr. Stark. 86 Lassan gonosz vigyor terül szét a képén, mire hangosan felnevetek. Te jó isten mondom. Fogalmad sincs, mit kapsz, Cukorfalat. Magához rántja a kezem. Gyerünk. Tekintve, hogy mindketten ellógtunk a saját otthonában zajló partiról, ahol ő a házigazda, s amely rendezvény apropója részint a falra kitett, engem ábrázoló portré megünneplése, gondolom, azért megyünk fel a szolgálati liften, hogy észrevétlenül újra elvegyüljünk a vendégseregben. A konyhába vezető kis átjáróból kilépve az első, akivel találkozunk, Gregory, Damien előkelő, ezüstös halántékú inasa. Elmegyünk itthonról Ms. Fairchilddal. Meglepetten pislogok. Gregoryn egyáltalán nem látszik semmilyen érzelem. Semmi akadálya, Mr. Stark. Majd felügyelem a rendrakást és a ház lezárását. Elmegyünk? suttogom, amikor elhagyjuk Gregoryt, Damien pedig közben a hall felé kormányoz engem. El bizony feleli. Felmerül bennem, hogy ellenkezzek. A véremben van a jó modor, hogy mit szabad és mit nem, Elizabeth Fairchild még szigorúbb társasági etikettjéről nem is beszélve. Az ember nem hagyja ott a maga által rendezett vendégséget. Ez mégsem járja. Bizonyos konvenciókat tiszteletben kell tartani, az udvariassági szabályokat nem szabad áthágni. Akármi is jutott Damien eszébe, az várhat, és ezt legalábbis szóvá kellene tennem. Meg kellene makacsolnom magam, hogy igenis maradjunk itt, őgyelegjünk a vendégseregben, udvariasan csevegjünk velük. Helyette gondolatban lenyomok egy tockost anyám illemszabályainak, és boldogan hallgatok. Még háromszor állunk meg. Először Giselle előtt, aki láthatólag ledöbben, de nem száll vitába velünk. Felöltöm begyakorolt műmosolyomat, miközben Damien vált vele pár szót. Már nem görcsölök annyira a jelenlétében, mint korábban, de azért nem is pályázok arra, hogy mától fogva ő legyen a legjobb barátnőm. Aztán előkerítjük Evelynt és Blaine-t, hogy gratuláljunk, és egyben elbúcsúzzunk tőlük. Először nagyon is komolyan kezet szorítunk Blaine-nel, aztán összenézünk, és felkacagunk. Gyere ide mondja, magához húz, és megölel. Evelyntől még nagyobb ölelést kapok, és ő közben a fülembe súgja: Örülök, hogy ma este nemcsak én kapom meg a magamét egy kicsit. Ha csak egy kicsit, abban mi a jó? vágok vissza mosolyogva, ő meg gonoszul nevet. Ezt szeretem benned, Texas bontakozik ki az ölelésből, és rám bök. Ezen a héten egyik este: mi, fotók, bor, és csupa hülyeség, amit összehordhatunk javasolja. Benne vagyok felelem. Aztán rájövök, a fényképezőgépem egy emelettel lejjebb van, a könyvtárban. Hagyd csak mondja Damien, amikor megemlítem neki. Ígérem, nem lesz rá szükséged. Nem tudom vetem ellen. El sem tudok képzelni szebbet, mint hogy kirajzolódik a sziluetted, amint meztelenül állsz az ablak előtt. Miből gondolja, hogy ma este meztelenkedni fogunk, Mr. Stark? Csak reménykedem benne, Ms. Fairchild. Nagyon erősen reménykedem. Jamie az utolsó, akit megkeresünk: egy asztalnál találjuk a teraszon, egy nyomott mintás hawaii inget viselő, kócosra belőtt hajú fickóval beszélget. Jaj, ne, Jamie, gondolom. Ne már. Azok után, hogy ennyit áradoztál Raine-ről Halihó néz fel ránk. Louis, ő a szobatársam, Nikki. Mr. Starkot pedig, gondolom, már ismered. Miközben Damien és Louis kézfogással köszöntik egymást, Jamie rám néz: Minden oké? Bólintok. Minden rendben. Louisra pillantok. És ő? Jamie az orrát ráncolja, és alig észrevehetően nemet int. Louis filmrendező áradozik. Tévéről csacsogtunk. Marha jó a házad fordul Damienhez. A buli pedig még jobb. Örülök, hogy tetszik. Csak el akartunk köszönni Nikkivel. Ó. Jamie sokatmondó pillantást vet rám. A legártatlanabb mosolyomat varrom a képemre. Edward hazavisz, amikor majd szeretnéd mondja Jamie-nek Damien. Jó mulatást! Klassz. Köszi. Búcsúzóul megölel, aztán Damiennel a konyhán át kisurranunk a személyzeti traktusba, hogy senki ne tartóztasson fel bennünket, miközben lelépcsőzünk és elhagyjuk a házat. Nos, hova-hova, Mr. Stark? kérdem, és kilépünk a hűvös éjbe. Ami azt illeti, inkább autóban gondolkodom. Damien általában a ház előtt parkol. Ma estére viszont parkolóinasokat béreltek, és ők vették át a ház előtti kocsibeálló hasznosítását, hogy elférjenek a partira érkezők. Utána megyek, megkerüljük az épületet, aztán az oldalt található garázson is túlmegyünk. Hova viszel? Ahol még nem jártál. Hm. Kíváncsivá tesz. Kézen fogom, és nézelődöm a birtokon. A háztól északra vagyunk, a parti fényeitől távol. Itt sötét van, csak a növények és az ösvényt övező kövek közt elrejtett tompa helyzetjelző lámpák világítanak. 87 Igaza van; bár a harmadik emeleten rengeteget időztem, a ház és a birtok többi részén nem sokat csatangoltam. Persze az épület körül csak nemrég fejeződött be a kertépítés, és a virágágyásokon, a gyalogösvényeken és a piknikezőhelyeken kívül a növényzet még mindig burjánzik, bár már nyoma van, hogy Damien felfogadott valakit, aki lenyírja a bokrokat, és világítást szerelt be, amely gyér, az aljnövényzetbe rejtett fénnyel jelzi a sétautakat. Olyan szép itt mondom, miközben éppen egy köves úton haladunk, amely távolodik a háztól. Bizony feleli, de le sem veszi rólam a szemét. Nézzen a lába elé, Mr. Stark figyelmeztetem. Inkább téged akarlak bámulni. Elmosolyodom. Átkarol, magához húz, és úgy megcsókol, hogy elolvadok. Még nem egészen aludt ki a tűz, amelyet pár pillanattal ezelőtt szított bennem, és most újra felizzik a parázs. Itt? suttogom, és erősen a combjának nyomom az ágyékomat, aztán halkan felnyögök, olyan édesen, kínzón viszonozza a nyomást. Kint a szabadban? A kemény, hideg köveken? A szavaim kelletlennek tűnhetnek, de tudom, hogy a hanglejtésem nem az. Ebben a pillanatban mást sem akarok, csak hogy a hátamba nyomódjanak a kövek, és magamban érezzem Damien forró és kemény farkát. Halkan, fülledten válaszol, leheletnyit cukkolva. Pontosan mit szeretne, mit tegyek, Ms. Fairchild? A vállamat cirógatja, lehúzza róla a spagettipántot. Ezt? kérdi, és lehajol, hogy ajkával illesse duzzadó mellemet. Levegőért kapkodok, keblem hullámzik, és ahogy a sifonruha a meredő mellbimbómhoz tapad, izgatóan dörzsöli. Vagy talán ezt? Végigsimít a lábamon, egyre feljebb nyúl, végül ujja már a nyílásom és a combom közti területet súrolja. Talán suttogom. Fincsi lenne, igaz? kérdi, újra megindul a keze felfelé, és kitapogatja a rövidre nyírt szőrcsíkot, aztán lefelé halad tovább, és a másik lábam tövénél is végigcirógatja ugyanazt a puha részt. Itt a csillagok alatt. Simogatlak, miközben körülfog bennünket az éj. Megnyalogatom a melled, a hűvös levegő végigsöpör a kemény mellbimbódon. A szellő lehűti forró pinádat. Térdem megroggyan, Damien nyaka köré fonom a karom, nehogy összeomoljak szavaitól és érintésétől. Ezt akarod? Igen mondom. Lassan elmosolyodik, zihálva szívom be a levegőt, közelebb hajol. Az ajka a szám sarkát, aztán halántékomat súrolja. Aztán a fülemet. Forró a lehelete, alig hallhatóan súgja. Nem. Biztos önkéntelenül ellenkezve horkanok fel, mert kuncogni kezd. Nem ismétli. Valami más jár a fejemben. Ekkor gyengéden lefejti a nyakáról a kezemet, megigazítja a ruhámat, és magával húz előre az ösvényen. Ingerülten, beindulva, és nagyonnagyon mohón követem. Pár pillanattal később egy sík felületre mutat, amely két bokrokkal borított, lankás rész között helyezkedik el. Azon tűnődöm, hogy építtetek ide egy teniszpályát. Éles pillantást vetek rá, de kifejezéstelen az arca. Tényleg? Nehezemre esik, hogy közönyös hangon kérdezzek vissza. Tudom, milyen rég nem teniszezett már. Ráadásul azt is tudom, miért hagyta abba. Talán. Még nem döntöttem el. Olyan rég nem játszottam, és attól tartok Nem fejezi be, homlokát ráncolja. hogy nem fogod élvezni? fejezem be helyette a mondatot. Nem válaszol, de látom a szemén a helyeslést. Hát, ha tényleg építtetsz egy teniszpályát, akkor szívesen veszek tőled leckéket jegyzem meg könnyedén. Az biztos neked is szórakoztató lesz. Ígérem, jól fogsz mulatni rajtam. Mulatni? visszhangozza, s örömmel hallom hangjában az évődést. Elképzellek teniszruhában. Nem a mulattató az első jelző, ami eszembe jut. És a szabályok ott is érvényben lesznek, Mr. Stark? Fogalmam sincs, mennyit tudunk majd teniszezni, ha bugyi nélkül veszem fel azt a göncöt. Lenyűgöző, Ms. Fairchild. Azt hiszem, segített is meghozni helyettem a döntést. Már holnap kezdem az építtető cégekkel a tárgyalásokat. Nagyon vicces mondom. Nevess feleli. Aztán majd meglátod, a teniszlabdatartó mellett rakom beléd a farkam. Csak szeretsz mocskos dolgokat mondani. Elneveti magát, elkapja a kezem, én pedig szaporázom, hogy lépést tartsak vele. Jókedvem van, és örülök, hogy ellógtunk a partiról. A bennem zajló dráma már elcsitult. Csak mi ketten maradtunk Damiennel a tágas éjszakai égbolt alatt. Mi az? kérdi. Nem szóltam rázom a fejem. Min mosolyogsz? 88 Lehet, hogy boldog vagyok. Igen? kérdez vissza, tekintete az arcomat kutatja. Én is. Damien. Közelebb húzódom hozzá, sóvárgom a csókja után, de az ajkamra teszi az ujját. Nemet int. Ha belekezdünk, akkor soha nem érünk oda, ahova vinni akarlak. Á, szóval megyünk valahova? Már azt hittem, csak úgy kirándulni indultuk Ventura megyében. Ami azt illeti, meg is érkeztünk. Egy szőlővel benőtt domb előtt állunk. Elragadó mondom. De ha az a terved, hogy a virágágyásban kapjál szét, akkor meg kell mondanom, a köves úton is legalább ilyen boldog lettem volna. Ezt a későbbiekre nézve megjegyzem magamnak feleli. De ez még nem a végállomás. Hogyhogy? Nem válaszol. Legalábbis beszélni nem beszél. Egy kulcstartót vesz elő, megnyom rajta egy kis piros gombot, mire a szőlőindák mögött rejtőző ajtó felnyílik. Belülről fény szűrődik ki, és ahogy az ajtó siklik felfelé, egyre világosabb lesz. Eszembe jut, miközben kitárul a titkos helyiség, hogy illene ide valami zenés betét talán az Örömóda. Először nem látok semmit, mert még nem szokott hozzá a szemem a ragyogó fényárhoz. De aztán Damien bekísér a nyitott kapun, és látom, hogy egy garázsban vagyunk. Pontosabban egy óriási teremgarázsban: a hosszúkás, keskeny helyiségben nem kevesebb mint tizenöt kifényesített régi kocsit számolok össze. A falakat fehérre meszelték, a padló betonból van. Fehér fény ömlik a mennyezeti világításból. Egy pillanatra úgy érzem, mintha meghaltam és az autók mennyországába kerültem volna. Tátott szájjal fordulok Damienhez, alig tudom magamból kipréselni a kérdést. Most szórakozol velem? Alig készült el a ház, és máris van egy totál spéci, tizenöt kocsi befogadására alkalmas garázsod a domboldalban? Nem akartam külön garázsépületet, mert az elcsúfítja a tájat. Bár el kell ismernem, ez a garázs már jóval a ház előtt itt volt a birtokon. Három éve építtettem, akkor az építész még csak dolgozott a ház tervein. És a precizitás kedvéért: húsz autó fér el benne. Unott pillantást vetek rá. Csak húsz? Pedig olyan sok hely van itt a dombok alatt. Ráadásul nem is közvetlenül a ház mellett áll? És mi van akkor, Mr. Stark, ha elered az eső? Akkor az alagúton át közelítem meg biccent a helyiség túlsó vége felé, amelyet fémajtó zár el. A Rezidencia felirat áll rajta csinos piros nyomtatott betűkkel. Tényleg két lábon járó közhely vagy nevetem el magam. Nem is ellenkezik. Autóval járó közhely vagyok. Láthatólag élvezi a helyzetet, olyan, mint egy kisfiú a kedvenc játékaival közvetlenül karácsony után. Rám is átragad lelkesedése. Ez meg milyen kocsi? kérdem az ajtóhoz legközelebb álló modell mellett megtorpanva. Régimódi, nyitott karosszériája van, el tudom képzelni a nőket, lobogó, bő ruhában, ahogy hátranyitott tetővel hajtottak benne, integettek a fiúknak, önelégülten tetszelegve saját merészségükben. Gardner túrakocsi feleli. De gyere ide, ez az igazi kedvencem. Elsétálunk a kettővel odébb álló ősrégi autóhoz, amelyet úgy kifényesítettek, hogy épp annyira tündökölve ragyog, mint az egész helyiség. Baker villanyautó mondja. Konkrétan ez a járgány Thomas Edison tulajdonában volt. Komolyan? Kellőképp lenyűgöz a dolog. Múzeumban lenne a helye. Elég gyakran kölcsön szoktam adni feleli. De örökbe nem adom oda. Semmi értelmét nem látom, hogy miért birtokoljak különleges játékszereket, ha nem vehetem körül magamat velük. Ahogy annak sem látom értelmét, hogy tele legyek pénzzel, de ne költsek érdekes dolgokra, akár magam, akár a környezetem számára. A Monet-ra gondolok, meg a fényképezőgépre meg a ruhákra, meg az összes többi ajándékra, amelyekkel elárasztott. Mindannyiunk szerencséjére, akik nagylelkű ajándékokat kapunk tőled, ragyogó az ízlésed. Az bizony, Ms. Fairchild. Felém nyújtja a kezét. Rajta. Csapjunk bele az éjszakába! Végighaladunk a kocsisor mellett, és egy alacsony építésű sötétzöld modell mellett állunk meg, amelynek orra szinte hosszabb, mint maga az autó. Na jó, akkor mondd el, mit kell róla tudni kérem, és nem tudom letörölni arcomról a mosolyt. Mintha arra adtam volna engedélyt, hogy dalra fakadjon. Jaguar E-Type Roadster kezdi, aztán felsorolja e kifinomult jármű összes apró részletét, amelyek mind hozzájárulnak, hogy stílusosan és luxuskörülmények között autózhassunk. Remélem, nem kérdezed ki az adatokat ismerem be. Mert csak a márkanevet jegyeztem meg, és azt, hogy összességében nagyon impozáns darab. Ennyi is elég közli. Te újítottad fel? Miből gondolod? 89 Edward mesélt a Bentley-ről. Nem tudlak magam elé képzelni fülig zsírosan meg olajosan. Ez vicces vágja rá tagadhatatlanul túlfűtött hangon. Nekem ugyanis egyáltalán nem esik nehezemre magam elé képzelni téged meztelenül, olajtól síkosan, amint kitárulkozol az ágyon, és csak arra vársz, hogy megbasszalak. Ó sóhajtok. Hű. Kuncogva tárja ki előttem a kocsiajtót. Olyan alacsony építésű az autó, hogy ebben a rövid szoknyában szinte lehetetlen visszafogottan beülni vagy kiszállni. Damien erre gyorsan fel is figyel, keze a combom alá, aztán a lábam közé siklik. Megremegek érintésétől, aztán, amikor lassan belém tolja az ujját, felnyögök. Az ajtó oldalába kapaszkodom, nem vagyok egészen egyensúlyban, minden porcikám vágytól reszket. Össze akarom zárni a combom, de nem tudom. Egyik lábam az autó padlóján, a másik az aszfalton. Bármerre mozdulok, elesnék. De igazából nem is akarok mozdulni semerre. Igen szólal meg. Így akarlak. Azt akarom, hogy tüzelj. Izgulj fel és nedvesedj be. Azt akarom, hogy bármikor megbaszhassalak, Nikki. Hogy mindenütt készen állj rá. Mindig készen állok suttogom, egyrészt mert ezt akarja hallani, másrészt mert így igaz. Most rögtön meg kéne basszalak mondja, és lassan ki-be mozgatja az ujját. A vaginám összerándul, magába húzza, egyre mélyebben akarja odabent tudni. Egyre durvábban kívánom. Rá kellene döntselek a motorháztetőre, fel kellene hajtanom a szoknyád, és addig kellene vernem a segged, amíg lüktetve ki nem vörösödik. Akkor aztán betolnám a farkam az édes, lucskos pinádba. Ezt akarod, Nikki? Nekem elmondhatod. Mondd el, mi mindent tegyek meg veled. Mondd el, hogyan basszalak meg. Lehunyom a szemem, mellem elnehezül. Annyira nedves vagyok, és teljesen kitölt. Három, nem is, most már négy ujja van bennem, körözök a csípőmmel, azt akarom, hogy erősebben, gyorsabban és mélyebben ujjazzon. Mondjad ismétli. Bassz meg kérem. Simogasd a mellem, és mélyen told belém a farkad. Kívánlak, Damien. Kérlek, csináld, annyira kívánom. Kicsusszannak belőlem az ujjai, és lassan körözni kezd a csiklóm körül, az ajkaimat finoman dörgöli a tenyerével. Már érzem a saját szagomat, szégyentelenül be vagyok indulva, himbálom a csípőm, hogy egyre növekedjen a kéj. Iszonyú közel vagyok, egyre közelebb, el akarok élvezni. Nem érdekel, hogy a garázsban vagyok, az sem, hogy fél lábam a kocsiban van, a másik meg kívül. Csak annyit tudok, hogy kívánom Damient. Azt akarom, hogy oda vigyen, ahova csak akar. Köszi súgja, és elhúzza a kezét. Damien nyöszörgöm. A francba, Damien, légyszi. Csak nem ingerült, Ms. Fairchild? Tudod, hogy az vagyok. Akkor jó. Annak ellenére, hogy halálra frusztrált, elmosolyodom a hangjából kiérződő elégedettség hallatán. Most pedig ülj be a kocsiba. Engedelmeskedem, és szorosan összepréselt lábbal ülök, hátha a nyomás csillapítani fogja egyre tűrhetetlenebb, végletes sóvárgásom. Megkerüli a kocsit, és beül mellém, aztán rám néz; láthatólag mulattatom. Széjjelebb a lábakat, Ms. Fairchild. Addig el nem élvezel, amíg nem szólok, hogy elélvezhetsz. Savanyú pillantást vetek rá, de teszem, amit mond. Hogyan? Nem hallottam a választ. Igen, uram. Jó kislány. A szexuális frusztráció ködébe veszve ülök, ő pedig beindítja a motort, és kiáll a kocsival a garázsból. Arra számítok, arra indul majd, amerről jövünk, de továbbhajt a birtok határa felé, ami különös, mert én ott csak falat látok. De amikor közel érünk, Damien megnyom egy gombot a műszerfalon, és a fal egy darabja elcsúszik. Máris sötét alagútba érünk, amelyet számtalan, boltív alakot kirajzoló fény világít meg. Ahogy lefelé megyünk, minden fényforrás csak akkor kapcsol fel, mielőtt megközelítjük, ezzel olyan benyomást keltve, mintha a végtelenbe tartanánk. Kicsit úgy érzem magam, mint egy Bond-lány, aki a rosszfiúkat üldözi. Hova megyünk? Várd ki a végét mondja. Semmilyen fényt nem látok magunk előtt, már éppen gyanakodni kezdek, nem érte-e valami Damien milliárdos menekülőútvonalát. De aztán kiderül, hogy simán csak elértünk a domb végéig. Egy magánúton lyukadunk ki amely persze Damiené, és ezen haladunk egy darabig, hogy aztán ráforduljunk egy malibui szerpentinre, és a dombok közt kanyarogva végül kijussunk a Pacific Coast Highwayre. Tényleg nem akarod elárulni? kérdem. Még mindig édesdeden billegek a kéj szélén. A kocsi a földhöz közel robog, erős motorja dübörögve rázkódik a fenekem alatt, az egész miskulancia vibrál, ami nem is kicsit izgató. Súlyos és duzzadt a mellem, bár puha anyagból van a sifonruha, a mellbimbóm merev, és annyira érzékeny, hogy az már fáj. Damien hallgat, de a szeme sarkából figyel, és szórakozott mosoly játszik az arcán. L.A.-be megyünk? Már majdnem tizenegy van. Attól tartok, ma később fekhet csak le, mint szokott, Ms. Fairchild. Ellenkezhetnék, de úgyis csak színleg tenném. Inkább hátradőlök a puha bőrülésben, és az óceánt nézem jobb felől. Azért magamon érzem Damien tekintetét. 90 Az utat figyelje, Mr. Stark fordulok hozzá szigorú arccal. Pedig téged akarlak nézni válaszolja, de aztán az útra összpontosít. A visszapillantó tükörhöz nyúl, és beállítja. Így már jobb teszi hozzá, és laza vigyor ül ki a képére. Tetszik, amit látsz? kérdem. A lábamat az utasítása szerint szétraktam, a ruhám szegélye nagyjából combközépig ér. Percről percre jobban. Hirtelen gyanakodva pillantok rá. Hogyhogy? Láttam, hogy megcsodáltad Blaine festményeit jegyzi meg csevegő hangon. Nagyon tehetséges. Teljesen élethűen örökíti meg a felajzottságot, a szégyent, a szexuális sóvárgást. A galériában van pár kép, amelyeken az orgazmus hevében ábrázol egy nőt. Tényleg jól elkapja a pillanatot. Azokat nem láttam felelem. A ma estiek közül melyik volt a kedvenced? Mindegyik tetszett mondom. Igen? Azt hittem, akkor láttam kifejezett érdeklődést az arcodon, amikor a díványon heverő nőt nézted. Tudod, melyikre gondolok? Igen bólintok. Felgyorsul a pulzusom. Eszembe jut a festmény máris tudom, mire akar Damien kilyukadni. Mit csinált az a csaj? kérdi. Simogatta magát suttogom. A szeretője oldalt, kicsit odébb. A lába szélesre terpesztve. Igen. Ezt már alig tudom kinyögni. Vedd le a cipőd mondja, én pedig előrehajolok, és kibújtatom a pántokat. Húzd fel a szoknyát a derekadig. Azt akarom, hogy a meztelen bőröddel érezd az ülést. Atyaúristen, Nikki, igen folytatja kéjesen, amikor engedelmeskedem. A puha bőr lehűti kipirult, forró testem. A motor rezgését átvevő autó még erotikusabbá teszi az élményt, elfog a bujaság, egészen bevadulok. Terpessz be jobban, Nikki. Úgy, mint a nő a képen. Az, ahogy beszél hozzám és a kimenetel, amelyet szavai sejtetnek, ugyanolyan erotikus, mint az érintése. Már így is túlérzékennyé váltam, testem túlterhelődik ingerekkel. Az összes idegszálammal érzek minden egyes mozdulatot, a légáramlatok minden rezdülését, ahol csupasz vagyok, a szívdobbanásaimat, minden apró izzadságcseppet a melleim között. Igyekszem lelassítani a lélegzetvételem, közben felemelem az egyik lábam, és beékelem az ajtó és a műszerfal közé. Aztán a másik lábam bokánál beakasztom a sebváltó háza fölé. Amennyire csak tudok, beterpesztek, hátrébb döntöm az ülést, és ez kissé megemeli a csípőmet. Halk, fojtott nyögés szakad ki belőlem. Mindenem bizsereg, és nem tudom elterelni a figyelmemet lüktető lábam közéről. Csak fekszik ott, némán eseng a szeretőjéhez. Síkos a pinája, melle selyempuha, mellbimbója szopogatásért kiált. Damien, légyszi De a férfi nem ér hozzá folytatja Damien, mire idegesen fojtok el egy nyögést. Parlagon hagyja, hadd fújdogálja a szél a lány sóvárgó pináját. A műszerfalon átállít valamit, a légkondi pontosan a lábam közé kezdi fújni a hideget. Olyan lágy és dekadens érzés, hogy mindenem belesajdul. Ha megesne rajta a szíve, engedné, hogy a lány magához nyúljon, de ha jobban megnézed a festményt, látszik, hogy a keze a levegőben van, kívánja, de nem ér oda. Észrevetted, Nikki? Nem mondom határozottan. Biztos vagyok benne, hogy magához nyúlt. Tényleg? Na, ez a művészet. Mindenkinek más. Elmondjam, én mit látok? Nyelek egyet, és bólintok. Látom a férfit, aki nem fért rá a képre. Mindene az a nő. És semmi nem szerez neki nagyobb örömöt, mint hogy élvezetekhez segítse a nőt. Nemcsak egy röpke baszással, gyors orgazmussal, Nikki. Nem, ez a fickó meg akarja teremteni kettejük közös nirvánáját. Kéjt kéjre halmoz, egyre feljebb srófolva az ingereket, hogy átlépjék a határvonalat, és attól kezdve már egyikük sem tudja, gyönyöröket vagy kínokat élnek át. Megnyalom az ajkam, kiszáradt a szám. Minden egyes porcikámat végtelenül felfokozottan érzékelem. És a kocsi mozgását is. A mellemet, amely hihetetlenül érzékennyé vált a vékony ruha alatt. A pasi azt akarja, hogy a nő bízzon benne. Hogy teljesen átadja magát neki. Hogy engedje neki a testi örömök teljes meghangszerelését. De a végső döntést a nőnek hagyja. Nem kötözi le a nő egyik kezét Blaine ezt a pillanatot örökíti meg a vásznon. Futólag felém fordul, és rám pillant, aztán tovább figyeli az utat. Szóval az a kérdés, hogy magához nyúl, vagy megbízik a pasiban? a hangja éppolyan meleg, meghitt és lágy, mint az érintés, amelyre vágyom. Ezt te mondd meg, Nikki. Mit tesz a csaj? 91 Megbízik a férfiban suttogom. És ezzel lehunyom a szemem, és beleveszek az autó rázkódásába, és Damien ígéretébe, hogy mi jön ezután. 92 16 Megérkeztünk mondja Damien, és eddigre már legalább ezer mérföldnek tűnt az út. Ide jöttünk? kérdezek vissza. Kinézek az ablakon, éppen a Century Plaza hotel kocsibehajtójára állunk be. Igazítsd meg a szoknyád, Nikki figyelmeztet. Hacsak nem akarsz néhány kellemes percet szerezni a parkolóinasnak. Feljebb csusszanok az ülésben, és rendbe hozom az öltözékem, aztán lehajolok, és a cipőmet is visszahúzom. Mindeközben mindenem csak úgy sajog a vágytól, nehezen állok át az új helyzetre. Megszállunk ebben a hotelben? tagadhatatlanul izgalmas kilátás. Csak te feleli Damien, és megáll a parkolóinas állomáshelye előtt. Piros egyenruhás fiatalember siet a kocsihoz Damien oldalára. Csak kiteszem a hölgyet mondja neki Damien. Most már teljesen összezavarodtam. Mit akarunk? Eredj, jelentkezz be feleli. Nyugi, van foglalásod. És igyál is valamit. Ülj le a bárban. Nagyon jól néz ki a hely, és a pultos iszonyú finom martinit kever. Még mindig a kocsiban ülök, a parkolóinas tartja az ajtót, hogy kiszállhassak. Várom, hogy Damien mondjon még valamit, de ő a telefonjával vacakol, SMS-eket olvas. Nem egészen értem, mik is a játékszabályok, az viszont már legalább leesett, hogy valamilyen játszmáról van szó. Igen, uram. Kiszállok, csak aztán jut eszembe a retikülöm. Várjon mondom, aztán újra behajolok a kocsiba, és gondoskodom róla, hogy eleget mutasson a dekoltázsom, Damien étvágygerjesztő betekintést nyerjen abba, amit a ruha alatt viselek. Vagyis a nagy semmibe, mert tök pucér vagyok. Adj borravalót a fiatalembernek, drágám mondom, amikor már újra az aszfalton állok. Aztán sarkon fordulok, és bemegyek a szállodába, gondoskodva róla, hogy menet közben úgy himbáljam a csípőm, hogy suhogjon a szoknya. Még nem jártam ebben a hotelben. Lélegzetelállító. Egy pillanatig habozok, de aztán összeszedem magam, és megtalálom a recepciót meg a bárt. Először bejelentkezem, rámosolygok az engem üdvözlő frissen borotvált férfira. Szeretnék bejelentkezni. Nikki Fairchild. Megböki a számítógép érintőképernyőjét, aztán még szélesebb mosollyal néz fel rám. Látom, a penthouse lakosztályunkba szól a foglalása. Szólhatok, hogy vigyék fel a poggyászát? Inkább ne, köszönöm. Nem kötöm az orrára, hogy nincs poggyászom. Egy vagy két kulcsot kér? Csak egyet felelem, végtére is egyedülálló nő vagyok. Felvetődik bennem, hogy meztelenül végigfekszem az ágyon odafent, de Damien azt kérte, igyak valamit, és felcsigáz a gondolat, hogy vajon mit tervez ma estére. Na és a kitűnő martini esélye is kecsegtető. De leginkább az számít, hogy nem akarok okot adni Damiennek arra, hogy megbüntessen. Ugyanis biztos vagyok benne: a büntetés az lenne, hogy egy ujjal sem nyúl hozzám, márpedig ehhez nem lenne kedvem ma éjjel. Késő van, de a bár mégis megtelt. Alig néhány nőt látok, főleg öltönyös férfiak a vendégek. Az öltözékükből arra következtetek, hogy valami konferencia zajlik, hiszen szinte minden asztalnál ülnek. Damien utasítása szerint az egyik bárszékre ülök a pultnál, és Dirty Martinit kérek. Amíg várom, hogy a mixer elkészítse, végignézek az előcsarnokon, de egyelőre Damiennek nyoma sincs. Nem tudom, mire számítsak, le kell küzdenem a késztetést, hogy előhúzzam a telefont, és felhívjam. Helyette inkább türtőztetem magam. Ugyan nekem a türelem nem nagy erényem, de ettől még fontos erény. Nagyon elmerengett valamin. Gondterhelt, segíthetek? Ezt egy jó külsejű fickó kérdi tőlem, aki kettővel odébb ül, egy bárszéken. Végre megpillantom Damient, és már éppen mondanám a fickónak, hogy köszönöm, nem, amikor Damien a szemembe néz, és jelentőségteljesen leül egy asztalhoz, ahol már három férfi ül, nem túl messze tőlem. Köszönöm, nem. Minden rendben. A pultos elém teszi a martinit. Zavarodottan belekortyolok, azon tűnődöm, vajon mi lesz ebből. A férfi átül a szomszédos bárszékre, és még közel is hajol hozzám. Felvetődik bennem, hogy én is átülök egy székkel odébb, hogy távolabb húzódhassak, de végül a helyemen maradok. Nagyon merev a tartásom, a testbeszédem egyértelmű üzenet. Úgy tűnik azonban, hogy a fickó egyáltalán nem ért a metakommunikáció nyelvén. A konferenciára jött? kérdi, és a leheletén ital érzik. Nem felelem. Egyedül akarok lenni. Milyen szerencsés mondja a fickó, láthatólag nem véve a lapot. Biztosítási szabályozások. Órák hosszat zúdítják ránk a továbbképzést. 93 Hmm mondom. Az arcom udvarias, de hideg, a fickó viszont egyértelműen vak is. Még közelebb hajol, már olyan szögben dől be, hogy muszáj lesz megmarkolnia a pultot, ha nem akar a földre tottyanni. Engedek a kísértésnek, és elhúzódom. Jobb ötletem van arra, hogy hogyan töltse az ember a késő estét mondja halkan; szándékai teljesen átlátszóak. És már itt is vagyunk egy szállodában. Na, mennyi kétszer kettő? Soha nem voltam különösebben jó matekból füllentem. Felvetődik bennem, hogy átülök egy asztalhoz, de Damien külön felhívta rá a figyelmem, hogy maradjak a bárpultnál. És függetlenül attól, mivel jár, ma este betartom a szabályait. Látom magán, hogy egy csomó mindenben nagyon jó lehet közli a fickó, és a mellemet bámulja. Visszafordulok a bárpulthoz, és a mixer újabb martinit tesz elém. Az az úr küldi biccent Damien felé. Milyen kedves mondom, és rámosolygok Damienre, ami láthatólag bosszantja a mellettem ülő krapekot. Damien feláll, mond valamit az asztalnál ülő fickóknak, és idejön a pulthoz. Megáll közvetlenül mellettem, én pedig, mint mindig, ha Damien a közelemben van, hirtelen mikroszkopikus részletességgel kerülök tudatába mindennek neki, magamnak, még annak is, ahogyan a Föld forog a talpunk alatt. Köszönöm az italt, uram mosolygok rá. Amikor kimondom az utolsó szót, látom, megfeszül az állkapcsa. Muszáj mosolyognom. Váratlanul érte. Remélem, mocskosul szereti a Dirty Martinit. Minél mocskosabb, annál jobb felelem. Hé, nem kopna le? Épp csevegtünk itt a hölggyel. Damien hozzá fordul. Nem, eszem ágában sincs feleli. Ő nekem kell. A fickó szeme elkerekedik, de gyorsan összekapja magát. A hölgy egyedül akar lenni. Ezek szerint most már tökéletesen adja a gavallért. Valóban? Damien rám néz, és nagyon lassan, tagoltan megkérdi. Azért jöttél, hogy egyedül legyél? Vagy hogy valaki jól megbasszon? Én fogalmam sincs, mit mondjak erre. A mellettem ülő fickó nyilván teljesen ledöbbent, mert hallgat. Végül is attól függ, ki lenne az, aki megbasz fűzöm hozzá végül. Ez tetszik válaszolja Damien. Hogy hívnak? Louise felelem, önkéntelenül a második keresztnevem jön a számra. Örülök, hogy megismerkedtünk, Louise vigyorog rám Damien. Akkor most gyere velem. Zavarba jövök, hebegek, de közben hihetetlenül be is indultam. Én Most rögtön. A kezét nyújtja, én pedig pillanatnyi habozás után elfogadom. A mellettem ülő fickó tátott szájjal bámul. Damien lesegít a bárszékről, és barátságosan odabiccent a biztosítási ügynöknek. Talán legközelebb mondja, a másik pedig úgy néz rá, mintha varázsló lenne. Legalább lenyűgözve hagyjuk ott, és nem dühösen. Könnyed szédülésben követem Damient. Legszívesebben hangosan kacagnék. Kézen akarom fogni, hogy táncra perdüljek az előcsarnokban. A falhoz akarom szorítani, hogy a szájára tapasszam a szám. Azt akarom, hogy fogdosson. Hogy belém rakja a farkát. Azt akarom, hogy jól megbasszon, pont ahogy az előbb mondta. És hogy most rögtön tegye meg. És láthatólag Damien is ugyanezt akarja. Amint bezárul mögöttünk a liftajtó, azonnal a falhoz szorít. Keményen csókol, a szoknyám alá nyúl, két ujját belém csúsztatja. Nekinyomom a csípőm, és körözni kezdek. Kívánom, de többre vágyom, mint amit a liftben megkaphatok. Úristen, Louise mondja, és mindketten elnevetjük magunkat. Azt hittem, valaki esetleg felismerhet bennünket. Ez a második keresztnevem. Tudom mondja. De nyilván túlzottan becsíptek, semhogy érdekelje őket. Meg aztán nem is idevalósiak. Lesifotósok is lehettek volna itt. Basszák meg a lesifotósok mondja Damien. Szavai érdesek, mint a smirgli. Hozzábújok. Basszunk inkább mi. Szenvedélyesen csókol. Az az ürge rendesen csalódott volt jegyzem meg, amikor befejezzük. Csak elvettem, ami az enyém. És jótékonyságból megajándékoztam egy fantáziával is, ezzel ellesz egész este. Könnyedén belém tolja a harmadik ujját, én meg alsó ajkamba harapok, hogy elfojtsak egy kéjes sikkantást. Ne mondd, hogy nem tetszett. Nagyon is tetszett felelem, miközben nyílik a liftajtó. Kiveszi belőlem az ujjait, aztán kikormányoz a liftből, nyomatékul lazán fenekemre paskol. A szobánk a folyosó végén van. Miután belépünk, 94 lenyűgözve nézek szét. A lakosztályt egy egybenyitott nappali és étkező, valamint egy külön hálószoba alkotja. Puffanva csukódik be mögöttünk az ajtó. Ahhoz képest, hogy élvezed, hogy hozzám tartozol, jól eljátszottad, hogy flörtölsz azzal a palival. Még mindig szájtátva nézegetem a szobát, de most felé perdülök, készen arra, hogy védekezzem, hiszen teljesen egyértelmű, hogy fikarcnyit sem flörtöltem Mr. Nyomulóssal. Mire azonban kinyitom a szám, már leszűröm Damien nézéséből, hogy viccel. De valami más is van a pillantásában, úgyhogy rögtön tudom, mire fogunk kilyukadni. Mit kellett volna tennem? rángatom a nyakamat nyeglén. Parlagon hagytál. Csak beszélgettünk a fickóval. De ő nem csak beszélgetni akart. Kézen fog, az ebédlő irányába vezet, megállunk a nagy kerek asztalnál. Megfordít, úgyhogy most mögöttem áll, aztán a szoknyám alá dugja a kezét, és végigsimít a combomon. Meg kell értened, hogy teljességgel hozzám tartozol. Csak én szerzek neked örömöt közli, és tollpiheként érinti meg a csiklóm, amitől rángások szikrái söpörnek végig rajtam. És csak én kínozhatlak. Nagyot csap a hátsómra. Felkiáltok, a torkomból hörögve tör fel a hang, miközben átjár a kéj. Ezt élvezed? morogja. Atyaúristen, de még mennyire. Felemelem a tomporom, hogy jobban hozzáférjen. Terpessz be. Mohón engedelmeskedem, már jó előre élvezem, hogy milyen lesz a hüvelyemben érezni Damien farkát. Hallom, hogy lehúzza a sliccét, aztán suhog a nadrág, ahogy leveti. Az inget magán hagyja, meztelen testemet súrolja a keményített pamut, ami talán nem szándékos, de kis híján az őrületbe kerget. A keze visszatér a lábam közé, másik kezével pedig a mellemhez nyúl. Felemelkednék, de éles hangon rendreutasít, mondván, maradjak úgy, előrehajolva, várjam készenlétben. Azt akarod, hogy megbasszalak, ugye? Igen nyöszörgöm. Jó, hogy megtámaszkodtam az asztalon. Enélkül nem hiszem, hogy meg tudnék állni a lábamon. Nem vagyok több, mint egy rakás érzőideg. Vágy, sóvárgás, buja energia, és ha Damien nem engedi, hogy hamarosan elmenjek, akkor, attól tartok, össze fogok roskadni a gyönyörtől. Két ujját belém csúsztatja, felnyögök, ujjai köré fonódnak az izmaim. Már csak egy kicsi hiányzik iszonyúan kicsi, ajkamba harapok, és várom, hogy kilője az űrbe a lelkem a robbanásszerű orgazmus. De nem jön. Simán csak nem élveztet el, én pedig nyöszörögve tiltakozom, mert kihúzta belőlem az ujjait, és viszonylag ártatlan helyre, a csípőmhöz nyúl. Fordulj meg, Nikki mondja. Látni akarom az arcod. Megfordulok; több van a tekintetében, mint amit szavakkal el lehetne mondani. Elolvadok a gyönyörűségtől a pillantásában tükröződő vágy láttán. Kíván, mohón sóvárog. Keresztülhasít rajtam ez a nézés, és rajta kívül az egész világ megszűnik létezni. Csókolj meg suttogom. Megteszi, erőszakosan harapdál, összezúzza az ajkam, érzem, hogy kicsordul a vérem. A masszív asztalra lök, aztán a ruhámhoz kap, és letépi a felsőtestemről, szabaddá téve melleimet. Feljajdulok, homorítok, hogy összetapadjak vele. Két kezem közé fogom a fejét, hogy lehúzzam a mellbimbómhoz. Épp csak annyira harapja meg, hogy levegőért kapkodjak, a gyönyöröm fájdalommal határos hullámokban tetőzik. Ugyan mondja. A ruhám maradványai összetekerednek a derekam körül. Nyomja a hátam az asztal, de nem izgat, jól beterpesztek, és felkiáltok, amikor mélyen belém hatol. Homorítok, elémegyek a lökéseinek, átjár az érzés, teljesen bevadulok. Eszelősen, megveszekedetten igyekszem, az övé vagyok. Damiené. Belém élvez, és a nevemet rebegi. Aztán, mikor kielégülten elernyed, odanyúl, ahol csatakos vagyok a spermától. Levegőért kapkodok, körözve simogat, egyre gyorsabban, amíg újra felkiáltok, testem megrogy a mindenemen végiggyűrűző orgazmus alatt, aztán végre lecsillapodom, ahogy erőt vesz rajtam a kimerültség és a békés öröm. Hű mondom, és mellébújok. Úgy bizony feleli. Egy pillanatra így maradunk, egymást ölelve. Baromi kényelmetlen ez az asztal mondom végül. Damien felkacag. Azt hiszem, le is kéne takarítanunk. Nem hiszem, hogy a szobalányok értik majd a helyzetet. Biztos nem most látnak ilyet először véli. Felé fordulok, látja, hogy felvonom a szemöldököm. Rendben mondja. Majd elintézzük. De most odaviszlek az ágyhoz. A kezét nyújtja, én meg követem a tágas hálóba, benne az ágy, amely jóval kényelmesebbnek néz ki, mint az asztal. Matrac mondom. Micsoda remek találmány. Gyere ide. Az ágyhoz rángat, ledobjuk magunkról, ami ruha még maradt rajtunk, és becsusszanunk a paplan alá. Mellégömbölyödöm, azután óráknak tetsző ideig csak fekszünk, beszélgetünk, kapcsolgatjuk a tévét, és régi filmekbe nézünk bele. Ezt is úgy szeretem Damienben teljesen átvált, és az őrületes vadulás után ellágyul, dédelget, biztonságos melegben érzem magam mellette. 95 Olyan kisimult és kielégítő ez, mint egy pohárka portói egy igazán fényűző étkezés után. Nem vagyok fáradt mondom, mikor látom, hogy hajnali négyet mutat az óra. Mondanám, hogy fogom ezt még bánni reggel, de máris reggel van. Bánni fogod? kérdi. Egy pillanatra sem rázom a fejem. Kösz. Mit? Hogy hajlandó voltál beteljesíteni a fantáziámat. Jaj, Mr. Stark nevetek. Nem hallotta a hírt? Ki vagyok szolgáltatva kényének-kedvének. Finoman megcsókol. Ennek nagyon-nagyon örülök. Egy pillanatra mindketten elhallgatunk, csendben fekszünk. Az a telefonhívás, amiről korábban kérdeztél Rossz hírt kaptam egy ismerősömtől mondja aztán Damien. Ó, sajnálom felelem. Eszembe jut, mit mondott Charles Maynard. Németországból? Ezt meg miért kérded? vet rám éles pillantást. Amikor Charlesszal beszélsz, kihallatszik a hangja a vonal túlsó végéről vonok vállat. Ja, értem. Nem, a német ügy ettől teljesen független. Vádemelés lesz? A Stark International egyik leányvállalata ellen, vagy valami ilyesmi? Szája megkeményedik, egyenes vonal. Valami ilyesmi feleli. Aggaszt? Nem mondja határozottan. Charles megoldja. Bólintok. Lövésem sincs sem a nemzetközi jogról, sem a kereskedelmi és pénzügyi szabályozásokról, úgyhogy ezen a szálon nem jutok messzire a beszélgetésben. Nem mondod el, milyen rossz hír jött az ismerősödtől? Egy pillanatra azt hiszem, nemet fog mondani. Aztán higgadtan, szenvtelenül szólal meg, mintha küszködne, hogy megőrizze az önuralmát. Sofiáról van szó. Beletelik pár másodpercbe, mire helyére tudom rakni a nevet. A gyerekkori barátod, akit Alaine említett? Bajba került bólint. Nem először fordul elő, de baromi idegesítő. Folyamatosan azt várom, hogy szedje már össze magát, de újra és újra elcseszi. Sajnálom. Remélem, rendbe jönnek a dolgai. Homlokon csókol. Én is. Várom, hogy folytassa, de hallgat. Végül is ő tudja. Kézen fogom. Kösz. Kérdés nélkül is érti, mit köszönök. Próbálkozom mondja. Tudom. A fenekemmel bújok hozzá. Olyanok vagyunk, mint két egymásba fordított kanál, melegben és biztonságban érzem magam. És értékelem. Háttal vagyok Damiennek, és lehunyom a szemem, ő pedig cirógat. Telnek a percek, mire megszólal; már kis híján elnyomott az álom, szinte álomszerűnek tűnnek szavai. Régebben soha nem aludtam meztelenül. Miért nem? Már félálomban vagyok. Tetszik, hogy elalvás előtt az utolsó kép, amit magam elé képzelek, Damien meztelen teste. Mert amikor utaztunk, Richter mindig bejött a szobámba. Nekem valahogy mindig külön szobám volt, pedig a többi srácot két- meg háromágyasokban szállásolták el. Újra nyitva van a szemem, de nem fordulok felé. Attól tartok, ha ránézek, nem mondja tovább. Mi történt? Rendszeresen bejött hozzám. És nyúlkált. Fegyelmezett a hangja. Keményen, kimérten beszél. Megfenyegetett, ha bárkinek elárulom, mindent elbukok, amink van. És az apámnak nem lesz pénze, éhezni fogunk, az utcára kerülünk. De legfőképpen mindenki tudja majd, hogy olyan kissrác vagyok, aki mocskos hazugságokat terjeszt. Rohadék. Az bizony. Hallgatok, várom, hogy mond-e még valamit. De már nem folytatja. Nem bánom. Ma este kétszer is megosztott velem valamilyen titkot, és tudom, ez annak a jele, hogy erősebb kötelék szövődik köztünk. 96 Nem lep meg szólalok meg kisvártatva. Apádat illetően viszont nyilván tévedtem. Hogy érted? Azt hittem, tudta, hogy az edződ molesztált. A limóban jöttem rá, hogy fogalma sem volt róla. Csend támadt. Tudta mondja aztán Damien jéghidegen. A megdöbbenéstől önkéntelenül felé fordulok. Micsoda? De hogy a francba várhatja el tőled, hogy ott legyél a teniszcentrum avatóünnepségén, ha tudja, mit művelt veled az a rohadék? Nem tudom válaszolja Damien. Tétovázik, arcán elmélyülnek a barázdák. Nem, ez nem igaz helyesbít. Tudom, hogy miért várja el. A centrum tulajdonosa egy német sportcég. Nagy cég, nagy hatalmú emberek ülnek az elnökségben. Nem értem. Az apádnak is köze van ehhez a vállalathoz? Nem. Őt kurvára nem izgatja, mi mellett emelek szót, legyen az teniszcentrum vagy állatkereskedés. Az egész ügy hátterében kölcsönös szívességek állnak. Ha a nevemet adom a teniszcentrumhoz, akkor egy-két hatalmasság talán megmozgat néhány követ az érdekemben Németországban. Ezzel a vádemeléssel összefüggésben, ami folyton szóba kerül? Igen. Ami azt illeti, Charles is apámmal ért egyet. Baromi dühös rám, hogy nyilatkoztam Garreth Todd partija után, pedig emlékeztettem arra is, hogy minél tovább húzódik az ügy, annál több munkaórát számlázhat ki. Humortalanul mosolyog. Őszintén szólva tartanom kellett volna a számat. Nem szokásom elhamarkodott döntéseket hozni, de ez most az volt. És miért csináltad? Csak kimondtam az igazságot. Ugyanis tényleg nem szabadna róla elnevezni a teniszcentrumot. És már untam, hogy az egész világ azt hiszi, hogy csodálom azt a szemétládát. Akkor jól döntöttél. Talán. De néha a helyes döntéseknek is lehetnek kellemetlen következményei. Ilyen súlyos a helyzet? Kezdek aggódni. Az egyik céged ekkora bajba került? Damien nem válaszol egyből. Benne van a pakliban, hogy nagy gond lesz mondja végül. De nem hiszem, hogy annyira elfajulnak a dolgok. Még van pár eszköz a kezemben. Valamelyest megbékélve bólintok. Ha Damien nem aggódik, akkor én sem fogok. Gyere ide parancsol rám, én meg mohón engedelmeskedem. Karjába vesz, és ölelése az aggodalom utolsó szikráit is kioltja bennem. Csak Damienre vágyom, és erős karjaiban szenderedem álomba. 97 17 Éles csöngetésre ébredek. Zavarodottan ülök fel. Fogalmam sem volt, hogy szállodában is lehet csengő, de ezek szerint ezekben a Midász király pompáját felvonultató lakosztályokban nyilván van, mert ez egyértelműen csengetés. És az is biztos, hogy nem nyitok ajtót. Damien? Arra várok, hogy a fürdőszobából válaszol majd, de nem teszi, úgyhogy kicsusszanok a takaró alól, és felállok. Egyszerre vagyok bágyadt, és fáj minden tagom, mintha nem egészen tudná a testem, hogy érezze magát a tegnap éjjeli kaland után. Az újabb csengetésre összerezzenek. Szobaszerviz! jelenti be egy öblös hang. A kávé gondolatára összeszedem magam. Pillanat szólok vissza, aztán körbenézek, hogy mit kapjak magamra. Egy szék támláján megpillantok egy gondosan odakészített köntöst. Abból kiindulva, hogy milyen állapotban lehetnek a ruháim, ez nagyon is jó megoldás. Persze Damien tette oda nekem. De ő hol a francba lehet? Kisietek a hálószobából, aztán az ebédlőn át az ajtóhoz megyek. A pincér már legalább öt perce várhat, de hangyányit sem bosszús. Jó reggelt, hölgyem mondja, begördíti a zsúrkocsit, és elkezdi kipakolni a reggelit az immár tiszta, rendezett étkezőasztalra. Damien tényleg sok mindent megcsinált ma reggel. A pincér minden egyes fogásról leveszi a fedőt, amikor kiteszi őket a kocsiról az asztalra, én meg rájövök, hogy farkaséhes vagyok. Van itt kávé, narancslé, tojás, egy palacsinta, gyümölcs, és annyi szalonna, amennyivel egy kisebb hadsereg is jóllakna. Az evőeszköz és a csésze viszont nem lenne elég annak a hadseregnek. Hiszen konkrétan csak egy kávéscsésze van, egy pohár a narancslének, és egy szett fekete vászonszalvétába tekert kés és villa. Talán lassan esik le nekem ma reggel, de végül csak megértettem, mi a helyzet: Damien lelécelt mellőlem. Parancsol még valamit? Köszönöm, nem felelem. Aláírjam a csekket, vagy valami? Nem kell, hölgyem. De ez az öné. Kis borítékot tesz elém. Mr. Stark kérte, hogy a reggelivel együtt adjuk át. Ó. Meglepetten, de örömmel veszem át az üzenetet. Köszönöm. A kezemben fogom a borítékot, amíg ki nem megy. Vastag, merített papír, hátoldalán a hotel neve áll, dombornyomással. Le van ragasztva. Kiveszem a feltekert szalvétából a kést, és azzal bontom fel. Amikor széthajtom a levélpapírt, megpillantom Damien csinos, szabályos betűit. Kedves Ms. Fairchild! Jó étvágyat a reggelihez. Ha mást kér, csak hívja a szobaszervizt. Nem tudtam, mire vágysz majd, ha felkelsz. Én személy szerint csak rád vágytam, de olyan édes voltál álmodban, hogy nem tudtalak felkelteni. Reggel hatra San Diegóban kell lennem egy üzleti reggelire egy macerás ügyféllel, de tizenegyre visszaérek L.A.-be. Maradj a szobában. Vásárolj az ajándékboltban. Használd ki az élményfürdőt. Amihez csak kedved van. Pár óra múlva jövök is, aztán miénk az egész vasárnap. Már előre készülök a következő zamatos találkánkra. Be kell vallanom, szállodai bárban még soha nem szedtem fel ilyen gyönyörű nőt. Így, hogy összeakadtunk, azon tűnődöm, miből maradhattam ki éveken át. Később látlak. Addig is képzeld azt, hogy hozzád nyúlok. Puszik, Damien U.i.: Szerintem valami mást vegyél fel, ne azt a kék ruhát, amit széttéptünk. Nézz körül a szekrényben. Olyan szélesen vigyorgok, hogy szinte fáj a szám, a keblemre ölelem a levelet, aztán visszadőlök az ágyra, és a fejemben lepereg az elmúlt éj összes dekadens pillanata. A délelőtt hátralevő részét azokkal a dolgokkal töltöm, amiket Damien javasolt. A szekrényben találok egy édes, nyomott virágmintás nyári ruhát, meg egy csini Yellow Box flip-flopot. Ebben az öltözékben megyek le, manikűröztetek és pedikűröztetek a spában. Amikor megszárad a körmöm, az előcsarnokban kószálok, és veszek Damiennek meg magamnak is egy-egy óriási Beverly Hills rövid ujjú pólót, meg hozzá illő baseballsapkát. Utána a medence mellett ülök egy friss magazinnal, és megiszom két Bloody Maryt, miközben képbe kerülök a celebek összes különcségével. Ez ahhoz kell, hogy később majd hiábavaló kísérletet tehessek Jamie lenyűgözésére, hogy milyen jól értesült vagyok hollywoodi ügyekben. A magazinban csak egy kis kép van Damienről és rólam, úgyhogy megállapítom: ez a kiadvány milliószor mértéktartóbb, mint a konkurencia. Tizenegykor Damien még mindig nem adott jelt magáról, ezért visszamegyek a szobába, és ott várok tovább. A vodka a fejembe szállt, úgyhogy biztos elszunnyadhattam, mert egyszer csak azon kapom magam, hogy megmozdul a matrac, kinyitom a szemem, és a világ legdögösebb látványa 98 fogad. Hellóka mondom. Hellóka. Mit csináltál a délelőtt? kérdezi Damien pajkosan. Hát nem sokat ismerem be. De nagyon jól elvoltam. Lenne kedved elmenni valahova? Van egy ötletem, hogy hova vigyelek. Igen? És hova? Görkorizni Venice Beachre feleli, mire hangosan felröhögök, de aztán rájövök, hogy komolyan gondolta. Tényleg? Jó móka. Görkoriztál már? Bevallom, hogy még nem, mire Damien azt mondja, legfőbb ideje, hogy kipróbáljam. Akkor itt a tökéletes szerkó. Kicsomagolom a rövid ujjúkat és a sapkákat, a pólót fel is veszem a ruhám tetejére, és fejembe nyomom a sapkát. Minél inkább turistáknak nézünk ki, annál valószínűtlenebb, hogy bárki felismer. Arról nem is beszélve, hogy baromi cukin festesz. Megnézem magam az egész alakos tükörben, és úgy döntök, rosszabbul is festhetnék. Nem vagyok egy kimondott divatdiktátor, de egy vasárnap délutáni, laza, turistás szerkónak elmegy. Damien persze iszonyat dögös a bő szürke pólóban és a fekete baseballsapkában, utóbbi kihangsúlyozza szépen metszett állkapcsát és tündöklő mosolyát. Bőr hátizsákot visel, felajánlja, hogy elteszi a pénztárcám és a telefonom. Minden egyebet itt hagyhatsz. Nem kell kijelentkeznünk? Enyém a szoba feleli. Vagyis a vállalaté. Ezt a lakosztályt folyamatosan bérbe vesszük cégünk idelátogató ügyfeleinek, meg vezetőknek, akik nem itt élnek. Nem rossz, gondolom, miközben kisétálunk a parkolóinas állomáshelyéhez. Hamarosan be is pattanunk a Jaguárba, és nyugat felé autózunk a Santa Monica Boulevardon. Damien jól ismeri Venice kis utcáit, gyorsan leparkolja a kocsit egy őrzött garázsban, mi pedig kiülünk egy padra, hogy felcsatoljuk a kölcsönzött görkorit, térdvédőt és sisakot. Húsz perc múlva újra a padon ülünk, lecsatoljuk őket, és visszaadjuk a kölcsönzőben. Mondtam, hogy borzasztó leszek közlöm. Elég béna voltál ismeri el. Nem is értem, hogyan lehetséges, hogy egy ilyen kecses lénynek egyáltalán nincs egyensúlyérzéke. Egyensúlyozni tudok felelem. Csak nem ilyen apró kerekeken. És mi van a biciklivel? néz rám kétkedve. Félredöntöm a fejem, és felvonom a szemöldököm. Igen. Biciklizni azt tudok. Keresünk egy biciklikölcsönzőt, és a következő két órában bebizonyítom, hogy nem felejtettem el, amit gyerekoromban tudtam. Bár, hogy őszinte legyek, egyáltalán nem is gyermekkorom óta tudok biciklizni. Anyámat túlságosan aggasztotta a lehetőség, hogy horzsolásokat és véraláfutásokat gyűjtök be. Így aztán csak egyetem alatt tanultam meg kerékpározni. Gyermekkorod hiányzó darabkája mondja Damien, amikor ezt elmesélem neki. Nem baj. Inkább biciklizek egyetlenegyszer veled az óceánparton, mint egy egész nyáron át gyerekkoromban. Ezért meghívlak egy fagyira. Leállítjuk a bringákat az élénkkékre festett fagyisstandnál, és csokival mártott fagyit kérünk színes tortadarával. Aztán eltesszük a gumipapucsokat Damien hátizsákjába, és lesétálunk a vízhez. A Csendes-óceán vize nyáron is dermesztően hideg, elképesztő, hogy a benn labdázók nem kékültek el. Kicsit besétálunk a vízbe a hullámokkal szemben, a homok kifolyik a lábunk alól, esszük a fagylaltot. Egy tizenéves lány botot dobál a nagy sárga kutyájának, erre elmondom Damiennek, hogy mindig is szerettem volna egy kiskutyát, de óriási meglepi! anyám soha nem egyezett bele. Damien válaszul felidézi, hogy egyik este hazavitt egy elkóborolt labradort, de az apja nem engedte, hogy megtartsa. Ha belegondolok, mennyit utaztam, talán így volt a legjobb teszi hozzá. Folyton kutyahotelbe kellett volna adni szegényt. De nem épp ez lett volna az értelme? Apád tudtára adtad, hogy kutyát akarsz, mert ki akarsz szállni a taposómalomból. Otthont akartál, nem utazni. Damien különös arckifejezéssel méreget. Igen, pontosan erről volt szó mondta végül. Aztán végül lett kutyád? Mármint miután abbahagytad a teniszt, és Mr. Nagymenő Üzletember lettél. Nem, soha vonja össze a szemöldökét. Szerinted eladja nekem? biccent játékosan a lány felé. Lefogadom, hogy nem. Megfordulunk a bringákkal, és karikázunk visszafelé Santa Monica irányába. Lassan tekerünk, nézzük a turistákat és a helybelieket, akik beszélgetnek, élvezik a napot. A plázához érve lezárjuk a két kerékpárt, és a Promenade-on sétálunk a Coffee Bean & Tea Leaf felé. Jeges 99 mochaccinókkal a kézben ballagunk tovább a bevásárlóutcában, aztán Damien bejelenti, hogy most már igazán enne valami rendeset, és meghív vacsorázni. Felveti, mehetnénk a The Ivyba, amiről még én is tudom, hogy felvágós hely, és ahol szem előtt van az ember. Egy, szerintem ebben a szerkóban be sem engednek bennünket felelem. Kettő, nem épp a legjobb választás, ha kerülni akarjuk a lesifotósokat. Akkor pizzaszelet közli, és végül virslis pizzát kajálunk apró fémasztalok mellett. Kizárt, hogy a The Ivy jobb legyen ennél mondom, és ebben a pillanatban, ezzel a fickóval, a derűs délután végén teljesen komolyan is gondolom. Az eget nézem, mikor befejezzük az evést. Sötétedik. Visszavigyük a bicikliket? Nemsokára válaszolja Damien. De előtte még hadd mutassak valamit. A mólóra akar kivinni, pedig említettem neki, hogy már jártam ott. De az óriáskerékre is felültél már? Arra még nem ismerem be. Ide igyekszünk? Rejtélyes figura vagyok, emlékszel? A titkaimat nem kotyoghatom ki. Ezt igennek veszem. Ravasz vagy és elmés, ezt csodálom benned legjobban. Az út hátralevő részét végigvigyorgom. Beállunk a sorba jegyért. Meglepően rövid, csak két beszállítást kell megvárnunk, aztán bennünket is betessékelnek az egyik kis kosárba. A jegyszedő ránk csukja az ajtót, és már emelkedünk is felfelé. Elragadtatottan nevetek. Nemcsak ezen az óriáskeréken nem ültem még, hanem még életemben nem voltam egyen sem. Lassan forog, de a kosár himbálózik, ami akár idegborzoló is lehetne, leszámítva, hogy mellettem van Damien, aki átkarolva tart. De most a kosár épp ekkor torpan meg legfelül a hátizsákért nyúl, amit korábban letett a lábához. Mit művelsz? kiáltok fel. Ne engedj el! Kinézek a bennünket körülvevő világra. Mostanra lement a nap, kigyúltak a móló fényei. Mintha Tündérországba pottyantam volna. Bár, ami azt illeti, ahhoz képest, hogy Tündérország, kicsit magasan vagyunk. Miért álltunk meg? kérdem. Lent valaki most kiszáll és beszáll feleli Damien. Újra felegyenesedett, kezében két becsomagolt ajándék. Az egyik nagyjából akkora, mint egy csomag katalóguscédula. A másik kicsivel nagyobb. Akkora lehet, mint egy külső DVD-meghajtó. Ajándékot hoztál? Igen feleli. Szóhoz sem jutok. Én nem hoztam neked. A sapkára és a pólóra mutat. Ezeket hozzáírattam a szoba számlájához. De az ötlet számít. Na jó, ha nem kéred őket, akkor lehajol, úgy tesz, mintha visszatenné őket a hátizsákba. Dehogynem tiltakozom. Add csak át nyugodtan. Összemosolygunk. Először a kicsit kapod teszi a kezembe. Óvatosan leszedem a csomagolópapírt, egy kis aranyszínű doboz van benne. Felemelem a fedelét, négy csokitrüffel van benne. A fondüt már megkóstoltad, de a trüffel a specialitásunk. A svájci kisvállalat, ami a tulajdonodban van? kérdem. Mondtam, hogy megkérem Sylviát, rendeljen neked. Kiveszek egyet, és máris önkéntelenül vigyorgok, mint a vadalma. Kérsz egy harit? Az egész a tiéd rázza a fejét. Majszolni kezdem, és felajzottan nyöszörgök. A nirvána megfelelőjét hozzák színvonalban a csokoládék terén. Miután megettem egyet, visszaadom a dobozt Damiennek, hogy tegye a hátizsákjába. Köszönöm. Tényleg bámulatos vagy mondom. Mert hoztam neked csokit? Igen felelem őszintén. És még jó pár egyéb okból. Finoman megcsókol, aztán átadja a nagyobb csomagot. Akkor most ez jön. Szép óvatosan kicsomagolom, aztán meglátom, hogy mi az, és elakad a lélegzetem. Régi bronz képkeretben egy lélegzetelállító kép kettőnkről estélyi öltözetben. Amikor Damien elvitt az operába, nyüzsögtek körülöttünk a lesifotósok. Ez a kép megjelent a sajtóban a fotóalbumdoksimban van róla egy digitális másolat. De ez minden jel szerint az eredeti kép. Jaj, Damien. Elképesztő vagy suttogom. Nem tudom levenni a szemem kettőnkről, ahogy a kép megörökít. Hogyan szerezted meg? 100 Felhívtam az újságot, és megvettem ezt a nyomatot válaszolja. Olyan bájos vagy ezen a fotón. Gondolom, ez azt jelenti, csak jók valamire a lesifotósok is. Ennyire azért nem mennék messzire mondom, az orromat ráncolva. De ezt örökké becsben fogom tartani. Úrrá lesznek rajtam az érzelmek. Több százszor megjelentem már Damien oldalán, és legalább ugyanannyi kép öntötte el különböző magazinok és honlapok oldalait. De ez a bekeretezett fotó örökkévalónak és valóságosnak tűnik. A jövő érzetét kelti. Pislogok, és hirtelen felzokogok örömömben. Gondoltam, kiteheted a munkahelyeden az íróasztalodra mondja. Ki fogom felelem. Akkor minden nap nézegethetem magunkat. Az óriáskerék megint odafent áll meg, de nem bánom. Fél kézzel keblemre ölelem a bekeretezett képet, és odabújok Damienhez. Ez a legjobb ajándék, amit valaha kaptam mondom, és így is gondolom. És nagyon klassz volt ez az együtt töltött nap is. Hétfő reggel az Innovative-ban Trish egy mázsa kitöltendő papírt zúdít rám, újra és újra le kell írnom a nevem és a címem, amíg csak biztos nem leszek abban, hogy görcsbe fog állni a kezem, és meg kell majd műteni. Utána körbevezet az irodában, és mindenkinek bemutat, én meg mosolygok, biccentek, és úgy teszek, mintha megjegyeznék minden nevet, amivel eláraszt. Egyszer már körbejártam, de jó látni a helyet egy alkalmazott nézőpontjából is. Végül eljutunk a szobámig, amely egy apró, déli fekvésű helyiség, a parkolóra látni az ablakból. Viszont legalább egyes-egyedül az enyém. Épp az asztalomon levő holmit rendezgetem, amikor bejön Bruce. Köszöntelek második munkanapod alkalmából. Belaktad magadat? Már csak a hálózati összeköttetést kell élesíteni, és akkor minden rendben. A telefonomra pillantok, hogy lássam, mennyi az idő. Carla azt mondta, egy órán belül az is meglesz, és akkor tényleg kezdhetek rendesen dolgozni. Bruce bólint, aztán összefoglalja, milyen időpontjaim vannak ma: munkahelyi megbeszélések, ismerkedés a cég különböző termékeivel. A nap végére már ismerni fogok mindenkit a teamből, és tudni fogom a legfontosabb dolgokat a hozzám tartozó termékekről. Sok mindent kell megtanulnom a termékek paramétereit, a munkatársak nevét, de összességében örülök, hogy ezzel fog telni a nap. Tudom, hogy mára ígértem az első napi ebédet, de kiderült, hogy muszáj találkoznom az ügyvédemmel áll fel Bruce. Nem bánod, ha elhalasztjuk? Ne aggódj. Hogy őszinte legyek, engem is szorít az idő, hogy a végére jussak ennek a sok olvasnivalónak. Láthatólag megkönnyebbült. Rávillantom legfényesebb Vállalati Dolgozó mosolyomat. Ettől átrendeződik az arckifejezése, attól tartok, eltévesztettem a házszámot a mosollyal. De nem a munkán jár az esze. Hadd kérjek újra elnézést a szombat este történtek miatt. Nem, tényleg szükségtelen felelem, mert bele sem akarok gondolni az egészbe. Figyelmesen rám néz, aztán lassan bólint. Hát, remélem, te és Damien nem emiatt léptetek le olyan hamar. Akaratom ellenére elvörösödöm. Dehogyis. Kérlek, mondd meg Giselle-nek is, hogy minden oké. Esküszöm, nem bosszant a dolog. Elkomorodik. Ha összefutok vele, átadom az üzenetet feleli, mire eltöprengek, most mi mást dobjak be, mert ez a téma láthatólag kellemetlenül érintette. De aztán Bruce vált témát. Az asztalomra dobja a Tech World Today legfrissebb számát. Láttad már? Még nem, de a címlapon levő képet rögtön megismerem. Egy izraeli cég logóját vízjelszerűen rávetítették valami piacvezető 3D-s képszerkesztő szoftverre. Átfutom a cikket, és Bruce-ra nézek. Ez már készül egy ideje. Úgy tűnik, a vártnál hamarabb lezárult a tesztelése. Csiripelik a madarak, hogy a C-Squarednél valami hasonlón dolgoztál mondja Carl cégére utalva. Igen felelem, aztán úgy döntök, nagy levegőt veszek, és kipakolok neki a történtekről. Bosszantó eset, de én aztán végképp nem csináltam semmi rosszat. Benne voltam a teamben, amelyik megpróbált támogatást szerezni Damientől a C-Squared termékre. Így ismerkedtetek meg? Nem felelem. Már jóval régebbről ismertük egymást, még Texasból. Aztán Evelyn egyik bulijában találkoztunk újra. Nem teszem hozzá, hogy Carl küldött oda arra a partira, kimondottan azért, hogy magamra vonjam Damien Stark figyelmét. Ez volt az első adalék, ami alapján leszűrhettem, hogy Carl egy seggfej. Aztán jött a többi is, gyors egymásutánban. Na mindegy, tök jól ment a prezentáció, de Damien úgy döntött, nem fektet be a projektbe, mert tudott erről az izraeli termékről, bár akkor még nem közölte, hogy emiatt határozott így. De akkor már együtt jártunk. Megint csak arcomba szökik a vér, mert az együtt járás kifejezés köszönő viszonyban sincs azzal, amit Damien meg én műveltünk egymással. Szerencsére Bruce nem veszi észre, hogy elpirultam. Carl pedig téged hibáztatott. És kirúgott mondom savanyú vigyorral. Nem küzdötte fel magát a legkedvesebb ismerőseim közé. 101 Őszintén szólva Carl Rosenfeld senkinek nem tartozik a kedves ismerősei közé. Ettől a megjegyzéstől felenged bennem a feszültség, és elmosolyodom. Egy pillanattal később Cindy lép be az irodámba, futár által kézbesített borítékot hoz. Nincs rajta cím. Természetesen biztos vagyok benne, hogy Damientől jött. Cindy úgy sompolyog az íróasztalomhoz, hogy rögtön látom, ő is ugyanerre gondol, és furdalja az oldalát, mit küldött a világ legszexibb milliárdosa a barátnőjének. Én is kíváncsi vagyok. De Damient ismerve jobban teszem, ha nem Bruce és Cindy jelenlétében bontom fel a küldeményt. Határozottan leteszem az íróasztal sarkára, közvetlenül a kettőnket ábrázoló bekeretezett fotó mellé. Biztosítási iratok mondom lazán, aztán visszafordulok Bruce-hoz, és belekezdek az első értelmes gondolatba, ami a múlt heti Suncoastmegbeszéléssel kapcsolatban eszembe jut. Aztán végre mindketten kimennek a szobámból, hagynak névlegesen dolgozni. Rögtön a boríték után nyúlok. Kinyitom, belenézek, és a saját rózsaszínű sálamat találom benne. Oké De végül is ez legalább ürügy arra, hogy felhívjam. Nem mintha tényleg szükségem lenne ürügyre. Sajnos csak a hangpostáját érem el. Helló, én vagyok mondom. Nagyon kösz a sálat. Szuperül áll. Honnan a csudából tudtad? Jó volt tegnap együtt közlöm, aztán habozok, hogy folytassam. Arra gondoltam, kíváncsi leszel rá, hogy farmerszoknyában és farmerdzsekiben vagyok, ja és még van rajtam egy bordó blúz, de összesen ezt a három ruhadarabot vettem magamra. Máskülönben sehol semmi. Vigyorogva teszem le a kagylót, és nehezemre esik, hogy figyelni tudjak az Innovative által rám kiosztott termékkel kapcsolatos specifikációkra, amelyeket a laptopon nézegetek. Azért egy idő után belerázódom, és csak akkor jövök rá, hogy több óra elrepült, amikor bedugja az ajtón a fejét az egyik srác a csapatból. Megyek, benyomok egy szendvicset közli. Te nem kérsz valamit? Alex, ugye? Bólint. Veled mehetek? Ja, persze. Jó hogy. Izé, csak ide ugrok le a földszintre, aztán felhozom, és itt eszem meg. Tökéletes. Fogom a retikülöm, és vele tartok a lifthez. Magas, és annyira cingár, hogy az a gyanúm, legalább öt kilóval nehezebb lehetek nála. Haja szinte katonásan rövidre nyírt, rövid ujjú pólóján felirat: a Plútó még mindig bolygó. Ebben teljesen egyet értünk, amit meg is mondok neki. Erre mintha felnyitották volna nála a kommunikációs zsilipet. Mire az előcsarnokba érünk, a taj-száma kivételével már mindent tudok róla, és meghívást kapok, hogy amikor csak kedvem szottyan, csatlakozzam a World of Warcraft-klánjához. Szóval te vagy Damien Stark barátnője teszi hozzá, útban az előcsarnoktól a büféig. Az menő. Szerintem is válaszolom udvariasan, de önkéntelenül összerándul a bensőm egy kicsit. Kezdek rájönni, mekkora csomagot vettem magamra azzal, hogy Damien barátnője lettem. Mintha beparkoltam volna egy mikroszkóp alá. Ahhoz képest, hogy egész eddigi életemben az udvarias közömbösség maszkja mögött rejtőztem, nem ez a legkényelmesebb helyzet. Aha, elég jók itt a szendvicsek mondja Alex, én meg hálás vagyok, hogy témát váltott. A pizza viszont középszar. Na és a salik? Fingom nincs, nyúlkaját nem tolok válaszolja. Itt találkozunk? Bólintok, aztán megindulok a nyúlkaja szekció felé. Várom, hogy a pincér összedobjon nekem egy Cobb-salátát, amikor mögém áll a sorba egy ismerős külsejű ázsiai nő. Igyekszem felidézni, hol láthattam, amikor felém bök. Innovative, ugye? kérdi. Te vagy az új lány. Nikki Fairchild bólogatok. Sajnálom, nagyjából úgy érzem, egymillió embernek mutatkoztam be a napokban. Nem emlékszem a nevedre. Ja nem, még nem találkoztunk. Én is ebben az irodaházban dolgozom. Lisa Reynolds vagyok, üzleti tanácsadó. Évek óta ismerjük egymást Bruce-szal. Hirtelen eszembe jut, hol találkoztunk. Pénteken itt ültél az előcsarnokban az egyik asztalnál. Majdnem mindennap idetelepszem. Meghalnék kávé nélkül, és napjában legalább egyszer szeretek kijönni a szobámból. Tessék nyomja a kezembe a névjegykártyáját. Amikor van kedved kisurranni egy latte erejéig, trombitálj. Kösz mondom őszintén hálásan. Nem túl sok emberrel ismerkedtem össze, amióta Los Angelesbe költöztem, úgyhogy repesek az örömtől, hogy talán lesz egy barátom itt az irodaházban. Megígérem Lisának, hogy még a héten felhívom, aztán visszamegyek az emeletre Alexszel. Folytatni akarom a munkát, ugyanakkor tudom, az is fontos, hogy megismerkedjek a munkatársaimmal. Felajánlom, hogy együnk együtt a konyhában, de megkönnyebbülten hallom, a gép előtt akar ebédelni, hogy játszhasson a World of Warcrafttal. Már megettem a salátát, és egészen belemélyedtem valami problémás kód elemzésébe, amikor Damien telefonál. Helló. Láttad a cikket a Tech World-ben? kérdem. Milyen üzleties a modora ma, Ms. Fairchild Mi mást hozzak szóba? nevetek. A sálat, amit küldtél? Kicsit berozsdásodott az ajándékozótehetséged, bár gondolom, van ebben logika. Ha már eleve az enyém, akkor nyilván kedvelem. 102 Jó gondolatmenet feleli. Jövőbeni ajándékoknál is észben tartom majd. Most viszont arról az érdekes küldeményről akartam szót ejteni, amit ma kaptam kézhez. Nem ugrik be egyből, miről beszél. Aztán eszembe jut, amikor a Bentley-ben utaztam. Atyaég. Saját szobád van, vagy több emberrel ülsz egy légtérben? kérdi. Egyedül vagyok válaszolom. Nyelek egyet, mert eszembe jut, mi mindent írtam abban a levélben. Ebben az esetben, drága Ms. Fairchild, azt hiszem, meg kell kérnem, csukja magára az ajtót belülről. Sőt, ha jobban belegondolok, a kulcsot is fordítsa rá. Damien, dolgozom tiltakozom, de azért megteszem, amit kér. Micsoda véletlen. Én is. Képzelje, miféle meglepetés ért, amikor átnéztem a reggeli postámat. Meghívók, üzleti konferenciákra. Befektetési ajánlatok. Eladásra kínált ingatlanok. Mindenféle izgalmas lehetőség, de egyik sem volt olyan kecsegtető, mint az az egyszerű levél, amely a saját papíromon érkezett. Damien Tud bánni a szavakkal, Ms. Fairchild. Bizony, könnyebbséget jelentett, hogy az asszisztensem kint volt az előtérben, amikor elolvastam az üzenetét. Nem tudom, képes lettem volna-e leplezni erekciómat. Tényleg remek kis lotyó vagy. Lotyó? vonom fel a szemöldököm. Még most is itt van a fülemben a hangod idézi olyan bársonyos volt, hogy pusztán csak ettől majdnem elmentem. És itt a hűvös bőr a forró pinám alatt. De már akkor is azt akartam, hogy bennem legyen a farkad. Alig ismertelek, és mégis teljesen oda akartam magam adni neked. Igen, azt hiszem, a lotyó nagyon is találó jellemzés. Ó. Visszahallva saját szavaimat, magamban egyet kell értenem. Ihletett hangulatban voltam. Ezt örömmel hallom. Amikor ma reggel rábukkantam a sálra a lakásban, eszembe juttatott, és miután megkaptam a leveled, arra gondoltam, rögtön vissza kell küldenem. Ugyanis igazából nem bontottunk ki minden lehetőséget, amiabban a sálban rejlik. Nem? kiszáradt a szám. Nem bizony mondja halkan. De feltett szándékom, hogy kiköszörülöm a csorbát. Sok mindent lehet művelni egy sállal. Akár a rojtjaival is. Finoman cirógatni lehet vele az ágaskodó mellbimbódat. Incselkedve simogatni a forró pinádat. Ígérem, minden lehetőséget gondosan végig fogunk zongorázni. Hümm. Nyelek egyet. Legyen rajtad egész nap, és gondolkozz rajta, mit művelek majd vele este. Ma este? kérdem, és a nyakam köré csavarom a sálat. Hétre érted megyek mondja Damien nevetve. És gondoskodom róla, hogy nyolcra már tök meztelen legyél. A délután hátralevő részében mintha lebegnék, bár sikerül elrekesztenem a Damiennel kapcsolatos gondolataimat, úgyhogy azért némi munkát is elvégzek. A nap végén lehajtott fejjel lépek ki a liftből. Jamie SMS-ét olvasom, amiben arról áradozik, milyen bámulatos is Raine, így aztán Carlt csak akkor veszem észre, amikor elém toppan. Nikki. Ledermedek, váratlanul ér a felbukkanása. Aztán felocsúdok, és továbbindulok. Nincs mit mondanunk egymásnak. Várj szól utánam. Kérlek. Talán a kérlek szó teszi, de közvetlenül a kijárat előtt megtorpanok. Nem nézek vissza, de hallom, hogy utánam siet. Két percet kapsz mondom, aztán kijövök az épületből, és megállok a kapubejáróban. Amikor mellém ér, nem szólok semmit. Csak állok kifejezéstelen arccal, karba tett kézzel. Bocsánatkérően nyújtja felém az újságot, amely eddig a hóna alatt volt. Nem veszem el, de rögtön látom, hogy a Tech World az, ugyanaz a szám, mint amit Bruce délelőtt már behozott az irodámba. Találkozik a tekintetünk, de nem töröm meg a csendet. A francba, Nikki, nem tudtam, hogy más cég is van még ezen a piacon. Mit akarsz, Carl? kérdem hidegen. Hát csak tudod, lehet, hogy elhamarkodottan cselekedtem. Legszívesebben ráüvöltenék: Na látod!, s lekevernék neki egy fülest. De erőt veszek magamon, és veszteg maradok. Csak közben azt hittem, Starkkal kefélsz. Ezen a ponton már majdnem felrobbanok, és legszívesebben azonnal otthagynám ezt a faszkalapot. De erőt veszek magamon, és halvány mosollyal felszegem az állam. Ez így is van. Carl ettől láthatólag zavarba jön. Ja, jó. Jól van. Mindegy, úgy értem, láttam kettőtökről a képeket, meg minden. Csak annyi, hogy azt hittem, hogy izé, összevesztetek. Vagy hogy Stark azt hitte, hogy közted és köztem alakul valami. Kezeskedem róla, hogy annál engem sokkal többre tart. A francba, Nikki, épp most próbálok bocsánatot kérni. Szóval erről van szó? őszintén meglepődöm. 103 Elbasztam, rendben? Hülye voltam, és teljesen aránytalanul túlreagáltam. Hajába túr, az egész frizurája égnek mered, amitől még ziláltabb benyomást kelt. Elhamarkodottan döntöttem, most már nagyon sajnálom. Oldalra döntöm a fejem, és próbálom leszűrni, mit hallgat el. Ez az egész nem csak arról szól, hogy kirúgtál, igaz? Bizsereg a bőröm az aggodalomtól. Mi mást műveltél még, Carl? Jaj, a fene egye meg! Hát még mást is. Tudod. Nem tudom felelem. Csak annyit mondtál, hogy ki akarsz baszni Damiennel. Na, szóval mit csináltál? Bal kezemet szorosan ökölbe szorítom, körmöm a tenyerembe váj. Irtózatos erőfeszítés árán maradok nyugodt. A fene essen beléd, Carl! Mi másról magyarázol még, basszus? Hallgat, nem tudok olvasni az arcáról. A francba, Carl, egyáltalán minek jöttél ide? Nagy levegőt vesz. Tudtad, hogy Stark lefizette Padgettet, igaz? És most Padgettnek tartania kell a száját. Ezt meg honnan tudod? Eric Padgett azzal fenyegetőzött, hogy nyilvánosságra hozza: szerinte Damiennek köze volt a nővére halálához, mire Damien tényleg kiállított egy csekket, hogy elhallgattassa azt a férget. Nem szívesen gondolok vissza erre a dologra. Ráadásul a megállapodás feltételei bizalmasak voltak. Tudok én sok mindent. Padgett rengeteget jártatta a száját, mielőtt megkapta a pénzt Starktól. És főleg olyanokkal beszélt össze, akik maguk is hadilábon álltak Starkkal. Nekem elhiheted, hogy hamar kiderült, Starknak Padgettnél nagyobb gondja is volt. Bőven voltak olyanok, akik ki akarták borítani a bilit. Beleértve téged is csattanok fel. Nem, már nem. Ezért vagyok itt. Felfogtam, hogy eredetileg rosszul értettem az egészet, kibasztam Damiennel és veled is. Csak azt mondom, hogy nem én vagyok az egyetlen. Akkor ki? És pontosan milyen bilit akartak kiborítani? Nemet int. Csak szólj Starknak, hogy ez lehet, hogy váratlanul fogja érni. Krákog. El sem akartam hinni, ki mindenkit felsorakoztatott Padgett, akiknek egytől egyig szálka volt a szemében a pasid. Bennem reked a szó. Talán nem is érzi, mennyire megrémisztett. Nem mondod meg, kiknek? Mindent elmondtam, amit el akartam. Az én szerepem ennyi volt, most kikecmergek a lekvárból. Ami ezután jön, akármi is lesz, arról nem én tehetek, ennyit megígérhetek. Akkor meg egyáltalán miért vagy itt? Mert ha neked mondom, az olyan, mintha Starknak mondanám. Kicsi a világ, és felégettem ezt a hidat, pedig nem kellett volna. És azt hiszed, ezzel rendbe hozhatod az egészet? Nem, de legalább teszek egy lépést a jó irányba. Egyenesen a szemembe néz. Szólj Starknak, hogy vigyázzon magára. Megmondom felelem, és büszke vagyok magamra, hogy nem remeg a hangom. De alapból is vigyáz. 104 18 A kocsim felé lépdelve konkrétan szívesen venném, ha megjelennének a lesifotósok. Akkor legalább mérgelődhetnék miattuk, ahelyett hogy Damien miatt kellene aggódnom. Amint beülök a kocsiba, a kesztyűtartóba nyúlok a mobiltöltőért, hogy felhívhassam Damient, de nincs ott az a nyüves vacak. Elfelejtettem betenni a retikülömbe, úgyhogy egész nap nem tudtam tölteni a telefonomat, és már majdnem teljesen lemerült. Ettől függetlenül tárcsázok, arra gondolok, majd gyorsan elhadarok mindent, és megkönnyebbülök, amikor Damien egyből felveszi. Összefutottam Carllal mondom minden teketóriázás nélkül. Hogyhogy összefutottál vele? Ezt halkan kérdi, kimért hangon, nagyon baljósan. Vagyis bejött az Innovative-ba, és megvárt az előcsarnokban. Jól vagy? Mit csinált? Semmi bajom nyugtatom meg, mert hallom a hangján, hogy aggódik és dühös. Azt üzeni neked, légy óvatos. Tényleg? Mondd el részletesen, hogy zajlott a beszélgetés. A lehető legaprólékosabban beszámolok. És ennél többet nem volt hajlandó elárulni? kérdi, mikor a végére érek. Nem felelem. Te érted, miről hadovált? Visszafojtott lélegzettel várom, Damien megemlíti-e a németországi bonyodalmakat. Vagy a teniszcentrumot. Vagy az Eric Padgettet érintő egyezséget. Annyi mindennel összefügghet ez a dolog, igazából fogalmam sincs; Damien biztos tudja. De aztán nem árul el semmit. Szerintem ez csak porhintés Carl részéről. Miért tenne ilyet? kérdem. Azt mondtad, bánja, hogy felégette a hidat. Mi lenne jobb békülési alkalomnak, mint hogy figyelmeztet valami küszöbönálló veszélyre? Mert a magadfajtára mindig leselkedik valami veszély szövöm tovább a gondolatmenetet. Dühös rivális cég. Kirúgott alkalmazott. Ellopott szabadalom. Aztán jön Carl, szól, hogy legyek résen, és amikor legközelebb valaki aljas módon kipécéz magának, azt fogom hinni, hű, micsoda mázli, hogy Carl figyelmeztetett. És azt fogom hinni, végül is nem olyan rossz arc ez a kis pöcs. Elnevetem magam, mert Carl tényleg egy kis pöcs, ezen semmi nem változtat. De attól függetlenül, hogy nevetek, továbbra is aggódom. Akkor nem is aggaszt a dolog? Vezérelvem, hogy sose aggódjak mondja Damien. Ugyanis nem hoz profitot. Damien Hagyd abba mondja szelíden. Mit hagyjak abba? Az aggódást. Feleslegesen fáradsz. És mi mást kezdjek az energiáimmal? kérdem pajkosan. Úgysem vagy itt mellettem. Jó kislány mondja nevetve. Hol vagy? A parkolóban. Még beugrok az élelmiszerboltba, aztán megyek haza. Jó. Megtennéd, hogy hozol nekem A telefonom ezen a ponton merül le. Káromkodom, de legalább a Carllal kapcsolatos dolgot megbeszéltük. Damient ugyan nem foglalkoztatja a hír, de engem továbbra is nyugtalanít, miközben végigsöprök a bolton, és belekapaszkodom egy csomag kávéba, egy vödör fagyiba, meg hasonló alapélelmiszerekbe. Valamit biztos kifelejtek, de a bevásárlólista a lemerült telefonon van, úgyhogy muszáj improvizálnom. Végül két degeszre tömött nejlonszatyornyi holmival jövök ki, leparkolok a lakás előtt, aztán a parkolóból az elülső kapu felé tartok. Az épület előtt szép kis tömeg verődött össze. A következő pillanatban rájövök, hogy rám várnak. Francba. Korábban még talán kedvem lett volna szembenézni velük, de mostanra már elmúlt. Csak be akarok jutni, fagyit enni, és várni, hogy Damien hazajöjjön. Kifeszítem a vállam, minden érzelmet letörlök az arcomról, és közéjük masírozok. Nyüzsögve fognak körül. Nikki! Nikki, nézzen ide! Teljesen meztelenül festették meg? Blaine többi festményéhez hasonlóan ezen szintén a kötözés a téma? Zihálva veszem a levegőt, fázni kezdek, hideg veríték lep el. Nem értem, honnan jönnek ezek a kérdések, félek is rettentően félek jobban utánagondolni. 105 Miért ment bele, Nikki? A pénz miatt, vagy izgatta a helyzet? Nikki! Meg tudná erősíteni, hogy egymillió dollárt kapott Damien Starktól, hogy meztelenül modellt álljon egy erotikus festményhez? Dermedten állok, a megrázkódtatástól lépni sem tudok, villognak körülöttem a vakuk. Émelygek, érzem, mindjárt elhányom magam. Korábban is dolgozott már aktmodellként? A festményen az ön és Damien Stark szerelmi élete tükröződik? Miért ment bele, hogy kikötözzék? Körülfognak, járkálnak körülöttem, én meg Damien kezéért nyúlnék, de ő persze nincs itt. Rogyadozik a térdem, erőt kell vennem magamon, hogy megálljak a lábamon. Nem fogok elesni, nem fognak semmit leolvasni az arcomról, nem adom meg nekik az elégtételt, hogy tudják, az elevenemre tapintottak. Pedig ez történt. Különböző formákban ismételgetik ugyanazt a kérdést újra és újra, miközben próbálok odavergődni a lépcsőhöz, de iszonyú nehézkesen araszolok előre. Tudom, hogy nemsokára sikoltozni kezdek, csak hogy ledöbbenjenek. Hogy megszabaduljak tőlük. Hangos sivítás hatol át a lármán, egy pillanatra már azt hiszem, én voltam, mert hirtelen kettéválik a csődület. Levegőért kapkodva nézek fel. Damien az. Rohan felém az utcáról, fekete Ferrariját az út közepén hagyta. Ha valaha is kételkedtem volna abban, hogy Damien képes lenne gyilkolni, most biztos eloszlanának a kétségeim. Látom a szemében. Összepréselt állkapcsán. Minden feszülő izmán. Ebben a pillanatban ölni tudna, hogy megvédjen. Elkapja a karom, megragad, én pedig majdnem elsírom magam a megkönnyebbüléstől. Durván magához ránt, átkarolja a vállam, és közel húz, miközben utat vág az autó felé. A bevásárlószatyrokat az ülés elé hajítja, aztán engem is beültet. Miközben becsatolja az övemet, valami megszakad benne. Nikki mondja alig hallhatóan, de csendessége dacára bocsánatkérés és csontig hatoló sajnálkozás van hangjában. Kérlek, lépjünk le innen suttogom. A volán mögé pattan, és még mielőtt észbe kapnék, máris gyorsít, a Ventura Boulevard felé haladunk. Jobb keze a váltón, de amint az autópályára érünk, megfogja a kezem. Annyira sajnálom az egészet. A festmény. A pénz. Eszembe se jutott, hogy Ne. Válaszom élesebb, mint szerettem volna. Majd később. Egyelőre csináljunk úgy, mintha mi sem történt volna. Szívet tépő tekintettel néz rám. Egy pillanatra mindketten elhallgatunk. Aztán hangos durranás töri meg a csendet, Damien nagyot sújt a volánra. Ki volt? kérdi. Ki a faszom szivárogtatta ki? Nemet intek. Még mindig olyan, mintha be lennék bugyolálva gézbe. Mintha kívülről érzékelném önmagamat, és érzem, ez rosszat jelent. Törzsem takarásában ökölbe szorítom a kezem, manikűrözött körmeim mélyen tenyerembe vájnak, de én egyre csak szorítom. A nyelvembe harapok, kiserken a vérem. És azt kívánom, bárcsak ó, de mennyire kívánom! még mindig ott lenne a kis kés a kulcstartómon, amit állandóan rajta tartottam. Nézz rám csattan fel Damien. Engedelmeskedem. Még el is mosolyodom. Kezdek újra magamhoz térni. Mély lélegzetet veszek, megkönnyebbülten nyugtázom, hogy a szervezetem teszi a dolgát. De jaj, te jó isten, atyaisten, ennek nem lesz vége! Ott leselkednek rám, újra és újra felbukkannak valahol, egyre csak jönnek, egyszerűen sosincs vége. Carl suttogom. Erre figyelmeztetett. Hát lehet, de nem tartom valószínűnek. Akkor ki? Ollie tud a festményről? Nem! Zsigerből tör ki belőlem az ellenkezés, de aztán rögtön el is bizonytalanodom. Esetleg megtudhatta valahonnan? Nem ismétlem. De még ha tudna is róla, akkor se járna el a szája. Nekem nem akar ártani. Ebben én nem lennék olyan biztos mondja Damien sötéten. Nyelek egyet. Muszáj, hogy Damiennek ne legyen igaza. Még ha Ollie valóban szerelmes is belém, ahogy Damien állítja, akkor sem tenne ilyet, csak hogy büntessen, amiért vele járok. Vagy mégis? Lehunyom a szemem erre még gondolni is rossz. Nem számít, ki volt az szorítom a kezem újra ökölbe. A lényeg, hogy nyilvánosságra került. Damien nem válaszol, hallgatunk, miközben a belváros felé tartunk, és Damien dühe teljesen betölti a kocsit. Honnan tudtad? kérdem végül. Jamie-től. Otthon van. A jelek szerint neki is át kellett furakodnia közöttük, és a festményről kérdezgették. Úgy tett, mintha semmiről se tudna, aztán egyből hívott téged. Lemerült a telefonom mondom fásultan. Tudom. Nem tudott elérni téged, utána hívott engem, aztán én is megpróbáltalak csörgetni. Így, hogy nem értelek el Úgy döntöttél, idejössz, hogy távol tarts tőlük. Szerencsére Beverly Hillsben voltam, te pedig nem egyből hazajöttél. Köszönöm. 106 Vet rám egy pillantást, és szomorúan mosolyog. Mindig meg foglak védeni mondja. De ez Hirtelen félbeszakítja magát, úgy szorítja a kormánykereket, hogy elfehérednek az ujjpercei. Megértem az indulatát. Utálja, hogy ettől nem tud megvédeni. Őszintén szólva én sem vagyok odáig érte. Damien nem szól többet, amíg oda nem érünk a lakásáig. Amint megérkezünk, kitör belőle a düh. Hirtelen fogja az előteret díszítő, látványosan elhelyezett, mintás vázát, és földhöz csapja. Az isten verje meg! kiabálja, és üvöltését szerteszét pattogó szilánkok meg szétfröccsenő víz kíséri. Nem csinálok semmit, csak állok földbe gyökerezett lábbal. Tudom, milyen érzés ez. Én is szívesen tombolnék, törnék-zúznék. Nem, ez nem igaz. Nem akarok tombolni, de elkeseredetten sóvárgok, hogy bárcsak megtenném. Bárcsak foghatnék valami díszes üveget, és a földhöz vághatnám, bárcsak azzal vigasztalódhatnék, hogy én törtem össze a saját kezemmel. De ettől még nem volnék elégedett. Ha pozdorjára zúznék valamit, az nem cél volna, hanem csupán eszköz. Csak az vigasztalna meg, ha az üveg a húsomba vágna, és olyan erősen szoríthatnám, hogy a fájdalom kitöröljön minden más borzalmat, amely körülvesz. A szörnyűséges vakuzást. A riporterek gúnyos hangját. A kínos érzést, a megaláztatást, és a tudatot, hogy ezt életem végéig senki nem mossa le rólam. Megborzongok. Érzem, milyen sebezhető vagyok, és elképzelem a kezemben tartott kés súlyát. Nem. Erőt veszek magamon, hogy ne vágjak át a szobán, és ne kapjam fel az összetört váza egyik szilánkját. Helyette Damienre nézek, aki ökölbe szorított kézzel áll, arcán valódi gyötrelemmel. Minden rendbe jön mondom, mert ilyenkor efféle lapos közhelyeket szokás hangoztatni, még ha nem is hisz bennük az ember. Dehogyis, hogy baszná szájba csattan fel. Teniszező korában híres volt lobbanékony temperamentumáról, emiatt tartották kifejezetten veszélyesnek. Eljut egy pontra, ahol egyszerűen elveszti a fejét; emiatt került számtalanszor összetűzésbe másokkal, többek közt akkor is, amikor a szeme megsérült, amellyel most keserűen, dühös eltökéltséggel mered rám. Ennek nem lett volna szabad megtörténnie közli. Muszáj, hogy meg tudjalak védeni. A szemét apámat nem kellett volna beengednem sem az életembe, sem a kocsimba. Nem akarom, hogy a közelemben legyen sem ő, sem a mocskos ügyei, azt meg végképp nem akarom, hogy a te közeledbe kerüljön. Ami az egyebeket illeti, az egész nyavalyás földkerekségen Félbeszakítja magát, és egy pillanatra már azt hiszem, hogy kiadta magából a mérgét. De nem. A te titkaidra is éppannyira kellene tudnom vigyázni, mint a sajátjaimra. Bár, ami azt illeti, a sajátjaimra se tudok teszi hozzá fanyar nevetéssel. Az isten verje meg! csattan fel ismét, és ökle átszakítja a gipszkarton falat. Tátott szájjal bámulom. Hát, ehhez nem lesz elég egy seprű meg egy lapát. Rám mered, aztán rázkódni kezd a válla. Először nem tudom, mi lelte, de nevet. Nem örömében, hanem mert kiborult. Legszívesebben átölelném; segíteni akarok neki. De még a saját nyavalyáimon sem tudok túllépni. Reszketeg lélegzetet veszek, és arra eszmélek, hogy görcsösen kapaszkodom a rózsaszín sálba, amely még mindig a nyakamban lóg. Lassan húzni kezdem, amíg le nem tekeredik. Egyik végét szorosan a csuklómra csavarom, a másik végét Damien kezébe nyomom. Átveszi, ám kérdő pillantást vet rám. Kötözz meg, és verd el a seggem suttogom. Mondd meg, hogy mit tegyek. Csinálj velem, amit csak akarsz. Ki akarod tölteni a dühöd? Töltsd ki rajtam. Nikki Kérlek, Damien. Nem tudod ellenőrzés alatt tartani az egész világot? Na és? Uralkodj rajtam! Kérlek mondom, és összekapcsolódik a tekintetünk. Kérlek suttogom remegő hangon. Erre vágyom. Jaj, Nikki. Félredönti a fejét, az enyémbe fúrja tekintetét, hogy minden titkom kifürkéssze. Erre vágysz? pontosít. Vagy ez az, amit hiányolsz? Megnyalom a szám, mintha csak ezzel megolajoznám a beszéd útját. Egyszer azt kérted, ha vágyom a fájdalomra, menjek hozzád. Kétszer szegtem meg ezt a fogadalmam. A hajamra mutatok, aztán meg az ujjhegyemre. Úgyhogy most szólok, Damien. Szükségem van rá. Szükségem van rád, hogy együtt vészelhessük át az egészet. És azt hiszem, neked is szükséged van rám. Nem válaszol egyből. Végigsimít a sálon. Ugye megmondtam, hogy terveim vannak ezzel a darabbal. Igen mondom. Mozdulatlanul áll, és tetőtől talpig végigmér. A lábam ujjától kezdi, és lassan kúszik felfelé a tekintete. Még hozzám se nyúlt, de máris lángol a testem attól, ahogy végigsiklik rajtam a pillantása. Elhagyom magam, tökéletesen átadom neki az irányítást. Hadd tegyen velem, amit akar. Érezni akarom az erejét. Magamon akarom érezni a kezét. De leginkább azt akarom, hogy szűnjön meg a külvilág. Folytatja a szemlét, szenvedélyesen méreget, sötét a tekintete, mohó, mint egy farkasé. 107 És éppolyan veszélyes is. El fog emészteni, és isten engem úgy segéljen!, épp ezt akarom: emésszen csak el. Szerte akarok foszlani, olyan messzire akarok jutni, hogy csak Damien találjon rám. Rogyadozik a lábam, lüktet a vulvám. Két mellem közt apró izzadságcseppek gyöngyöznek, mellbimbóm meredezve feszíti a pólómat. A szemébe nézek, kiszárad a szám, és felgyorsul a pulzusom. Ez a Damien már nem az, aki viccel, ingerkedik, aki magához ölel és lecsillapít. Ez az ember nem tárja fel a titkait sem előttem, sem más előtt, és végképp nem tombol dühében. Nem, aki most előttem áll, az maga a megtestesült kecsesség és önfegyelem. Erő van az érintésében, de még a futó pillantásában is. Kemény ember, aki milliárd dolláros vállalatot irányít, és e pillanatban nem vagyok más számára, csak egy a sok vagyontárgy közül. Ajkamba harapok. Nem zavar a dolog. Épp ellenkezőleg: minden porcikám bizsereg a tudattól. Egészen elbódulok attól, hogy Damien Stark rabja lettem. Vetkőzz. Engedelmeskedem. Ledobom a dzsekim, aztán a fejemen áthúzom a pólót. Minthogy újra érvényben vannak a játékszabályok, nincs rajtam melltartó Damien ezt alig észrevehető mosollyal nyugtázza. Utána lehúzom a cipzárt a szoknyámon, és hagyom, hogy lehulljon rólam. Több százszor látott már meztelenül, de ezt most feledem. Félénk vagyok, zavarba jövök. De úgy néz rám, hogy érzem: szépnek lát. Tedd szét a lábad szól rám, és mikor engedelmeskedem, letérdel. A csípőmbe kapaszkodik, és puha csókot nyom kevéssel a köldököm fölé, amitől hullámokban fut rajtam végig a reszketés. Egész testemben lángolok, kigyúlok a várakozástól. A hajába temetem ujjaimat. Nem mormogja. A melledet simogasd. Ez az, Nikki teszi hozzá, amikor teljesítem az utasítást. Cirógasd a mellbimbódat. Ágaskodik? Igen suttogom. Akkor jó feleli. Folytasd, hadd legyen még merevebb. Feszüljön meg annyira, hogy elég legyen ujjheggyel súrolnod, az máris tüzes érzést lövelljen egészen a pinádig. Na, mi a válaszod? Igen. Igen, uram. Damien rám mosolyog, tekintetében dicséret és ígéret, aztán újra visszahajol a csupasz hasamhoz. Ajkával cirógatja a bőröm, egyre lejjebb hatol, amíg el nem ér csinosan rövidre nyírt fanszőrzetem tetejéig. Aztán még lejjebb halad, nyelve már a csiklómat kényezteti, nincs más választásom, meg kell szegnem Damien szabályait, keményen meg kell ragadnom a vállát, mert ha nem teszem, biztos elzúgok. Könyörtelen a nyelve. Ingerel, keményen, követelőzőn belém nyomul, amíg érzéki gyönyörök zuhatagában tobzódva el nem sülök. Figyelmesen megtart, hogy el ne essek, és lenyom, hogy térdeljek elé. Iszonyú jó az ízed mondja, aztán mintegy illusztrációképpen megcsókol. Szenvedélyes a csókja, de nagyon is rövid. Meg foglak baszni, Nikki mondja. Itt és most. Keményen, gyorsan, amíg beléd nem hasít a kéj, mint egy ciklon. Aztán újrakezdjük, lassan, finoman, fokozatosan növesztjük fel, mint ahogy a gyenge palántából erős fa lesz. Tudod, mennyi időbe telik az, Nikki? El tudod képzelni az örökké tartó kéjt? Száraz a szám, de azért sikerül kipréselni a választ. Veled igen. Jó felelet kuncog. És most gombold ki a farmerom. Igen, uram. Annyira felizgultam, hogy ügyetlenkedve nyitom ki a sliccét, de végül sikerül, és simogatni kezdem az alsógatyán át a farkát. Hallom, hogy máris liheg, és örömmel tölt el, hogy nekem is éppannyi hatalmam van fölötte, mint neki énfölöttem. Jó kislány mondja. Most vedd elő, és fordulj meg. Állj négykézláb, Nikki. Igen, uram válaszolom, de mást tervezek. Benyúlok a farmerjába, és kitapogatom, hogy hol van az alsógatyán a slicc. Vastag és kemény a farka, és amint kiemelem, már elő is pattan, láthatólag ajzottan várja, hogy dédelgessék. Tudom, hogy meg kellene fordulnom, de nem tudok ellenállni a kísértésnek. Előrehajolok, és annak ellenére, hogy ezért kétségtelenül büntetés jár majd, rábukom, mert nem tudok ellenállni a kísértésnek. Teljes hosszában végignyalom. Hosszú és bársonyos. Finom sós, férfias íze van, felnyög, a nevemet mondja, amitől teljesen megnyílok. Ajkam körülfogja a makkját, a nyelvemmel cirógatom, aztán lassan mélyebben is beveszem. Amikor kifelé húzom a számból, nagyon finoman hagyom, hogy hozzáérjen a fogam. Megkapaszkodom a csípőjében, érzem, hogy remegés fut végig rajta. Továbbra is térdelek, de feljebb emelkedem, hogy jobb szögből munkálkodhassak. Még többet be akarok venni a farkából, el akarom élveztetni. Azonban keresztülhúzza a számításomat, mert a hónom alá nyúl, és gyengéden talpra állít. Rossz kislány mondja incselkedve. Ártatlanul mosolygok. Hát nem közli. Ezt nem úszod meg ilyen könnyen. A sál, amit az előbb a csuklómra csavartam, lecsúszott, Damien most felveszi a földről, és gondosan a jobb kezemre köti. Ránt egyet rajta, és a hálószobába vezet. Az ágy masszív fejrésze fából készült, középen a tetejébe nagy fémgyűrű van befúrva. Már korábban is észrevettem, de nem sokat törődtem vele. Most utasít, hogy feküdjek hanyatt az ágyon, és a kezem emeljem a fejem fölé. Megteszem, ő pedig átfűzi a sálat a fémgyűrűn, aztán a szabad végét a másik csuklómra kötözi. A karjaim háromszöget formáznak a fejem fölött. Arra számítok, hogy a lábamat is biztos kiköti, de nem, 108 és kíváncsi pillantásom láttán megragad, és a csípőmnél fogva hasra fordít. Ez a manőver meglep, de egyben magyarázattal is szolgál, hogy miért hagyta szabadon a lábam. Hátrahőkölök, amikor tudatosul bennem, hogy nyilván nem én vagyok az első nő, aki megismerkedett ezzel a fémgyűrűvel. Nem bánt a dolog, két okból sem. Egyrészt tudom, hogy én vagyok az első, akit Damien elvitt a malibui házába. Másrészt, és ez még fontosabb, a csontomban érzem a bizonyosságot, hogy én vagyok az utolsó. Térdelj fel mondja. Engedelmeskedem, ő pedig otthagy, égnek meredő seggel, a karom előrenyújtva, a fejem pedig lelógatom, és oldalra nézek, hogy lássam, mit csinál. Az ágy mellett van, kinyitja az éjjeliszekrénynek használt díszes kis alkalmatosságot. Elővesz egy tokot: hasonló ahhoz, amelyre a nálam együtt töltött fincsi éjszakáról emlékszem. De ez nagyobb. Kinyitja, és ebből a szögből jól rá is látok, hogy mi van benne. Fémbilincs. Gyertyák. Valami ostorféleség. Kendő, amivel be lehet kötni az ember szemét. Análfüzér. És még néhány más holmi, amiket nem ismerek fel. Bilincs? cukkolom. Le akarsz tartóztatni? Talán. Előveszi a kisostort, vagy talán inkább korbácsot, amelynek az egyik végén szétágazó bőrfonat van. De egyelőre még nem az jön. Mögém lép, úgyhogy nem látom az arcát. Csak a lábszárát, és a duzzadó, kemény farkát. Aztán, amikor lelógatom a fejem, a saját lábam közé nézek. De nem nézegetem sokáig, mert himbálni kezdi a puha bőrben végződő korbácsot a vállam és hátam fölött. Kérsz? kérdi. Vágysz rá? Igen felelem, ahogy újra leperegnek előttem a ma esti szörnyűségek. Ki akarom rekeszteni a fejemből azokat az emlékeket és érzelmeket. Rabságba akarom taszítani, hogy aztán elpusztítsam őket. Túl akarom élni őket. És igen, azt akarom, hogy Damien segítségével sikerüljön ezt megtennem. Igen ismétlem, de máris bennem reked a szó, mert a játékszer csípősen landol fenekemen, ahol érzékeny a bőr. Csíp; feljajdulok, lehunyom a szemem, és beiszom a fájdalmat. Igen, kívánom. Vágyom is rá. De így, hogy Damien üt, tagadhatatlanul izgat is a verés. Még kérem, miközben simogatja a csapás helyét. Kérlek, Damien, üss még. Szót fogad, újra és újra keményen lesújt, aztán dörzsöli selymes bőröm, amely már biztos teljesen kivörösödött. Ez jobb, mint a kés. Igen, biztonságosabb, de valóságszerűbb is. Az iszonyatosból valahogyan jó lesz. Valahogy pusztán attól, hogy Damiennel vagyok, az egész a visszájára fordul. Tedd szét a lábad parancsol rám. Engedelmeskedem. A korbács vége a szeméremajkaim fölött lengedez. Életemben nem voltam még ilyen nedves, Damien felnyög a kéjtől, és ettől még inkább beizgulok. Most elverem a pinádat is mondja. Aztán pedig megbaszlak, Nikki, mert már nem tudom türtőztetni magam, a fene egye meg. A korbács finoman lesújt a lábam közé, és ahogy a csiklómhoz ér, összerándulok. Nemrég, Damiennel vettem észre, hogy mennyire élvezem konkrétan ezt, és ez az érzés jottányit sem halványodott. Újra és újra lecsap, én pedig jajgatok, olyan erős, olyan látványos a kéj. Perzsel a vágy. Magam vagyok a láng, fáklyaként lobogok, és csak Damien adhat enyhet e forróság ellen. Kérlek könyörgöm. Kérlek, Damien, csináld már. Nem habozik. Megragadja a csípőm, a vaginámhoz tolja a makkját, s aztán máris bennem van, egyre mélyebben hatol belém, míg már úgy érzem, nem bírom elviselni. Egyik kezével csípőmet tartja, a másikat alám rakja, és a lökésekkel egyidőben cirógat, úgyhogy érzékeim tobzódnak, teljesen elvesztem a fejem. Akkor élvezz el, amikor mondom követeli, mire összeszorulnak farka körül az ajkaim. Amikor szólok, elélvezel ismétli. A francba, Nikki, érezni akarom, ahogy elmész. És ekkor, mintha tényleg az ő akaratának engedelmeskedne a testem, szenvedélyes orgazmus hömpölyög végig rázkódó testemen. Minden tagomon végigfut a vonaglás. Az összes izmom összerándul, a hüvelyem is még szorosabban fonódik farka köré. Karom elernyed. Az ágyra omlok, zihálva vészelem át a brutális kéjt, amelynek hullámai újra meg újra összecsapnak a fejem fölött, míg végül az észveszejtő kielégültség lágy ragyogásában állapodom meg. Damien odébb húzódik, kiveszi belőlem a farkát, aztán mellém fekszik, és ráérősen cirógatja a hátam. Fordulj meg mondja egy pillanat múltán. Mutatni akarok valamit. Kíváncsian hemperedek a hátamra. Idehozza a dobozt az ágyba, és most egy vékony vörös viaszgyertyát vesz ki belőle. Damien? kérdem nyugtalanul. Mit csinálsz? Valami újat. Lovaglóülésben helyezkedik el rajtam derékmagasságban, úgyhogy nem tudom mozgatni a lábam, a kezem pedig még mindig meg van kötözve, így aztán lényegében mozgásképtelen vagyok. Megbízol bennem? Igen felelem, de mikor egy szál gyufával meggyújtja a gyertyát, önkéntelenül beleharapok az alsó ajkamba. Hazudós mondja. Csukd be a szemed. Szót fogadok, de biztos röhejesen festek. Szemem összeszorítva, fogam az ajkamba mélyed. Nyugi mondja. Mondani könnyű. 109 Mondd meg, mi ez. Gyengéd cirógatást érzek duzzadó mellem görbületén. Az ujjad? És ez? Puha és kissé nedves, most a két mellem közt. A nyelved. Ez? Egyszerre érdes és puha. Nem tudom. Toll közli, de azt nem árulja el, honnan szerezte. És ez? Először nem is érzek semmit. Aztán éles, forró fájdalom csöppen a mellbimbómra, amely gyorsan hűvös, feszítő érzésnek adja át helyét. Nem kínzó fájdalom, inkább kéjes. Ami azt illeti, kifejezetten fincsi. Ööö a gyertya? Nagyon jó. Most ne mozogj. Újra ugyanazt érzem, csak most a csöppenés hosszabb ideig tart, és nem korlátozódik egyetlen pontra. Homorítva megyek az érzés elé; mintha hosszú ujjak szorongatnák a bőrt a mellemen. Ez az érzéklet újra és újra megismétlődik, és most már nem idegességemben harapdálom az alsó ajkam, hanem mert felséges gyönyör gyújtott szikrát bennem, és villanyos kisüléseket küld a mellemből a vaginámba. Aztán már az ujjaim és lábujjaim hegye is átveszi a lövellő szikrákat. Nyisd ki a szemed mondja. Megteszem, és a mellemet keresztül-kasul szelik át a vörös csíkok. A viasz alatt a bőr összehúzódott, feszül, és minthogy a mellem és a mellbimbóm már eleve nagyon érzékeny, összességében hihetetlenül erős az inger. Damien még mindig lovaglóülésben trónol rajtam, de most lejjebb csúszik, és gyengéden széthúzza a lábam. Lassan belém hatol, aztán előredől, és ahogy újra és újra lök a csípőjével, a mozgással összhangban keze is össze-összeszorul a mellemen. Ahogy egyre közelebb jutok az orgazmushoz, fokozatosan megrepedezik a viasz, és mikor végül tényleg elmegyek, minden izmom összerándul, még mélyebbre húzom magamba a farkát, Damien erősebben szorítja a mellem, és az utolsó viaszdarabok is összetörnek. Felkiáltok, belém hasít a szokatlan érzés, és homorítva kapok utána, hogy soha ne érjen véget. Aztán már nem vonaglok, lehunyom a szemem, magába húz az álom, én pedig átadom neki magam. 110 19 Sült szalonna illatára ébredek, és felfedezem: nemcsak hogy el van oldozva a karom, de még a takaró alatt is vagyok. Elmosolyodom, nyújtózkodom, érzem, rendesen megbasztak, jól elintéztek. Kibújok az ágyból, keresek a szekrényben egy inget, és az illatot követve az óriási fekete- és acélszínű konyhába megyek. Elektromos sütőlap sistereg a körbejárható gránit pulton, Damien pedig a tűzhelynél áll, kezében serpenyő, benne omlett. Darabolt avokádó, kockára vágott puha sajt, és még valami hever egy vágódeszkán oldalt, a keze ügyében. Az utolsó hozzávalót nem ismerem fel. Két félig töltött pezsgőspoharat látok, egy kancsó narancslé van melléjük készítve. Ünneplünk valamit? kérdem, megállok a háta mögött, és belepislantok az omlettes serpenyőbe. Ünneplünk bizony feleli. Azok után, ami tegnap napközben történt, arra gondoltam, a fontos dolgokat meg kell ünnepelnünk. Napközben? visszhangozom. Az egész testem fincsin sajog, mindenemet érzem. Nyújtózkodom, és lassan elmosolyodom. Hát az éjjellel mi a helyzet? Az önmagában véve saját maga ünneplése volt feleli. Futólag végigmér. Egyik öltönyingét viselem, nekem combközépig ér. Felhajtottam az ujját, és a nyitva hagyott felső gombok nem kicsi belátást engednek. Éppolyan félreismerhetetlenül támad fel benne a vágy, mint amilyen félreismerhetetlen védjegyszerű a lusta, szexi mosolya. Nem kicsit olvadozom tőle. Ujja végigfut a nyitott ingnyakon. Jól állnak rajtad a ruháim. Nekem is bejön felelem. És az is tetszik, ami kilóg. Felnevetek, és odébb táncolok, kisiklom a keze közül. Ne is reméld. Baromi éhes vagyok közlöm. Felnevet. Szóval mit is ünneplünk? Gyors csókot nyom ajkamra. Kettőnket. Örömteli borzongás suhan át rajtam. Erre iszom felelem. Akkor jó. Tölts narancslevet mind a kettőnknek. Aztán ülj le. Ha itt maradsz, eltereled a figyelmem, amiből nagyon érdekes konyhai szex sülhet ki, az omlett viszont holtbiztos le fog égni. Éhes vagyok ismerem be, közben narancslevet töltök, és a kezébe adom a poharat. A saját teli poharamat magammal viszem, és leülök a pult végében. Innen jó a rálátás az ínycsiklandózóan házias Damienre. Fogalmam sem volt, hogy tudsz főzni. Számtalan titok övezi a személyemet közli. Én borzalmasan főzök vallom be. Nem sok értelme van megtanulni, ha az ember anyja meg van győződve róla, hogy igazából úgysem kellene mást enned, csak répát és fejes salátát. Miután anyám meghalt, apám minden étkezéskor elrángatott valami étterembe mondja Damien. Én viszont nem tudtam elviselni, hogy ilyen sokat a közelében legyek, úgyhogy közöltem vele, ahhoz hogy jobban teljesítsek a versenyeken, jobb táplálkozásra van szükség. Megfőztem a kaját, aztán a szobámba vittem a saját tányéromat, ő meg leült vele a tévé elé. Ez szuperül működött. Te pedig értékes készségre tettél szert mosolygok, pedig közben megszakad a szívem. Az én gyermekkorom sem volt valami tündöklően ragyogó, de nekem legalább ott volt Ashley azokban az években, amikor anyám a kalóriákat éppoly szűkmarkúan mérte, mint a szabad időt. És lettek barátaid? kérdem. Úgy értem, a versenyeken. Összebarátkoztál a többi teniszezővel? Alaine-en és Sofián kívül? Nem igazán. Rákanalazza a sajtot, az avokádót és a titokzatos hozzávalót az omlettre, amelyet aztán szakszerűen hajtogat a tányérra. Mesélj Sofiáról. Sok közös volt bennünk. Mindkettőnknek seggfej volt az apánk. Barátok voltatok, vagy jártatok? Barátok voltunk, aztán jártunk, aztán újra barátok lettünk. Bólintok, mohón szívom fel Damien múltjának darabkáit. Ő volt az első az életedben? kérdem. Elsötétül az arca. Igen. De egyikünk számára sem volt örömteli, boldog pillanat. Fiatalok voltunk, és egyáltalán nem álltunk még készen rá. Sajnálom. Nem akartam megbolygatni, ha érzékeny a téma. Semmi gond és rám villant egy mosolyt, ezáltal kedvessé válik a közhelyszerű a válasz. Tényleg nem gáz. Belekortyol a pohárba, 111 odateszi a szalonnát a tányérra, és elém rakja. Nos? Elveszem a felém nyújtott villát, és bekapok egy kis falatot. Iszonyú finom nyögök fel kéjesen. Mi van benne? Homár. Csak úgy véletlenül homár van a hűtődben? Persze mondja tök komolyan. Neked nincs? Véletlenül sincs. A jelek szerint ha valaki rohadt gazdag, annak az előnyei nem merülnek ki ott, hogy egy rakás kocsija meg szállodája van. Meg repülőgépe. Meg csokigyára. Damien elneveti magát, én nyomom be a reggelit, ő meg a tűzhelynél áll, és figyeli a saját adagját. Meglepetten hallom, hogy csörög a mobilom, de aztán látom, hogy Damien töltőre tette, és otthagyta a konyhapulton. Felmerül bennem, hogy hagyom, hadd vegye fel a hangposta, mert nem sok kedvem van semmilyen külvilágból származó ingerhez. De Jamie az, úgyhogy mégis felveszem. Bassza meg a kurva anyját szól bele, a köszönést elegánsan átugorva. Átjött Douglas, hogy közölje, veled van tele az internet. Mintha nem tudnám. Douglas! fakad ki, mintha ez már önmagában a legdurvább sértéssel érne fel. Legszívesebben azt felelném, hogy ha ilyen ideges az egyéjszakás kalandokra specializálódott szomszéd srácra, akkor annak idején miért feküdt le vele. De csendben maradok. Ezt már sokszor megbeszéltük. Szóval a csapból is ez folyik a neten? kérdem. Nem vitt rá a lélek, hogy megnézzem. Sajnálom mondja együtt érző, elfúló hangon. Még anyukád is telefonált. Neked? Mákom volt, nem igaz?! Azt mondta, annyira zaklatott, hogy veled egyelőre még nem bírna beszélni, de jaj, basszus, Nikki. Ne is törődj vele! Pontosan tudom, mit gondol felelem. Azt, hogy csalódást okoztam neki. Szégyent hoztam a családra. Pedig ő nem kurvának nevelt. Jamie hallgat, ebből tudom, hogy igazam van. Damien figyelmesen néz rám. De nem jön oda mellém. Az az érzésem, attól tart, összeomlok. De nem fogok. Ha eszembe jut az anyám akit jobban izgat, mit írnak a pletykalapok, mint az, hogy mi történt valójában, akkor felszívom és megerősítem magam. Vagy ha nem is vagyok elég erős, legalább kicsit úgy érzem magam. Szóval minden tele van vele? Aha mondja Jamie. Nem vesztegetik az időt. A bulvárlapok, a közösségi média, még a mértékadó hírforrások is. Ha az ember egy Damien kaliberű faszitól kap egymillió dolcsit, hogy álljon modellt egy akthoz, arról még a CNN is beszámol. Úgy értem, mindenki a nézettségre utazik. Jamie. Jaj, bocs. Bocs. Szóval rendben vagy? És különben mit fogsz csinálni? Rendben vagyok felelem. Ég a képem, ahogy Damienre pillantok, és belegondolok, pontosan hogyan is alakultam át totális roncsból viszonylag normális közérzetű emberré. Legalábbis most épp igen. Még nem kapcsoltam be a tévét. Még az e-mailjeimet sem néztem meg. És ha elképzelem, mi várhat a bejövő leveleim között anyámtól, akkor egyértelmű, hogy nem is akarom megnézni a postafiókomat. Elkapom Damien tekintetét, és tudom, ő is ugyanazon tűnődik, mint én: akkor is rendben leszek, ha kilépek a külvilágba? Ma itthon maradsz, ugye? kérdi. Nem lehet. Muszáj bemennem dolgozni. Vegyél ki szabadnapot rázza a fejét Damien. Bruce biztos megérti. Hallottam, mit mondott közli Jamie. Hallgass Damienre. Van esze. Amúgy is fel kell hívnod Bruce-t, mielőtt bemégy az irodába. Idetelefonált, téged keresett. Felhívom, de ettől függetlenül bemegyek. Csakhogy a jelek szerint mégsem megyek be. Mert Bruce azt mondja a telefonban, hogy szerinte a cég érdekében most szüneteltessem a munkaviszonyomat. Sajnálom mondja, de most már nem pusztán arról van szó, hogy pár fotós lencsevégre akarja kapni Damien Stark barátnőjét. E miatt a sztori miatt már óriási a nyüzsgés. Márpedig nem jó, ha falkákban lógnak itt a riporterek az épület körül, hogy lefotózhassanak. Különösen most nem hiányzik, ezekben a napokban. Mert mi van ezekben a napokban? kérdezek vissza. Hallom a vonal túlsó végéről, hogy nagyot szusszant. Elválok Giselle-től. Korábban nem akartam szóba hozni, de az a lényeg, hogy most patyolattisztának kell lennie mindennek körülöttem, és az ügyvédem szerint Értem felelem. Ki vagyok rúgva. Nem, csak szüneteltessük a munkaviszonyod mondja. Légyszi. Kezd eléggé elbaszódni a napom, Bruce. Legalább nevezzük nevén a gyereket. Egy darabig hallgat. Nagyon sajnálom, Nikki mondja aztán. Baromi klassz az a festmény, és méltánytalanul zúdul most a nyakadba ennyi pocskondiázás. A képességeidet pedig valóban jól tudnánk itt kamatoztatni az Innovative-nál. De tudom, hogy te úgyis mindig a talpadra esel. 112 Na igen, persze felelem, és Damienre nézek. Azt hiszem, én ma szabadnapot veszek ki mondja Damien, amikor leteszem a kagylót. Engem ne pátyolgass. Eredj bökök az irodájába vezető ajtó irányába. Keress pénzt. Szerencsés helyzetben vagyok: olyan kiválóan választottam meg a befektetéseimet, hogy amikor konkrétan nem csinálok semmit, olyankor is pénzt keresek. Félredöntött fejjel hallgatózik. Aha, most is. Hallottad ezt? Mit? Az érmék csörrenését. Megint kerestem pár ezret. De komolyan! forgatom a szemem. Ha szabadnapot tartasz, akkor koloncnak fogom érezni magam. Legyen Svájc. Vagy Görögország. Damien. Hawaii is jó hely, és ott van is egy házam. A minap szóba került, hogy valamikor eszünk egy szusit. Mehetnénk Japánba. Szerintem ha szusira éhezem, akkor elég lemenni arra a kedvenc kis helyünkre a Sunseten. Na jó. De a vakációt komolyan gondolom. A riporterek olyanok, mint a cápák. Amint a csávó kiér a vízből, máris odébb mennek. Hétfőre jön egy új botrány, és akkor egy sokkal nyugodtabb Los Angelesbe jöhetsz vissza. Ez tagadhatatlanul kecsegtető. De nem. Nem akarom a menekülést választani. Elmenekültem Texasból, hogy elkerüljek anyám mellől magyarázom. L.A.-be jöttem, mert itt akartam új életet kezdeni. Ezt a helyet én választottam. Itt vagyok, itt is maradok. Ahogy mondtad, hamar lecseng a dolog vonok vállat. Addig meghúzom magam. Damien arcára különös kifejezés ül ki. Mi az? Bedobtak a cápák közé, erre te megveted a lábad, és szembenézel velük. Ha még egyszer azt mered nekem mondani, hogy nem vagy erős, a térdemre fektetlek, és elfenekellek. Csak ígérgetsz nyakra-főre fuvolázom, aztán lecsúszom a bárszékről. Ha tényleg rászántad magad, hogy ellógd a napot, akkor van egy ötletem, hogy mit csinálhatnánk. Sóvárogva néz rám. Nekem is beugrott egész csomó dolog, amit mind csinálhatnánk ma feleli. Nem úgy értettem mondom. De van egy olyan érzésem, attól, amire gondoltam, szintén tele fog szaladni vérrel a farkad. Ne ingerkedj feleli. Na, ki vele, hogyan fogjuk tölteni a napot? Hát, azt reméltem, megbeszélhetnénk bizonyos pénzügyeket válaszolom. Attól függ, milyen célok vannak a fejedben mondja Damien, és ceruzája végével egy számoszlopokkal teli papírlapot kocogtat. Bólintok, meg akarok tanulni mindent, amit csak Damien taníthat nekem. A dolgok jelenlegi állása szerint nincs jövedelmem, de Jamie-nek igaza van. Tényleg van egymillió dollárom. És ha tényleg ennyi cápa meg pletyka vesz körbe miatta, akkor ennyi erővel legalább hasznát is vehetném. Ez az egymillió a vállalkozásomhoz kell majd mondom. Ezt már hallottad, csak azért ismétlem meg, hogy tisztázzuk a dolgot. Nem akarom, hogy elfolyjon a pénz. A tőkéd mondja. Igen. A tőkének kéznél kell lennie, amikor szükségem van rá. De ha nem lesz munkahelyem, akkor meg szeretnék tudni élni a kamataiból meg az osztalékokból. Az okostelefon-alkalmazásaimból minden hónapban bejön egy kis aprópénz, és két újabb alkalmazás már szinte teljesen kész van. Csak azért nem dobtam még piacra őket, mert nem volt időm fintorgok. De ez a kifogás mostantól láthatólag nem érvényes. A kezemért nyúl, és megszorítja. Rendben leszel. Tudom mondom határozottan. Eldöntöttem, hogy egyszerre csak egy dologra koncentrálok. Nem tudom pontosan, mivel jutok majd túl az agyrémen, hogy címoldalon közöl és középpontba állít a bulvársajtó, de a többit legalább meg fogom tudni oldani. És ha rágalmakkal kell szembenéznem, mert kerestem egy milliót, akkor holtbiztos, hogy meg fogom védeni azt a pénzt. Szóval segítesz elintézni ezt? El akarom dönteni, hogy hány százaléka menjen részvényekbe meg kötvényekbe, meg a többi olyan izébe. Mindent megtanítok neked, amit csak akarsz feleli. Habozva bólintok. Damien gondterhelten néz rám. A brókerek százalékot kapnak, igaz? matekból ugyan brillírozok, de ezek a befektetési stratégiák egyszerűen nem mennek a fejembe. Őszintén szólva még sosem próbálkoztam velük. Attól tartottam, ugyanolyan bénán sikerülne, mint anyámnak, márpedig semmiben nem akarok rá hasonlítani ennek már a gondolata is teljesen kiakaszt. Igaz válaszolja. Leülhetünk pár befektetési tanácsadóval is. Ők százalékért dolgoznak, de ha értik a dolgukat, akkor gyarapszik annyit a tőkéd, hogy az fedezze a pluszköltségeket. Anyám itt baszta el mondom. Nem akartam hangosan kimondani, de Damien arca ellágyul, megértően néz rám. Rossz döntéseket hozott. Te nem fogsz ebbe a hibába esni. 113 Ebben nem vagyok olyan biztos. A múltban egy rakás rossz döntést hoztam. Nem tudatosan csinálom: egyszer csak figyelmes leszek rá, a hüvelykujjammal gépiesen cirógatom a belső combomon levő sebhelyet. Az, hogy ilyen körültekintő vagy, és ennyi mindenre rákérdezel, már eleve bizonyság, hogy sikerrel fogsz járni. A pénzed pedig jó kezekbe fog kerülni. Én több brókert és befektetési tanácsadót alkalmazok. Ha akarod, Sylvia megbeszélhet velük találkozókat a számodra, ma is behívhatjuk őket az irodába. Az marha jó lenne mondom, aztán rögtön meg is gondolom. Á, nem, inkább hagyjuk. Jó mondja lassan, de látom rajta, hogy megbántottam. Ahogy csak szeretnéd. Épp erről van szó felelem. Már tudom, kire akarom rábízni. Mély lélegzetet veszek. Megtennéd, hogy te kezeled nekem? Úgysem tudnék senkiben annyira megbízni, mint benned. Arcán már nyoma sincs a megbántódásnak. Helyette ellágyul, gyengéd kifejezést ölt. Lassan elmosolyodik, aztán még annál is lassabban ingatni kezdi a fejét. Nem mondja, én pedig kapkodom a levegőt a meglepetéstől. Ilyesmivel nem foglalkozom. Viszont olyan mikroszkopikus aprólékossággal felügyelem a tanácsadóimat, hogy nyilván a legidegesítőbb ügyfeleik közé sorolnak. Szerencsére azonban olyan százalékot kapnak a növekményből, amely elégségesen elfojtja az ingerültségüket. Nem kezelni fogom a pénzedet, hanem pesztrálni. Bemutatlak a befektetési tanácsadómnak, mindent lebonyolítunk együtt, elmondjuk neki, mik a céljaid, aztán pedig jól vigyázunk a keltetőre. Jól hangzik? Elmagyarázod majd, milyen befektetési lehetőségeim vannak? Bármit elmagyarázok, amit csak szeretnél. Együtt megcsináljuk, oké? Aztán ki tudja. Talán legközelebb már a vállalkozás beindításában segíthetek. Ne sürgess. Már megmondtam neki, miért akarok lassan belevágni a dologba, bár azt hiszem, Jamie-vel ért egyet. Damien egyszerűen csak fejest ugrana bele, és marha jól csinálná. Én lassan akarok befelé gázolni, és úgy akarom marha jól csinálni. Védekezőn emeli fel a kezét. Nem sürgetlek. Miért is erőltetném, hogy saját céget indíts, amikor sokkal jobban örülnék annak, ha a Stark vállalat IT-részlegében futnának a projektjeid? Ha már ott leszek önállóan, és csak gereblyézem befelé a pénzeket nevetek, akkor majd felvásárolhatsz valami sikamlós összegért. De egyedül vágok bele. Jogos feleli. Csak látni szeretném már, hogy belekezdesz. Tudod, épp erre várok. Néhány szoftvered licencét az irodáim számára is meg akarom venni. Az a jegyzetelő eszköz, amely minden platformon átjárható, nagyon is jól fog jönni. Eggyel több ok arra, hogy csak akkor ugorjak fejest a dologba, ha elkészülök mondom határozottan. Nem akarok csalódást okozni. Soha nem tudnál csalódást okozni feleli. Magához húz, gyors, határozott csókot nyom a számra. És köszönöm, Nikki. Mit köszönsz? Hogy rám bíztad az egymilliót. Lassan bólintok. Azért döntöttem így, mert a férfi, akiben megbízok, történetesen ragyogóan bánik a pénzzel? Vagy a tegnap esti receptet követem, és megadom magam Damiennek, ahelyett, hogy önállóan oldanám meg a problémáimat? Damien már többször is elismételte, hogy erős vagyok. Ez jólesik, de nem vagyok biztos benne, hogy hiszek is neki. Tegnap este nem éreztem magam erősnek. És valahányszor eszembe jut, hogy a sajtó vadul csámcsog a legszemélyesebb ügyeimen, émelygés fog el. De Damien olyan gyengéden néz rám, hogy ezt most nem hozom szóba. A szívemet is rád bíztam közlöm, mert ez tagadhatatlanul így van. Akkor a pénzt miért ne bíztam volna rád? Könnyedén, csevegve mondom ezt. Damien arca azonban komoly. Tudod, hogy én is tökéletesen megbízom benned, ugye? Persze mondom. Az, hogy nekem időre van szükségem hozzá, nem jelenti azt, hogy kevésbé bízom meg benned. Tudom felelem, mert az eszemmel valóban értem a dolgot, és el kell ismernem, hogy már eddig is sok mindent elmondott magáról. De a szívem azt súgja, rá kell vennem, hogy mindent tárjon fel előttem, amit még bezárva tart. Vajon azért akarom ezt, hogy én is olyan erős lehessek őmellette, mint ő énmellettem? Vagy simán csak önzésből, hogy kézzelfogható bizonyítékát kapjam az érzéseinek, még akkor is, ha minden egyes pillantása és érintése elég kellene hogy legyen, mert ezekből is érzem, hogy mennyire a szívébe zárt? A délután hátralevő részében nem sok minden történik, lustálkodunk az ágyban, a karunk összeér, lábszárunk egymásba fonódik. Damien különböző jelentéseket olvas, amelyeket Sylvia küld e-mailben az ipadjére. Én magazinokat lapozgatok, és behajtom a sarkát azoknak az oldalaknak, ahol megtetszett valamelyik ruha, vagy arra gondolok, hogy Jamie-nek jól állna. Néha egy-egy fotón érdekes bútordarabot látok, megmutatom Damiennek, ő meg azt feleli, jelöljem meg az oldalt, aztán megígéri, hamarosan elmegyünk a Pacific Design Centerbe, és megveszünk közülük néhányat a malibui házba. Azt hittem, egyedül válogatsz lakberendezési tárgyakat jegyzem meg. Nem. Csak arról beszéltem, hogy minden, ami itt van a házban, különös jelentőséggel bír számomra. Ha pedig együtt választunk ki valamit, az annál becsesebb lesz nekem. Ezt olyan gyengéden mondja, hogy az felér egy simogatássa. Közelebb csusszanok, bal karjával átölel, jobbjában tartja az ipadet. 114 Azt hittem, szabadnapot tartasz mondom. Van jobb ötleted? veti közbe huncutkodva, dévaj hangon. Ami azt illeti, van. Gyanítom, Damien nem fogadja el a javaslatomat, hogy csináljunk pattogatott kukoricát és egy újabb adag mimózát, aztán csak heverésszünk egész délután, és nézzük meg A cingár férfiról készült régi filmeket, de kedélyesen rááll a dologra. William Powell zseniális mondja, Myrna Loyba pedig totál beleestem. Én a ruhatárába estem bele ismerem el. Szívesen éltem volna akkoriban. Testre szabott ruhák és uszályos nagyestélyik Lehet, hogy el kellene mennünk vásárolni. Azt nagyon bírnám felelem. De már így is telepakoltad nekem az egész gardróbot, pedig maga a ház még üresen áll. Odatolom elé az Elle Decor magazint, amit az előbb átnyálaztam. Ha vásárolunk, akkor bútorboltba menjünk. Rendben mondja. Randi elkönyvelve. De egyikünk se pontosít, hogy mégis mikor. Tudom, hogy röhej Damien városi lakásában bujkálni; ha tényleg el akarnék rejtőzni, kaphattam volna az ajánlatán, hogy hagyjuk el az országot. Végül is még sosem voltam Svájcban. De jelen pillanatban, Damien oldalán ejtőzve nem éppen a szörnyűséges sajtó jár az eszemben, hanem a mellettem levő férfi és az édes kéjek tartanak itt. Éppen befejezzük az első filmet, és belekezdünk a folytatásba, amikor csörög a mobilom. Nem ismerem fel a számot, úgyhogy habozok, felvegyem-e, de ha már a telefont sem veszem fel, az tényleg bujkálás, és az nem lenne kedvemre való. Halló mondom tétován. Nikki? Lisa vagyok. A munkahelyi büfében találkoztunk. Ó. Meglep, hogy felhívott. Ha kávézni szeretnél, akkor most épp nem vagyok bent. Nem említem, hogy már soha többet nem leszek bent az irodában. Tudom mondja. Figyi, hallottam, mi történt, és csak szólni akartam, hogy sajnálom. Ezek a riporterek igazi dögkeselyűk, szívás, hogy rajtad köszörülik a szaros nyelvüket. Kösz mondom. Beugrottam hozzád látogatóba az irodába, és akkor tudtam meg, mi történt, Bruce adta meg a számodat. Azért hívlak, hogy még mindig áll az ajánlatom, hogy ebédeljünk vagy kávézzunk együtt. Amikor neked jó, csörgess. Így lesz mondom, és nem csak udvariasságból. Amikor megismerkedtem vele, arra gondoltam, jó lenne még néhány barát L.A.-ben. Most pedig örülök neki, hogy ő legalább nem menekül sikítva, amikor közröhej tárgya lettem. Blaine és Evelyn is telefonál, ők is teljesen elszörnyedtek, de biztosítottak: mellettem állnak. Blaine azt mondja, hibásnak érzi magát végül is azért kapta fel a dolgot a sajtó ennyire, mert a festészet alapvetően erotikus. Nem is füllentem. Az egész csak a pénzről szól. Nem hiszem, hogy sikerül teljesen megnyugtatnom, de leteszem a nagyesküt, hogy jól vagyok, és nemsokára meglátogatjuk őket Damiennel. Leteszem a telefont, és ekkor jövök rá, csak egyvalaki nem jelentkezett azok közül, akik fontosak nekem: Ollie. Már majdnem felhívom erre Damien figyelmét, de végül nem teszem. Szerinte ő az első a gyanúsítottak listáján, ami a kiszivárogtatást illeti, és az, hogy nem hallottunk felőle, csak olaj lenne a tűzre. Ugyanakkor, ha belegondolok, hogy Damien milyen jó megfigyelő, nagyjából biztos, hogy már tudja: Ollie még csak egy telefont sem eresztett meg, hogy lássa, mi van velem. Nem hiszem, hogy Ollie szivárogtatta ki a hírt, de kicsit azért megbántott. Kérsz még pattogatott kukoricát? kérdi Damien. Az oldalamra fordulok, és az arcába nézek, beiszom rettentő csinos vonásait, és a szempárt fürkészem, amely mindenki másénál jobban lát engem. Damien mondom. Mi az? Semmi mosolygok. Szeretem kimondani a nevedet. Én meg szeretem hallani. Megsimogatja a nyakamat a férfiing gallérja fölött. Damien mondom ki újra. Igen? Nem bánod, ha kihagyjuk a filmet? Valami más jár az eszemben. Tényleg? Kimászom az ágyból, aztán az ajkam elé teszem az ujjam. Egy szót se kérem. Amíg vissza nem bújunk az ágyba. Ez most az én szabályom. Oké? Damien a játék szellemében bólint. Elvigyorodom, kézen fogom, és a fürdőszoba felé húzom. Legalább olyan impozáns, mint a malibui, de most nem izgat sem a sok masszázsfejes zuhany, sem az irdatlan tágas gardrób, sőt még a fűtött törülközőtartó sem. Csak az elképesztően hatalmas káddal törődöm. Megnyitom a vizet. Aztán visszamegyek Damienhez, és lassan, némán vetkőztetni kezdem. Kéjesen zajlik a dolog, mert csókot nyomok minden egyes újonnan feltáruló bőrfelületére. A vállára. A karjára. A mellkasára. Nyelvemmel ingerlem a mellbimbóját. Végignyalom a hasát a köldöke fölött. És aztán ott a farmer, amely hihetetlenül lassan kerül le róla. Ajkammal súrolom a csípővonalát. Feszes, szexi hasizmait. És merev farkát, amely teljes készültségben fogadja csókomat, amikor kihámozom az alsógatyájából. Nem szegi meg a szabályaimat, de amikor bekapom és megízlelem sós, erős zamatú makkját, két kézzel kapaszkodik a hajamba, ami éppolyan 115 markáns reakció, mintha a nevemet kiáltaná. Nyalogatom, ingerlem a farkát, fel-alá haladok rajta. Cirógatom, puszilgatom a golyóit. Teste minden egyes négyzetcentiméterét feltérképezem, bár jól ismerem minden porcikáját, ahogy ő is az enyéimet. Azonnali örömmel tölt el, hogy az üveg zuhanykabint markolja, mert tudom, ha nem kapaszkodna, elvágódna, és én juttattam ebbe az állapotba. Azt viszont nem hagyom, hogy elélvezzen, ez nincs benne a játékban. Még nem. Viszont mindenütt csókolgatom, amíg meg nem telik a kád, és Damien tekintete ekkor már olyan tüzes, hogy tudom, jó alaposan meg leszek baszva. Erre a gondolatra önkéntelenül elmosolyodom. Habfürdőt is raktam a vízbe, most a kádba lépek, és hívogatón nyújtom felé a kezem. Utánam jön, s ámbár most az én szabályaim szerint játszunk, én szabom meg a feltételeket, hamarosan ráébredek, Damien már nem tudja tovább türtőztetni magát. Most ő jön, megragadja a csípőm, és magához ránt, heves mozdulatainktól kilöttyen a víz a kádból, s én nem tiltakozom. Ellenkezőleg, várakozásteljesen terpesztek be, és elnyerem jutalmam, amikor az ölébe ültet. Kicsit fészkelődöm, altestemmel cirógatom, aztán meglepetésemben felkiáltok, mert elkap a csípőmnél, és határozottan, mélyen a farkába húz. Elvigyorodik, és ujját ajka elé illesztve jelzi: ő is csendet kér. Rettenetesen benedvesedtem, és hihetetlenül be vagyok indulva előre hajolok, élvezem, hogy bennem van a farka, és a csiklómat birizgálja a fanszőrzete. Lassan, állhatatosan ringatom a csípőm, hogy ezzel mindkettőnket őrületbe kergessem, és ha Damien arckifejezése irányadó, akkor, mondhatom, tökéletesen működik a terv. A kéj újra és újra felfokozódik, csak a körülöttünk csapkodó víz ad hangot, na és egymásba kapcsolódó testünk cuppog. Ettől a hangtól már eleve beindulok, sokkal súlyosabban élvezem, baromi izgatott vagyok. Miközben Damienen lovaglok, a keze a csípőmön, erős karjával segít, hogy dugattyúként fel-le csúszkáljak kőkemény farkán. Beiszom ezt a szexuális szimfóniát, és mélyen a szemébe nézek, amikor mindketten némán, csendben, robbanásszerűen élvezünk el egymás karjában. Másnap reggel egyedül ébredek, és rögtön kisiklom az ágyból, hogy megkeressem Damient. Azonban beszédet hallok, megtorpanok, és visszamegyek a szekrényhez, hogy magamra kapjak valamit. Ahogy a malibui házban, Damien itt is megtöltötte nekem a ruhásszekrényt. Fekete rövid ujjút és farmerszoknyát húzok, aztán kilépek a nappaliba, hogy lássam, ki van itt. A látvány hatására önkéntelenül megtorpanok. Damien félmeztelenül áll a szoba közepén. Szürke mackónadrágját lazán, csípőtájt megkötötte. Fél lábon egyensúlyoz, karjait oldalra nyújtja. A háta mögött állok, kidomborodnak a hátizmai, ahogy lassan, tervszerűen mozgatja karjait. Maga az erő és a kecsesség aztán egyszer csak kellemetlen szorítást érzek a mellkasomban. Ekkor jövök rá, hogy már mióta visszafojtott lélegzettel nézem. Nagy levegőt veszek, mire Damien leteszi a lábát, aztán megfordul, és rám mosolyog. Tai chi mondja, még mielőtt kérdeznék. Hogy ruganyos maradjak. Gyere be. Folytasd, Charles. Hol is tartottál? Amikor megpillantottam Damient, csőlátásom támadt, és semmi mást nem vettem észre körülötte. Most azonban kitágul a látóköröm, és észreveszem, hogy Charles Maynard ül a fémvázas bőrkanapén, előtte a dohányzóasztalon nagy csomó papír kiterítve. Az egyik fal teljes egészében üvegből van, ezen keresztül fény árasztja el a helyiséget: ettől és Damien személyétől az összes szörnyűség ellenére, amelyen átestem, mosolyognom kell. Sikerült elérnünk, hogy a festményről készült kép egyik mértékadó médiumban se jelenjen meg mondja Charles. Valamelyest meglep, hogy a legkülönbözőbb szerkesztőségek egyaránt beadták a derekukat a tegnapi írásos követelésünknek, de ezt annak tudom be, hogy jó a híred, és tele vagy pénzzel. Senki nem akar összeakaszkodni Damien Starkkal. Lehet, hogy tudják, ha nagyon elkezdenek szívózni, egész egyszerűen felvásárolom őket. Ha ezt komolyan fontolgatod, akkor mindenképp közlöm azokkal, akik ellenkeznek. Komolyan fontolóra veszem feleli Damien. Ha ez az ára, hogy pontot tegyek az ügy végére, meg is teszem. Miközben beszél, engem néz, és olyan védelmező a tekintete, hogy attól rogyadozik a térdem. A kanapéhoz megyek, és leülök a karfára. Blaine tegnap visszafaxolta az eskü alatt tett nyilatkozatot folytatja Charles, úgyhogy ma reggel első dolgunk volt beadni egy folyamodványt az ideiglenes korlátozó végzésre. Tényleg meg lehet akadályozni, hogy szóba hozzák a témát? kérdem. Charles együtt érző arccal fordul felém, de hangvétele szakmai. Attól tartok, azt nem tehetjük. Rossz hírnév keltéséért ugyan beperelhetjük őket, de ahhoz hamis tanúvallomásra lenne szükség, márpedig Damien arról tájékoztatott, hogy igaz, amit pletykálnak. Elvörösödve bólintok. Akkor mit fognak tenni? Le akarjuk állítani magának a festménynek a közlését. Illetve Blaine összes többi művének közlését is. Részben az ő stílusa miatt indult be a futótűz. Az elképzelés szerint a kép sötét és erotikus. Ó. Még jobban ég a képem. De hogyan lehet megakadályozni, hogy nyomtatásba kerüljenek a fotók? Láttam, hogy a partin fényképezett egy riporter. És tucatszámra lehetnek Blaine festményei Dél-Kalifornia-szerte. Bárki elhívhat egy riportert, hogy fényképezze le őket, ha akar egy kis pluszpénzt. Nem a festmény tulajdonosa rendelkezik a szerzői joggal magyarázza Damien. Az mindig is Blaine-é marad. Így tartjuk ellenőrzés alatt a helyzetet. 116 Persze önről készült fotókat még mindig kinyomtathatnak mondja Charles, én pedig tudom, hogy milyen rengeteg közös kép készült Damienról és rólam. Értem felelem. Gondolom, minden apróság segít. De hogy a csodába sikerült mindezt ilyen gyorsan elérni? Biztosan tudja, hogy Damien az egyik legfontosabb ügyfelem Az egyik? szakítja félbe Damien méltatlankodva. A legfontosabb ügyfelem helyesbít Charles nevetve. Amikor sürgős ügyben kapok tőle SMS-t, rögtön beindítom a gépezetet. Damienre pillantok, megértem, hogy valamikor tegnap éjjel minden egyéb ellenére még talált arra időt, hogy ezt is megtegye értem. Köszönöm mondom. Mindkettejüknek köszönöm. Ez csak a kezdet. Damien Charlesra néz. Elhoztad a képanyagot? Maynard odébb rak pár papírt az asztalon, és elővesz egy DVD-t. Ezen minden rajta van, ami eddig adásba került, és a Nikki lakása előtt forgatott vágatlan anyagok is, amennyit csak meg tudtunk szerezni belőlük. Miért? kérdem. Valaki kiszivárogtatta a sztorit válaszolja Damien. Én pedig ki akarom deríteni, ki volt az. De épp most mondtad, ha a pletykák igazak, akkor törvényes eszközökkel nem lehet mit tenni. Törvényes eszközökkel éppen nem, az biztos mondja Damien halvány, veszélyes mosollyal. De tudni akarom, ki a tettes. Ne is akarj leállítani, Nikki, mert nem fogok leállni. Oké felelem. Az az igazság, hogy én is tudni akarom. De hogyan segít ebben, ha megnézzük a kamerák felvételeit? Azonosítani fogom az összes téged kérdezgető riportert. Aztán pedig Charles vagy én mindegyikükkel elbeszélgetünk egy kicsit. Nyilván egyáltalán nem helyes, de önkéntelenül azt kívánom, bárcsak jelen lehetnék azokon a beszélgetéseken mondjuk légy képében. Még valami? kérdi Damien. Ezzel kapcsolatban nincs más. De a németországi helyzet pillant rám Charles egyre melegebb, Damien. Megtalálták a takarítót. Rossz forgatókönyvre kell számítanunk. Én mindig a legrosszabbra számítok közli Damien. Ezért sikerült ilyen sokáig túlélnem. Európában egyéb gondok is vannak folytatja Charles. Tényleg muszáj lenne Tudom mondja Damien, és futólag rám pillant. De jelen pillanatban lefoglal, ami itt zajlik. Várj szólok közbe. Ugyan nem ismerem a részleteket, de ha jogi nehézségekbe ütközött a vállalat a tengerentúlon, és ott a helyed, akkor menj. Én megleszek. Igaza van mondja Charles. Londonba kell menned. Meglep, hogy Charles Londonról beszél, nem Németországról. Sofia? kérdem, és rögtön látom, hogy Charles meglepetten pillant Damienre. Pénzügyi jellegű problémákat kell megoldanom mondja Damien. Pár óra alatt mindent el tudsz intézni teszi hozzá Charles. De személyesen ott kell lenned. Rendben nyugszik bele Damien. Az ablakhoz lép, és végignéz az üveg túloldalán elterülő városon. Péntek este megyek. Akkor lesz a teniszcentrum avatóünnepsége mondja Charles. Arra menj el, Damien. Dehogy megyek. Már megmondtam, miért nem. A döntésem végleges. Nézem a két férfit. Patthelyzet, de fogadok, hogy az lesz, amit Damien akar. Hamarosan kiderül, hogy jól tippeltem. Na jó enged Charles. Akkor pénteken repülsz. Ha külföldön vagy, az újabb kibúvó, amit be lehet dobni a sajtóban. Teszek rá, mit mondasz a sajtónak feleli Damien ingerülten. Csak megyek, aztán már fordulok, és jövök is vissza, Charles. Ha nem tudsz jegyet szerezni a menetrend szerinti járatokra, hogy gyorsan megjárjam Európát, akkor szólj Graysonnak, hogy a Learrel megyünk. Intézem. Biztos jó lesz így? fordul hozzám. Csomó minden szerepel az önéletrajzodban felelem. De szinte biztos vagyok benne, hogy bébiszitter még nem voltál. Naná, hogy jó lesz így. Rendben, akkor viszont maradj itt arra az időre, amíg távol vagyok. Összefonom a kezem a mellemen. Jól megleszek otthon. A nyomodban fognak lihegni mondja. És Jamie nyomában is teszi hozzá, mert ismer, és tudja, nekem ez számít. De leginkább, mert én jobban érezném magam tőle. Kérlek, Nikki. Most még csak kérlek. Ne kelljen parancsolgatnom. Így adja tudtomra, ő mondja meg, mik a szabályai a játszmánknak, én pedig belementem, hogy továbbra is folytatom a játékot. Ráhagyom, és bólintok. Az igazság az, hogy én is szívesebben maradok itt. Elég erős akarok lenni ahhoz, hogy kimondjam: az sem érdekel, ha meglep egy kupac paparazzo az albérlet lépcsőháza előtt. Nagyon szeretném de nem vagyok ilyen erős. Rendben. Maradok. Köszönöm. Apropó, jobb riasztót akarok beköttetni az albérletedbe. Charles, kifelé menet szólj Sylviának, hogy intézze el, és szóljon Ms. Archernek, mikor megy oda a szerelő. Mi az? kérdi, mert látja, hogy mosolygok. 117 Semmi. Szerencsére úgy vélem, Jamie nem fogja bánni, ha betörnek hozzá lecserélni a riasztót. Damien viszont egyszerűen magát adja. Szokás szerint a gondolataimban is olvas. Helyesbítek mondja Charlesnak. Szólj Sylviának, kérdezze meg Ms. Archert, nincs-e ellenére, ha beköttetünk egy jó riasztót, és ha beleegyezik, mikor lenne neki alkalmas a beszerelés. Így már jobb? Kösz, igen bólintok. Kikísérjük Charlest, és amint becsukódik utána az ajtó, közelebb húzódom Damienhez, és meztelen mellére simítom a tenyerem. London, hm? Máris hiányzol. Csak hogy tisztázzam: nem azért akarom, hogy nálam legyél, mert aggódom érted. Nem? Hanem azért, mert tetszik az ötlet, hogy az ágyamban vagy. Akkor ez stimmel. Mert én is szeretek az ágyadban lenni. De legjobban azt szeretem, ha a karodban tartasz. 118 Bassza meg az anyját szisszen fel Damien, és megkaparintja a kezemből a levelet meg a borítékot. Felvesz a dohányzóasztalról egy magazint, és mindkettőt a lapjai közé teszi, aztán a magazint átadja Sylviának. Ezt vigye át Charlesnak. Ne kerüljön rá ujjlenyomat. Természetesen, Mr. Stark. Ms. Fairchild, annyira sajnálom. Fogalmam sem volt. Persze, nem az ön hibája mondom. Semmi gond, Sylvia Damien hangsúlyával érezteti, hogy a nő távozhat. Akkor később visszajövök az iratokért biccent az asszisztens. Kifelé indul, aztán megtorpan, felém fordul. Ne haragudjon, hogy 20 Még el sem telt a péntek délután, és nekem máris hiányzik a forgalom meg a szmog. Ki akarok menni a lakásból, rohadjanak meg a riporterek meg a lesifotósok meg a sima régi vágású szájtátók is. Ugyanakkor élvezem ezt a kis fészekmeleget, hogy ketten lehetünk Damiennel. Oldalról figyelem: elterül a kanapén, mezítláb van, a dohányzóasztalra feltámasztott talppal, egyik kezében ipad, oldalán egy pohár buborékos ásványvíz. A Bluetooth headsetet a másik fülébe tette, úgyhogy látszatra magában motyog. Már régen nem figyelem, miről beszél. Összességében lenyűgöz, de ettől még nem kell tudnom a tajvani részlegének munkaerő-problémáiról. Ami engem illet, épp befejeztem a Marsbéli krónikák e-könyvet. Eleinte, amikor olvasni kezdem, a kis Damien járt az eszemben, de aztán beszippantott a történet és a szereplők sorsa. Most viszont nem tudok mit kezdeni magammal. Nincs itt a laptopom, úgyhogy igazából nem nagyon tudok dolgozni. Nincs kedvem új könyvbe kezdeni, a tévé pedig egyáltalán nem köt le. Felmerül bennem, hogy divatbemutatót rendezek Damiennek a ruhákból, amikkel telepakolta a szekrényt, de nem tudom rávenni magam. Igaz, nem szándékosan, de egy ideje már rátelepedtem a napjaira, ő pedig nem csinál nagy ügyet belőle, hogy mennyi dolga van a birodalma igazgatásával, de tudom, hogy előbb-utóbb felbomlik világában a rend, ha nem áll ott kellő figyelemmel, személyesen a kormánykeréknél. Kimegyek a konyhába, csinálok egy csésze zöld teát, mert az elvileg megnyugtatja az embert, én meg most egyáltalán nem bírok magammal. Konkrétan nem borultam ki a sajtó miatt, de nem tudom eldönteni, azért van-e ez, mert tényleg baromi jól kezelem ezt a legújabb krízishelyzetet, vagy csak mert Damiennel kettesben bezárkóztunk ide, ebbe az égi kastélyba, ahol már nem is nagyon izgatjuk magunkat a földi halandók gondjával-bajával. Gyanítom, hogy ez utóbbiról van szó, és ha majd kilépek a külvilágba, vagy internetezni kezdek, úgy illan majd el nyugodt önelégültségem, mint a pitypang pihéi. Hogy mennyire igazam van: elég a telefonomra néznem. Anyám kétszer hívott, mindkétszer hagytam, hadd vegye fel a hangposta. Nem hallgattam meg az üzeneteimet. Nem hívtam vissza. Őszintén szólva nem is biztos, hogy vissza fogom hívni. Anyámnak olyan tehetsége van arra, hogy totál kiakasszon, hogy azzal egy paparazzókkal teli Hummer sem versenyezhet. Annak ellenére, hogy a világ tele van lesifotósokkal, Elizabeth Fairchildokkal meg egyéb kellemetlen lényekkel, annyira be vagyok sózva, hogy felmerül bennem: épp csak leellenőrzöm a külvilág egy szeletét, átsétálok a Kortárs Művészeti Múzeumba. Csak pár sarokra van innen, és kétlem, hogy ott rajtam ütnének a riporterek. Elég közel van ahhoz, hogy Damien ne aggódjon. Vagy legalábbis ne annyira, hiszen ha elvesztem a fejem, akkor is öt percre vagyok tőle gyalogszerrel. Amúgy is jólesne egy kis friss levegő. Fogom a teámat, Damiennek pedig kiveszek a hűtőből egy újabb vizet, és visszamegyek a nappaliba. Velem egyszerre lép be a helyiségbe Sylvia, aki a Stark International irodáját a lakással összekötő folyosó felől érkezik. Üdvözlöm, Ms. Fairchild. Hogy van? Jól felelem. És milyen odakint az élet? Damien rám vigyorog. Kezdesz kicsit becsavarodni a bezártságtól? Nem mintha nem imádnám ezt a tündérpalotát, de Kétértelműen felmordul, aztán Sylviához fordul, akinek arcán mosoly bujkál. Mit hozott nekem? Csak pár aláírás mondja, és a kezébe nyom egy csíptetős táblát, rajta néhány irattal. Rám néz, és átad egy sima fehér borítékot. Ez pedig önnek jött. Én vagyok a címzett, a Stark International postacímén. A feladó nincs feltüntetve, de a postabélyegző Los Angeles-i. Fura mondom, erre Damien egy párnára dobja a csíptetős táblát, és odajön mellém. Nyisd ki mondja. Felbontom. Kettőbe hajtott papírlap van benne. Széthajtom, és rögtön elfog az émelygés. Ribanc. Mocskos kurva. 119 alkalmatlankodom, Ms. Fairchild, de el akartam mondani, hogy láttam a festményt, amikor a parti előtt a malibui házban egyeztettem a dekoratőrrel. Eddig kifejezéstelen arccal bámultam a magazint, amelybe a gonosz üzenetet betették, de most érdeklődve nézek Sylvia arcába. Gyönyörű mondja. Lenyűgözött, sőt letaglózott. Őszintén szólva Mr. Stark jó üzletet csinált. Szerintem legalább kétmilliót ér az a kép. Miközben beszélt, szaporán pislogva igyekeztem visszatartani a könnyeimet, most viszont elnevetem magam, de még mindig a sírás fojtogat. Köszönöm mondom szipogva. Kényszeredett vigyorral fordulok Damienhez. Kedvelem őt. Igen válaszolja szárazon. Nagyon rátermett nő. Damien ajka pengevékony, de leheletnyi mosoly játszik rajta, mintha mulattatná a dolog, és köszönetképpen odabiccent Sylviának, mondván: Egyelőre ez minden. Sylvia bólint, és kivonul a lakásból. Mennyi kibaszott nyomoronc van a világon füstölög Damien. Ne vedd a szívedre ezt a baromságot. Képtelenség kinyomozni, ki küldte a levelet. Talán igen, de azért megpróbálom. Apropó, megtudtam, melyik riportertől származik a sztori. És Charles elment, hogy beszéljen vele? Nem volt hajlandó felfedni a forrását. Lehet, hogy magam is meglátogatom, de először civilizáltabb eszközzel akarok élni. Megbíztam egy magánnyomozót. Gondolom, személyesen találkozott a forrásával. Ha van egy kis mázlink, az emberem kiszagol valamit. Bólintok, de nem várok túl sokat ettől. Őszintén megvallva nem is annyira izgat, ki volt. Biztos nem Jamie vagy Ollie, márpedig csak tőlük érezném igazán bántónak, ha ilyesmire vetemedtek volna. Minden egyéb esetben csak maga a kiszivárgás zavar, és függetlenül attól, ki érte a felelős, már nem lehet visszagyömöszölni a szellemet a palackba. Sem most, sem később. El akarok menni itthonról mondom Damiennek, aki egy pillanatig csak bámul, igyekszik feldolgozni a hirtelen témaváltást. Van valami konkrét hely, ahova igyekszel? A Kortárs Művészeti Múzeumra gondoltam felelem. Gondolom, ott nem nyüzsögnek a riporterek. Rendben, mehetünk. De aztán más jutott eszembe folytatom. Inkább vásároljunk. Nézzünk lakberendezési tárgyakat. A Melrose-on van egy rakat apró, cuki bolt. Vagy másutt is, West Hollywoodban. Nem lenne jó móka? Veled bármi jó móka válaszolja. De az egy forgalmas környék, és elég, ha csak egy ember, aki rá van kattanva a bulvárhírekre, felhívja a TMZ-t vagy valami hasonló klotyópapírt, és máris mindenhonnan tódulni fognak a keselyűk. Tudom, de nem izgat. Kint akarok lenni az utcán. Ha itt kuksolok, akkor is megtalálnak valahogy. Mint például ezzel a levéllel. Damiennek nem tetszik az ötlet, de azért bólint. Na jó, akkor indulhatunk mondja. Igazából nem keresünk semmilyen konkrét tárgyat, csak élvezzük egymás társaságát, és ettől olyan kényelmes járni a boltokat, különösen, mert a jelek szerint ránk sem bagózik senki. Új bolt nyílt a Fairfaxen, méregdrága régi bútorokat árulnak. Rögtön megragadja a tekintetem egy robusztus tölgyfa ágy, amelynek mindkét végét kidolgozott faragás borítja. Egy ágyat, Ms. Fairchild? kérdi Damien. Nem tudom. Megfontolandó. Elvégre jelenleg nincs ágy a házban. Lefekszem rá, aztán oldalra hengeredem, megveregetem a matracot, és szuggesztíven elmosolyodom. Kipróbáljuk? Óvatosan rándul meg az ajka. Ne feledd, most is érvényben vannak a szabályaim. Ki tudja, milyen utasítást kapsz, amit aztán végre kell hajtanod. Nagyon igaz mondom, és lendületet veszek, hogy felüljek. Felé nyúlok, ujjamat beakasztom a farmerje övtartójába, aztán magam felé rántom. Elveszti az egyensúlyát, felém dől, aztán egyik kezével megtámaszkodik a matracon. Helló mondja, és megcsókol. Esküszöm, hogy ezt nem terveztem el. Felnevetek, és már én is épp viszonoznám a csókot, amikor észreveszem, hogy bennünket bámul a lány a pult mögül. Talán csak szimpatikusak vagyunk neki. Vagy épp idegesítjük, mert játszunk a bútoron. De szerintem nem ezért néz. Hirtelen felállok, és átfurakodom Damien mellett. Gyerünk mondom elvörösödve. Ez az ágy különben közelében sincs a régi ágyunknak. Amikor távozunk, az eladó nem szól semmit, úgyhogy arra gondolok, talán csak képzelődöm. Negyedóra múlva aztán, amikor a következő boltból lépünk az utcára, kiderül: nem tévedtem. Boldog nemtörődömséggel vásárolgatunk, díszgyertyákat és mintás üvegből készült, csinos vázákat nézegetünk. De abban a pillanatban, amint kilépünk a járdára, kamerák és mikrofonok fognak körbe, és egész riportertömeg üvöltözik nekünk. Nem tudok másra gondolni, csak arra, hogy a csatornából üthették fel a fejüket ilyen mennyiségben. Damien már eleve fogta a kezem. Most erősebben szorítja, én is az övét, sikerrel összpontosítok a tenyere révén, amellyel átfogja a kezem. Nikki! Igaz a hír, hogy erkölcsi okokból rúgták ki az Innovative-tól? Négy óra múlva kezdődik a teniszcentrum-avató, Mr. Stark. Kifejtené Merle Richterről bővebben is a véleményét, amelyre már korábbi nyilatkozatában utalt? Damien! Tájékoztatták Mr. Schmidt eskü alatt tett nyilatkozatának tartalmáról? Igaz, hogy megvásárolták a hallgatását? 120 Nem tudom, ki az a Mr. Schmidt, de szándékosan nem is nézek Damienre kérdőn. Kizárt, hogy hagyjam ezeknek a szarháziaknak, hogy felvegyék az értetlen arckifejezésemet. Mihez kezd az egymillió dollárral, Nikki? Erre majdnem válaszolok. Ha elmagyaráznám, hogy üzleti vállalkozást akarok beindítani az összegből, akkor biztos rögtön kevésbé találnának érdekfeszítőnek. Egy vékony ajkú, elegáns, vasalt öltönyt viselő riporter lép előrébb, és mikrofont tol a képembe. Az a szóbeszéd járja, régebben pénzért feküdt le férfiakkal. Hozzáfűzne ehhez valamit? Mr. Stark a legnagyobb haszonnal kecsegtető kuncsaftja? Ez a kérdés úgy hat rám, mint valami arculcsapás, megtántorodom, elfog a hányinger. Ami rosszabb, készületlenül ér a dolog, ezért leomlik rólam a felvett semleges álarc. Holnap minden bulvárlap tele lesz azzal, hogy szörnyülködő képet vágok. És nagyon is pontosan tudom: a képaláírás azt fogja sugallni, azért szörnyülködöm, mert felszínre került a titkom nem pedig azért, mert az egész sztori baromság. Észre sem veszem, hogy Damien elengedte a kezem, amíg meg nem hallom az éles reccsenést. Damien ökle találkozott a riporter állkapcsával. Damien! Ne! Felém fordul, tekintete lángol. És tisztában vagyok vele, hogy erőszakos, lobbanékony természete száz százalékig annak szolgálatában áll, hogy engem megvédjen. Ne ismétlem, és elkapom a karját, mielőtt újra üthetne. Azt akarod, hogy lecsukjanak? Elszakítanánk mellőlem. Még ha pár óra alatt sikerül is letenni az óvadékot, addig egyedül leszek nélküled. Ettől kissé lehiggad, kézen fog, és visszarángat a boltba. Előveszi a telefonját, Edwarddal beszél, idehívja a limót. Az eladólány a kirakatból követte az eseményeket, most Damienhez fordul. Ööö, uram! Mondja a sofőrnek, hogy hátul van egy sikátor. Ne kelljen már újra átevickélni ezeken a férgeken int a fejével a bolt előtt gyülekező csürhe felé. Damien ránéz, lassan elmosolyodik, és ezzel maradék dühe is elpárolog. Legszívesebben megölelném ezt a lányt. Damien hazafelé az autóban végig átkarolva tart, de végig meg sem szólal, amíg vissza nem érünk a tetőlakásba. Tekintete oda rebben, ahol annak idején a tükör lógott. Nincs bentlakó személyzete, de az irodát takarító brigád a lakásról is gondoskodik, úgyhogy rajtaütésszerűen megjelentek, és eltávolították az összes szilánkot. Még a gipszkarton falat is megjavították. Damien dührohamának nem maradt látható bizonyítéka, de mindketten tudjuk, hogy megtörtént. Be kellett volna vernem a képét mondja. Dehogyis felelem. Másrészt bizonyos tekintetben igaza volt. Damien éles pillantást vet rám, majdnem félbehagyom a mondandóm, de aztán mégis folytatom. Mindketten tudjuk, hogy azt az egymilliót nem pusztán azért kaptam, hogy modellt álljak. Nyitja a száját, aztán újra becsukja, és megdörgöli a halántékát. Ezt én tettem veled mondja, halkan, fájdalmasan. Megígértem, hogy soha nem okozok fájdalmat neked. Hogy rám mindig támaszkodhatsz. És most mégis én műveltem ezt veled. Nem. Éles hangon, vehemensen ellenkezem. Te soha nem bántottál. Egyetlenegyszer sem. A pénzt pedig azért fogadtam el, mert el akartam. Őszinte leszek teszem hozzá kényszeredett vigyorral, sokkal kevesebb pénzért is ráálltam volna. Tényleg? Vonja fel a szemöldökét. Most aztán tényleg idiótának érzem magam. Na, gyere ide mondja, és megcsókol. De még így sem csillapodott le egészen. Érzem benne a feszültséget, olyan, mint egy felhúzott rugó. Rám néz, és sötét szenvedély ül ki az arcára, mintha vadászna, amitől máris sebezhetőnek, zsákmánynak érzem magam. Rajta mondja. Tudod, mit akarok. És mindketten kívánjuk. Utánamegyek a hálószobába. Nem akarok én semmi mást, csak ismét megfeledkezni a külvilágról. Aztán látom, mit forgat a fejében, és tisztában vagyok vele: perceken át másra sem fogok gondolni, csak őrá. Elővette a játékszerekkel teli dobozt, a mutatóujján himbálózik az acélbilincs. Beugrott, hogy itt a tuti eszköz, amivel a lakásban sőt az ágyban tudlak tartani, amíg megjövök Londonból. Úgysem mered mondom, és az ágy túlsó végéhez menekülök. Nem? Az ágyra veti magát, aztán az oldalára hengeredik, és elvágja a menekülés útját, amikor az ajtó felé rontok. Felsikkantok, lehúz magához, aztán villámgyorsan a csuklómra kattintja a bilincset, a másik felét pedig az ágyon levő acélgyűrűre fűzi. Ne is álmodj róla nevetek. Tudom, hogy viccel. Vagy legalábbis szinte biztos vagyok benne Ne? kérdi, és felhúzza a szoknyámat. Nem akarsz így maradni az ágyban, állandó készültségben, hogy majd jövök és megbaszlak? Most, hogy így mondod felelem, aztán kéjesen lehunyom a szemem, mert egyre feljebb kúsznak a combomon a csókjai. Édes kínzás ez, Damien pontosan tudja, hogyan kergessen az őrületbe. Leheletével ingerli a vaginámat, ajkával teljesen bevadít. Vonaglom a ténykedése folytán, minden érintése újabb izgalmakat szül, egyre csak tekergek és könyörgök. A bokámat cirógatja, a térdhajlatomat nyalogatja mint megannyi szalag, tekeredik rám a kéj. Ficánkolok, vergődöm a lepedőn, de a csuklómra kapcsolódó hűvös acél nem hagy menekülni az érzékeim ellen intézett roham elől, amely egyre közelebb, már-már észvesztően közel férkőzik hozzám. A bilincs a húsomba vág, minden egyes vonaglásommal, minden megfeszüléskor erősen megrántom. Kívánom, hogy fájjon. Vágyom rá, hogy szorítson. Véraláfutást akarok a csuklómra. És nem pusztán azért, hogy megmeneküljek a délután borzalmaitól sőt, igazából ehhez van a 121 legkevesebb köze. Nem, azért vágyom rá, mert ez jeleníti meg a jelent. Ezt a pillanatot, amelyben Damien szája meztelen testemre tapad. Keze minden egyes négyzetcentiméteremet végigtapogatja, különféle erogén zónákat és érzéki titkokat talál. Azért akarom, hogy véraláfutás legyen rajtam, mert akkor látható, tapintható nyoma marad annak, hogy milyen állapotba hajszolt bele. Amikor Londonban lesz, a véraláfutás bizonyítja majd, hogy az ágyában feküdtem és arra fog emlékeztetni, hogy vissza is tér hozzám. Tehát nem azért küszködöm a bilincsben, mert ki akarok szabadulni. Még csak nem is azért, mert szomjazom a fájdalmat. Arra vágyom, amit megjelenít. Hogy Damiené vagyok. Hozzá vagyok kötve. Rám tette a kezét. A rabja lettem. És ebben a pillanatban semmi más nem akarok lenni, csak ez. 122 21 A legnagyobb nyárban járunk, de így, hogy Damien elment, ez a nap akár egy hideg, nyirkos decemberi szombat is lehetne. Tudom, hogy vasárnap délutánra visszaér, ez csak egy röpke kiruccanás, de az én szempontomból egyáltalán nem telik gyorsan az idő. Nem tudok mit kezdeni magammal, magányos vagyok. Damien küldött egy SMS-t, amikor a gépe leszállt. Azt kérdezte, hogy vagyok, én meg elmosolyodtam, és finoman megnyomkodtam a csuklómat, amelyet karkötőként ölel körül a véraláfutás. Rád gondolok írtam. Hiányzol. Mindez igaz is volt, csak azt nem közöltem vele, hogy totálisan eluntam az agyam. Damient ismerve, felfogadná a Cirque du Soleil-t, hogy szórakoztassanak itt helyben, a nappaliban. Jamie virtuális öleléseket küldött válaszul az S.O.S.-jelemre, de épp Venice-ben görkorizik Raine-nel. Remélem, kevesebbszer tottyan seggre, mint én. Eszembe jutott, hogy felhívom Lisát, de még nem ismerem őt eléggé, jobb lenne egyszerűen együtt kávézni valamikor, ahelyett hogy rögtön megkérjem, szórakoztasson egy magányos szombat estén. Marad tehát vagy a munka, vagy a fotózás, de minthogy a fényképezőgépem még mindig a malibui házban van, úgy döntök, dolgozom. Akár most is befejezhetem, ami programoznivaló még hátravan a két okostelefon-alkalmazással, amiket már kis híján piacra dobhatok. Ez persze azt jelenti, gyorsan haza kell ugranom az albérletbe. Minthogy a kocsim nem áll itt Damien lakásánál, ez nem is olyan könnyű, mint amilyennek hangzik. A konyhában levő telefonkészülékről elérhető a városi vonal, de egyúttal belső használatú interkomként is szolgál Damien irodája és a lakás közt. Már vagy tucatszor láttam, hogyan használja Damien, úgyhogy minden további nélkül megnyomom a gombot, hogy átszóljak az irodába. Halló mondom tétován. Igen, Ms. Fairchild? Segíthetek? Elvigyorodom. Ez tényleg menő. Ööö, igen. Ön az, Ms. Peters? kérdezem, valahonnan előkapartam a fejemből a hétvégi asszisztens nevét. Milyen kedves, hogy emlékszik rám. Én vagyok. Mit tehetek önért? Nincs kocsim, és valamit el kell hoznom otthonról. Tudna hívni egy taxit, vagy Mindjárt szólok Edwardnak, hogy álljon ki a limóval. Ha lifttel lemegy a C parkolószintre, ott fogja várni. Ó. Oké. Köszönöm. Leteszem a telefont, és boldogan táncikálok a konyhában. Igen, egyértelmű előnyökkel jár, ha az ember tele van lóvéval. Ahogy Ms. Peters jelezte, Edward lent vár rám. Nagyon köszönöm mondom neki. Nincs mit, Ms. Fairchild. Hova megyünk? Az albérletembe felelem. Csak fel kell szaladnom pár cuccért. Tényleg örülnék, ha Nikkinek szólítana. Ahogy parancsolja, Ms. Fairchild mondja, de közben vigyorog. Becsusszanok a limóba, és összegömbölyödöm az ülésen, eszembe jut az első éjszaka, amikor megismerkedtem Damiennel. Vagyis amikor viszontláttam, hiszen a hat évvel ezelőtti első találkozásunk nem nagyon számít. Lehunyom a szemem, és felidézem, miket sugdosott nekem. Mennyire beindultam attól, amiket a telefonban mondott, és megdöbbentem a saját viselkedésemen, amiért készségesen belementem egy csomó mindenbe a limó hátuljában. Mire az albérlethez érünk, az egész estét lepörgetem a fejemben és már nagyon hiányzik Damien. Sokára jön vissza? Nem. Csak le kell töltenem pár dolgot a laptopomra, aztán egyből jövök. Könyvet hallgat? Úgy döntöttem, megpróbálkozom egy klasszikussal mondja. A Monte Cristo grófja. Nem rossz, egyelőre. Teljesen tűrhető. Elmosolyodom az egyik kedvenc könyvemről alkotott véleménye hallatán, aztán felsietek a lépcsőn. Fintorgok, mert Douglas szomszédunktól óriási dörömbölés hallatszik át. Tudom, hogy nem Jamie van odabent nála lepedőakrobatikát gyakorolni, de azért morcosan nézek a lakásajtajára. Az albérletben a retikülöm az ágyra dobom ez az óriási bútordarab még mindig betölti a nappalit, aztán a két lépcsővel feljebb levő nappaliba megyek, és felsikoltok, mert nyílik a fürdőszoba ajtó. Ollie az. Jézus atyaúristen! kiáltom. Majdnem szívrohamot kaptam tőled. Mit keresel itt? Baromi szarul néz ki. A szeme véreres, a bőrén piros kiütések, haja fésületlenül lóg az arcába. Lépek egyet felé. Jól vagy? Eszembe jut valami borzasztó. Basszus mondom, ugye te meg Jamie nem mármint ő most épp Raine-nel randizik. A lehetőség, hogy Jamie mással szexelt, utána meg alig pár óra múlva találkozott az új pasijával, majdnem annyira zavar, mint az, hogy Ollie esetleg megcsalta a menyasszonyát. Ami azt illeti, az egésztől hánynom kell, és nem repesek az örömtől, hogy Ollie-t itt találom a lakásban. Nem akarok a drámájukon agyalni. Ráadásul még mindig meg vagyok bántva, hogy Ollie, amióta találkoztunk abban a menő buliban, rám se csörgött. Persze, biztos sok a dolga, de amióta kipattant az egymillió dolláros festmény balhé, legalább egy SMS-t küldhetett volna. De teltek a napok, és ő egyszer sem jelentkezett, 123 hiába kavarog körülöttem az összes pletyka, mint valami szélvihar. Vagy, ahogy Damien mondaná, keringenek, mint a vért szimatoló cápák. Nem csináltunk semmit Jamie-vel mondja kelletlenül. Veszekedtünk Courtney-val. Jaj, sajnálom mondom, de nem vagyok meglepve. Aha, én is. Sóhajt, az órájára néz. Vacsorára találkozunk. Kibékülünk. Legalábbis remélem. Én is. Nem teszem szóvá, hogy ezt kétlem. Ollie nem mutathat fel valami fényes teljesítményeket. Igaz, hogy a barátom legalábbis úgy tudom, még mindig az, de önkéntelenül úgy érzem, Courtney jobbat érdemel. Ollie a hajába túr. Jamie megengedte, hogy itt legyek. A szobádban aludtam. Kérdő pillantást vet az ebédlőasztal és a bejárati ajtó között terpeszkedő ágyra. Nem szólalok meg, úgyhogy vállat von, és folytatja. Gondoltam, nem zavar, ha az ágyadban alszom. De zavar csattanok fel, még mielőtt végiggondolhatnám, mit is feleljek. Látom az arcán, hogy megbántottam, de nem izgat. Dühös vagyok, és minden egyszerre jön ki belőlem. Amire szükséged van, azt csak úgy elveszed, mert éppen ott van? Ha az ágyam kell, azt, ha meg bármi más, akkor azt? Hát nem. Amikor szükségem lett volna rád mint barátra, még csak fel sem hívtál. Talán azért nem hívtalak, mert nem is meséltél arról a festményről feleli. Egymillió dolcsi. Igaz? Igaz mondom. Nem tesz jót neked ez a Stark, Nikki csóválja a fejét. Dehogynem közlöm határozottan. Nagyon is jót tesz. Nem gondolod, hogy pont ezért nem beszéltem neked a festményről? Miért vagy ilyen kibaszott önfejű? Attól félsz, hogy megtudod Starkról az igazságot? Vagy attól, hogy én tudom meg, mit művelsz vele? Dühtől fröcsögve beszél, a jelek szerint ugyanolyan mérges, mint én. Aztán váratlanul karon ragad, és maga felé rántja a kezem. Ujját erősen a csuklómon levő véraláfutásra nyomja. Elrántom a kezem, pirulva szuggerálom Ollie-t, nehogy bármit is kérdezzen arról, hogy került oda az a véraláfutás. Nem vagy normális mondja. Meghúzza a hajamat, aztán a combom felé bök a tekintetével. Mikor fog valami olyasmit művelni ez a Stark, amitől újra vagdosni kezded magad? Csak akkor tudatosul bennem, mi történt, mire már lekevertem neki a pofont. Takarodj a házamból! sziszegem. Teljesen ledermed, tátva marad a szája, zihál. A francba suttogja. A francba, a francba, a francba. Ne haragudj, Nikki. Dehogynem haragszom csattanok fel. Kibújnál a bőrödből örömödben, ha szakítanánk Damiennel. Nem tudom, miért utálod ennyire Én meg nem tudom, miért vagy teljesen vak. Nem vagyok vak felelem. Hajszálpontosan látom, milyen ő. Csak azt látod, amit látni akarsz. Emlékezz, hol dolgozom. Az ügyvédje a főnököm. Starkra keményen dől a szar folytatja Ollie, és nem akarom, hogy neked is bajod essen. Nagyot sóhajt. Én figyelmeztettelek. Most reflektorfényben vagy, márpedig ez nem tesz jót neked. Nem így kellene alakulnia. Mintha túl gyorsan keringene a vérem, émelygek. Menj innen. Jó, nekem mindegy. Fogom a cuccom, és már itt sem vagyok. Visszamegy a szobámba, aztán aktatáskával a kezében jön ki. Tudod mit? Értem, hogy mi most rosszban lettünk, és tökre sajnálom. De ezt nem hagyhatom szó nélkül. Tudod egyáltalán, hol van most? Összefonom a karom a mellemen. Londonban. Miért? Üzleti út. Igen? Az aktatáskájából előbányássza az ipadjét, aztán behív egy oldalt a Hello! magazinból. Tessék mondja, és elém teszi. Damien van a fotón, egy nőt karol át. A nő lehorgasztja a fejét, napszemüveget visel. Nem tudom, ki ő, de van egy tippem. A Hello!-nak a jelek szerint még tippje sincs, mert a képaláírás így szól: Damien dobta a fincsi kis nőjét? Ez lett a vége Damien Stark és a texasi szépségkirálynő, Nikki Fairchild kapcsolatának? Forrásunk szerint Stark egészen meghitt viszonyban lehet ezzel a beazonosíthatatlan nővel, akivel ma napközben sétálgattak Hampstead Heath-en. Stark barátnője nélkül érkezett Londonba, noha a lányt ábrázoló festményért laza egymillió dollárt pengetett ki. Talán megbánta a vételt? Önelégülten adom vissza a tabletet. Csak barátok. Azt hittem, üzleti úton van. Üzleti úton tilos ismerőssel találkoznia? A Douglas lakásával közös fal mögül óriási puffanás hallatszik, aztán hangos, nagyon elégedett nyögés. Egymásra nézünk Ollie-val, és 124 mindketten elnevetjük magunkat. Pár pillanatra újra a régi Ollie és Nikki vagyunk. De ez gyorsan elmúlik. Nem akarom elbaszni a kettőnk barátságát mondja végül Ollie. Már megtetted felelem. Most már azon kell próbálkoznod, hogy rendbe hozd. Egy pillanatig azt várom, hogy mindjárt rám förmed. De csak bólint. Aha, asszem, igazad van. Az ajtó felé sandít. De most először megpróbálom rendbe hozni a dolgot a menyasszonyommal. Újabban mást se csinálok, csak mindenkit felbosszantok, aztán megpróbálom kiengesztelni az embereket. Ollie Most, hogy indul, elszomorodom. Eszembe jut, hogy Damien szerint Ollie szerelmes belém. De nem hiszem, hogy ez igaz. Szerintem csak baromi boldogtalan. Amióta világ a világ, mindig én voltam jobban szétesve kettőnk közül, és Ollie volt a szikla, akire támaszkodhattam. De most már kezdek jobban lenni, és új támaszra leltem Damien személyében. Ollie pedig, gondolom, azon tűnődik, ezután hogyan fogunk beleilleni egymás életébe. De erre nem tudok válaszolni helyette. Egyelőre még nem. Főleg így, hogy minden egyes találkozásunkkor Damient támadja. De remélem, van válasz erre a kérdésre, mert Ollie-t sem akarom elveszíteni. Márpedig tudom, ha választani kényszerülök kettejük között, a szívemre fogok hallgatni, és Damiennel tartok. Eszembe jut, hogy Edward mostanra már biztos meghallgatta a Monte Cristo grófjának legalább a felét, úgyhogy beszaladok a hálószobába, és összekészítem a laptopot meg a fájlokat, amikre szükségem van. Az ajtóban megtorpanok, és még visszamegyek a régi Nikon gépemért, mert a csodás digitális Leica, amit Damientől kaptam, még mindig Malibuban van. Akármennyire imádom is azt a gépet, ezt a Nikont Ashley-től kaptam ajándékba, ezért nem akarom teljesen félretenni. Vissza a lakáshoz? kérdi Edward, mikor kitárja előttem a limó ajtaját. A fényképezőgépet szorongatom. Ami azt illeti, még el akarok menni valahova. Hogy bírod a strapát, Texas? Asszem, egész jól. Evelyn tengerpartra néző erkélyén ülünk. Blaine elment valahova a barátaival, Evelyn pedig lelkesen fogadta ötletemet, amikor a limóból rátelefonáltam, hogy beugorhatok-e hozzá. Még csak egyszer jártam náluk azon az estén, amikor találkoztunk Damiennel itt, Malibuban, de máris otthon érzem magam a házukban. Ezt inkább Evelyn személyének, mint magának a helynek tudom be. Amikor elvonulok, és bent vagyok a lakásban, nagyon jól viselem. De ha meglátok egy újságot, vagy lecsap rám egy riporter, akkor rögtön úgy érzem, darabokra hullok. Őszintén nem értem, a celebek hogyan csinálják. A génjeikben van a hírnév mondja. Neked nem. Akkor egyáltalán nincs is rossz PR? kérdem szárazon. Vannak, akik így fogják fel. Láttál már valóságshow-kat? Elnevetem magam. Nem nézem őket rendszeresen, de már kifogtam néhány epizódot Jamie-vel, úgyhogy értem, miről beszél. Van, akit nem zavar, ha ő az a vonatszerencsétlenség, akit a többi ember néz. Én viszont falra mászom tőle. Gyorsan múlt heti szenzáció lesz már belőled. Addig meg fel a fejjel, és mosolyogj. Tündöklő szépségkirálynő-választási mosolyt villantok. Ehhez értek. Szemünk előtt lemenőben a nap a látóhatáron. Kiveszem a Nikont, és egymás után kattintgatom, remélve, ha majd előhívom a papírképeket, e szépségnek legalább töredékét viszont fogom látni rajtuk. Ugye egyszer megmutatod a fotókat, amiket a partin csináltál? kérdi Evelyn. Minél több fénykép van rólam, annál jobb eséllyel találok olyat, amin még jól is nézek ki. Meg ne próbálj bókokra vadászni felelem nevetve. Elképesztően dögös vagy, te is tudod. Az igaz mondja, kihalász a dobozból egy cigit, és rágyújt. Csak Blaine meg ne feledkezzen erről. Azt hiszem, őt már az ujjad köré csavartad. A korkülönbség dacára tényleg tökéletes párnak tűnnek. Az Ollie-val lefolytatott veszekedés után jó érzés tudni, vannak olyan barátaim, akiknek konkrétan stabil a párkapcsolata. Ugyan a hülye találkozás Ollie-val ösztökélt arra, hogy idejöjjek, de most, hogy itt vagyok, már nem is akarok beszélni róla. Inkább élvezem, hogy jól elvagyunk, csevegünk. Már kivégeztünk néhány ragyogó témát: a férfimodelleket, a botoxot és a soros nyári slágerfilmeket. Valójában annyira csapongó volt a beszélgetés, hogy meg is lepett, amikor Evelyn megidézte személyes bulvárpoklom szellemét. Blaine persze még mindig teljesen maga alatt van teszi hozzá. Úgy érzi, az egészről ő tehet. Ez röhej mondom. Én fogadtam el pénzt azért, hogy meztelenül modellt álljak, és aztán beleegyeztem, hogy megkötözzenek. Ha van hibás, akkor az én vagyok. Fogalmunk sem volt, mennyit fizetett neked Damien mondta Evelyn, de így, hogy kiderült, be kell vallanom, egyetértek Blaine-nel. Olcsón adtad magad. Nevetve idézem fel, hogy Sylvia ugyanezt mondta. Ezekben a pillanatokban, baráti társaságban, olyan közegben, ahol nem cápavér csörgedezik az emberek ereiben, szinte büszke vagyok arra, amit tettem. Letárgyaltam egy üzletet. Megkaptam a vállalkozásom beindításához szükséges pénzt. Ezzel meg mi a fene gond van? A francba, Texas. Már ki is ült az arcodra a dolog. Basszus, kár, hogy szóba hoztam, és most újra ezen rágódsz. Azonnal váltsunk témát. Kérsz 125 bort? Nagyon jólesne. Eltűnik a házban, aztán egy pillanattal később egy palack behűtött Chardonnay-val és két pohárral kerül elő. Leül a kovácsoltvas asztalhoz, aztán a cigijével a szemközti székre bök. Akkor mondd el, mi van még. Még? Hogyhogy mi van még? Mik történtek még veled az életben, Texas? Kétszer kirúgtak jaj, bocs, az egyik leépítés volt. Marha ügyesen pasiztál be, ezt még én is elismerem. A lakótársadnak alakul a reklámfilmje. Egy csomó minden lezajlott körülötted rövid idő alatt. Ezt nevezem jó belépőnek nyájas városunkba! Ebben a formában tálalva muszáj egyetértenem vele. A kirúgásokat és a bulvársztorikat leszámítva, amiket elengedünk a fülünk mellett, jól állnak az ügyeim. Most időt szakítok rá, hogy két új alkalmazást dobjak piacra. Blaine-nek pedig csinálunk egy festészeti alkalmazást. Nem felejtettem el. Bök felém mutatóujjával. Vigyorgok, mert fogalmam sincs, komolyan gondolja-e, vagy nem. Amikor neked jó, én készen állok. De ez most a rövid távú tervem. A hosszabb távúakat még csak most dolgozom ki. És Damien? Azt mondtad, Londonban van. Üzlet miatt? Aha, de azt hiszem, egy ismerősét is meglátogatja. Sofiának hívják. Azt hiszem, bajban van az a lány. Hát, kár mondja Evelyn. Öklére támasztja a fejét, és komolyan rám néz. Nem mondta Damien, miféle bajban van a lány? Nem. Hm. És mi van Jamie-vel? Ő miket csinál mostanában? Mielőtt válaszolnék, eltűnődöm. Szöget ütött a fejembe ez a gyors témaváltás. Evelyn vajon ismeri Sofiát? Talán tudja, miféle gondok vannak vele? Könnyen lehet. Sofiát a tenisz révén ismeri Damien, márpedig Evelyn volt Damien ügynöke, amikor ő sportcipőket és ki tudja még miket hirdetett mint ifjú sportbálvány. Evelynnel jó barátok lettünk, és nem akarok bezavarni azzal, hogy tőle próbáljak megtudni ezt-azt Damien múltjáról. Jamie a mennyekben jár terelem vissza gondolataimat az eredeti kérdésre. Tényleg egymásra találtak ezzel a pasival, akivel együtt forgatja a reklámot. Bryan Raine. Ismered? Igen mondja Evelyn, és úgy tűnik, nem felhőtlen az öröme. Kedvelem a barátnődet. Aranyos leányzó. Kicsit még éretlen, de majd benő a feje lágya. Bryan Raine viszont kimondott törtető, és nem vagyok biztos benne, hogy a barátnőd van annyira kemény csaj, hogy kezelje a sok szemétséget, ami előbb-utóbb kijut majd neki a sráctól. Komolyan? nehezül el a szívem. Attól tartok, igen. Az a fickó addig nem nyugszik, amíg be nem cserkészi a következő nagy sztárjelöltet. A lányokat előnyben részesíti, de mindenkit megbasz, aki él és mozog, ha úgy látja, hogy ez jót tesz a karrierjének. Férfit, nőt, még háziállatokat is. Állhatatosan néz rám. Hogy fogja bírni a barátnőd, amikor a fickó faképnél hagyja? Már nyitom a számat, hogy közöljem: Jamie-t baromi kemény fából faragták, de aztán nem visz rá a lélek. Hazugság lenne. A felszínen adja a kemény csajt, de belül puha és sebezhető. Remélem, tévedsz mondom. Én is, Texas. Én is. 126 22 A limóban az a jó, hogy van hozzá sofőr. Ezt a körülményt tökéletesen kihasználva több mint spiccesen érek vissza Damien lakásába, miután legurítottam Evelyn kiváló Chardonnay-jának a felét. Semmi nem foglalkoztat, csak az alvás, úgyhogy az ágyhoz megyek, épp csak annyi időre állok meg, amíg belém hasít a szomorú felismerés: ma egyedül fekszem le. A telefont az éjjeliszekrényre raktam. Érte nyúlok, és bepötyögöm az üzenetet: Az ágyadban fekszem. Részegen. Bárcsak itt lennél. Fogalmam sincs, Londonban mennyi az idő, és túl sokat ittam, semhogy nekiálljak kiszámolni. Így aztán abban sem vagyok biztos, hogy Damien egyáltalán ébren van. De pillanatokon belül meg is jön a válasz: Én is azt kívánom, bárcsak melletted lennék. A reptéren vagyok. Jövök haza. Mondd, hogy meztelen vagy. Elmosolyodom, és bepötyögöm a választ: Tök meztelen. És nedves. Kívánlak. Siess haza. Végérvényesen te lettél a démonom, Damien, úgyhogy nem hiszem, hogy a távollétedben sokáig kitart az életerőm. [Damien-démon: speciális démon, amely különösképpen baszás és ocsmány sugdolózás révén fejti ki erejét, főképp Nikki Fairchild-on (ld. ott).] Szinte rögtön megjön a válasz: Tetszik az új szócikk a lexikonodban. Most aztán végig fel fog állni a farkam egész repülőút alatt. Épp kezdik a beszállítást. Hamarosan látjuk egymást. Addig is képzeld el, hogyan simogatlak. Nem tudom, megkapja-e, de még küldök egy utolsó sms-t. Igen, uram. Aztán magamhoz ölelem a telefont, és elszenderedem. Arra ébredek, hogy az arcomnak nyomódó telefon rezeg. Zavarodottan fordulok a hátamra, aztán rájövök, már dél is elmúlt, és van egy nem fogadott hívásom. Gyorsan megnézem, Damien hívott-e, de csak Evelyn hagyott üzenetet, amelyben közli, ottfelejtettem a fényképezőgépemet. Némán átkozódom, és megnyitom az e-mailjeimet, hogy írjak neki egy sort, mondván, hamarosan elhozom tőle. Ekkor látom, hogy kaptam egy e-mailt Damientől. Nikki, Amszterdamban vagyok, itt szállok át, nem kell sokat várni. Délután ötre érek a LAX-re. Nincs ellenedre, ha elmegyünk ma este egy jótékonysági divatbemutatóra? Kilenckor lesz. Sokkal több kedvem lenne otthon maradni veled, de Maynard cége a szponzor. Esküdözik, hogy alig engednek be újságírót. Ha akárcsak odamerészkednek hozzád, kívül tágasabb nekik. Jamie is meg van híva. Szólj vissza. Hiányzol Kétszer is elolvasom az üzenetet, próbálom kitalálni, mitől vigyorgok ilyen szélesen. Csak a harmadik olvasáskor jövök rá: nem közli a programot, hanem érdeklődik, van-e kedvem. Ez szívet melengető. Aztán bepötyögöm a választ, noha tudom, csak akkor kapja meg, ha leszállt. Természetesen, uram. De minő ugratás ez, úgy tenni, mintha a szándékom iránt érdeklődne, mikor úgyis tudja, hogy megteszem, amit csak akar, amikor és ahogyan önnek tetszik. Remélem, azzal tölti az időt a repülőn, hogy ezen a hogyan -on gondolkodik, és érdekes megoldásokat eszel ki U.i.: A tökéletes ruha nálam van, az albérletben. Nyolckor értem jössz oda? Jamie társasági elkötelezettségeinek utánanézek Mint kiderül, Raine már szólt Jamie-nek, hogy kanbulit csapnak, úgyhogy nagyon is kapóra jön neki, hogy Damien és énmellettem ő lehet a nevető harmadik. Nem egészen tudom, mit is várjak egy olyan divatbemutatótól, amelyet ügyvédi iroda rendez, de kiderült, hogy a Bender és Twain csak a sok szponzor egyike a rendezvényen, amely cukorbeteg fiatalok számára gyűjt adományokat. A helyszín egy étterem Beverly Hillsben, de annyira átalakították a helyiséget, hogy nehéz elhinni, hogy bármi másra is használhatják ezt a teret, mint divatbemutatókra. Az óriási termet hosszú 127 kifutó szeli ketté, amelyet székek vesznek körül. A falak mentén asztalok állnak, rajtuk hatástanulmányok, tombola és ajándék szatyrok. Jamie-vel mindketten felmarkolunk egy-egy pakkot, és örömmel látjuk, hogy tele vannak kozmetikumokkal, fésűkészlettel, még egy cuki kis felsőt is tettek beléjük. Ez szuper mondja Jamie Damiennek. Kösz, hogy elhoztál. Örülök, hogy volt kedved jönni feleli Damien. Amióta hazaért Londonból, jó kedvében van. Szóval jól sikerült az utad? kérdem, amikor Jamie körbemegy, hátha talál pár ismerőst. Jól. Sofia rendben van? Most legalább megmarad egy helyben feleli. Az ő esetében már ez is nagy szó. És Charles is új hírekkel jelentkezett. Konzultált a német ügyvédeimmel, és ha van egy kis mázlink, simán felszámolhatjuk azt a francos problémát. Úgy érted, nem lesz vádemelés? Oldalra hajtott fejjel néz rám. Bízom benne. Ez jó lenne mondom. Fogalmam sincs erről a nemzetközi üzleti szféráról, se arról, mit gondolnak a németek, milyen szabályozásokat puskáztál el, de tudod, hogy itt vagyok, nekem nyugodtan elmondhatsz mindent. Nem biztos, hogy megértem, de abban biztos lehetsz, hogy a te oldaladon fogok állni. Meglepően óvatos az arckifejezése. Egy nap, ha már készen állok rá, elmesélem. Gyors, ártatlan puszit nyom az arcomra. Szerintem biztos érteni fogod. Mosoly játszik ajkamon. Elégedett vagyok, de önkéntelenül az jut eszembe: két teljesen külön dologról beszélünk. Viszont nincs alkalmam tovább kérdezősködni, mert kezdődik a bemutató. Elfoglaljuk a helyünket, és a modelleket nézzük, amint hiányos, szexi öltözékben parádéznak a kifutón, Damien pedig mindig odasúgja nekem, melyik ruhában szeretne engem látni. A riporterek és fotósok a kifutó végében állomásoznak, és látszik, hogy Charles beváltotta ígéretét engem és Damient békén hagy a sajtó. Kicsit felenged bennem a nyomás, ültömben hátradőlök, és kiélvezem, hogy legalább egy másodpercre nem vagyok valami papucsállatka a mikroszkóp alatt. Amikor a bemutatónak vége, a vendégeket megkérik, nyugodtan csevegjenek és iszogassanak a rengeteg bárpult egyikénél, amíg a személyzet előkészül a jótékonysági aukcióra. Körülnézek, hogy hol lehet Jamie, de már eltűnt a tömegben, nyilván belevetette magát a kilátásba helyezett iszogatásba. Helyette Ollie-t pillantom meg, és mély lélegzetet veszek. Valahonnan ismerősnek tűnik a nő, akivel beszélget, de fogalmam sincs, honnan. Damien még nem vette észre őt, én viszont hajszálpontosan érzékelem, mikor siklik ránk Ollie tekintete. Nem is tudom, miért lep meg, hogy itt látom. Hiszen Charles Maynardnak dolgozik. Szétnyílik a tömeg, és egy csinos, fekete hajú nő jön Ollie felé, a kezében két ital. Courtney. Aztán hármasban megindulnak felénk. Megragadom Damien kezét, és felöltöm Társasági Nikki mosolyát. Most először érzem szükségét, hogy pajzsot viseljek Ollie-val szemben, de tudom, az álarc és Damien támogatása is kell majd. Ettől elszomorodom. Nikki, Damien, jó itt látni benneteket. Ollie mondja Damien udvariasan. A két nőre pillant. Courtney, de jó, hogy újra látlak. Könnyedén megölelem, aztán illedelmesen bemutatom Damiennek. De klassz, hogy megismerhetlek mondja Courtney, aztán visszafordul felém. Magát az esküvőt külföldön tartjuk, de csinálok egy előbulit, csak még nincs meg a helyszín. Damien felé fordul, őt is bevonja a beszélgetésbe, miközben hozzám intézi szavait. Mondd csak, ti is eljönnétek? Na és persze Jamie és Raine is meg van híva. Gépiesen Ollie-ra pillantok, de nem tudok semmit kiolvasni az arckifejezéséből. Nagyon szívesen meghallgatom a részleteket mondom diplomatikusan. Az igazság az, hogy nem vagyok biztos benne, lesz-e esküvő, előbuli meg még kevésbé. Courtney azonban egy cseppet sem tűnik gondterheltnek. A másik nő, aki velük van, Susan Morris néven mutatkozik be. Továbbra is az udvarias mosoly ül képemen, de magamban közben homlokráncolva gondolkozom, honnan is ismerős ez a név. Már épp rákérdeznék, amikor Ollie közli. Susan rendezte a divatbemutatót. Szépségversenyeken szereztem gyakorlatot árulja el Susan, ámbár ez nem hivatalos gyakorlat. Inkább csak tapasztalat, de azért jól jött. Susan Morris? jut eszembe végre. Alicia Morris édesanyja? Susan Morris majdnem olyan durván nyomulós anya volt, mint az enyém. Reméltem, hogy eszedbe fogok jutni mondja. Ollie említette, hogy Damien Stark itt van a barátnőjével, és egyszerűen muszáj volt idejönnöm. Annyira örülök, hogy idejöttél mondja Társasági Nikki. Valójában egyáltalán nem érdekel ez a régiség a múltamból. Damien a jelek szerint a valódi Nikkit látja, mert támogatólag megszorítja a kezem. Édesanyáddal sosem szakadt meg a kapcsolat. Ami azt illeti, mióta Park Citiesbe költöztem, hetente legalább egyszer együtt ebédelünk teszi hozzá. Park Cities az az elegáns dallasi városrész, ahol felnőttem. Képzeld, ma reggel is beszéltünk telefonon. Hangja különösmód feszült, én pedig semmit sem szeretnék jobban, mint elszabadulni emellől a nő mellől, aki túlzottan emlékeztet anyámra. De klassz mondom. Széles, szépségversenyre illő mosolyt villantok rá. Most már tényleg muszáj megnéznem, hova lett Jamie barátnőm. Nagyon örülök, hogy beszélgettünk. Oldalvást lép, és elállja az utamat. 