A vágy a legősibb és legerősebb ösztön ami bennünk lakik. A vágy az amitől nem tudunk szabadulni akkor sem ha akarunk mert mindig visszatér még erősebben, még elsöprőbben. A vágy az amit csak kielégíteni lehet.

2016. április 6., szerda

Találkozás


Nemrég összefutottam az utcán egy régi szerelmemmel. Nem tudom miért, de valahogy megrázott a dolog, s felébredtek bennem az emlékek.
Kb. 7 évvel ezelőtt történt. Egy ismerősöm ismerősének a szomszédja keresett a lánya mellé olyasvalakit, aki korrepetálná történelemből. Én elvállaltam.
Amikor első nap becsengetett Anita, és kinyitottam az ajtót, a lélegzetem is elállt. Gyönyörű, fiatal, csinos tünemény állt előttem. Magas volt, szőke (festett) hajzuhatag, tengerkék szemek, gyönyörű telt keblek, vékony derék, kerek fenék. Mint ahogy a nagykönyvben van megírva. Egy igazi Barbie baba. Beleborsódzott a hátam, ha ránéztem.
Megismerkedtünk, beszélgettünk, tanultunk. Annyira vonzó volt a maga pimasz ártatlanságával, hogy szinte megőrjített.
Éjjel róla álmodtam, és alig vártam már az újabb találkozást. Mindig izgatott voltam, amikor jött, és igyekeztem úgy viselkedni, hogy megkedveljen. Így is lett, egyre kevésbé volt téma a történelem, mindinkább a barátság került előtérbe. Már augusztus első napjai voltak, amikor eljutottunk odáig, hogy teljes lett a bizalom, és a szexről is beszélgetni kezdtünk. Akkorra már teljesen be voltam indulva rá, sosem tudtam másra figyelni, csak a domborulataira, elképzeltem milyen lehet vele szerelmeskedni, szerettem volna megcsókolni a nyakán lévő pihéket, kívántam őt, de nagyon.
Elmondta nekem, hogy nemrég vesztette el a szüzességét, és nem ilyennek képzelte. A pasi biztos valami amatőr lehetett. Azt mondta, fájt is neki, meg a srác hamar elment, nem elégítette ki az én kis aranyomat. Nagy levegőt vettem, és bevallottam neki, hogy én leszbikus érdeklődésű is vagyok. Láttam a szemén, hogy megrettent. Zavarban voltunk mindketten, és megakadt a társalgás.
A következő megbeszélt alkalommal nem jött el. Szomorú voltam, és átkoztam magam, amiért így alakultak a dolgok.
Aztán egy este felhívott. Megkérdezte, hogy átjöhet-e.
Arra számítottam, hogy meg akarja mondani, hogy vége a barátságunknak. Rettenetesen féltem. De másként alakult.
Eljött és azt mondta, hogy végiggondolta a dolgot, és rájött, hogy azért, mert én más vagyok, mint az átlag, attól még kedvel. Nem érdekli, hogy milyen vagyok, a barátság az barátság. Nagy kő esett le a szívemről. Újra felszabadulttá vált a hangulat, őszinték lehettünk egymáshoz. Elővettem egy üveg martinit, és iszogattunk egy kicsit, a hangulatunk nagyon jó lett. Megint szóba került a szex, én pedig elmeséltem neki azt a történetet, amit már te is ismersz. De biztosítottam róla, hogy semmilyen formában nem fogom őt zaklatni a szexuális beállítottságommal. Ő huncut tekintettel rám nézett, és azt kérdezte, hogy: „ha akarnám akkor sem”? Mintha villám csapott volna belém. Szívem mélyén megéreztem, hogy van esélyem, de nem akartam lerohanni, és témát váltottam. De ő mindig megpróbálta a beszélgetést visszaterelni az erotika felé.