128 Édesanyád annyira kiborult, hogy már képtelen emelt fővel emberek közé menni. És te sem nagyon javítottál a helyzeten. Nem hívod vissza, az e-mailjeire sem válaszolsz. Szörnyen hálátlan vagy, Nichole. Hálátlan. Mi a faszom? Damien közelebb lép hozzám. Azt hiszem, Nikki már mondta, hogy meg kell keresnie a barátnőjét. De Susan Morris nem veszi a lapot. Mutatóujjával bököd Damien felé. Maga! Elizabeth elmesélte, hogy hazatoloncolta őt, amikor pedig Nichole-nak szüksége lett volna rá. Tátva marad a szám. Szükségem lett volna rá? Nekem őrá? Arra vártam, hogy menjen már haza. És maga kergette bele Nichole-t ebbe a ebbe a lealacsonyító életvitelbe! Susan Morris hadar, hangja olyan, mint a puskaropogás, és szavainak hatása is éppoly ártalmas, mint egy lőfegyveré. Aktmodellkedés. Erotikus festészet. Pénzt fogad el, mint egy közönséges, alávaló kurva. Az utolsó szó konkrétan köpés kíséretében távozik a szájából, szája sarka habzik. Leesett állal meredek rá. A Társasági Nikki álarcot, amelyet felöltöttem, porrá zúzta ez a váratlan kirohanás. Damien viszont nincs ledermedve. Villámló tekintettel lép előre. Megfordul a fejemben, hogy talán kárt tesz a nőben, úgyhogy le kellene fognom. Nem teszem. Émelygek, nyomás nehezedik rám, hideg veríték borítja a testem. Húzzon innen a francba mondja Damien. Fel sem emeli a kezét. Nem megyek sehova ellenkezik a nő. Maga azt hiszi, mindent megvehet? Bedughat az ágyába egy ilyen lányt, mint Nichole? Ismerem én a fajtáját, Damien Stark. Vagy úgy! Damien még egyet lép felé, mire a nőben feltűnik a józan ész szikrája, immár ijedtnek tűnik. Ez esetben tudja, hogy jobban teszi, ha lelép, amikor elküldöm. És, hogy az igazsághoz hűek maradjunk: Nikki felnőtt nő, nem kislány. Maga döntött úgy, ahogy döntött. Susan Morris elképed, de nem felel. Hozzám fordul: Édesanyád többet várt tőled. Tehetetlenül állok ott. Ledermedtem, még a csontjaim is összefagytak. És a franc essen bele, reszketek. Nem tudom kordában tartani a mélyről jövő remegést, rázkódik a testem, és látni sem akarom Susan Morrist. Ollie ezalatt végig rezzenéstelenül áll, Courtney-val szorosan egymásba karolva. De most ő is előrébb lép. Tegye, amit Mr. Stark mond, és húzzon innen a francba, különben itt helyben kirúgatom a divatbemutatóról. Én Susan becsukja a száját, epés pillantást vet ránk, aztán távozik. Nem is emlékszem, Damien mikor vett a karjába, de az ölelése biztonságos és meleg. Otthon akarok lenni vele, kettesben. A tetőlakásban, ahol nem pattannak elő kísértetek a múltamból. Ahol nem kurváznak le. Ahol nem pletykálnak a magánéletemről idegenek, akiknek fogalmuk sincs, hogy mit miért tettem. Jól vagy? kérdi Courtney. Nem mondom. Nem vagyok jól. Ollie csípős pillantást vet Damienre. Ugyan mellém állt Susan Morrisszal szemben, de az egyértelmű, hogy még mindig nem Damien csapatában focizik. Hazaviszlek mondja Damien. Bólintok, aztán eltűnődöm, és nemet intek. Maradjunk még. Biztos? Csak egy pillanatig habozok, aztán bólintok. Csak ki kell mennem a mosdóba. Aztán meg akarom keresni Jamie-t. A bokszoknál még nem is néztünk szét. Büszke vagyok magamra. Teljesen kiegyensúlyozott a hangom, pedig minden vagyok, csak az nem. Damien telefonja rezeg, a képernyőre pillant, aztán gyorsan bepötyögi a választ, mielőtt újra zsebre teszi. Nem fontos? Charles mondja. Az egyik bárpultnál van, és gyorsan meg akar beszélni valamit. Mondtam neki, hogy veled vagyok, az üzlet várhat holnap reggelig. És tényleg várhat? A szemembe néz. Ebben a pillanatban csak veled akarok foglalkozni. Karon fog. Úgy látom, ott van a női mosdó. Amíg Damien vár, bemegyek és rögtön elkapom a kézmosó pultját. Annyira igyekeztem, hogy Damien ne lássa a gyengeségeimet. Susan Morris. Az anyám. A pletykák, hogy pénzért szexeltem, hogy elkurvultam. Az egész ott kavarog a fejemben, zajos összevisszaságban, és rendet akarok tenni köztük. Damient akarom de tudom, hogy ő most magát hibáztatja, én pedig legalább egy kicsit össze akarom kapni magam. Ha csak egyetlen apró engedményt tehetnék magamnak, máris sokkal összeszedettebben tudnék viselkedni Körülnézek, van-e itt valami éles tárgy, de nincs semmi. Csak a gránitpult, a tükör és a porcelán szappanadagoló. Eszembe jut a lakás és az üvegváza, amit Damien összetört. Lehunyom a szemem, és elképzelem, hogy van a kezemben egy szilánk. Minden oldala éles. Tökéletes. Mint valami kis csoda, úgy vág bele a tenyerembe. 129 Vadul kipattan a szemhéjam; keresek valamit, amivel összetörhetem az üveget. Felkapom a szappanadagolót, hátrébb lépek, és már-már belevágom a tükörbe. Aztán megpillantom a képmásomat. Úristen. Mit művelek? Elernyednek az ujjaim, a szappanadagoló a földre hullik és összetörik és hátul valaki a helyiségben, az egyik fülkében ijedten felsikkant. Összerezzenek azt hittem, nincs itt senki, aztán rögtön megnyugszom, mert látom, hogy Jamie az. Arcán vörös foltok, a sminkje elkenődött, de én biztos még rosszabbul festek, mert rám mered, aztán a padlón heverő porcelánszilánkokra pillant. Hívom Damient mondja. Jamie! kiáltok utána, hátha rá tudom venni, hogy visszajöjjön, de már késő. Kimegy, és másodperceken belül már ott is van mellettem a női mosdóban Damien. Nem csináltam semmit mondom rögtön. Csak elejtettem a szappanadagolót. Ennyi az egész. Jamie túlreagálta. Damien röntgenszemekkel néz rám; biztos vagyok benne, hogy látja a hazugságomat. Na jó. mondja lassan. Akkor most meséld el az egészet. Felsóhajtok, és lehorgasztom a fejem. Elszámolok ötig, aztán a szemébe nézek. Mostanra sikerült összeszednem magam. Meg akartam vágni magam mondom, de lebeszéltem magam róla. Tényleg elejtettem az adagolót. Síkos. Lebeszélted magad róla. Állítja, nem kérdi. Megláttam a tükörképemet. Ezzel akartam betörni a tükröt biccentek a padlón heverő kulimász meg a szilánkok felé. Nyilvános helyen össze akartad törni a tükröt, ahelyett hogy szólsz nekem, hogy gond van? Ajkamba harapok. Nem felelek. Értem. Nem akartam megnehezíteni a dolgod. Bár azt hiszem, így is az lett belőle. De most már jól vagy? nagyon körültekintően kérdez. Igen. Csak pillanatnyi kihagyás volt. Most már teljesen újraindult az operációs rendszer. Csak a miatt a nő miatt. Szörnyű volt. Rendben mondja végül. Kézen fog; meleg és megnyugtató a tenyere. Menjünk. Ezt majd elintézik a takarítók. Bólintok és utána megyek. Pusztán a tudattól, hogy itt van mellettem, máris jobban érzem magam. Az étteremben Jamie-t keresem, de sehol sem látom. Aggódom Jamie-ért mondom Damiennek. Totál megzuhant. Tudod, miért? Nem, csak olyan jaj, a francba. Az ott az, akire gondolok? megmutatom a tömegben, Damien pedig azt suttogja: Hát igen, basszus, ebből tudom, hogy nem csal a szemem. Bryan Raine is itt van a rendezvényen, karjában egy karcsú, szexi szőke, és éppen csókolózásba fognak. Az Madeline Aimes közli Damien. Eszembe jut, mit mondott Evelyn. Feltörekvő filmcsillag? Te meg mióta ástad bele magad hollywoodi ügyekbe? néz rám Damien értetlenül. Fogalmam sem volt róla. Csak tippeltem. Újra körülnézek a teremben, és hirtelen aggódni kezdek. Most már tényleg muszáj megkeresnem Jamie-t. Ollie-t találom meg, de ő sem látta Jamie-t. A kettőnk közti előbbi enyhülés, amikor Susan Morris rám támadt, mostanra szertefoszlott; Ollie csendes, távolságtartó, és dühösen meregeti a szemét Damienre. Én viszont túlzottan aggódom Jamie miatt, úgyhogy nem vonom kérdőre Ollie-t. Húsz percbe telik, mire kiderül, Jamie-t már Edward hazavitte. Annyira sajnálom, Mr. Stark mondja Edward, amikor találkozunk vele az étterem mögötti parkolóban. A hölgy azt mondta, szólt erről önöknek. Semmi gond feleli Damien. Milyen állapotban volt? Azt vettem ki a szavaiból, hogy valami gond volt a fiatalemberrel, akivel együtt jártak. És lehet, hogy fel kell tölteni a limuzin skótwhiskykészletét. Damien elfintorodik. Megnézzük, mi van vele? kérdi. Bólintok. Már elmúlt éjfél, és most, hogy Jamie lelépett, én is kész vagyok hazamenni. A limó felé indulok, de megtorpanok, mert Ollie utánam szól. Raine végig az orránál fogva vezette. Visszafordulok. Hát igen. Ez egyértelmű mondom. Egyértelmű? Ujjával Damienre bök. Ő ugyanezt csinálja veled. Megragadom Damien kezét, egyrészt mert szükségem van az érintésére, másrészt mert itt akarom tartani magam mellett. Mi a francot hadoválsz? Maga mellett tart, de az egész csak szívatás. Felemeli a kezét, aztán legyint. Malackodás és móka, aztán ha belefárad, félredob. Te kis szardarab mondja Damien. 130 Tévednék? Valóban? Nagyon jól tudod, hogy neked az egész csak játék. Ezért nem avatod be Nikkit soha semmibe. Még azt sem árultad el neki, hogy gyilkosság miatt emeltek vádat ellened Németországban. 131 23 Gyilkosság miatt! Ollie-ról Damienre siklik a tekintetem. Ollie önelégülten néz. Damien zavarodottnak tűnik. Nem volt vádemelés mondja Damien. Ollie egy pillanatra mintha megrémülne, aztán összeszedi magát. De igen, a jelek szerint csak késlekedtek. Pár perce jött meg a hír. Vádat emeltek. Nem tudtad? Várj mondom. Forog velem a világ, nem tudom pontosan eldönteni, mit érzek. Dühös vagyok? Megbántott? Ijedt? Zavarodott? Mindezek az érzések próbálnak helyet találni a bensőmben, és ebben a pillanatban, úgy érzem, szétrobban a fejem. A kerámiaszilánkokra gondolok, azt kívánom, bárcsak zsebre tettem volna egyet. Nem. Csak lélegezz. Képes vagy rá. Mély lélegzetet veszek, és Damienhez fordulok. Egész idő alatt azt hittem, hogy a németországi vádemelés valami üzleti kihágással függ össze, miközben gyilkossági ügyben nyomoztak? Egész örökkévalóságnak tűnik, mire rászánja magát a válaszra. Habozik, és csak némán néz rám, mintha énbennem, mélyen elrejtve keresné, hogy mit is mondjon. Igen feleli. Na tessék. Ez volt a legnagyobb titka, és én nagyjából kilencmilliárdszor rákérdeztem, lett volna lehetősége elmondani. Felidézem, hányszor emlegettem a német üzleti szabályozásokat. Mindannyiszor meghagyott abban a hitben, hogy üzleti ügyről van szó, a Stark International szaladt bele valami olyan problémába, amilyennel az óriásvállalatok szoktak szembesülni. Azt hittem, a vállalat megszegett valami regionális kódokkal kapcsolatos előírást, vagy nem fizetett elég adót, ilyesmi. Ez Rosszabb mondja Damien. Sokkal rosszabb. Várom, hogy folytassa. Magyarázkodjon. Hazudozzon. Mondjon valamit. Akármit. Hallgat. Nagy levegőt veszek, aztán a halántékomra szorítom az ujjaimat. Gondolkoznom kell. Főképp egyedül kéne lennem egy kicsit. Megyek, meg kell néznem, mi van Jamie-vel mondom. Rendben feleli Damien, túlságosan is higgadt hangon. Edwarddal elviszünk. Egyedül megyek. Köszönöm. Hazaviszlek én ajánlja Ollie. Dehogy viszel csattanok fel. Damiennel kapcsolatban düh, szomorúság, zavar, és az ég tudja, még mi örvénylik bennem. Ollie-ra szimplán csak zabos vagyok. Taxival megyek. Sarkon fordulnék, hogy távozzak, de találkozik a tekintetem Damienével. Tétovázom, arra számítok, mindjárt utánam szól, de nem teszi. Le kell küzdenem a késztetést, hogy átöleljem magam a karjaimmal, mert hirtelen fázni kezdek. Lassan hátat fordítok Damiennek, és megindulok kifelé az utcára. Még mindig sértődött és zavarodott vagyok, de most csak egy dologra szabad koncentrálnom. Haza kell jutnom. Beverly Hillsből a dombon át nyílegyenesen visz az út Studio Citybe, pillanat alatt otthon vagyok. Berohanok, arra számítva, hogy Jamie az ágyban zokog. Nincs otthon. Oké, oké. Muszáj az eszemet használnom. Hol lehet? Elég jól ismerem Jamie-t ahhoz, hogy tudjam, talán azzal próbálja kúrálni sebzett önérzetét, hogy megkefélteti magát valami másik fickóval, és számba veszem a házunkban lakó szingli pasikat, akikkel még nem vágta magát vízszintesbe. Ez végképp jellemző Jamie-re ritkán megy bele a dologba másodszor is ugyanazzal a krapekkal. Mintegy aláfestésül zseniális gondolatmenetemhez, a fal túloldaláról nyögés és jajgatás szűrődik át. Douglas ma este is szerencsével járt. Őt legalább egyértelműen lehúzhatom a listáról. Bár egyértelművé tette, hogy nyitott lenne az ismétlésre, Jamie már többször közölte vele, hogy kizárt. Fel-alá járkálok a lakásban, tűnődöm, hol lehet. Telefonálok a házunk melletti sarki bárba, de már napok óta nem járt ott. Felhívom Steve-et és Andersont, de ők sem beszéltek vele. Megadják pár közös barátjuk nevét. Őket is felhívom, de senki nem hallott Jamie felől ma este. Francba, francba, francba! Bár tudom, hogy úgysem segít a dolgon, hívom a rendőrséget. Van annyi eszem, hogy ne a 911-es segélykérő vonalat, hanem közvetlenül a rendőrőrsöt csörgessem. Az ügyeletes tiszttel beszélek, elmondom, hogy a szobatársam totálisan leitta magát, de nincs itthon, és aggódom, nehogy holtan találják valami árokparton. Viszonylag kedves, de senkit nem küld ki. Ezt majd akkor teszi meg, ha Jamie sokkal hosszabb ideje lesz eltűnve, nem csak pár órája. 132 Becsukom a szemem, és töprengeni kezdek. Talán Edwardnak mondott valamit? Hogy átöltözik, és elmegy diszkóba? Vagy meglátogatja egy ismerősét? Vagy kimegy a LAX-re, és az éjszakai géppel New Yorkba repül? Nincs meg nekem Edward száma, Damiennek pedig nem akaródzik telefonálnom. Nem állok készen arra, hogy beszéljek vele, de ezt muszáj tudnom. Mély levegőt veszek, háromig számolok, és felhívom. Első csöngésre felveszi a kagylót, én meg, a fene essen belém, ki sem tudom nyögni, mit akarok, sírás szorongatja a torkomat. Még akkor is a telefonon beszélgetek vele, hüppögve próbálom kinyögni, mi történt, és megkérdem, beszélhetek-e Edwarddal, amikor besétál a lakásba. Zavarodottan pislogok, odajön hozzám, nagyon gyengéden kiveszi a kezemből a telefont, és bontja a vonalat. Hogy értél ide ilyen gyorsan? Edward itt parkol a sarkon. Amúgy is mindenképp átjöttem volna, csak még időt akartam hagyni neked. Ó. Megkérdezted? Jamie nem mondott semmit Edwardnak feleli Damien. Egész az ajtóig kísérte, aztán hallotta, hogy Jamie belülről bezárja, utána eljött. Azt hitte, perceken belül aludni fog. A homlokomra szorítom a kezem. Ki kellene találnom, most mi a következő lépés, de teljesen üres a fejem. Nem tudom, mitévő legyek. Tanácstalan vagyok és halálra rémült. Részeg és dühös. Valami ökörséget fog csinálni. Megnézted, itt van-e a kocsija? A francba. Ez eszembe se jutott. Lehet, hogy taxit hívott, vagy beült egy ismerős kocsijába, de ha itt áll az autója, az már egy kiindulópont. Megkérhetem az egyik biztonsági őrömet, hívja fel a taxisokat, hogy rendeltek-e kocsit erre a címre. Miközben hallgatom, mit mond, a bejárati ajtóhoz rohanok, hogy ellenőrizzem Jamie parkolóhelyét. Feltépem az ajtót és dermedten látom, hogy Jamie áll előttem. A ruhái félrecsúsztak, a haja összekócolódott, de máskülönben kutya baja. James! Megölelem, aztán eltartom magamtól, hogy szemügyre vehessem, vannak-e rajta rejtett sebesülések. Rendben vagy? Hol voltál? Vállat von, de egy pillanatra a Douglasszel közös falra villan a tekintete. Jaj, James kezdem, de olyan nyomorultul fest, hogy inkább nem szólok semmit. A kioktatás várhat. Most az a feladat, hogy ágyba dugjam csaprészeg, teljesen kiborult barátnőmet. Segítek Jamie-nek mondom Damiennek. Pillanatnyi habozás után hozzáteszem: Mindjárt jövök. Damien bólint, én meg betámogatom Jamie-t a szobájába, aztán segítek neki levetkőzni. Melltartóban-bugyiban bújik ágyba. Elbasztam, ugye? kérdi. Bryan Raine baszta el, az a faszkalap közlöm. Most pedig alvás. Alvás ismétli, mintha ez lenne a legcsodálatosabb dolog a világon. Jó éjt, James suttogom. Már indulok kifelé, amikor megszorítja a kezem. Mázlista vagy mondja. Szerelmes beléd. Összeszorítom a szemhéjam, hogy féken tartsam a könnyeimet. El akarok mondani neki mindent, de Jamie most nemigen van magánál, a férfi pedig, aki talán szerelmes belém de száz százalék, hogy hazudott nekem, a másik szobában várja, hogy kijöjjek. Erre még nem készültem fel, de visszatérek Damienhez. Amikor belépek a nappaliba, leteszi a telefont. Edward volt mondja. Hazaküldtem. Itt maradok éjszakára. Nem hiszem, hogy Maradok ismétli. Az ágyadban, a kanapén vagy a nyüves fürdőkádban. Nem izgat, de nem fogsz kirakni innen. Ma este nem. Na jó, nekem nyolc hagyom rá kimerülten. De én lefekszem. A nappalit betöltő ágyat méregetem a mi ágyunkat, és olyan elemi erővel fog el a szomorúság, hogy az már-már térdre kényszerít. Mármint a szobámban pontosítok. Az előszobaszekrényben van egy takaró. Szolgáld ki magad a hűtőből. Ezzel sarkon fordulok, a szobámba megyek, és magamra csukom az ajtót. Öt perc múlva tágra nyílt szemmel fekszem az ágyban, és halk kopogtatást hallok. Alvást színlelhetnék. Egy pillanatra meg is fordul a fejemben, hogy így teszek. Egyfelől megbántott és dühös vagyok, másfelől viszont sóvárgok Damien után. És az utóbbi szempont kerekedik felül. Gyere be mondom. Két csésze forró csokival lép be. Önkéntelenül is elmosolyodom. Ezt meg honnan szedted? A konyhaszekrényből feleli. Nem gond? Bólintok. Borhoz, töményhez nem lenne kedvem, de a csokit egyértelműen kívánom. Az éjjeliszekrényre teszi a bögrémet, aztán az ágy szélére ül. Ránk nehezedik a csend. Richter az mondja végül, megtörve a hallgatást. Richter meggyilkolásával vádolnak. Próbálom feldolgozni az értesülést, összeegyeztetni azzal, amit Damienről tudok na meg azzal, amit Richter haláláról hallottam. 133 De hát ő öngyilkos lett mondom. Még évekkel ezelőtt. Részben arra épül a vád, hogy én örököltem a vagyonát. Mert te örökölted? Az volt az első millióm. A sajtóban nem jelent meg. Annak a pénznek jó részét kifizettem Charlesnak, hogy semmiképp ne legyen belőle sajtóhír. Az ellenségeim azt állítják, hogy egymillió dollár erős indíték. Ezzel érvelnek? De hát még kölyök voltál. Annak idején mindenki hallott erről a sztoriról. A fiatal teniszszupersztár, Damien Stark edzője öngyilkos lett, kiugrott egy müncheni teniszcentrum ablakán. Ráadásul már kerestél is némi pénzt. A legtöbb pénzes ember még többet akar. Ez röhejes érvelés ellenkezek. Valószínűleg ugyanazért hagyta rád a vagyonát, mint ami miatt megölte magát. Bűntudata volt a mocsoknak, amiért molesztált. Nem tudom, Richternek akárcsak egyetlen másodpercre is volt-e bűntudata életében mondja Damien. Mindenesetre azt hiszem, a vádat inkább egy szemtanúra építik, nem az indítékul szolgáló pénzre. És ki a szemtanú? Egy takarító, Elias Schmidt. Ő már közvetlenül Richter halála után előkerült, de apám lefizette, és ezután eltűnt, és nem mondott semmit a rendőrségnek. Evelyn végig velem volt akkoriban. Meg Charles is. Valaki megírt egy feltáró riportkönyvet, amely arra a hipotézisre épült, hogy én öltem meg az edzőmet. Aztán nem jelenhetett meg, és a pletykának is elejét vették. Próbálom követni a sztorit. Szóval a takarítót lefizették, de aztán visszatért? Nem ő jött feleli Damien. A német rendőrség találta meg, és kimentek hozzá. Hogyan? Nem tudom mondja Damien nyugodtan. Teljesen higgadtan viselkedik, és arra leszek figyelmes, hogy vállalati tárgyalás üzemmódba kapcsolt. Elmeséli az ügylet részleteit, de érzelmileg nem kerül a hatásuk alá. De azt hiszem, apám adhatta nekik a fülest. Ettől teljesen elképedek. Mi van?! Miért? Mi a francért tett volna ilyet? Büntetésül, amiért már nem adok neki több pénzt. Önkéntelenül megborzongok. Nekem is elbaszott a kapcsolatom anyámmal, de ez még ahhoz képest is orbitális szívás. Az igazság az, hogy kezdek félni. De amint előállsz a saját védelmedben, meghátrálnak. Rendben lesz. Úgy értem, baromi sok pénzt el fog vinni, de neked többmilliárdszor baromi sok pénzed van, nem igaz? Ártatlan vagy, úgyhogy előbb-utóbb ejtik a vádat. A pénz segít, de azért nem garancia válaszolja Damien. Egy csomó embert elítélnek ártatlanul. Mellesleg halkítja le a hangját, én nem vagyok ártatlan. 134 24 Csak bámulok rá, és nem hiszek a fülemnek. Nem. Nem habogok, Richter megölte magát. Leugrott a háztetőről, mert öngyilkos akart lenni. Ha elégszer elmondom, akkor igaz lesz. Lezuhant és meghalt, ez igaz. Meredten nézem Damien arcát ez az a férfi, akibe olyan mérhetetlenül beleszerettem. Képes volna arra, hogy megöljön valakit? A válaszra nem kell sokat várnom. Tudom, hogy igen. Ölne, hogy megóvjon, ebben biztos vagyok. És ölne azért is, hogy magát megvédje. Egyszerre már nem kételkedem abban, amit mondott. Remegni kezdek, de nem azért, mert elszörnyedtem. Nem, azért remegek, mert félek, hogy elveszítem őt. Hogy elítélik, amiért megvédte magát azzal a szörnyeteggel szemben. Sajnálom, Nikki mondja végtelenül szomorúan. Elmegyek. Felállna az ágyról. Ne! szakad ki belőlem a kérés, megragadom a kezét, és lehúzom magamhoz. Ne hagyj itt. Azt tetted, amit tenned kellett. Amit annak a szemét apádnak is meg kellett volna tennie. Esküszöm, ha ott lettem volna annak idején, és tudom, mit művel veled az a rohadék, akkor saját kezűleg nyírtam volna ki. Damien lassan lehunyja a szemét. Azt hiszem, megkönnyebbülést látok az arcán. Mondd el, mi történt pontosan kérem gyengéden. Damien elengedi a kezem, és feláll. Egy pillanatig attól tartok, mégis elmegy, de aztán látom, hogy csak muszáj mozognia. Megkerüli az ágyat, aztán megtorpan a Monet előtt. Szénakazlak a mezőn és a naplemente tündöklő árnyalatai. Naplemente. Ez a menekülőszavunk. Legelső éjjel, amikor magáévá tett, Damien mondta, hogy válasszak menekülőszót. Arra az esetre, ha túl messzire megy. Ránézek, és remélem, hogy most nem fogja éppen ő kimondani. Tudom, hogy nehéz lehet neki felidézni, ami akkor történt, hogy elmesélje nekem. De muszáj hallanom. Sőt, muszáj, hogy ő mondja el nekem. Nagyon remélem, hogy pusztán mert annyira hozzászokott a titoktartáshoz, azért most még nem lesz csomó a nyelvén. Damien? Nem fordul felém. Még csak meg sem moccan. De aztán halk, egyenletes hangon beszélni kezd. Kilencéves koromban kezdődött. Fogdosott. Fenyegetett. Nem megyek bele részletekbe, nem akarom újraélni őket, azt meg még kevésbé akarom, hogy te is átéld. Annyit mondok, szörnyű volt. Gyűlöltem. Apámat is. És utáltam magamat. Nem mintha szégyenkeztem volna soha nem szégyenkeztem. Hanem azért, mert nem voltam elég erős ahhoz, hogy leállítsam. Felém fordul. Megtanultam, milyen fontos is a hatalom. Ez az egy dolog, amely valóban megvédheti az embert, de nekem akkoriban egyáltalán nem volt hatalmam. Alig észrevehetően biccentek, attól tartok, ha megszólalok, vagy túl határozottan reagálok, nem mondja tovább. Ez így ment tovább éveken át. Egyre nagyobb és erősebb lettem, de nagydarab ember volt, és ahogy nőttem, újabb fenyegetéseket adott a repertoárjához. Voltak fotói. Aztán voltak Elhallgat, és mély lélegzetet vesz. Egyebekkel is fenyegetett. Mi változott? kérdem szelíden. Nem akarom, hogy felidézze azokat a hosszú éveket. Csak azt akarom tudni, mi történt Richter halálának éjszakáján. Azalatt az idő alatt soha, egyszer sem erőszakolt meg. Olyan halk és kifejezéstelen a hangja, hogy végigfut a hideg a hátamon. Tizennégy éves voltam, Németországban voltunk egy müncheni teniszcentrumban. Egyik éjjel felmentem a tetőn levő pályákhoz, már nem emlékszem, miért. Nem tudtam aludni, nem bírtam magammal. Tök mindegy. Ő is feljött. Előtte már piált. Éreztem rajta az alkoholszagot. Megpróbáltam lemenni a tetőről, de elállta az utamat. Megpróbálkozott először próbált még tovább menni a beteges játszadozásában. Damien a szemembe néz. Nem hagytam. Lelökted a háztetőről? A fülemben dübörög a szívverésem, szinte teljesen elnyom minden más hangot. Nem. Akkor mi történt? kérdem zavarodottan. Dulakodtunk. Megütöttem az ütőmmel. Kicsavarta a kezemből. Hátulról fejbe kólintott vele szerencsémre nem látszott meg a seb, máskülönben a rendőrség jobban érdeklődött volna irántam annak idején. De csúnyán összekaptunk, ráadásul a tető szélén, és ott kerítés sem volt, ami megfogta volna az eltévedt labdákat, hogy ne guruljanak le. Nem emlékszem, pontosan hogy történt. Rám vetette magát, én pedig ellöktem. Hátratántorodott, aztán valamiben megbotlott, nem tudom pontosan, miben. Részeg volt, úgyhogy talán csak összeakadt a két lába. Legurult a tetőről, de sikerült elkapnia a peremét. Ott lógott, én meg dermedten álltam. Kiabált, hogy segítsek. Visszafojtott lélegzettel hallgatom. 135 Csak álltam ott, meg se moccantam, ő meg üvöltött, hogy segítsek már. Emlékszem, még lüktetett a fejem az előbbi ütéstől. Léptem egyet felé. Csak egyet, aztán megálltam. És akkor lezuhant. Becsukja a szemét, és egész testében összerázkódik. Visszamentem a szobámba, de nem aludtam. Másnap reggel a segédedző rontott be a hírrel, hogy Richter meghalt. Ezért nem ítélhetnek el mondom. Nem csináltál semmi rosszat. Volt egy pillanat, amikor megmenthettem volna feleli. Gyorsabban odaléphettem volna. Elérhettem volna a kezét. Meg ne próbálj bűntudatot érezni azért, mert így vagy úgy történhetett volna. Könyörtelen tekintettel néz rám. Nem is. Egy pillanatra sem sajnálom. De hát nem érted, Damien? Elég, ha ezt az egészet így elmondod a rendőrségnek. Milyen egészet? A molesztálást? Igen válaszolom. Nem akarom. De Mondom, hogy nem, Nikki. Mély lélegzetet veszek. Akkor most mi lesz? Felhívtam Charlest a limóból. Holnap Münchenbe megyünk. Az ügyvédek már ott vannak. Remélem, sikerül megfelelő védekezést előadni. Már a kezedben van a megfelelő védekezés. Ezt ne erőltesd, Nikki. Nem fogom a magánéletemnek azt a részletét nyilvánosságra hozni. Richter sok mindent elvett tőlem, de a magánéletemet nem fogja. Bólintok, mert erről most nincs értelme vitatkozni. Szóval a német teniszcentrumot irányító fejesek kezdem. Charles és az apád azt remélték, ha te itt kiállsz a Richter Teniszcentrum mellett, akkor az ottaniak megmozgatnak minden követ a zsaruknál? Pontosan. De azt mondtad, az egészet az apád kezdte. Csak annyit mondtam, hogy szerintem ő lehetett pontosít Damien. Fogalmam sincs, mi minden fordul meg apám fejében, de annyit tudok, hogy mielőtt sikerült megegyeznem Padgett-tel, legalább kétszer találkozott apámmal. Ha visszagondolok, hogy Carl miket mondott neked, szerintem ő is benne lehetett a dologban. Apám biztos beszélt Padgettnek a takarítóról Schmidt a jelek szerint szemtanúja volt a dulakodásunknak, de elment, mielőtt Richter legurult a tetőről. Padgett így akart ártani neked, mielőtt megegyeztél vele? Carl, amikor azt mondta, felszínre fog kerülni valami szarság, biztos a takarítóra gondolt. Rá akarta venni a takarítót, hogy álljon a nyilvánosság elé a verziójával? Azt hiszem. Több pénzt akart kérni magának és az apámnak is, aki a háttérből a szálakat mozgatta. De aztán megegyeztem Padgett-tel, apám meg ideges lett, hogy zátonyra futott a terv. Így aztán adott egy fülest a német rendőrségnek. Nyilván nem számított rá, hogy így elfajul a dolog. Végül is már nagyon régi ügy ez, és hivatalosan sosem tekintették gyilkosságnak. Inkább csak a figyelmemet akarta magára vonni a fenyegetéssel hogy megszerezze a pénzem. De a német rendőrség újra elővette a nyomozást. Igen. Úgyhogy apám azt akarta, hogy patyolattisztának látsszam. Az én nevemen van a háza, a kocsija és a bankban tartott pénzének nagy része. Ha elítélnek vagy ha költenem kell a védelmemre, előfordulhat, hogy az mind odalesz. És ami még rosszabb az ő szempontjából: a közvélemény azt hiheti, ő is Richter cinkosa volt a molesztálási ügyben. Apád egy rohadt szemét fakadok ki. Az bizony bólogat Damien. De túl fogsz jutni ezen, és minden rendben lesz. Bele sem merek gondolni, hogy mi lesz, ha elítélik. Ebben nem vagyok biztos ismeri el. De most egyelőre gondolni sem akarok az ügyre. Félrehajtom a paplant, és felé nyújtom a kezem. Akkor ne tedd. A szemembe néz. El kellett volna mondanom neked. Igen felelek. De most elmondtad. Egy pillanatra csupa szomorúság a tekintete. Aztán elmosolyodik, mintha egy csapásra fény töltené be a félhomályos hálószobát. Soha ne feledd, mennyit jelentesz nekem, Nikki mondja, és mellém bújik. Nem fogom. De meglátod, nem esik semmi bajod. Már neki is lát, hogy lehúzza rólam a trikót, amit pizsama gyanánt viselek, de rám néz, komoly az arca. Tudod, hogy mindig meg foglak védeni. Kerül, amibe kerül, megteszek mindent, hogy megvédjelek. Hagyd abba mondom határozottan. Nem fognak elítélni. Nem csuknak le. Itt fogsz maradni. Velem. 136 Nem szól semmit, közelebb hajol, és a homlokomhoz nyomja az övét. Már félmeztelen vagyok, varázslat, ahogyan a lehelete súrolja a csupasz bőröm. Ma este szerelmeskedni fogok veled mondja. Lassan, édesen, olyan hosszan, ameddig csak bírjuk. Az nagyon hosszú lesz mondom, miközben lefelé haladva csókokat nyom a nyakamra, aztán a mellem görbületére. Máris felajzott, vágyom rá. Érzem nadrágjában feszülő merevedését. Vedd le mondom. Érezni akarlak. Simuljunk egymáshoz. Bújj hozzám, hogy már azt se tudjuk, hol végződöm én, és hol kezdődsz te. Felemelkedik, és végignéz rajtam. Lassan mosolyra húzódik a szája. Igen, úrnőm mondja, mire elnevetem magam. Kipattan az ágyból, majd lassan kigombolja az ingét. Nézem, élvezem a show-t. Azt pedig még jobban élvezem, hogy ez a pompás hím az enyém. Összehajtja az inget, az íróasztalomra teszi. Lerúgja a cipőt, és kibújik a nadrágból. Szürke alsó van rajta, még ebben a gyér fényben is látom a pamutban feszülő erekciót. Leveti magáról, azon kapom magam, hogy a szám nyalogatom. Ugyanakkor Damien is észreveszi, halkan felkuncog, mire elpirulok. Hozzád akarok érni mondom. Érezni akarom az ízedet. A mennybe akarlak röpíteni. Micsoda véletlen mondja, és bebújik mellém az ágyba. Én is pont ugyanezt akarom. Térden áll, és magához húz, én is elé térdelek. Lassan cirógatja az arcom, állhatatosan rám szögezi a tekintetét. Eszembe akarom vésni minden egyes vonásodat mondja. Minden görbületet, minden formát. Az illatodat, az ízedet. Mindenedet be akarom zárni az emlékezetembe, hogy soha ne kelljen nélkülöznöm téged. Soha nem kell majd nélkülöznöd felelem. Nikki Arra számítok, hogy folytatja a beszédet, vagy megcsókol, de a nevem ott lebeg közöttünk. Egy múló, különös pillanatra belém hasít a rémület, de elhessegetem. Nem fogják elítélni; nem fogják elszakítani tőlem. Teljes szívemből hiszem. Tényleg. Mégis, mikor hanyatt fekszem, magamhoz húzom, mert egy másodpercig sem akarok meglenni nélküle, ha nem muszáj. Csak semmi játékszer mondom, és ajkammal finoman súrolom az övét. Semmi extra. Semmi játszadozás. Ma este csak azt akarom, hogy belém hatolj, Damien. Érezni akarlak. Cirógat, ajkával simogat. Én is csak ezt akarom válaszolja. Csak téged akarlak, Nikki. Magamhoz akarlak szorítani. Eszembe akarom vésni mindenedet. Érezni akarom, hogy mélyen magadba szívsz. Hogy megtartasz, és magadba zárod a farkam. Végigsimítok a hátán, a feneke görbületén. Szétterpesztem a lábam, felhúzom a térdem. Törzse köré fonom a lábam, hogy súroljuk egymást, ahogy mozgunk. Teste testemnek feszül, bőre bőrömhöz tapad. Olyan édes ez a pillanat, nem akarom, hogy véget érjen, de már nedves vagyok, készen állok, muszáj magamba fogadnom. Érezni akarom, hogy bennem van. Tudnom kell, hogy az enyém, én pedig az övé vagyok, és valóban együtt vagyunk valóban örökké együtt is maradunk. Damien kérlelem. Csináld már. Légyszi, légyszi, úgy kívánlak. Odébb siklik az ágyban, szétnyitja a lábam, feltár, hogy befogadhassam. Makkja a nyílásomhoz ér, lassan mozog rajtam, lassú, őrjítően lassú lökésekkel, ekkora már biztos vagyok benne, hogy elvesztem az eszem. Most könyörgök. Damien, csináld már. Kívánlak. Én is kívánlak, Nikki mondja, és belém hatol, kitölt, muszáj kéjesen homorítanom, belém nyilall az élvezet, egyetlen áramkörként kapcsolódunk össze, és csak pörög, pörög bennünk az elektromos töltés. Varázslatos ritmust diktál, én pedig minden egyes lökéshez odaemelem a csípőm, megfeszítem izmaimat, egyre közeledem az orgazmus felé, míg végül már úgy érzem, nem is az ágyban fekszem, hanem fölötte lebegek. Amíg már nem is nő vagyok, hanem csillagrobbanás. Amíg mindenem Damiené nem lesz, és csak azt kívánom, hogy ez örökre így is maradjon. 137 25 Damien másnap kora reggel indul: a toronyban levő lakásba megy, hogy találkozzon Charlesszal, és becsomagoljon a német útra. Bekukkantok Jamie-hez, de nála még se kép, se hang. Nyomott kedvem van, aggódom Damien miatt, és ki akarom önteni a lelkem valakinek, de közben tudom, fontos, hogy kialudja magát. Az aggodalmaim várhatnak. Pár percig tötymörgök a konyhában, azon tanakodom, tojás legyen-e a reggeli vagy bagel, de végül csak egy kávét iszom tej nélkül. Nem tudom lerázni magamról a rám települő rossz előérzetet, aztán végül úgy döntök, muszáj találkoznom Damiennel. Nem bánom, hogy készülődik a müncheni útra, ettől függetlenül össze akarok futni vele még egyszer. Magamhoz akarom ölelni, és közölni akarom vele nappali fénynél, hogy mindaz, amit elmondott tegnap este, semmin nem változtat. Hogy hiszek benne. A szemébe akarom mondani, hogy szeretem. Gyorsan átöltözöm, mintás, bő szoknyát húzok, fehér felsőt, aztán rá egy rózsaszínűt, lábamat flipflop papucsba bújtatom, aztán visszafogom a haj-smink szertartásomat, és csak szájfényt meg szemfestéket viszek fel. Nem tudom, mikor indul Damien gépe, nem akarom megkockáztatni, hogy elkéssek. Fogalmam sincs, a lesifotósok vajon most is piócaként csüngnek-e az utcafronton, úgyhogy a hátsó ajtó felől kerülök a parkolóhoz. Jó, lehet, hogy nyüzsögve lepik majd meg a kocsimat, mikor kihajtok a kapun, de ha mázlim van, már ki is tudok fordulni az utcára, mire egyáltalán észreveszik, hogy én vagyok az. És, mint kiderül, valóban mázlim van. Egyetlen fotós táborozik a járdán, egy horgászszékben. Sikerül kicsikarnom magamból egy feszült mosolyt. Ami engem illet, ez a fickó az ördöggel focizik egy ligában, kevés pokolibb dolgot tudok elképzelni, mint hogy valaki odakint ücsörög a döglesztő nyári hőségben a San Fernando-völgyben, amikor alig pár kilométerre ott van a hűs óceáni szellő. De nem sokat töprengek a paparazzón. Helyette két dologra összpontosítok: hogy odaérjek Damienhez, és hogy pontosan úgy nyomkodjam a Honda kuplungját, hogy le ne rohadjon a kocsi. Csodával határos módon lefulladás nélkül jutok el a belvárosig. Pár sarok, és már be is kanyarodom a Stark Towert és a mellette álló toronyházat kiszolgáló föld alatti parkolóba, beállok a legelső üres helyre, fogom az ülésen heverő retikülömet, és rohanok a lifthez. A portán épp Joe van szolgálatban, intek neki, és átkocogok az előcsarnokon. Felmegyek a lakásba rikkantom. Beengedne? Természetesen, Ms. Fairchild. Igen, kétségtelenül vannak előnyei annak, ha az ember a főnök barátnője. Amikor odaérek a megfelelő lifthez, nyitott ajtóval vár. Belépek, megnyomom a gombot, és topogva várom, hogy végre felérjen a legfelső szintre. Még mindig nem bírok magammal, ugyan expresszliftben vagyok, de még így sem elég gyors nekem. A tetőszinten a lakás felőli oldalra nyílik az ajtaja, kilépek az előtérbe. Nem hallom sem Damien, sem Charles hangját, de gondolom, csak nem indultak el még Németországba, azt Joe biztosan mondta volna. Damien? szólok be halkan. Puffanást hallok a lakás hátsó traktusából, sietve indulok befelé, remélem, Damien az, és egyedül van. A hálószobában találok rá, az ágyon nyitott bőrönd. Amikor belépek, háttal áll, de rögtön meghallja csattogó papucsomat, és felém fordul. Felé indulok csak egyet akarok, beleveszni az ölelésébe, de az arckifejezése láttán megtorpanok. Igen, örül nekem, örül, hogy megleptem. De látom rajta, hogy gondterhelt. Sőt, valami ennél is sötétebb hangulat ül ki az arcára. Ezt a kifejezést nem ismerem, de attól tartok, talán sajnálkozás lehet? Damien? Ok nélkül ugyan, de elfog az ijedtség, és zavar, hogy ennyire erőt vesz rajtam a kellemetlen érzet. Hiszen Damien van itt. A pasim, aki soha nem okozna nekem fájdalmat. Aki hegyeket mozgatna meg, hogy megvédjen. Akkor meg mi a franctól tartok? Azonban a szívem mélyén ott lappang, mitől is félek és elkeseredetten, szenvedélyesen reménykedem, hogy ne legyen igazam. Nikki. Meleg, őszinte mosoly ül ki ajkára, amitől felbátorodom. A rám telepedő borús hangulat merő tévedés, elhessegetem, és odasietek hozzá. Ide kellett jönnöm, hogy még egyszer elbúcsúzzunk mondom. Örülök neki feleli. Én sem utaztam volna el búcsú nélkül. El sem tudod képzelni, mennyire fogsz hiányozni. A hangjában nincs semmi furcsa, és ismerős rajongással néz rám, repes tőle a szívem. Mégis visszaköltözik belém a rettegés. Ettől függetlenül tovább folytatom. Azt akartam, hogy tudd: amit tegnap este elmondtál, semmin nem változtat. Nem izgat, ha direkt lökted le a tetőről Richtert. Undorító, amit művelt veled, és én kitartok melletted, Damien. Akárhogy alakul is, én nem oldok kereket. Állhatatosan, szomorú mosollyal néz rám. Elhiszem mondja. Emlékszel, amikor megkértél, hogy folytassuk a játszmánkat? Azt mondtad, tudni akarod: nem lennék rá képes, hogy elhagyjalak, függetlenül attól, mi derül ki rólad. Hogy attól tartasz, ha megtudom a titkaidat, elhagylak. Hát, gondolom, most már nagyjából mindent tudok rólad, és 138 mégsem futok semerre. Szeretlek, Damien Stark. És melletted maradok. Fúj egyet, és szinte fájdalmas képet vág, márpedig egyáltalán nem erre számítottam. Tudom, hogy nem volnál hajlandó elhagyni. Nem bizony mondom aggodalmasan. Egyértelműen rosszkedvű, de végül is mindjárt indul a repülője külföldre, abba az országba, ahol gyilkosság vádjával fogják bíróság elé állítani. Nyilván kicsit megengedőbben kellene hozzáállnom. Egy tapodtat sem tágítok mellőled soha. Éppen ezért kell nekem elhagynom téged. Ledermedek, aztán visszagondolok, miket is mondott eddig. Ez nem lehet igaz. Biztosan rosszul hallottam, nem is ezt mondta. Sajnálom teszi hozzá. Lassan mondja ki, tisztán, és olyan szelíden, hogy könnybe lábad a szemem tőle. Szakítok veled, Nikki. Vége. Fülemet dübörgés tölti be. Biztosan hallucinálok. Álmodom. Ez valami rémálom. Mert az képtelenség pokoli képtelenség!, hogy Damien Stark ilyet mondjon nekem. Közben viszont itt állok, őt nézem, és a rajtam kiütköző hideg veríték nem arra mutat, hogy álmodom. Bizony, ez maga a valóság. Az elhagyatottság. Még gyerekkoromból emlékszem, milyen hideg és nyers érzés ez, és eszem ágában nincs visszatérni ebbe a valóságba. Egyszer csak arra figyelek fel, hogy egy ideje már lassan ingatom a fejem. Én nyögöm ki nagy nehezen. Nem. Nem, ennek sosincs vége. A tiéd vagyok, Damien. Örökké. Magad mondtad. Fintorog, és elfordítja a fejét, nem bírja elviselni az emléket. Tévedtem. Egy frászt tévedtél. Mi a franc folyik itt? Most már mérges vagyok, és ennek örülök. A Mérges Nikki sosem sír. A Mérges Nikki válaszokat követel, a fene essen bele! Mondtam, hogy ha csak ezen az áron tudlak megvédeni, el foglak hagyni. Olyan higgadt és szenvtelen a hangja, hogy legszívesebben behúznék neki egyet. Megvédeni? Damien, rendben vagyunk. Nekem jól mennek a dolgaim. Dehogy mennek jól. Teljesen szétestél a festménnyel kapcsolatos sajtó miatt, Nikki. Ne is tagadd. Láttam a mosdóban a buli estéjén. Meg akartad vágni magadat. Kis híján összetörted a tükröt, hogy üvegszilánkot szerezz. Vért akartál, Nikki. Fájdalmat akartál. Hallgatok. Nem szállok vele vitába, mert igaz, amit mond. Egyszerűen csak annyit mondok: De végül mégsem tettem meg. De romlani fog a helyzet. Korábban is volt már, hogy rosszra fordult az állapotod. Nem tudom, miről beszél. Nikki, a sajtó nem rám szállt, hanem rád. Damien Starkot bíróság elé állítják gyilkosság vádjával. Azt hinné az ember, ez érdekes, ugye? A jelek szerint nem olyan érdekes, mint Damien Stark barátnője. Aki ezek szerint a seggfejek szerint igazából nem is a barátnője. Csak egy opportunista kis kurva, aki bárkivel hajlandó lefeküdni, akinek a révén előbbre juthat, gyilkosokat is beleértve. Hirtelen összerándul a gyomrom, de hála istennek csak kávét ittam ma reggel. Nem izgat hazudom. Meg tudok birkózni vele. De nem lenne szabad, hogy ki legyél téve ennek. A francba, Damien, én nem családi vállalkozás vagyok, amely kézműves ételeket gyárt. Azzal nem mentesz meg, ha kivonulsz. Akkor épp te pusztítasz el. Szükségem van rád. Rád. Nem érted? Nem tudom elviselni, hogy romlásba döntelek. Márpedig én vagyok a romlásod oka. Bizony hogy te! kiabálom. Ha elhagysz, akkor egyszerűen derékba török. Dehogyis mondja egyszerűen. Csak abból veszem észre, hogy sírok, hogy megérzem a könnyek sós ízét. De hát te mondtad, hogy erős vagyok. Vagy csak kamuztál? Tényleg erős vagy mondja őrjítően higgadtan. Elég erős vagy ahhoz, hogy mellettem maradj annak ellenére, hogy pokollá teszem az életedet. Én vagyok gyenge, Nikki, mert túl sokáig tartottalak reflektorfényben, a rohadt életbe. Nem tudtalak elhagyni, és emiatt fájdalmat okoztam neked. De most jóváteszem a dolgot. Becipzárazza és leemeli az ágyról a bőröndöt. Megtorpan, és egy pillanatig csak néz rám. Keresem a szavakat, próbálok előállni a csodarecepttel, amitől visszavonja mindezt De ez nem tündérmese, és most saját káromon tanulom meg: nincs olyan, hogy boldogan élnek, amíg meg nem halnak. Aztán megindul az ajtó felé. Damien Stark elhagy. Az az ember, akiben mindenkinél jobban megbíztam, hogy soha nem okozna fájdalmat nekem. Elmegy, nekem pedig megszakad a szívem. Hideg düh korbácsolódik fel bennem, amelyet az egyedüllét érzete sző át. Könnyek folynak az arcomon, miközben lehajolok, és leoldom a smaragd bokaláncot. Mély lélegzetet veszek, és hozzávágom. A franc essen beléd, Damien Stark suttogom. A franc essen beléd, hogy feladod. Megtorpan, és fájdalom ül ki az arcára. Lepillant, a 139 bokalánc a lábán kötött ki. Érte nyúlna, aztán hagyja. Az arcát figyelem, várom, hogy mondjon valami vigasztalót. De nem teszi. Helyette három szó hagyja el a száját, amelyeket bár ne hallanék: Isten veled, Nikki. És ezzel távozik. Fogalmam sincs, hogy sikerül elvezetnem Malibuig, de sikerül. Pedig amikor beállok Evelyn kocsibehajtójára, alig látok, könnyekben úszik a tekintetem. Atyaisten, Texas mondja, ahogy ajtót nyit. Téged meg mi lelt? Elhagyott préselem ki magamból a zokogás közepette. Azt hiszi, ezzel véd meg, úgyhogy lapátra tett. Nagyot szusszan. Idióta ez a csávó mondja. Nem izgat, ha mindenki zseninek tartja, a franc essen bele, ezt akkor is elbaszta. Bizony ám, hogy el. Ettől csak még keservesebben sírok. Jaj, a fene vigye el, csajszi, gyere beljebb. Blaine itt van? A műteremben van mondja. A műterem külön épület a birtok másik szegletében. Semmi gond. Sírd ki magad, ahogy jólesik. Nem sírni akarok mondom. Hanem vissza akarom kapni. De olyan rohadtul meg van győződve róla, hogy helyesen döntött. Mit gondol, tulajdonképp mi a franctól véd meg téged ezzel? kérdi, miközben bevezet a konyhába, és az asztalhoz ültet. A lesifotósoktól. Pffff. Basszák meg! Bárcsak ilyen könnyen el lehetne fújni őket nézek rá kritikusan. Blaine nem említette? Mit? Nem akarok belemenni, de segítségre van szükségem. És muszáj, hogy Evelyn értse, miért ment el Damien. Miért gondolja, hogy el kell hagynia. Vannak rajtam sebek mondom végül. Evelyn lassan bólint. A festményen is van egy. A csípődön. Úgy néz ki, mintha a combodon is lenne, de az árnyékok miatt nehéz megmondani. Szóval mi történt veled, Texas? Nyelek egyet. Én csináltam. Ott függ a mondat a levegőben, és várom, hogy eleredjenek a könnyeim, de nem jönnek. Nem tudom, én vagyok-e az oka, vagy Evelyn, de most már könnyebb beszélni róla. Nem, ez nem igaz. Pontosan tudom, miért könnyebb. Hozzám van köze. Damien segített változtatni azon a módon ahogy a saját hibáimra tekintek. Elfintorodom. A franc essen bele, amiért elhagyott. Azt mondod, Damien attól tart, hogy újra vagdosni kezded magad? Legszívesebben megcsókolnám, hogy ilyen könnyen megért, amiért ilyen közvetlen. Igen felelem. Még nem csináltam, amióta itt vagyok L.A.-ben. De egyszer nagyon közel álltam hozzá. A lesifotósok miatt? Elém tesz egy pohár vizet, én pedig hálásan belekortyolok. Meg a festmény körüli egész őrület. Én hát, az elevenemre tapintottak. A francba, ez a fajta szemétkedés mindenkit kiborítana. Most meg azzal van tele a sajtó, hogy viszonyom van egy gyilkossal, Damien meg azt gondolja Hogy akkor viselkedik hősiesen, ha lelép A franc essen ebbe a csávóba, nektek kettőtöknek nem kellene tragikus véget érni. Hidd el mondom kényszeredetten. Én sem vagyok odáig, hogy az utolsó percben változott a forgatókönyv. Mégis mit csináljak? Utána mehetnél Németországba, hogy visszaszerezd. Aztán megint hazaküldene. Azt hiszi, nekem tesz vele szívességet, tudod? Be kell bizonyítanom neki, hogy tudom kezelni a helyzetet, de hogyan? Nem arról van szó, hogy egy évig nem vágnék bele magamba, aztán elé állhatnék, hogy én megmondtam. Mivel tudnám most rögtön bebizonyítani neki, hogy rendben leszek? Jaj, na látod, csak jó helyre jöttél. Ugyanis pontosan ez a fajta rafinéria ragad rá az emberre, ha leél egy életet Hollywoodban. Sarokba kell szorítani a sajtót. Nem értelek. Azért vagy érdekes számukra, mert ott van mögötted a sztori. Tüntesd el. Pislogok, próbálom felfogni, mit is akar mondani. Aztán összeáll a kép. Felugrom a székből, és átölelem Evelynt. Zseni vagy. Még jó, hogy, a franc essen bele. Mit gondolsz, miért vagyok élő legenda ebben a városban? Ismersz valakit, aki le tudja bonyolítani a dolgot a sajtó felől? Még sosem láttam ilyen szélesen mosolyogni Evelynt. Bízd csak rám. 140 Így is teszek, és csodálattal látom, hogyan illeszkednek egymásba a darabkák. Nem egészen két órával később minden készen áll életem első sajtókonferenciájához. És ez attól lesz igazán egyedi hahotázik Evelyn, hogy minden, amit el fogsz mondani, száz százalékig igaz. A következő egy órában összeszedem a gondolataimat. Nem vagyok lámpalázas, ha kamera előtt kell beszélni ezt anyám szépségversenymegszállottságának köszönhetem, de ideges vagyok, márpedig mindenképp világosan kell fogalmaznom, hogy idézhető legyek. Egy csomó sikamlós szövegrésszel, amit be tudnak vágni rövid összeállításokba. Amikor végre kopogtatnak, és Evelyn ajtót nyit a tévés forgatócsoportnak, már készen állok. Biztos akarod ezt, Texas? Ez az egyetlen ötletem, hogy hogyan szerezzem vissza felelem. És ami ennél is fontosabb, magamnak tartozom azzal, hogy megtegyem. Akkor oké bólint. Na, lássuk, hogyan leszel még híresebb. Nevetek ugyan, de el kell ismernem, valószínűleg igaza van. Azt is be kell vallanom magamnak, talán nem fogok sikerrel járni, de ez nem számít. Csak az számít, hogy a királykisasszony legyőzi a sárkányt, ahelyett hogy a toronyban bujkálna. A stáb egy operatőrből, a riporterből és egy producerből áll. Nem kértem, hogy interjút készítsenek velem, úgyhogy a riporter azt mondja, a felkonfot majd felveszi később a stúdióban. Most csak engem rögzítenek, és annyi időt kapok, amennyit csak szeretnék. Beállok a bevilágított fénykörbe, várom, hogy az operatőr jelt adjon, aztán beszélni kezdek. A nevem Nikki Fairchild, és nemrég elfogadtam egymillió dollárt, hogy modellt álljak egy eredeti Blaine-akthoz. Az elkészült festmény jelenleg Mr. Damien Stark malibui otthonában függ a falon. Kivételes műalkotásról van szó, amely egyszerre ízléses és erotikus. És nem látszik rajta az arcom. Kis szünetet tartok, hogy összeszedjem a gondolataimat. A riporter bátorításul bólint, én pedig rámosolygok. Alig pár szót váltottunk, de megkedveltem. Azért egyeztem bele abba, hogy a festmény elkészüljön, és az ára egymillió dollár legyen, mert szükségem volt a pénzre. Még nem költöttem el, csak akkor fogom, ha már készen állok rá. De ahhoz is ragaszkodtam, hogy az egyezség titokban maradjon, és Mr. Starkon és a művészen kívül senki ne tudja, hogy az alkotás engem ábrázol. Ennek ellenére valahogy kitudódott a dolog, és engem meg Mr. Starkot folyamatosan zaklattak a riporterek meg a fotósok, akiknek a jelek szerint nincs jobb dolguk. És az igazság az, hogy már bánom. Miközben ezt kimondom, eltűnődöm, Damien vajon látni fogja-e ezt a felvételt. Hősiesen folytatom. Nem a festményt bánom. És nem is a pénzt. Nem, pusztán azt bánom, hogy még annak idején megkértem Blaine-t és Mr. Starkot, hogy tartsák titokban a modell személyét. Elismerem, volt idő, amikor szégyelltem a testemet, de ez az idő már elmúlt. Szerintem ez egy kiváló festmény. És azt hiszem, méltányos volt érte a díj. De végül is mi a méltányos ár azért, hogy valaki megfesthesse egy nő testét? Ha Mr. Stark tíz dollárt fizetett volna, akkor most olcsó ribancnak titulálnának a sajtóban? A vigyorgó Evelynre pillantok. Hogy őszinte legyek, szerintem Mr. Stark olcsón megúszta. Ha akar még egy aktot, akkor az már kétmillióba fog kerülni. Legalább. A riporter bátorítóan bólint mellettem. Ami a mai reggelt illeti, szárnyra kapott rólam egy pletyka. A jelek szerint most már olyan nő vagyok, aki viszonyt kezd egy gyilkossal, hogy előrejusson. Gondoljunk csak bele. Viszonyom van nekem Damien Starkkal? Az bizony, mégpedig azért, mert ez szerez örömöt nekem, nem pedig azért, hogy előrébb jussak. Sokkal megtisztelőbb kitüntetésnek érzem azt, hogy velem akarja megosztani az életét és az ágyát. Hirtelen rájövök: egyáltalán nem vagyok ideges. Erősnek érzem magam. Jó érzés, hogy hangot adhatok mindannak, ami bennem van. Ami a vádat illeti, hogy Damien Stark gyilkos lenne, csak annyit mondhatok, nem hiszem. A bizonyíték alapján fel fogják menteni. De ha valami szörnyű tévedés folytán elítélnék, az sem változtatna semmin. Nem mozdulok mellőle egy tapodtat sem, és e döntés mellett később is ki fogok tartani. Mély levegőt veszek, és lassan lezárom a monológot. Nem szándékozom további sajtóközleményeket kiadni, úgyhogy még egyvalamit hadd fűzzek az eddigiekhez. Szerelmes vagyok Damien Starkba, és egy órán belül indulok Németországba, hogy mellette legyek a bírósági tárgyalás során. Damien ártatlan, az ellene felhozott vád hamis. Köszönöm a figyelmet. Münchenben állok az ijesztően fényűző Kempinski hotel elnöki lakosztálya előtt, és mély lélegzetet veszek. Jócskán le vagyok kötelezve Sylviának, az állását is elveszítheti, ha Damien úgy dönt, hogy dühös lesz, amiért az asszisztense elárulta nekem, hol száll meg. Nem tudom, hogyan fogja fogadni, ha itt lát, és azt sem áll módomban kideríteni, látta-e a velem készült interjút. És ha látta is, nem tudhatom, vajon meghatódott-e. Ami az interjút illeti, a reptértől a szállodám felé tartó taxiban átfutom Jamie fél tucat e-mailjét, amelyekben azt írja, a sajtó teljesen megvadult. A jelek szerint már nem vagyok ribanc, és már Damien sem gyilkos. Most már szerelmesek vagyunk, akikről meg van írva a csillagokban, hogy összetartoznak. Baromi kiszámíthatatlan dolog a sajtó. Most legalább a meleg, bolyhos oldalán vagyunk. Még fontosabb, hogy a tervem első szakasza bevált. És ez felbátorít. A következő lépés is biztos sikerül. Mert tényleg nem akarom, hogy fel kelljen hívnom Sylviát, és meg kelljen kérnem, foglaljon nekem szobát egy olcsó motelben. Eleget totojáztam már. Mély lélegzetet veszek, és határozottan bekopogok az ajtón, aztán várok. 141 Egy pillanaton belül meghallom Damien hangját. Egy perc! mondja. Hallom, hogy elfordítja a zárat, és visszafojtott lélegzettel lesem, amint nyílik az ajtó. Hát itt áll előttem. Fekete nadrágban, az inge nincs begombolva, betűrve. Szédületesen néz ki, de egyben szórakozottnak fest. Felemelt kézzel igyekszik bebújtatni a mandzsettagombot a lyukba, és amikor megpillant, ledermed. Nikki. Betegyem? kérdem. Némán nyújtja felém a kezét. Ott, ahol vagyok, az előtérből benyúlok, és beteszem a mandzsettagombját, aztán beljebb lépek, és a másikat is kiveszem a dobozából. Aztán szó nélkül nekilátok begombolni az ingét. Minden porcikájában feszült, gondterhelt, nem tudom megállapítani, örül-e hogy lát, dühös, vagy nem tudja eldönteni, hogy valóságos vagyok-e. Láttam a sajtókonferenciádat mondja végül. Ja? próbálok könnyed és bátorító hangot megütni, de belül majd megszakad a szívem. Ha látott, és akarta, hogy itt legyek, nem ölelt volna magához? Nem számítottam rá, hogy ilyen gyorsan ideérsz. Amikor az ember ott akar lenni amellett, akit szeret, siet, ahogy csak tud. Lehervad ajkamról a mosoly, és hirtelen megijedek, hogy mindjárt elsírom magam. Eddig még magamnak sem ismertem be, mennyire szeretném hallani a szájából a szeretlek szót. De most beismerem. Ő viszont nemcsak hogy nem viszonozza vallomásomat, hanem valószínűleg még el is fog küldeni. Jaj, Nikki. Túl sok érzelem van abban, ahogy kimondja a nevem, nem tudom leszűrni, mit akarhat. Függetlenül attól, mit mondasz a sajtónak, jobbat érdemelsz, mint hogy olyasvalakivel járj, akit rács mögé dugtak. Téged érdemellek mondom. De ha szerinted nem tudom kezelni a helyzetet, akkor neked van igazad. Tényleg nem tudom kezelni. Nélküled nem megy. Hát nem érted, Damien? Nem ülhetek tétlenül a partvonal mögött, miközben téged bíróság elé állítanak gyilkosság vádjával! Itt kell lennem. Muszáj. Szükségem van rád. Lélegzetvételnyi szünetet tartok, aztán felé hajolok, és a szemébe nézek. És szerintem neked is rám. Egy másodperc telik bele, mire válaszol, de ezen a másodpercen mintha az örökkévalóság súlya függne. Az igaz mondja. Atyaég, Nikki, de mennyire! Mintha összetört volna az üvegfal, amely eddig körülvette. Pillantása élettel telik meg, arcára mosoly ül ki. Hirtelen karjába kap, magához szorít, én pedig beiszom a szívverését, és beszívom az illatát annyira mélységesen szeretem ezt a férfit. Akkor jó, hogy eljöttem? kérdem habozva, bizonytalanul. Igen, Nikki, jó bizony feleli, és szinte elsírom magam, annyi érzelem van a hangjában. Te vagy a vérem, nélküled csak élettelen porhüvely vagyok. Nem lett volna szabad lelépned felelem. De, muszáj volt mondja határozottan. Annak rendje és módja szerint adnom kellett neked egy esélyt, hogy megszabadulj tőlem. Mert ez valódi pokoljárás lesz, Nikki, és talán azt hiszed, erős vagyok, de ha rólad van szó, akkor igenis gyenge. És önző. Egyszer már leléptem, hogy megvédjelek, de még egyszer nem fogok. Ha menni akarsz, most menj. Máskülönben itt foglak tartani magam mellett, mert azt akarom, hogy velem légy. Itt a helyed mellettem, Nikki. Örökké. Remegek a megkönnyebbüléstől szavai hallatán, és csak bután bólogatok. Nélküled megjártam a poklot folytatja. Minden egyes percben küzdenem kellett a kísértéssel. Repülőgépet akartam küldeni érted. Azt akartam, hogy vigye a fene, hogy mi a jól felfogott érdeked, idehozatlak, mert ezt diktálják saját önző szükségleteim. Azt hiszem, részemről teljesen rendben lett volna nyalogatom a számat. Nem rázza a fejét lenyűgözve. Annyira büszke voltam rád. Hogy miket mondtál. Mekkora kockázatot vállaltál fel. Kiűzted magadból a démonjaidat, Nikki. Akármennyire is idegesítő a sajtó, elvetted az erejüket. Nem árthatnak neked. Nemcsak ebben az ügyben, de talán soha semmi másban sem. Könnyű volt. Csak arra gondoltam, mindig azt mondod, milyen erős vagyok. Végigsimít az arcomon. Aztán számra tapasztja az övét, és hosszú, szenvedélyes csókkal üdvözöl, amelytől megremeg a térdem, minden porcikám bizseregni kezd, és várja az érintését. Szerelmeskedni akarok veled mondja. Hála istennek felelem, és ezen elneveti magát. De nem tehetjük. Ránézek, hirtelen beijedek, hogy mégis tévedtem, és végül csak ki fog rúgni. Mennem kell, az ügyvédeimmel találkozom. Ó. Na és később? Később mindenképp. És nagyon hosszan. De most velem jönnél? Azt akarom, hogy mellettem légy, amikor találkozom velük. Persze mondom. Szóval ezek szerint maradhatok? Sőt, ajánlom is, hogy maradj. Lassan elmosolyodik, csillog a szeme. 142 Mi az? kérdem. Csak remélem, nem délibáb vagy. Még szélesebben mosolygok. Tényleg én vagyok. Bizonyítsd be feleli, aztán a zsebébe nyúl, és előhúzza a smaragd bokaláncot. Elhűlten nézek rá. Vedd fel mondja. De honnan? Visszamentem közli, és lehajol, hogy a bokámra csatolja. Finom érintése nyomán lökésszerű hullámokban járja át egész testem az izgalom. Muszáj volt, hogy velem légy ha csak egy talizmán formájában is. Damien. Elfúl a hangom, csordultig tele a szívem. Felegyenesedik, aztán az ajkamra teszi az ujját. Majd később. Ha még mondasz valamit, akkor soha nem indulunk el. Most rögtön akarlak de nem hagyhatom ki ezt a megbeszélést. Rámosolygok, és a későbbi viszontlátás előérzetével kísérem az ajtóhoz. A küszöbön megtorpan. Csak még valami. Amikor azt mondtam, maradhatsz. Valójában úgy értettem: szeretlek. Miközben ezt mondja, az arcába nézek, és ragyog a szeme. Boldog mosolyra görbül a szám, azon kapom magam, hogy vidáman nevetek, mint egy kisgyerek. Ha gyilkossági ügyben állunk is a bíróság elé na és akkor mi van? Szeretjük egymást Damiennel. És jelen pillanatban beérem ennyivel. 143 Köszönetnyilvánítás Szívesen kihagynám ezt az oldalt, mert biztos vagyok benne, hogy valakit ki fogok felejteni, de megacélozom magam, próbára teszem a memóriámat, és abban reménykedem, hogy aki kimarad, afelé jóvátehetem a dolgot egy martinival. (A Glen Garioch bourbon, amit Damien Stark iszik, enyhén szólva nem az én súlycsoportom.) Rögtön az elején leszögezem, kicsit csalok ezzel a köszönetnyilvánítással, hiszen legalább annyira szól a Forró rabságról, mint jelen regényről: indításképpen köszönetet kell mondanom mindenkinek, aki segített a Forró rabság, valamint a Stark-trilógia egészének elkészítésében és az olvasókhoz való eljuttatásában. Elsősorban hadd mondjak köszönetet mesés ügynökömnek, Kimberly Whalennek, bámulatos szerkesztőmnek, Shauna Summersnek, és mindenki másnak a Bantamnél, akik révén ilyen tökéletes gyönyör volt belevetni magam Damien és Nikki világába: Gina Wachtelnek, Jennifer Hersheynek, Maggie Oberrendernek, Susan Grimshaw-nak, Alison Masciovecchiónak, Sarah Murphynek, Matt Schwartznak, Rachel Kindnak, Donna Duverglasnek, és mindenki másnak, akit kihagytam (bocs!); a többieknek a Tridentnél; Janet Starknak és Sofia Willinghamnek, akik Nikki hangját életre keltették; és a csodás külföldi kiadóknak, különösen a Headline csapatának, köztük Kate Byrne-nek és Veronique Nortonnak, akik révén ilyen jó móka lett a twitterezés a horgásztó két oldaláról. Külön köszönet a bétáimnak K.J.-nek, Heathernek, Stefaninek és Liznek. Nagyon kösz a visszajelzést! És persze köszönetet kell mondanom férjemnek és gyermekeimnek, hogy eltűrték, hogy a Maminak írnia kell, és rengeteg mindennel támogattak. De leginkább olvasóimnak szeretnék köszönetet mondani, különösen azoknak, akik kapcsolatba léptek velem, és közölték, hogy Damien és Nikki egészen életre kelt számukra. Örülök minden e-mailnek, minden tweetnek, minden, a weboldalamra és Facebook-oldalamra írt kommentnek. Köszönöm szépen! És hangos hálálkodás illeti Kathy Womacket, ő jött elő a Damien-démon kifejezéssel, amelyet merészen magamévá tettem, és Redhotpolkadotsnak sem lehetek elég hálás a Twitteren, aki folyton megnevettetett #StarkOnSpeedDial [Gyorstárcsázás: Stark] címkézésű bejegyzéseivel csak így tovább, csajszi!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Feliratkozás: Bejegyzések (Atom)