Aztán megkérdezte, van leszbi filmed? Hát persze, mondtam. Kért, hogy mutassam meg. Nem akartam belemenni, mert féltem, hogy elveszítem a fejem, hisz az ital már így is túlzottan felfűtött. De annyit erősködött, hogy betettem egyet a videóba.
Figyeltem a reakcióit, ahogy a filmet nézte. Egyáltalán nem undorodott, orrcimpája kitágult, légzése felgyorsult, szemét a tv-re meresztette, és azt is láttam vékony pólóján keresztül, hogy a mellbimbói megkeményedtek. Alig bírtam magammal. Már azt tervezgettem, hogy mit fogok tenni, amikor hallottam, hogy anyám hazajött. Gyorsan kikapcsoltuk a filmet, és úgy tettünk, mintha semmi sem történt volna.
Már eltelt néhány nap, és lassacskán feledésbe merült az egész, amikor is a fürdőkádban lazítottam, és egyszer csak belépett Anita. Kicsit megijesztett, mert azt hittem, hogy egyedül vagyok otthon, de elmondta, hogy a lépcsőházban találkozott a nővéremmel, és ő engedte be. Kicsit zavarban voltam.
Leült a kád szélére, kezét belelógatta a vízbe, s közben véletlenül megérintette a mellemet. Úgy éreztem, hogy már nem bírom tovább elviselni ezt a helyzetet, és döntöttem; lépni fogok. Belenéztem abba a gyönyörű kék szemébe, és megkérdeztem, hogy nem akar-e velem fürdeni. Remegett a hangom, mert féltem a visszautasítástól, de ő szó nélkül levetkőzött, és beült a vízbe, velem szemben. Kicsit leengedtem a vízből, mert így nagyon tele lett a kád, és kevertem egy kis meleg vizet is.
Nem szólt egy szót sem, és én is hallgattam. Szemem minduntalan a melleire, és a víz alatt felsejlő puncijára tévedt, és tudtam, hogy ez nem kerüli el a figyelmét. Tusfürdőt tettem a kezemre, a szivaccsal habot csináltam, és mosdatni kezdtem először a vállait, aztán a melleit is. Láttam az arcán, hogy élvezi a gyengédségemet.
Tudtam, hogy ez az utolsó pillanat, amikor még vissza lehet fordulni. Megkérdeztem tőle, hogy nem fogja-e megbánni, nem szeretném, ha ezért később megutálna. Azt válaszolta, hogy már sokszor átgondolta, és akarja.
Nem akarom sokáig húzni a dolgot, lényeg az, hogy megcsókoltam, simogattuk egymást, megfürdettük egymást, szárazra törölköztünk, és ágyba bújtunk. Kicsit félénk volt, és határozatlan, de én irányítottam, fülébe súgtam, mit kell tennie. Hatvankilences pózban szeretkeztünk, ő nyalizta az én pinusomat, én pedig az övét. Olyan finom volt, a szőrzete szinte pihe, csiklója kicsike és érzékeny, a nedvei illatosak, szeméremajkai, mint egy kis virág.
Sikoltozott, amikor elélvezett. Én utána még nyalogattam egy kicsit a segglyukát, csak úgy levezetésképpen. Összebújva feküdtünk, hosszú időn át, amikor azt mondta, hogy még szeretné. Elővettem a vibrimet, és azzal is eljátszogattunk. Csodálatos nap volt az.
Utána néhányszor voltunk még együtt, és két alkalommal a barátját is magával hozta. Nem csípem a hapsit, de Anita kedvéért megtanítottam a női test rejtelmeire. Nem volt könnyű eset a srác, de végül is sikerült belénevelnem az örömszerzés titkait.
Aztán egy idő múlva Anita azt mondta, hogy bár csodálatos élményeket adtam neki, ő mégis megmarad a fiúknál. El voltam keseredve, de tiszteletben tartottam a döntését. Régóta nincs kapcsolatunk, de én titkon remélem, hogy egyszer majd meggondolja magát, felkeres, és újra a szeretőm lesz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése